Ezalatt Kimi a bárpultnál ült. Persze nem vett észre minket, és mi sem őt. Kicsit ki volt bukva. Úgy érezte az egész világ összeesküdött ellene. Főleg Nóri… Végre igazán szeret valakit, erre ez történik… Búsan ücsörgött a pultnál, és megivott egy pohárkával a jobbik fajtából… Aztán még egyet, majd még egyet… Teljesen maga alatt volt.

     - Adj még egyet. – tette le az üres poharat.

     - Kimi, nem adhatok többet. – mondta a pultos.

     - Mi az nem adhatsz? Ki fogom fizetni. Na!

     - Kimi, menj és aludd ki magad! Részeg vagy! – szólt rá ismét a pultos fickó.

     - Nem vagyok részeg! – mondta felháborodottan. És habár nem volt matt részeg, nem volt éppen beszámítható állapotban.

     - Kimi? Szia szivi! Rég láttalak. – jelent meg egy festett szőke mellette.

     - Claire? Mi szakítottunk nem? – kérdezte Kimi, miközben benyomott még egy pohárral.

     - De. És? Már nem is jöhetek ide a volt pasimhoz? Békével jöttem. – ült le mellé.

     - Békével? Te? Hehe. Akkor miért akarsz tönkre tenni?

     - Csak meg akartalak leckéztetni, amiért kidobtál. De már nem haragszok. – vigyorgott. – De most inkább meséld el, mi a baj?

     - Nincs baj…

     - Dehogy nincs. Hisz’ részeg vagy.

     - Mondtam már, hogy nem vagyok részeg! Csak Nóri… - bukott ki.

     - Mi van vele?

     - Megcsalt.

     - Tényleg??? – ájuldozott Claire, persze csak tettette. Ő ezt mind tudja. Sőt. Ő tudja a legjobban.

     - Igen.

     - Ó, szegénykém. – húzódott közelebb Kimihez, és vigasztalóan simogatni kezdte a hátát.

     - Mondd, te nem tudsz erről semmit? Nem a te kezed van ebbe is?

     - Ugyan már, Kimi! Mondtam, hogy már nem haragszok rád. Nem akarnám ezt tenni veled. – magyarázta, és megfogta Kimi kezét. – Ha megcsalt, akkor jobb, ha elfelejted.

     - De szeretem! – mondta Kimi, de már látszott rajta, hogy nem igazán józan…

     - Nem, ezt csak az alkohol mondatja veled. Te engem szeretsz. Ezt te is tudod. És… én soha nem csaltalak meg… - próbálta belebeszélni Kimibe az igazát.

     - Te! Az ott nem… - kezdte a mondatot Viki, és a bárpult felé mutatott.

     - Kimi? De. – fejeztem be mondatát, és egyben meg is válaszoltam.

     - Kicsit… hogy is mondjam? Be van csiccsentve, nem gondolod?

     - Lehet… - válaszoltam.

     - Biztos… Hú, eléggé maga alatt van. Jól megbántottad…

     - De én nem!

     - Tudom, nem úgy értettem. Nincs valami jól…

     - Látom, de most mit csináljak vele? Nem hisz nekem.

     - Menj, beszélj vele. Tudom, hogy kicsit… khm… mindegy. Szerintem menj és beszélj vele, még mielőtt valami kárt tesz magában – tanácsolta Viki.

     - Talán igazad van. – mondtam, majd nagy levegőt vettem, és felálltam az asztaltól.

     - (…)És… én soha nem csaltalak meg… - próbálta belebeszélni Kimibe az igazát.

     - Na ja…

     - Tényleg nem! – hajolt közelebb Kimihez, majd lassan megcsókolta. Kiminek valahogy nem volt energiája ellökni magától. És talán nem is akarta. Túlságosan sértettnek érezte magát. És minden mindegy alapon, nem ellenkezett.

Nekem persze pont most kellett odamennem… Közvetlen közelről láttam a lényeget. Kimi egy idegen csajt csókolt. Hirtelen megtorpantam, pár másodpercig értetlenül álltam az eset előtt. Majd tudatosult bennem, mit látok. Kimi semmibe vesz. Nem érdeklem. Rögtön talált magának mást. És most azzal a másikkal van. És őt csókolja, nem engem. Elkapott a sírógörcs. Felkaptam a cuccom, és zokogva elszaladtam. Kimiék ekkor rebbentek szét. Mikor meghallották, hogy sírni kezdek, majd elrohanok.

     - Nóri? – kérdezte Kimi kissé kótyagosan, de én ezt már nem hallottam. Csak kiszaladtam a bárból amilyen gyorsan csak tudtam.

     - Hogy, te milyen szemét vagy! – szólt oda Viki Kimihez, majd a nyomomba eredt, Claire pedig elégedetten vigyorgott, persze úgy, hogy Kimi ne vegye észre. Bár lehet, hogy ő fel se fogta mi történt…

Ahogy rohantam ki, majdnem fellöktem Markot, akit időközben felhívott a pultos, hogy jó lenne, ha Kimit hazavinné. Értetlenül nézett utánam, de amint beljebb ment, mindent értett.

Rohantam egyenesen az emeletre, senkivel nem akartam összefutni. Végre felértem, majd nem sokkal az ajtó előtt térdre roskadtam és teljes erőmből zokogni kezdtem. Most teljesen kibuktam. Úgy éreztem most vége mindennek. Vége az életemnek. Az előbbi jelenet volt a hab a tortán. Rájöttem, hogy ha akaratom ellenére is, de tönkretettem mindent. Hazavágtam Kimi életét, és vele az enyémet is.

Negyed óra múlva kis erőt vettem magamon, és bementem. Letusoltam, majd lefeküdtem aludni. Illetve forgolódni. Aludni, azt sikerült. De reméltem, hogy mihamarabb bekövetkezik, és reggelre már tudni fogom, mit kezdjek magammal, mert ez így most sok. Egy nagy halom gond, vegyítve rám zúdítva. Úgy érzem gödörbe estem, és nem látom a kiutat. Talán nincs is…

- Kimi, az isten áldjon meg! Mondd, normális vagy??? – esett neki Mark a mámoros állapotban lévő Kiminek.

     - Most meg mi van? – kérdezte.

     - Hogy mi van? Az, hogy neked elmentek otthonról! Itt ülsz, játszod a sértettet feleslegesen, lepiálod magad, mikor holnap időmérő van! Ezenkívül itt ülsz, ezzel a szerencsétlen lotyóval, aki a szemed láttára teszi tönkre az életed, és a makacsságoddal azt bántod meg, aki nagyon szeret téged! És te még azt kérded, hogy mi van? Térj már észhez! – kiabált Mark, ami nem szokása, de ezt már nem állhatta meg szó nélkül. A hangos, bíráló szavak hallatára, Kimi kicsit észhez tért, egy szó nélkül otthagyta Claire-t, és felvonult a szobájába. Magára zárta az ajtót, beállt a zuhany alá, hogy felfrissítse magát, és átlássa a dolgokat. Bántotta, hogy Nóri úgy látta őt, ahogy nem kellett volna. „Legalább most már egyenlők vagyunk” – gondolta. Ezzel próbálta ártatlanként feltüntetni magát, de akkor is bántotta az estet. Azonban igyekezett nem foglalkozni a gondolattal. Kit érdekel?