Gina megérkezett Halle-be. A nap, és a következő nap edzéssel és felkészüléssel telt. Majd mikor eljött a verseny napja, és Gina kisétált a pályára, akaratlanul is Nicket kezdte keresni a szemével a nézők között. De nem találta. „Talán el se jött. Kár. Mondjuk érthető. Attól mert most épp nincs futam, nyilván neki is rengeteg dolga akad, nem ér rá arra, hogy holmi teniszmeccsre járkáljon, csak úgy szórakozásból…” – így gondolkodott Gina, majd miután ezt a gondolatot végig vitte, és meggyőzte magát arról, hogy nem baj, hogy nem jött el Nick, csak a saját feladatára koncentrált.

Összeszedte gondolatait, ami megtette a hatását. Szoros és nehéz volt a dolog, de végül Gina nyert! Ezután Gina eleget tett kötelességeinek, elkészült pár „kötelező” fotó, és kiosztott pár aláírást. Már indult volna az öltözőbe, mikor kissé ismerős hangra lett figyelmes.

     - Én is kaphatok egy autogramot? – szólt Nick

     - Hát mégis eljöttél? – csillant fel Gina szeme, de azon nyomban észre vette magát, és kicsit visszább vett a lendületből.

     - Ezt beszéltük, nem?

     - De. Csak gondoltam… más dolgod is akad, mint teniszmeccsre járni.

     - Akkor nem mondtam volna, hogy itt leszek. Klassz voltál.

     - Köszi.

     - És… meghívhatom a győztest egy vacsira?

     - Hát ha már eljöttél…

     - Ez igent jelent?

     - Igen. Csak előbb átöltözök. Sietek! – kiabált még vissza Gina, miközben az öltözője felé vette az irányt. – Itt is vagyok.  – tért vissza hamarosan – Egy kérésem lenne

     - Éspedig?

     - Ne menjünk puccos helyre

     - Rendben. Azt hiszem ennek eleget tudok tenni.

     - És hogy vagy? Minden rendben otthon? – kérdezte Gina, miután beültek egy csendes is étterembe.

     - Azt azért nem mondanám…

     - Gond van?

     - Pat kiakaszt. Megzakkant, vagy én nem tudom, de elviselhetetlen. Mindenen felkapja a vizet, természetesen mindenért én vagyok a hibás, stb. Nem lehet vele egy légtérben lenni. Idegesít a viselkedése.

     - Előfordul, hiszen terhes.

     - Nem, itt nem erről van szó. Ezer százalék. Mikor Junit vártuk, nem ilyen volt. Kedves volt, boldog, minden nap vett valami apró babacuccot… Öröm volt ránézni. De most meghibbant, esküszöm. És nem a terhesség miatt.

     - És… akkor most…

     - Nem tudom mi van. Szeretem, nagyon szeretem, de… nem úgy. És szerintem ez részéről is igaz. Nem is tudom mikor volt utoljára egy jó szavunk egymáshoz. Képtelen vagyok vele élni. Csak Juni miatt járok haza…

     - Értelek… Hát erre nem tudok mit mondani. Ez a ti dolgotok.

     - Mostanában azon gondolkodok, el kéne cuccolnom onnan. Csak félek, hogy Pat nem értené meg. Én nem akarom elhanyagolni sem, őt, sem a gyerekeket, de ez így csak rosszabb lesz. Mindenkinek jobb lenne, ha lejönnék.

     - Beszéljétek meg. Ha nyugisan leültök, és elmondod neki is ugyanezt, amit most nekem, biztosan megérti, és talán még helyeselni is fog. Annyira csak nem lehet házisárkány.

     - Lehet, hogy igazad van. Csak nem tudom mi lesz a reakciója. Na mindegy, hagyjuk a témát. Beszéljünk valami kellemesebbről.

Még jó ideig elcseverésztek ők ketten, majd Nick visszakísérte Ginát a szállodába, mondván, hogy nem ismeri a környéket. Nem mintha Nick itt töltené mindennapjait, de azért mégiscsak jobban eligazodik.

     - Nem jössz be? – kérdezte óvatosan Gina, mikor már Gina ajtaja előtt álltak a szállodában. Nick tett egy lépést előre, majd hátrálni kezdett.

