Olyat sprinteltem, mint még soha. Persze Kimi hamar utolért. De rendes volt, hagyott nyerni.

     - Azt hiszem a vacsit neked kell összehozni. – mondtam és elégedetten vettem tudomásul, hogy nyertem. Persze Kiminek köszönhetően.

     - Észrevettem. És most mit tervezel? – kérdezte, miközben ajtót nyitottam és bementünk

     - Először is ehetnénk valamit. Aztán… aztán a lovardába kell mennem. Ugye nem baj?

     - Dehogy. De…

     - De?

     - Veled mehetek? – kérdezte

     - Velem? A lovardába? – csodálkoztam

     - Jó, ha nem akarod akkor nem, csak kérdeztem.

     - Nem, nem erről van szó. Tőlem nyugodtan jöhetsz, szívesen látlak, csak… az allergiád?

     - Mondtam, hogy az nem érdekel.

     - Hát… ha így állsz a dologhoz… részemről okés. De csak saját felelősségedre!

     - Jó. De tényleg nem gond?

     - Persze, hogy nem.

Tetszik, hogy így közelíti meg a dolgokat. Hogy nem hagyja hogy bármi befolyásolja az életét, azt amit tenni szeretne. Talán ő csinálja jól. Ha nem vesz tudomást valamiről, az nincs is.

Ettünk pár falatot, majd én átöltöztem, és célba vettük a lovardát.

Felnyergeltem Ebonyt, majd kimentünk a pályára. Míg én és Ebony az akadályokkal „küzdöttünk”, Kimi végig a pálya szélén a kerítés mellett állt, és nézett.

     - Na mi az? – álltam meg előtte Ebonyval – Nagyon elgondolkodtál

     - Csak néztelek titeket. Jó nézni titeket így együtt. Harap? – kérdezte

     - Ki? Ebony? Dehogy. – mosolyogtam

     - Pedig úgy tűnik engem nem kedvel… - próbálta Kimi megsimítani Ebonyt, de ő nem nagyon hagyta.

     - Áh, olyan nincs. Csak előbb szemügyre veszi az embereket. Nem enged közel magához akárkit. De elárulok egy titkot. Egy kis almával le lehet kenyerezni.

     - Alma? – kezdett keresgélni

     - Ott van egy vödörrel, onnan vehetsz.

     - Hol? Nem látom.

     - Ott a kerítés tövében, barna vödörben.

     - Jah, te könnyen beszélsz onnan a magasból. Jah, megvan. Te! Ezek kicsik!

     - Mivel alma… Nem lehet akkora, mint egy dinnye!

     - Ez is igaz. De így tőből leharapja a kezem!

     - Dehogy harapja. Kicsit mohó ugyan, de a kezed nem kell neki, nyugi!

     - Tuti?

     - Tuti. – de ari! Mint egy kisgyerek! – Tedd a tenyeredbe az almát, és úgy tartsd oda neki.

     - Oké. De akkora szája van! – de ari, hogy így parázik!

     - Jó, azért neked sincs kis tenyered. Nah, add már oda neki, látod hogy várja!

     - Wow! Még megvan a kezem! – mondta elégedetten, miután odaadta az almát Ebonynak – De jó vagyok!

     - Látod, már meg is kedvelt! – kezdtem nevetni, mivel Ebony további almák után kezdett el kotorászni Kimi zsebében.

     - Hé, nem állítanád le?! Hagyd a pólóm, te! – kezdett Kimi „hadakozni” vele, de leállítottam a műveletet.

     - Mondtam, hogy le lehet fizetni. Mondtam, hogy jó fej lovam van, nem?

     - De. Tényleg az. Mint a gazdája. – oh, kösz a bókot, ha az volt… de… utálom mikor nem tudok mit mondani.

     - Jössz egy körre? – kérdeztem miután Kimi bebiztosította magát Ebonynál még vagy 4 almával

     - Úgy érted lóval?

     - Nem. Felfújható zsebhelikopterrel. Persze hogy lóval!

     - Hát…

     - Na gyere! – invitáltam fel – Ha fel bírsz mászni… - na igen. Nehézkes felmásznia, ha a kengyel az én birtokomban van

     - Nyugi, megoldom. – mondta, és már fel is pattant mögém.

     - Hű, ez szép volt. Egyszer meg kéne próbálnod nyereg nélkül.

     - Megvesztél?

     - Nyugi, vicc volt!

     - Még jó!

     - Na gyerünk. – mondtam, majd vágtára fogtam Ebonyt.

Kimentünk a „pusztába”. Ott egyedül vagyunk és nem zavarunk senkit. És minket se zavarnak.

     - Megpróbálod egyedül? – kérdeztem egyszer Kimit

     - Mit? Lovagoli? Én? Áhhh…

     - Miért? F1-es, snowboard, motor, hószán, stb… ezt nem mered bevállalni? – „gúnyolódtam”

     - De azok gépek, nem élőlény! Ez a ló kinyír engem!

     - Dehogy nyír! Esze ágában sincs. Nem látod milyen szelíd? Egy életre lekenyerezted. Bír téged!

