Anyuék  átbattyogtak Kimihez, majd bekopogtak.

     - Ki az?! – szólt ki Kimi unottan.

     - Nóri szülei vagyunk. – válaszolt apa.

Kimi kicsit hezitált. Egyáltalán nem hiányoznak ők most neki. Nem kíváncsi se Nórira, se a szüleire. Most hallgassa végig a magyarázkodásukat? Ebből nem kér. Ugyanakkor… Enyhén szólva bunkóság lenne, ha nem engedné be őket. Így hát vett egy nagy levegőt, felkészítette magát, majd ajtót nyitott.

     - Szervusz. – köszöntek anyáék.

     - Jó napot. – köszönt Kimi is. – Ha Nóriról van szó… - kezdte.

     - Hallgass végig, kérlek. – vágott a szavába anya. Kimi pedig húzta ugyan a száját, de elhallgatott, és engedte, hogy elmondják, amit akarnak.

     - Nem érdekel. Én végeztem vele, megmondtam. – mondta Kimi, mi után végig hallgatta, amint anya elmeséli, hogy ez egy újabb átverés volt. – Akkor is megcsalt!

     - Nem csalt meg! – mondta anya magabiztosan.

     - Honnan tudja olyan biztosan?

     - Ismerem a lányom. – válaszolt anya.

     - Félek, nem eléggé…

     - Na jó. Gondold át jól, mert még a végén megbánod a döntésed. – szólt apa – Gondold át, és döntsd el, mit akarsz. Mi megyünk. Viszlát. – azzal felálltak és kimentek.

     - Viszlát. – köszönt el Kimi is, majd becsukta az ajtót és gondolkodóba esett. Mi legyen most? Mi van, ha tényleg az ex műve? Akkor ok nélkül haragszik Nórira. De ha nem? Ha ez csak kifogás? Kiminek fogalma sem volt, mit kéne tennie, és mit kéne elhinnie. Lehet, később bánni fogja, de nem tud megbocsátani Nórinak. Csak az járt a fejében, hogy megcsalta. Hogy átverte, és becsapta. Hitegette, és nem volt őszinte hozzá. Ez neki elég ok. Nem volt sok elvárása, csak őszinteséget akart. És úgy érezte, ezt nem kapta meg. Így hát… vége.

Mindketten tudtuk, hogy vége. Ennyi volt, kifújt. Anyáék megtették, ami tőlük telhető, majd miután meggyőztem őket, hogy rendben leszek, hazamentek. Persze hazudtam. Nem vagyok rendben. Nagyon nem. És egy ideig még nem is leszek. Ez nem az a helyzet, amit csak úgy, egyik pillanatról a másikra el lehet felejteni. Ez annál sokkal több. Jelenleg csak arra tudtam gondolni, hogy akaratomon kívül úgy megbántottam Kimit, hogy jobban már nem is lehetne. Nem sok dologgal lehet felidegesíteni, vagy megbántani, de ez az egyik. Jól belenyúltam. De ez a bosszantó, hogy nem is én! Én nem tettem semmit, amiért haragudnia kéne. De ez a szemét dög, mindent jól kitervelt. Átejtett. Túljárt az eszünkön. Sikerült elhitetnie Kimivel, hogy nem én vagyok az, akit keres… Elérte célját. Ártatlan vagyok, de nem tehetek semmit. Azzal nem érek el semmit, ha a nyakára járok, és folyamatosan győzködöm, hogy én nem. Azzal csak azt bizonygatnám, hogy igen. Nem tudok mit tenni. Elvesztem… El kell felejtenem. Majd… majd az újdonsült munkám eltereli a figyelmem. Bér nem tudom, hogyan fogunk ezek után együtt dolgozni. Mert, hogy nem fog hozzám szólni, az biztos. Én meg úgyis hiába kapálóznék. Végem van.

Pénteken egy szót sem szólt hozzám. Keresztül nézett rajtam. Mintha ott sem lennék. A többiekkel nevetgélt, rajtam meg átnézett. Tehát semmibe vesz… Fantasztikus. Én ebbe bele fogok őrülni, ha sokáig csinálja ezt velem. Nem bírom, hogy nem néz rám, hogy nem szól hozzám. Mintha nem is ismerne. Bár valószínű, ő most pont ezt érzi. És igaza van. Az ő helyében én is hasonlóan reagálnék. De ez iszonyat! Nem fogom bírni nélküle…

Ő úgy tett mintha semmi sem történt volna. Mintha azt sem tudná, hogy a világon vagyok. Látszólag vidáman hülyéskedett, mintha minden rendben lenne. Pedig tudom, hogy nincs. És ő is tudja. A teszt számomra szörnyű volt. Csak szenvedtem. Szó szerint… Kimi viszont… Úgy tűnik ő sokkal erősebb lelkileg, mint én. 1. lett. Én gyenge vagyok…

     - Jó voltál. – próbáltam szólni hozzá valamit. Értelmesebb nem jutott eszembe. Mindegy is volt mit mondok, csak mondani akartam valamit. Csak szólni hozzá.

