Miután előadtam a dolgot anyáéknak, indultam vissza az albérletbe, hogy Vikinek is elmondjam. Ettől egy kicsit félek. Félek, hogy rosszul fog neki esni, hogy én megyek, ő pedig nem. Hogy én láthatom Kimit, ő viszont nem láthatja Nicket. Félek, hogy talán megharagszik rám. Hogy ha én elmegyek, eltávolodunk egymástól, és oda lesz a barátságunk. De ha menni akarok, márpedig menni akarok, akkor ezt a beszélgetést nem kerülhetem ki. Főleg, hogy egy helyen lakunk, nem lehet titokban tartani. És nem is akarom. Ő legjobb barátnőm.

     - Megjöttem! – kiáltottam be, mikor beléptem az ajtón. Ledobtam a kulcsot az asztalra, majd az egyik szobába vettem az irányt. Viki épp újságot olvasott. Lepakoltam a cuccom, majd lehuppantam mellé az ágyra.

     - Szia! – köszönt.

     - Szia. Mit olvasol? – kérdeztem

     - Valami hülye magazin. Csak nem volt kedvem semmihez, így ráfanyarodtam.

     - Értem. Viki, beszélnünk kell.

     - Hajaj, ez már nem jól kezdődik. Baj van?

     - Nem, nincs. Illetve nem tudom.

     - Akkor mondd már!

     - Szóval az van, hogy felhívott Kimi.

     - Tényleg??? De jó!

     - Aha. És tett egy ajánlatot.

     - Hogy? Mit? Megkérte a kezed?

     - Dehogy! Ne bolondozz már! – nevettem el magam. – Szóval volt az a délután, mikor mentem pár kört a McLarennel, Kimi unszolására. Szóval, most Ron megtalálta Kiminél az adataimat.

     - És? – kerekedett ki Viki szeme.

     - És állítólag tetszett neki.

     - Ez mit jelent? – kérdezte Viki, kissé félve.

     - Azt szeretné, ha most utánuk mennék, és Ron megnézné, hogy vezetek.

     - De hát ez nagyszerű!!! – ujjongott Viki.

     - Hogy? Te nem bánod, ha kimegyek? – kérdeztem csodálkozva.

     - Persze, hogy nem. Ez nagyszerű. Ne szalaszd el a lehetőséget. Nagyon fogsz hiányozni, de ezt meg kell tenned! Magadért…

     - Kösz. Meg aztán úgysem leszek kint sokat.

     - Azt majd meglátjuk. Jaj, de jó neked! – örvendezett még mindig. Meglepett a reakciója. Nem ezt vártam. Persze így sokkal jobb, csak… fura.

Kimi még aznap este felhívott. Másnap repülök… Na de ilyen gyorsan? Hát jó. Akkor irány Olaszország. Összepakoltam, elkészültem, majd másnap reggel repülőre ültem, hogy Kimiék után menjek Olaszországba. Az alvás az útra maradt, hiszen nem sokat aludtam, pakolnom kellett, nem volt rá sok időm.

Dél körül meg is érkeztem. Leszálltam a gépről, és várni kezdtem. Ugyanis Kimi azt ígérte kijön elém. Vártam, vártam, de semmi. Leültem, felálltam, nézelődtem… Kezdtem nagyon unni magam. Már több mint fél órája vártam, de Kimi sehol. Kezdtem azt hinni, hogy átvert. Nem is gondolta komolyan. Most meg jót röhög magában, hogy elhittem a kis történetét. Hogy is gondolhattam, hogy ez velem megtörténhet? Olya hülye vagyok! Olyan naiv.
Ám ekkor lóhalálában megérkezett Mark.

     - Hello. Mark Arnall – mutatkozott be. – Azt hiszem ismerjük egymást, de még nem mutatkoztam be.

     - Hello. Szegő Nóra.

     - Bocs, hogy megvárakoztattunk, de Ron benntartotta Kimit, nem tudott jönni. Nekem pedig későn szóltak. Még egyszer bocs.

     - Semmi baj. – mondtam, majd Mark készségesen felkapta a cuccaimat, és elindultunk. Beültünk egy fekete Mercedesbe, és útnak indultunk.

     - Nóri, bármi kérdésed, problémád van, vagy lesz, esetleg segítség kell, nyugodtan fordulhatsz hozzám. Amiben tudok, segítek.

     - Köszi, az jó lesz. – mondtam, majd hosszas beszélgetésbe kezdtünk, míg meg nem érkeztünk a szállodába, ahol a csapattagok szálltak meg. A recepción felvettük a kártyát, mely nyitja a szobaajtót, majd mentünk az emeletre. Benyitottam a 190-esbe, és fantasztikus szoba látványa tárult elém, minden luxussal felszerelve. Hát, egy kicsit más volt, mint ahol a Magyar nagydíj idején szálltam meg Vikivel…

     - Ez lesz a szobád. Kimi szobája a 182-es, Ron abban lakik, ott a folyosó végén, engem pedig a 185-ösben találsz majd.

     - Rendben, kösz. – azzal lepakoltuk a cuccomat, és már indultunk is a McLaren főhadiszállására, ideje megmutatkozni… Mark nagyon rendes volt, és segítőkész. Azt hiszem vele jóban leszek… Már csak az a kérdés meddig maradok. És addig is minek…