Szombat reggel szörnyen éreztem magam. Olya kavarodás volt a fejemben, mint még soha. Egy erős kávé társaságában kiültem a teraszra. Begubáztam a sarokba és néztem a vidám embereket az utcán. Az ország ezen részén rengeteg-féle ember élt. Szinte minden országból fellelhető volt egy-egy ember, talán pont Japánból volt a legkevesebb. Tűnődtem magamban, és néztem az embereket. Ott egy fiatal nő. A kislányával fagyit esznek. Nem messze egy kisebb parkban egy férfi játszik a fiával és egy kutyával. Tőlük nem messze egy fiatal pár üldögél a padon, máshol egy boldog család sétál, amott egy néni az unokáival… Néztem, és csodáltam őket, hogy mennyire tudnak örülni az élet apró dolgainak. Elveszettnek éreztem magam egy teljesen idegen országban.

     - Szia. Jobban vagy? – jött Viki.

     - Fogjuk rá. De hogy jöttél be? – néztem rá.

     - Nyitva volt az ajtó.

     - Jah… - majd ismét a kinti embereket néztem.

     - Biztos jól vagy? – kérdezte újból.

     - Túlélem. Csak… Nem tudom, mit keresek én itt.

     - Épp valóra váltod az álmod! – válaszolt Viki – Itt a helyed!

     - A helyem? Na ja. Sehol nincs helyem. Mindenhonnan kilógok. Sehova nem passzolok oda. Ide végképp nem. Nézz rám! Egy szerencsétlen idióta vagyok, aki egy idegen országban vergődik, teljesen feleslegesen.

     - Ez nem igaz. Tehetséges vagy, ezért vagy itt.

     - Csak egy szerencsés időszak volt. Könnyen jött, könnyen ment. Nem lehet valós az, ami ilyen könnyen az ölembe hullik. Az élet nem ilyen egyszerű. Nem éri meg kísérteni a sorsot.

     - Szerinted Kiminek feltűnt volna a tehetséged, ha az nem létezne? – kérdezte Viki.

     - Kimit inkább hagyjuk…

     - Akkor Ron. Ha nem lennél rá képes, nem szerződtetett volna le. Nagy rizikót nem vállalt volna. Ez azt jelenti, hogy oda tartozol.

     - Nálam sokkal jobbak is simán eltűntek a süllyesztőben. Én sem maradok ki. Talán jobb lenne megelőzni ezt…

     - Ezt most azonnal felejtsd el! – szólt Viki kissé idegesen.

     - Az egész életem egy nagy tévedés, nem látod? Itt mindenki boldog, csak én kapálózok úgy, mint egy partra vetett hal. – néztem ismét lefelé.

     - Nem lehetsz ennyire negatív! Mi ütött beléd? Te nem ilyen vagy! Azt hiszed azoknak az embereknek ott lent, tökéletes az életük? Hogy nekik nincs problémájuk? Biztos, hogy van, de nem esnek pánikba. Próbálnak boldogok lenni.  Honnan tudod, hogy az a pár, nem fog szakítani már holnap, vagy, hogy az a néni nem súlyos beteg? Vagy hogy annak a kisfiúnak a parkban él-e az anyukája, és az a család nem-e épp azon gondolkodik, hogy hogyan fogják kifizetni a számlákat?! De nem sajnáltatják magukat. Élvezik az életet, amíg lehet. Azok a problémák hétköznapiak, de azoknak az embereknek az egész élete függhet tőle. Te pedig feladnád azt, amit sikerült elérned azért, mert Kimi kiadta az utadat. Tudod te, hányan szeretnének a helyedben lenni?! El se tudod képzelni. Szóval ne játszd itt a hattyú halálát, hanem szedd magad gatyába, mert ha nem, én teszem meg!

Egy percig meglepetten pislogtam Vikire. Jól kiosztott… De lássuk be, igaza van. Ismét lenéztem az emberekre:

     - Fogják meg! Tolvaj! – hallatszott egy néni kiáltása.

     - Megmondtam, hogy nem kaphatsz kutyát, amíg nem javulnak a jegyeid! – veszekedett egy nő a fiával.

     - Már így is annyit segítettél, nem akarok tartozni senkinek, neked meg főleg nem. – hallatszott halkabban másfelől.

     - Szakított velem! – sírt egy lány, akit a barátnője vigasztalt.

