- Na akkor indulás a pályára. Kimi már vár. – mondta Mark mosolyogva.

     - Tényleg?

     - Persze. Másról se beszél a Magyar GP óta, csak rólad. Bármiről beszélünk, mindig nálad kötünk ki a végén. – mesélte Mark kedvesen, én pedig azt hiszem elpirultam.

     - Tudod, az az igazság, hogy jó lenne már Kimi mellé egy normális lány. Ráférne. Rég láttam már igazán boldognak, de az elmúlt egy hónapban… Szinte kicserélték. Tele van energiával.

     - Az jó! – mosolyodtam el.

     - Igen. Nóri, ő tényleg szeret téged. Nem tudom, mit műveltél vele olyan rövid idő alatt, de hogy beléd van esve, abban biztos vagyok. – közölte velem Mark, az állítása szerint tényeket. Igazából nagyon jó volt ezt hallani, de valahogy olyan hihetetlen. Ez nem történhet pont velem. - Te mit érzel Kimi iránt? Nyugodtan elmondhatod, köztünk marad. – folytatta Mark.

     - Normális esetben azt hiszem rávágnám, hogy szeretem. Sőt… De… én egy hétköznapi csaj vagyok a sok közül, és most hirtelen belecsöppentem ebbe az egészbe. Kimi meg… azt hiszem szeretem, de én teljesen más kategória vagyok, nehéz elhinni, hogy ő is azt érzi, amit én. Nekem ez még mindig olyan, mintha meseországban lennék, és csak arra várok, hogy felnőjek és az egész, huss… oda lesz. Ez nekem nem még nem valós.

     - Értelek. Valóban nem lehet könnyű belecsöppenni ebbe az egészbe. De egy valami biztos. Kimi szeret, és ez nem egy olyan álom, amiből hirtelen felébredsz.

     - Remélem.

     - Akkor fel a fejjel, élj a pillanatnak, és szeresd! Ő is ezt teszi.

     - Igazad van. Kösz Mark.

     - Nagyon szívesen. Na meg is érkeztünk. – szólt Mark. – Kimi merre van? – kérdezte az egyik szerelőt.

     - Bent van. – mutatott az egyik ajtóra.

     - Ki van bent vele? Ron? – kérdezte Mark.

     - Nem. Egyedül van, azt hiszem.

     - Kösz. – majd Mark bekopogott.

     - Ki az?! – hallatszott Kimi hangja.

     - Mark vagyok!

     - Gyere! – szólt, Kimi, majd bementünk. Kimi épp bele volt merülve pár papírba a szoba egyik sarkában, fel se nézett belőle. – Ha Nóri megérkezik, szólj! – mondta, de ekkorra Mark már ki is ment.

     - Szólni fogok. – válaszoltam Mark helyett.

     - Nóri! – kapta fel a fejét hirtelen, és azzal a lendülettel már előttem is termett. Megállt előttem pár méterrel, és csak bámult rám.

     - Szia. – köszöntem, és vártam mi fog történni.

     - Szia. Hogyhogy ilyen hamar? Mark gyors volt. Későbbre vártalak.

     - Ha gondolod vissza is mehetek. – mondtam és már fordultam is, hogy kimegyek.

     - Ne! – kapta el a kezem, és visszafordított. Őszintén szólva, ezt vártam. :p ;) Maga felé fordított, és ez alkalommal már meglehetősen közel kerültünk egymáshoz. Teljesen kikészültem, de nem. Még nem! Nyúzom még egy kicsit…

     - Öhm… Ron már vár. – mondtam, és kivágtam magam a karjai közül.

     - Aha. – vakarta meg a fejét, majd velem együtt az ajtó felé indult. – Nóri, várj! – állt meg. – Még el kell mondanom valamit. Csak, hogy ne érjen meglepetés.

     - Persze, mondd.

