Viki, bent várt. Danival a karján állt az ajtóban, és sunyin vigyorgott. Én, mint ázott veréb, mint akit megtéptek, betoppanok, ő meg ott vigyorog. Csak tudnám, mi ilyen vicces…

     - Neked is szia. – mondtam kissé gúnyosan, mikor már kezdett idegesíteni, hogy valamin igencsak jól mulat.

     - Szia. Na mesélj! – ez volt az első reakciója. Leszámítva a megállás nélküli vigyorgást.

     - Mit meséljek? Egy gyökér vagyok, aki képes elhagyni a saját unokaöccsét. Hogy van Dani? Minden rendben? Ugye nem esett semmi baja.

     - Daninak semmi baja, ne aggódj. – adta át a kis világjárót. – Most már elmondhatod, hogy mi volt.

     - Viki! Mi a fenére gondolsz már megint? Állandóan ködösítesz. Jó lenne, ha világosan beszélnél. Elég rossz volt a mai napom, semmi kedvem poénkodni.

     - Azért nem volt az egész rossz, nem? – folytatta.

     - Mi van?

     - Ne tagadd! Láttalak titeket az ablakból. Kimivel voltál. És?

     - Mi és? Nincs és. Segített keresni Danit. Ennyi.

     - Ahha. És azért csókolt meg majdnem, mi?

     - De ott van az a majdnem! Nem történt semmi. Köszönöm neki, hogy segített, de ez semmin nem változtat. Attól ő még ugyanaz a szemét fazon.

     - Ezt te sem mondod komolyan. Valld be, hogy megenyhültél. Nem veszed észre? Ismerd el. Tetszel neki és ő sem közömbös neked. Miért hazudsz magadnak?

     - De ez nem igaz.

     - Hogy te milyen makacsa vagy… Saját magadat csapod be.

     - Az lehet. Megesik. De most menünk kell. – majd elköszöntem és gyorsan hazamentünk.

Amint hazaértem rendbe kaptam magam, nem kell, hogy kiderüljön mi történt. Sikerült is eltitkolnom, senki nem jött rá semmire.

Másnap arra voltam kénytelen felriadni, hogy valaki beletenyerelt a csengőbe. Mit nem mondjak, nagyon jól esett. Mindig arról álmodtam, hogy így ébredek… Csodás élmény. Soha nem felejtem el, az biztos.

Kócosan, álmosan elbattyogtam az ajtóig. Mint egy komplett elefántcsorda, úgy rontott be három kedves ismerős, Viki, Robi, és Norbi személyében.

     - Nóri, Nóri! Ugye szeretsz minket?! – néztek rám mindhárman kiskutya szemekkel.

     - Itt nekem valami bűzlik. Na ki vele. Mit akartok?

     - Hát tudod… - kezdte Norbi.

     - Van 4 jegyünk a futamra… - folytatta Robi.

     - És nagyon szeretnénk, ha hajlandó lennél eljönni. – fejezte be a mondatot Viki.

     - Azok a Kimi jegyei, nem? – kérdeztem.

     - De. – mondta Robi, mire Viki bokán rúgta, arra célozva, hogy ezt nekem nem kellett volna megmondani. De teljesen mindegy. Magamtól is rájötte, volna. Nem nehéz kitalálni.

     - Akkor, kösz, inkább kihagyom.

     - Jaj Nóri, nem lehetsz ilyen! Mi a fene bajod van? Máskor habozás nélkül rávágtad volna, hogy igen.

     - De nem akarok menni.

     - Nóri! – kérleltek.

     - Nem!

     - Nóórii!!

     - Nem.

     - Nóóóriii!!! Légyszi, légyszi! Naaaaaa…

     - Hagyjatok már!

     - Na, fiúk, azt hiszem jobb, ha ti most mentek. Majd én elintézem. – szólt Viki a fiúkra.

     - Na de… - habogott Robi

     - Mondom! – szólt rá Viki

     - Oké, oké. Már itt sem vagyunk. Sziasztok. Aztán csak okosan. – mondta Norbi.

     - Nyugi, rádumálom. – vigyorgott Viki

     - Helyes! Na sziasztok. – köszöntek el, majd el is húzták a csíkot.

     - Most pedig szépen leülünk beszélgetni. – jelentette ki Viki, és már húzott is magával, be a szobába.

      - Miért nyaggattok állandóan? Olyan idegesítő. – szóltam

     - Mert nem vagy őszinte. Ismerlek már.

     - Én? Miért ne lennék őszinte? Miben nem vagyok őszinte? – értetlenkedtem

     - Egyetlen kérdésem van, de normális választ kérek rá. Ne beszélj mellé, csak nézz magadba és válaszolj őszintén. Mi a helyzet Kimivel kapcsolatban?
     - …Én nem… - kezdtem, de aztán elgondolkodtam. Most tényleg.

     - Na?

     - Hát, igazából még nem nagyon gondolkodtam rajta…

     - Akkor épp itt az ideje, nem?

     - De…

     - Talán túl sok időt pazaroltál arra, hogy szidod, és utálod, nem figyeltél rá, milyen igazából.

     - Igazad lehet… - vallottam be.

     - Na látod. Akkor mesélj milyen volt tegnap. Mikor Danit kerestétek.

     - Hát… Az úgy volt, hogy én már teljesen ki voltam, mikor egyszer csak megjelent, és felajánlotta, hogy segít keresni. És most, hogy jobban belegondolok…

     - Naaa?

     - Tök rendes volt… Ideadta a pulcsiját is…

     - És mit gondolsz róla?

     - A pulcsijáról???

     - Dehogy! Kimiről.

     - Jah… Nem tudom. Alapjáraton utálom, de tegnap… valahogy más volt.

     - Egy esélyt azért megérdemel, nem? Elvégre, ő próbált békülni…

     - Ez igaz…

     - Nos? Akkor eljössz a futamra?

     - Nem!

     - Nóriiii! – nézett rám Viki szigorúan.

     - Oké… elmegyek.

     - Ez a beszéd! Nem azt mondom, hogy imádd, de azért megbékélhetnétek egymással…

     - Oké, oké. Igazad van.

     - Akkor jössz?

     - Igen.

     - Oké. Holnap megyünk Pestre!