     - Látod, a világ cseppet sem tökéletes. Nem csak neked, másnak sem. – mondta Viki már halkabban, mint az imént. – Nem futamodhatsz meg. Ron számít rád. És a többiek is. Kimi meg… Egyszer még bánni fogja…

     - Igazad van. – vetettem egy utolsó pillantást a lenti embertömegre – Ideje mennünk, mert leszedik a fejünket, ha késünk. – mondtam, majd erőt vettem magamon. Elhatároztam, hogy önző leszek. Nem érdekel semmi és senki. Mindenki azt gondol, vagy mond, amit akar. Teszek rá.

Felálltam, bementünk, majd elmentem átöltözni.

     - Megvársz? – kérdeztem Vikit.

     - Persze. De siess.

     - Oké – mondtam, majd bementem a fürdőbe.

     - És… Kimivel mi lesz? – kérdezte Viki.

     - Mi lenne? – szóltam ki.

     - Hát… nem fog zavarni?

     - Nem. Levegőnek nézem. Ha ő megtehette, én is megtehetem, nem?

     - De.

     - Mehetünk is. – jöttem ki a McLarenes pólóban és sapkában, térdig érő farmer gatyában, és papucsban. Ma úgyse nagyon lesz dolgom.

Hirtelen úgy éreztem, feltöltődtem. Viki szavai gatyába ráztak, és észhez térítettek. Nem fogok elpuhulni. Nem engedhetem meg magamnak, hogy játszom a depresszióst, és magamba fordulok. Nem lehet! Kimin keresztül nézek, és arra fogok koncentrálni, amiért itt vagyok. Visszaszerzem a jókedvem és minden jó lesz. Most pedig irány a box.

     - Sziasztok! – futottunk össze Markkal, amint kiléptünk az ajtón.

     - Szia! – köszöntünk mindketten.

     - Látom jobban vagy. – állapította meg. – A pályára mentek?

     - Igen.

     - Nem gond, ha veletek tartok? – kérdezte.

     - Nem, ha Kimi nincs veled. Nem mintha érdekelne, csak…

     - Nincs. Ő már kint van.

     - Akkor jöhetsz. – mosolyogtam.

Elröhögtük az egész utat. Rég nevettem ilyen jót. Felfrissültem, visszatért az életkedvem. Kimi is igencsak csodálkozott, mikor látta, hogy hangosan nevetve közeledem a boksz felé, Mark társaságában. Viki ugyanis a bmw-hez vette az irányt. Kimi egy ideig nézett rám, mintha szíve szerint idejönne, és beszélne velem, de az esze nem engedi. Én azonban ígéretemhez hűen, észre se vettem őt. Beszéltem a mérnökökkel, majd egyszer Ron szólított meg.

     - Szervusz Nóri. Hogy vagy? – kérdezte.

     - Köszönöm jól.

     - Reggeliztél már?

     - Nem még.

     - Nincs kedved beszélgetni egyet, reggeli közben?

     - De. Miért is ne. – egyeztem bele.

     - Akkor menjünk.

Leültünk egy asztalhoz, és hozzáláttunk a reggelihez.

     - Nos, van valami, amit nem igazán értek. – kezdte.

     - Mi lenne az? – kérdeztem.

     - Mi van veletek? Úgy értem veled és Kimivel. – jaj, ne! Ezt a témát akarom most a legkevésbé. Hogy nem jöttem rá, hogy erről akar beszélni… Most olyan jól voltam, Ezt a témát ne már!

     - Erre most muszáj válaszolnom?

     - Örülnék neki.

     - Hát jó. Szóval… (…) – elmondtam neki, hogy mi van, illetve inkább mi nincs…

     - Így már mindent értek. – tűnődött Ron.

     - Mindent? Mégis mit? – kérdeztem.

     - A viselkedéseteket. Olyan furcsák voltatok az utóbbi 2 napon. Nem is szóltatok egymáshoz. Nem értettem az egészet. De így már világos. Ez megmagyarázza a tegnapi gyenge köreidet is.

     - Gyenge? Az nem kifejezés. – húztam el a számat.

     - Pedig milyen jól mutattatok együtt… Segítettétek egymást, és olyan jó volt rátok nézni. Löketet adott az egész csapatnak. Már csak miattatok is érdemes volt a legjobbat nyújtani. Nem értem mi ütött Kimibe. Bolond, ha nem békül ki veled. Majd én beszélek a fejével!

