- BASSZUS! Basszus, basszus, basszus! Ezt nem hiszem el. – dőltem el az ágyon és sírtam. Próbáltam felfogni, mit mondott Kimi. Hogy mivel jár az, ha a Ferrarihoz szerződik, és otthagyja a McLarent.

A McLaren az életem része. Jelentős, fontos része. És most döntés helyzetbe kerültem. Soha nem hittem, hogy valaha ez megtörténhet. De megtörtént. Ismét kiderült, hogy az élet koránt sem tökéletes. Meg kell válnom a McLarentől. Hiszen nem kérdés, hogy ezután is Kimit támogatom. De akkor is szörnyű. A csapat, ahova egész életemben tartozni akartam. És ez az álom valóra vált, de most el kell hagynom. Lehet, hogy önző vagyok, hogy így gondolom, de ez van bennem. Nem tehetek róla.

Amint az agyamat járattam, és kavarogtak a gondolatok a fejemben, Kimi jött be a szobába. Nem szólt semmit, csak óvatosan letelepedett az ágyra, velem szemben. Még mindig nem szólt. Reméltem, hogy döntése ellenére hasonlóan érez, mint én.

    - Miért? – néztem rá lassan. Annyi kérdéssel tudtam volna bombázni, de csak ezt az egy, rövid kis kérdést tudtam kinyögni.

    - A McLaren jelenleg, szinte reménytelen állapotban van…

    - De te a McLarené vagy. Összetartoztok. – vágtam a szavába.

    - Igen. Elviekben… De muszáj önzőnek lennem egy kicsit. Fiatalabb én se, leszek, ahogy senki. És akármennyire szeretem a csapatot, valljuk be, nem állnak a helyzet magaslatán.

    - Ez igaz. De akkor is! Majd jövőre! Jövőre minden más lesz! Jövőre jó lesz! Valahogy összeszedjük a csapatot! Gondold át még egyszer, kérlek! – hadartam el gyorsan.

    - De Mira! Én világbajnok akarok lenni, és ehhez jelen állapotban a McLaren nem elég. Már 2 vb. címet elvesztettem. Ez nagy luxus. Nem alapozhatok arra, hogy, „majd jövőre”. Mindig ez van, és sose jön össze. Ezzel ellentétben a Ferrari tudja azt biztosítani, amit a győzelemhez kell. Ezt a McLaren sajnos nem tudta megtenni.

    Tudtam, hogy Kiminek igaza van. De nem tudtam megállni, ismét elsírtam magam.

    - Érts meg. Ezt kellett tennem. Így lesz jó. – ölelt magához – Ne haragudj rám ezért, szükségem van rád. Tudnom kell, hogy mellettem vagy. Kérlek. – szorított még jobban. Talán megfordult a fejében, hogy nem mellette, hanem a McLaren mellett maradok…

    - Szeretsz még? – kérdezte félve.

Erre én kibújtam az öleléséből, és értetlenül néztem a szemébe.

    - Megértem, ha a McLaren mellett döntesz… - folytatta

    - Te miről beszélsz? Honnan veszed, hogy nem szeretlek? Rosszul esik a döntésed, és kell még idő, mire elfogadom, de ez nem változtat a kettőnk dolgán.

    - Akkor szeretsz? – ismételte meg kérdését.

    - Bolond vagy? Persze, hogy szeretlek! – törölgettem meg a szemem.

    - Biztos? – folytatta.

    - Mondom, hogy igen! – mosolyodtam el most először az előző beszélgetés óta.

    - Köszönöm. Csak hallani akartam. – mondta és megcsókolt.

    - Akkor nem haragszol rám emiatt? – kérdezett ismét.

    - Nem. De adj még időt, hogy elfogadjam. – válaszoltam.

    - Rendben. Még egy kérdés.

    - Mondd.

    - Akarsz továbbra is, úgymond velem dolgozni?

    - Ezt hogy érted?

    - A Jean, velem együtt téged is vár.

    - Oh. Hát nem is tudom. A McLaren után… Lehet jobb lenne, ha nem.

    - De én szeretném.

    - De nem tudom. Dolgozzak a Ferrarinak, a McLaren ellen?

    - Hát…

    - Már megint döntéshelyzetbe hozol.

    - Tudom. Bocs. De szeretném.

    - Oké, legyen, de ne várd el tőlem, hogy rögtön összehaverkodok mindenkivel, és magasról teszek arra, hogy mi van Ronékkal.

    - Rendben. Akkor igen?

    - Igen… - nehéz volt kimondani, de megtettem. Habár nagyon fájt ez az egész. De túl kell tennem magam rajta. És még ennek az évnek sincs vége…