A szőke kislány majd’ kiugrott a bőréből, hogy újra láthatta apukáját, de szemmel láthatóan az említett apuka is majd kicsattant az örömtől.

A szállodába érve, felmentek Nick szobájához. Persze Juni volt az első aki bement, és azonnal egy viszonylag nagynak mondható színes képpel találta szembe magát.

     - Itt a meglepid Juni. – mondta Nick

     - Apa, ez az enyém? – kérdezte a kislány

     - Persze, hogy a tiéd!

     - Hú, de szép! Anya nézd! – örvendezett Juni

     - Igen kicsim látom. Tényleg szép.  – mondta Pat, de valahogy nem olyan lelkesen, mint Juni… Pat és Nick beszélgetni kezdtek… Nick tudni akarta mi az a dolog Dave-vel. Illetve pont, hogy mi nem. Csak hogy tisztán lásson. Eközben Gina kezdte kicsit kellemetlenül érezni magát. Mintha nem is kellene ő oda… De nem! Itt most ő Nick barátnője és kész! Nem fog elmenni! Pat „csupán” Juni anyja, semmi egyéb. Nick is megmondta! Maga sem tudja miért, de Ginának valahogy rossz előérzete van Patriciával kapcsolatban. Lehet, hogy szimplán csak féltékenység, vagy irigység, valami hasonló. De úgy érzi jobb vigyázni vele. Tehát nem fogja megadni azt az örömet Pat-nek, hogy elmegy. Attól, hogy ő szült Nicknek egy gyereket, nem különb nála. Nagyszerű dolog, de Gina nem kevesebb azért, mert nincs gyereke. Sőt ettől függetlenül, nagyon is ért a gyerekekhez. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy most is lekuporodott Juni mellé a földre, hogy szemügyre vegyék a képet, mivel szegény kislányról hirtelen mindkét szülője megfeledkezett.

     - Nézd ott van Mickey egér! – mutatta Gina

     - Tényleeeeg!  Meg Tom és Jerry! Te szereted? – kérdezte Juni

     - Én? A Tom és Jerry-t? Naaaagyon szeretem. Te is?

     - Igeeeeen! Olyan vicces mikor a cica kergeti az egeret! – nevetett Juni, Gina pedig nagyon örült, hogy ilyen jól elvan a kislánnyal, aki láthatóan kedveli apukája új barátnőjét.

     - Anya, apa! Képzeljétek Gina  néni is szereti a Tom és Jerry-t! – újságolta lelkesen

     - Komolyan? – pislogott Nick – Tök jó! – vigyorodott el

     - Jah. Klassz… - mondta Pat, majd ismét Nickhez fordult. – Mióta vagytok együtt?

     - Nem túl régen.

     - Mégis mióta?

     - Nem mindegy?

     - Hát nem!

     - Kb. 3 hete. De mi közöd hozzá?

     - Annyi, hogy egy idegen csaj „játszik” a lányunkkal, akit mindössze 3 hete ismersz!

     - Mi a fene ütött beléd? Ginától félted Junit?! Na ne nevettess! Gina a légynek sem tudna ártani, nemhogy Juninak! – állt Nick gyorsan Gina pártjára

     - Honnan tudod te azt olyan biztosan?! Alig ismered!

     - Épp eléggé ismerem! Jobban, mint téged! Az életem is rábíznám!

     - Heh, de magabiztos vagy! Azért én óvatosabb lennék a helyedben…

     - Mégis miért?! Amúgy meg mint már mondtam, semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok. Ginát szeretem, és kész! És pont te ne papolj nekem az óvatossággal, mert téged hagyott ott Dave, nem engem!

     - Nem kellene ezzel jönnöd…

     - Neked sem kéne ezzel jönnöd! – háborodott fel Nick jogosan – Ne szólj bele az életembe, ha lehetséges! Köszönöm!

Kimit pedig, ritkán tesz ilyet,  (sőt szinte soha) de most úgy érezte csak egy nő tud  neki segíteni. Történetesen az édesanyja.

     - Anya, beszélhetnék veled?

     - Persze Kimi. Mi a baj?

     - Az a gondom, hogy… azt hiszem… huh ebbe még bele sem gondoltam igazán, de most hogy erről beszélek, úgy érzem mégis így van. Szóval az van, hogy… szerelmes vagyok.

     - Hol itt a probléma? Most vitáztatok ugyan, de majd kibékültök.

     - Anya, nem értesz. Addig okés, hogy szerelmes vagyok. De a baj ott kezdődik, hogy akit szeretek, az nem Jenni.

     - Hogy?! – kerekedtek ki Paula szemei

     - Jól hallottad. Jenni önző és nagyravágyó. Nem szeret és soha nem is szeretett. De már én sem őt. Ellenben megismertem magyar lányt…

     - Oh… Értelek fiam. Csak nem az a lány, aki.. szóval aki most az imént a vita tárgya volt?

     - De igen. Az ő ötlete volt az a kép is, amit tőlem kaptál, mert fogalmam sem volt, mit adjak neked, de valami egyedit akartam.