     - Ne! Ron, ne! Semmi értelme. Már Mark is beszélt vele…

     - És semmi?

     - Hát… mondtam, mi sült ki belőle. Ne beszélj vele, kérlek!

     - De hát képes lenne ellökni magától a boldogságát! És tőled is!

     - Tudom… De ez nem az ő hibája. Csak kérlek, ne beszélj vele! Erről ne! Kérlek!

     - Rendben. Ha ennyire nem akarod… - egyezett bele, és megígérte, hogy nem beszél erről Kimivel.

     - Ennyire.

     - És… most hogy vagy? Mi jár a fejedben? – kérdezte.

     - A barátnőm jól helyre tett, szóval már jobban. De az az igazság, hogy nem vagyok biztos benne, hogy én jó helyen vagyok itt.

     - Ezt meg hogy érted?

     - Egy átlagos csaj vagyok Magyarországról. Ez már eleve sántít… Nem is részletezem. Nem értem mit keresek itt. Mindenkinek csak belekavarok az életébe. Mióta itt vagyok, csak rosszat csináltam.

     - Na álljunk csak meg. Honnan veszed, hogy csak bajt csináltál?

     - Ez elég nyilvánvaló. Az ex akkor bukkant fel, amikor én jöttem. Rá akarta venni Kimit, hogy veszítse el a vb címet, aztán Ajax, most meg ez. Kimi miattam itta le magát, miattam készült ki.

     - Mi? Kimi leitta magát? – csodálkozott Ron. – Ugye úgy érted, hogy magára borította, amit ivott!

     - Nem… Úgy értem, kicsit felöntött a garatra…

     - Jó, hogy tudok róla…

     - Nem tudtad? Látod most is, csak a bajt hozom másra… Én nem akartam árulkodni, vagy ilyesmi. Csak ártok másoknak.

     - Ez nem így van!

     - De. Kimit már tönkre tettem, vele magamat is. Ha miattam Kimi rosszul teljesít, azzal már az egész csapatnak ártok. Nem akarom a csapatot is tönkre tenni.

     - De nem teszed! Hogy mondhatsz ilyet? A tesztpilótánk vagy! Mihez kezdenénk nélküled? Fontos része vagy a csapatnak. Arról nem is beszélve, hogy jó hatással vagy az emberekre.

     - Elnézést! Szegő Nóra? – jelent meg mellettem egy 12 év körüli lány az öccsével.

     - Igen. Segíthetek?

     - Jaj, de jó! Kaphatnánk egy autogramot? – kérdezte a lány lelkendezve.

     - Tőlem??? – csodálkoztam, majd értetlenül néztem Ronra, aki csak mosolyogva bólintott.

     - Igen. Te vagy a példaképem! – nyújtott felém egy papírt és egy filctollat.

Még én éreztem zavarban magam, de persze eleget tettem a kérésnek. Autogramot? Én? Az eszem megáll. Soha nem kértek még tőlem autogramot.

     - Hogy hívnak? – kérdeztem.

     - Angie. – mondta. – Ezt is légyszi! – mutatott egy sapkára. Nem semmi. Na most nagyon idiótán érzem magam. De olyan kedves.J

     - Nagyon köszönjük! Szia! – mosolygott, majd kézen fogta testvérét, és elment.

     - Sziasztok. – köszöntem én is zavartan.

     - Anyu, apu! Nézd! – mutatta boldogan szüleinek szerzeményét. Hihetetlen, hogy valaki így tud örülni az én firkámnak.

     - Még most sem tudod, mit keresel itt? – kérdezte Ron elégedetten mosolyogva.

     - Én… én… Az a kislány autogramot kért tőlem. – ámuldoztam.

     - Igen, láttam. – nevetett kedvesen Ron, esetlenségemen.

     - Te jó ég! Példakép? Én? Azt meg hogy? – álltam még mindig értetlenül az eset előtt.

     - Úgy, hogy jó vagy! Tehetséges vagy, az egyetlen női pilóta, és emellett kedves vagy az emberekkel. Ezt mindenki megérzi.

     - Na de példakép? Ez azért sok.

     - Ne hidd. Te most rengeteg fiatal lánynak váltál példaképévé. Bebizonyítottad, hogy ilyet is lehet. – dőlt hátra elégedetten Ron. – Most nem adhatod fel! Máris vannak, akik szeretnek, és ez csak gyarapodni fog. Ne okozz nekik csalódást!