     - A volt barátnőm… - szuper. Már jól kezdődik… Mi fog ebből kisülni? A volt barátnője visszasírta magát hozzá, szóval semmire ne számítsak? Vagy… mit tudom én… - A volt barátnőm… Szóval az úgy volt, hogy én szakítottam vele, mert már nem bírtam elviselni. Mindig a nyakamon lógott, nem értette meg, hogy nem érek rá akármikor, szörnyű volt… Szóval szakítottam vele. Ennek kb. 3 hónapja. És a csaj, most a Renault-nál dolgozik. Hogy hogy került oda, arról fogalmam sincs, mert IQ-terén nem áll a helyzet magaslatán, szegény, de ez már az ő gondjuk… A lényeg, hogy azóta azért él, hogy engem kicsináljon. Bár merem remélni, leakad már rólam… Szóval csak el akartam mondani, hogy ne érjen meglepetés, és ne mástól tudd meg.

     - Oké. Kösz, hogy elmondtad. – na, ez egy jó pont. Habár nem kecsegtet túl sok jóval ez a kis történet, de legalább őszinte volt. Ezután indultunk Ronhoz.
Pár ajtóval arrébb, Ron irodájához értünk. Kimi bekopogott, majd bementünk.

     - Szia Ron! Meghoztam Nórit. – szólt Kimi.

     - Jó napot! Szegő Nóra.

     - Jó napot! Ron Dennis, örvendek. – azzal kezet fogtunk. – Üljetek le. Először is, tegeződjünk inkább, ha nem gond.

     - Persze, rendben. – válaszoltam.

     - Szóval. Mivel foglalkozol? – kérdezte Ron.

     - Egyetemi hallgató vagyok. Orvosnak tanulok.

     - Hm. Az jó. Űzöl versenyszerűen valamilyen technikai sportot?

     - Nem, csak hobbi szinten gokartozom.

     - Értem. Mennyi ideje?

     - Mióta az eszemet tudom. Nagyon régóta.

     - És… mi ösztönzött arra, hogy gokartozz? – folytatta Ron a kérdezést. Istenem micsoda kérdések…

     - Édesapám autószerelő, és nagy autósport rajongó. Talán innen.

     - Ő nem versenyzett semmilyen formában?

     - Régebben gokartozott hobbi szinten, de komolyabban ő sem foglalkozott vele.

     - Van valami konkrét oka, amiért hobbi maradt, vagy…

     - Volt egy súlyosabb térdsérülése, így versenyszinten nem folytathatta.

     - Áh, értem. Akkor már érthető. A véredben van. – mosolyodott el Ron, Kimi pedig hatalmas csillogó szemekkel bámult rám.

     - Nos. Láttam mit műveltél a McLarennel. – folytatta hűvösen. Érdekes megfogalmazás, kicsit meg is ijedtem… - És arra jutottam, hogy…

     - Hogy? – kérdezett rá Kimi. Nem értette min gondolkodik főnöke, mikor ők már megbeszélték a dolgokat.

     - Nóra! Ülj autóba, minél előbb! – mosolyodott el ismét. – Kimi, irány vissza és készíttesd elő a pótautót Nórinak! Kicsit testre szabjuk, aztán meglátjuk mit tud.

     - Máris? – kérdeztem.

     - Baj? Mire várjunk?

     - Nem, semmi baj. – te jó ég, dehogy nincs baj. Most fognak 300 km/h-t a hátsóm alá tenni, és mindenki engem fog figyelni. Tényleg nincs semmi baj…

     - Mark majd elkísér, ad overallt meg egyebeket, és a boxban találkozunk. – adta ki az utasításokat Ron.

     - Akkor minden rendben? Nem gondoltad meg magad? Csak saját felelősségre, tudod. – mondta Ron.

     - Persze. Megyek. – mondtam. Nem érdekel, megcsinálom. Ha már itt vagyok… És Ron is megmondta: a véremben van…

Ezután aláírtam pár szükséges papírt, majd megcéloztam a boxutcát Mark társaságában.