     - Hát ez aztán egyedi az biztos. És… mióta ismered azt a lányt?

     - 3 hete kb.

     - És ilyen biztos benne, hogy… szereted?

     - Teljes mértékben.

     - Na de ilyen rövid idő után?

     - Igen. Elég sokat voltunk együtt ahhoz, hogy…

     - Együtt???

     - Jaj, nem úgy együtt! Hanem úgy együtt, hogy egymás társaságában. Tudom, hogy megbízhatok benne, és egyszerűen imádok vele lenni. Valami totál más benne, mint pl. Jenniben. Teljesen. És ez a más sokkal jobban tetszik. Olyan dolgokat tud kihozni belőlem, hogy még én is meglepődök.

     - Hát ha azt vesszük figyelembe, hogy gyerekként én sose tudtalak leültetni rajzolni, meg egyebek, neki viszont azonnal sikerült… Hát akkor tényleg tud valamit az a lány. De, most mégis mit akarsz tenni? Nem rúghatod fel csak úgy a házasságodat.

     - Nem rúghatom, mert a sajtó és Jenni kicsinálna, nem csak engem, hanem Anettet is. És azt nem akarom. Viszont Anett nem akar harmadik lenni, ami teljesen érthető, és nem is akarom, hogy harmadik legyen, de vele akarok lenni. És az csak akkor lehetséges, ha Jenni megszűnik létezni számomra.

     - Fiam, ezt el kell rendezned magadban. De én nem hinném, hogy egy 3 hetes ismeretség egy bizonytalan jövővel, megér annyit, hogy eldobd érte a biztos pontot, a házasságot az életedből. Jenni szeret téged.

     - Dehogy szeret. Magasról tesz rá, hogy mi van velem. Csak az a gond, hogy ha bármit is teszek, kicsinál, az tuti. Ő maga is megmondta. És képes rá.  Tehát rá kell bizonyítanom valamit…

     - Ne keresd a bajt, fiam! Nem ér annyit.

     - De igenis ér!

Az otthon töltött idő után, Kiminek is visszakellett térni feladatához, tehát átutazni Milánói otthonába, ahova Jenni is vele ment.

Nem nagy kedvvel vágott neki Kimi a monzai futamnak. Kezdve ott, hogy Jenni úgy döntött, ki akar menni a futamra. Kimi persze nem akarta, de nem tudott hatni feleségére. Aztán jött a következő negatív történés…

     - Kimi! – szólt Jenni – Te kitálaltad az életünket, ennek a kis firkász csajnak?! – kérdezte Jenni felháborodva

     - Ezt meg honnan veszed?!

     - Talán, hogy tele van az újság azzal, hogy milyen volt a gyerekkorod, mellékelve pár kép, valamint egy idézet tőled, miszerint megromlott a kapcsolatunk, és nem szeretjük egymást! Te meg itt rizsázol, hogy mennyire megbízol abban a libában! Fogadjunk, kitálaltál neki, és ő köpött!

     - Az kizárt! Anett nem tálal ki! – válaszolt Kimi, de valójában kételkedni kezdett. Anett? Ezekről a dolgokról, a gyerekkoráról csak Anettnak mesélt, és senki másnak. Akkor más nem lehetett. „Neeeem, ő nem lehetett. Anett? Dehogy! De akkor ki? Senki nem tudott róla… Anett volt… Átvágott. Becsapott. És én megbíztam benne. Hogy tehette? Hogy lehet valaki ennyire önző, hogy tehet így tönkre mást?! Azt hittem végre van valakiben bízhatok, akinek elmondhatom azt, amit senki másnak. De neeem. Azt mondta esze ágában sincs a sajtó elé menni ezzel, de úgy tűnik mégis. Fúj, undorító. Hogy egyesek mit meg nem tesznek, némi pénzért… És pont Anett. Ezt nem hiszem el…” – gondolkodott Kimi. Hirtelen teljesen kiábrándult Anettből. Hatalmasat csalódott benne. Teljesen őszinte volt hozzá, és nem sok ember előtt nyílik így meg, de Anettben teljes mértékig megbízott. És most nagyon fáj neki. Hatalmas űr tátong most a lelkében, ahol Anett ott áll a jó és rossz emberek között félúton. Hol az egyik felé közelít, hogy a másik felé. Akárhogy próbálja Kimi meggyőzni magát, hogy nem Anett volt, annál inkább arra a következtetésre út, hogy mégis. És itt most nem az a lényeges, hogy 1-2 dolog kiderült, hanem hogy az általa legőszintébbnek és legjólelkűbbnek hitt ember, kihasználta őt. Fájdalmas gondolatok jártak a fejében, úgy érezte, mintha tőrt forgatnának a szívében, nem tudott mit tenni. A tény, az tény. Anett kihasználta.

     - Nah, szívem, azt hiszem ideje indulnunk. – szólt Jenni.

     - Igen, induljunk - szólt Kimi, majd átkarolta Jennit. Hirtelen Jenni is meglepődött, majd elégedetten elmosolyodott, és útnak indultak.