     - Talán majd máskor. Nem akarom, hogy olyannak higgy aki kapva kap az lehetőségen… - mondta Nick kedvesen.

     - Jó válasz. – mosolygott Gina. Valójában meglepődött, de tetszett neki a magyarázat.

     - Akkor én most megyek is.

     - Rendben. Szia.

     - Szia. Szép álmokat!

     - Az meglesz. - motyogta magában Gina, majd bement, és becsukta maga mögött az ajtót.

Az én napom pedig a szokásos módon telt. Nap közben el is felejtettem, hogy Kimi magyarázott tegnap valamit, amiből semmit sem értettem. Lekötött a lovaglás. Délután, mikor végeztünk Ebonyval, bevittem az istállóba, aztán matattam még körülötte egy keveset.

     - Hé, mi van? Hagyd a zsebem, te! Neeeee, csikiz! – kezdtem röhögni, mikor Ebony a zsebem kezdte babrálni. Abban a pillanatban megszólalt a telefonom a pulcsim zsebében. Na igen… Ő hamarabb észreveszi hogy hívnak, mint én…J

     - Haló!

     - Szia! Rég beszéltünk… - hallottam Kimi hangját.

     - Ne szívass már – nevettem – nincs egy negyedórája, hogy az utolsó sms-t elküldtem.

     - Tudom. De az régen volt.

     - Na persze

     - Amúgy szép a lovad. – mondta

     - Tudom. – mondtam büszkén

     - Meg… te is jól mutatsz ott mellette…

     - Te miről beszélsz? – kérdeztem meglepetten. Ezt most nem értem… Mi van???

     - Fordulj meg. – mondta, mire én megfordultam. Kimi ott állt az istálló végében…

     - Kimi? – hát ezt nem hiszem el! Idejött? Mit keres itt?

     - Szia. – tette le a telefont, és közelebb jött.

     - Szia. Te mit keresel itt?- csodálkoztam még mindig. Esküszöm nem hiszek a szememek.

     - Túl sok volt a telefonszámla, gondoltam spórolok kicsit. – vigyorgott.

     - Jah, a telefonszámla, mi?

     - Igen! Meg ki akartam kapcsolni egy kicsit…

     - Itt?

     - Rég találkoztunk, meg akartalak látogatni. Baj?

     - Nem, azt nem mondtam. Örülök neked, csak… megleptél. Hé, te erre célozgattál tegnap?! – most koppant le

     - Aha.

     - És honnan tudtad, hogy hol vagyok?

     - Megvannak a kapcsolataim. – húzta ki magát – Aztán ott a házban meg volt egy kedves néni akitől megtudtam, hogy itt vagy.

     - Ica néni? Ő beszél angolul?

     - Azt nem mondtam

     - Akkor hogy értettétek meg egymást?

     - Hát… kézzel, lábbal, de sikerült. Csak elmagyarázta, hogy itt vagy, én meg idejöttem.

     - De hát te allergiás vagy a lovakra…

     - Szerinted érdekel?

     - Hát nem úgy nézel ki…

     - Na látod. Ha lovarda, akkor lovarda. Teszek az allergiára. – abban a pillanatban hatalmasat tüsszentett

     - Na jó, gyerünk innen. – nevettem – Még lenne egy kérdésem?

     - Ki vele!

     - Hol szándékozol megszállni?

     - Majd Ica néninél. Azt mondta, van egy szabad szobája. Vagy ágya? Már nem is emlékszek. – mondta halálosan komolyan

     - Ugye most csak viccelsz?

     - Még jó! – kezdett röhögni

     - Már kezdtem elhinni. – vihogtam

     - Azt láttam.

     - Tudod mit? Nálam viszont tényleg van egy szabad szoba. Ha gondolod… maradhatsz.

     - Tuti nem gond?

     - Hááát… ha már ennyit utaztál, hogy meglátogass… De azért legközelebb jelentsd be az érkezésed. – nevettem.

Te jó isten! Tényleg eljött, hogy meglátogasson? El sem hiszem! De aranyos! És most hívtam meg magamhoz… Uhh… Lehet, hogy ezt azért nem kellett volna? De hát nem küldhetem panzióba! Meg Ica nénihez se… Külön szoba… nem lesz gond. Elleszünk egy-két napot.