Másnap délután egy kis kávézóban ülünk a haverokkal. Ez az úgymond törzshelyünk. Jó kis hely, csendes, nem szokott nagy nyüzsgés lenni. Általában azok jönnek ide, akik csendre vágynak, vagy nyugiba akarnak beszélgetni egy kis kávé, tea, vagy üdítő mellett.  Jót elbeszélgettünk, majd egyszer, Robi egy – számomra – váratlan témát hozott fel.

     - Képzeljétek, állítólag tegnap Kimi Räikkönen a „mi” pályánkon gokartozott. – mondta mit sem sejtve Robi. Vikivel hirtelen összenéztünk.

     - Tényleg? Az a Kimi Räikkönen, akire én gondolok? – kérdezte óvatosan Viki.

     - Aha. És állítólag egy csaj, aki szintén épp ott volt, majdnem elverte. – folytatta Robi.

     - Kár hogy a csaj épp megcsúszott, és csak majdnem verte meg… - mondtam halkan, de nem eléggé, miközben lehajtott fejjel az üdítőmet kortyolgattam.

     - Mit mondtál? – kérdezte Robi.

     - Áh, semmit, csak hangosan gondolkodtam. – mondtam erőltetett mosollyal a képemen, és zavaromban a szívószálamat kezdtem babrálni. – miközben Viki meresztgette a szemeit, rám, hogy túl rosszul hazudok.

     - Csajok, gyanúsak vagytok ti nekem. – szólt Norbi, felvont szemöldökkel.

     - Csak nem ti voltatok? – vigyorgott Robi.

     - Sajna nem. Tegnap Nóri nálam panaszolta szerelmi problémáit. Nem voltunk a pályán. Igaz Nóri?! – rúgott kicsit bokán az asztal alatt, Viki, miután nem válaszoltam, annyira elmerültem a gondolataimban.

     - Mi? Hogy? Ja! Igen, persze! – enyhén, nem volt gyanús, de szerencsére bevették. Legalábbis úgy tűnt.

Miután a fiúk leléptek valami meccsre, Vikivel egyedül maradtunk.

- Te! Az Kimi volt? Hogy nem ismerted meg? – kérdezte Viki.

     - Mondtam, hogy nem volt benne annyi gerinc, hogy levegye a sisakot, és szemtől szembe

mondja meg a véleményét. Bunkó.

     - Na de így már érthető, miért nem vette le a sisakot. Mi lett volna, ha egy sipákoló kis szőke liba vagy aki rögtön elkezd ájuldozni, ha meglátja. Talán direkt nem akarta, hogy megtudd, ki.

     - De nem vagyok szőke, sipákoló liba, és attól függetlenül, még nem változik róla a véleményem. Egy nagyképű, és öntelt bunkó.

     - Hát te tudod. Szerintem nem olyan rossz pasi.

     - Hagyj már! Attól még bunkó. És téma lezárva. Nem akarok róla beszélni. Inkább menjünk haza.

     - Oké, indulj el, én fizetek és megyek utánad. – válaszolt Viki.

     - Rendben. – azzal elindultam kifelé. Közben elkezdtem sms-t írni. Teljesen belebambultam a telefonomba. Én kifelé tartottam, egy baseball sapkás srác, sötét napszemüvegben pedig befelé. Ő szintén a telefonjában volt elmélyülve. Nos ha két ember közelít egymás felé, mindketten a telefonjukat babrálva, és nem nézve se jobbra, se balra (és előre se), szinte elkerülhetetlen az ütközés. Így történt ez a mi esetünkben is. Nemes egyszerűséggel vágódtam hanyatt, ő pedig rám. Nem volt túl kellemes érzés. Az esés következtében az illető szemüvege leesett. Na neee. Kimi. Ezt nem hiszem el. Pont ez a bunkó? Nem elég, hogy ilyen gorombán viselkedett velem tegnap, most még fel is lök. A szemét láda! Jééé, hogy ennek milyen szép szemei vannak… Édes istenem, menten elolvadok… Már percek óta tehénkedik rajtam, bámul rám (én meg rá), már majdnem kedvesen rámosolygok, mikor hirtelen észbe kapok. Megrázom a fejem, és visszarángatom magam a Földre.

     - Te?! Csodás… Megtennéd, hogy leszállsz végre rólam? Tudnám értékelni. – na igen, visszatértem a földre…

     - Bocs. – csak ennyit nyögött ki, majd feltápászkodott.

     - Nóri, jól vagy? – szaladt ki Viki.

     - Igen, csak valami hülye nekem jött.

     - De felvágták a nyelved! Mondtam, hogy bocs. Nem elég? – szólt Kimi.

     - De. Tökéletes. Remélem, nem futunk össze többet. – azzal leporoltam magam, karon fogtam Vikit, és otthagytam.