     - Kösz. Tudom. – rám se nézett, csak elment mellettem. Hosszan, meredten néztem utána, és legszívesebben elbőgtem volna magam, de nem. Tartanom kell magam.

 Istenem, nem hiszem el. Pont, mint mikor először találkoztunk. A gokart-pályán. Ugyanolyan. Ugyanolyan hideg és lenéző. Valahogy olyan érzésem volt, mintha ez már történt volna egyszer. Azzal a különbséggel, hogy most tudom és értem a viselkedésének az okát. És ez ijesztő.

     - Nóri jól vagy? Minden rendben? – jött oda hozzám Ron. – Mi a baj? – kérdezte aggódva.

     - Semmi. Jól vagyok. – Nem, nem vagyok jól! Legbelül ordítani tudnék a fájdalomtól.

     - Biztos? Olyan zavartnak tűnsz. A pályán meg…

     - Tudom. Bocs. Ígérem, összeszedem magam.

     - Remélem. – mondta végezetül, majd otthagyott.

Másnap a csapat eredményesen zárta az edzést, Kimi és Pedro is bekerült az első 3-ba. Miután végeztek, Kimi vissza is ment a szállodába. Én is ezt terveztem, de összefutottam Markkal.

     - Nóri! Várj! – jött utánam.

     - Szia. – köszöntem.

     - Hogy vagy?

     - Megvagyok, kösz. – mondtam kedvetlenül.

     - Nem úgy nézel ki. Te! Mi van veletek? Nem szóltok egymáshoz, és egymás közelébe sem mentek. Tegnap az edzésen olyan voltál, mintha nem lennél magadnál. Mi a gond?

     - Kérdezd Kimit! – válaszoltam.

     - Már kérdeztem, és nem mond semmit. Összevesztetek?

     - Úgy is mondhatjuk.

     - Szóval igen. – adott egyenes választ helyettem, saját kérdésére.

     - Igen… - hajtottam le a fejem. Közben már a szálloda liftjében álltunk, és fölfelé tarottunk.

     - Nem akarod elmesélni? Gyere, mondd el. – invitált be magához.

     - Jó, legyen. – egyeztem bele, és bementem.

     - Látszik rajtad, hogy nem vagy jól. Nagyon feszült vagy. Ez így nem lesz jó. – mondta Mark, és masszírozni kezdte a hátam. – Na mesélj! – mondta.

Elejétől a végéig előadtam neki is mindent. Kicsit már uncsi, hogy mindenkinek el kell mindent mesélni. Na mindegy. Elmondtam.

     - Hát ez nem túl jó. És most hogy érzed magad? – kérdezte.

     - Pocsékul. Soha nem éreztem még ilyen rosszul magam.

     - Elhiszem. Majdcsak kibékültök.

     - Nem. Nem hiszem. Ennek annyi. – mondtam reménytelenül.

     - Mark, tudnál nekem segí… teni… - nyitott be Kimi. – Jah… Bocs a zavarásért… - mondta lenézően, és vissza is fordult.

     - Szuper. Ezt megint félre fogja érteni… Jól megcsináltam magamnak. Egy életre megutált. Egy senki vagyok… - görbült sírásra a szám.

     - Ugyan már! Dehogy vagy senki! Ne beszélj hülyeségeket! Minden rendbe fog jönni. – ölelt meg. – Majd én beszélek vele. Még ma.

     - Felesleges. Majd igyekszem elfelejteni. – szipogtam.

     - Azért én mégis megpróbálnám. – mondta Mark. Majd én hamarosan visszatértem a saját „birodalmamba”, Mark pedig célba vette Kimi szobáját.

     - Kimi! Mark vagyok, engedj be kérlek. Beszélnünk kell. – kopogott.

     - Ha te is Nóri érdekeit képviselni jöttél, inkább fordulj vissza! – nyitott ajtót Kimi.

     - Akkor is meg fogsz hallgatni! Nem érdekel! Különben is az előbb te kerestél… - mondta Mark.

     - Már veled is kavar? – kérdezte Kimi gúnyosan.

     - Nem! Hülye vagy! Nem kell mindenütt a rosszat látni. Ismered a foglalkozásom, nem? Na! Most pedig meghallgatsz!