     - Tényleg? – kérdezte, de ekkor már csak ő ült rajta, én időközben lekászálódtam

     - Persze. És akit a ló kedvel, arra vigyáz. Jobban, mint magára. – mondtam, miközben végigsimítottam Ebony nyakát. De ekkorra Kimi már stabilan és magabiztosan ült a nyeregben. Tehát tudok hatni rá? Ez jó.

Elindultak lassan, lépésben, de Kimi hamar ráérzett a dolog ízére. Jó volt nézni őket. Jól néznek ki. Egy edzett erős férfi, egy szintén edzett, erős lovon. Wow! Jobb, mint egy csendélet! Olyan tekintélyt követelő. Hogy szépen fejezzem ki magam, állati jól néz ki Kimi a lovamon!  Esküszöm, hogy ennél nincs jobb látvány a világon! Olyan egyformák. Mindketten visszafogottak, de ott van bennük az a bizonyos vadság, a szabadságvágy.  Olyan jól mutatnak együtt! Elegáns, és… szexi!

     - Kicsit engedd lazábbra a gyeplőt! – szóltam utána

     - A mit?!!! – nézett rám kétségbeesetten

     - Ami a kezedben van!

     - Jah, akkor miért nem ezt mondod?! – mondta tök komolyan, de nekem nevetnem kellett.

Hát nem tudok betelni a látvánnyal, talán jobb is, ha véget vetek neki.

     - Nah megy ez! De szerintem haza kéne menni.

     - Oké. Hogy kell megállítani?!!! – de édes, hogy szenved kicsit!

     - Fogd rövidebbre a gyeplőt, akarom mondani azt ami a kezedben van, és óvatosan húzd hátrébb, és meg fog állni.

     - Jé, tényleg! – „parkolt” le előttem.

     - Mondtam én! Na eressz vissza. – én pedig visszaszenvedtem magam elé.

Hamar vissza is értünk.

     - Várj, segítsek. – szállt le előbb ő, majd engem is leemelt.

És már megint az a vészes közelség… Túl közel. Szinte már ijesztően közel. De mégis olyan jó. Csak néztük egymást percekig, próbáltuk kitalálni, mi járhat a másik fejében. Olyan szinten elgyengültem, hogy jobban már nem is lehetne. Talán össze is estem volna, ha nem tart. Végül Kimi lépett. Megcsókolt. Egy pillanatig hagytam, és szívem szerint tovább is hagytam volna, de az eszem mást súgott.

     - Kimi, ne… - húzódtam el tőle – Bocs. – mondtam zavartam, és Ebony kötőfékjét kezdtem babrálni zavaromban.

     - Én bocs. Nem kellett volna rámenősnek lennem.

     - Nem voltál rámenős, csak… én… szerintem ez még korai. Nem akarok csalódni.

     - Miből gondolod, hogy csalódnál? Én komolyan gondoltam. Olyan jó veled.

     - De… még túl friss. Most mentetek szét Jennivel. És én nem akarok Jenni-pótlék lenni. Nem akarom, hogy azért ölelj meg, vagy azért csókolj meg, mert Jenni hiányzik, és őt keresed.

     - Ez nem így van. De megértelek.

     - Ugye nem haragszol? – kérdeztem

     - Persze, hogy nem. – mosolyodott el – Tudok várni, és bebizonyítom, hogy alaptalan a félelmed.

     - Az jó lesz. – mosolyodtam el én is, majd bevittük Ebonyt az istállóba. – Amúgy feltűnt, hogy egyet sem tüsszentettél egész délután?

     - Tényleg! Klassz!

     - Anett itt vagy?! Telefon! – jelent meg Kristóf, majd miután elmondta mondandóját, el is ment

     - Azonnal jövök. Várj meg itt. – mondtam Kiminek.

A telefont hamar elintéztem, és visszamentem az istállóba. De az ajtóban megálltam, kicsit „leskelődni”. Kimi és Ebony a legnagyobb egyetértésben. Hallgatózok kicsit…

     - Tudod, én tényleg nagyon bírom a gazdádat. – beszélt Kimi Ebonyhoz. Igen, ő jó hallgatóság. Nem panaszkodik, nem nyavajog, csak meghallgat, és megért. Tudom, hogy megért. – De igaza van, hogy elutasított. Jók az érvei. Túl jók. – folytatta Kimi – De én tényleg komolyan gondoltam. Jenni már rég a múlté, én nem őt akarom pótolni! Nekem nem egy másik Jenni kell, hanem Anett! Érted? – merült bele Kimi mondandójába – Tudod… néha olyan érzésem van vele kapcsolatban, mintha már régebbről ismerném. Mintha már találkoztunk volna… Olyan közelinek érzem. Én nem hiszek az ilyen hülyeségekben, de ha volt előző életem, ott tuti hogy ismertem… - Mi??? Nem hiszek a fülemnek! Azt hogy? Hiszen az csak az én hallucinációm volt! Az nem történt meg! Mégis érzi… Fura az élet…

Tetszett amit Kimi Ebonynak mondott. Legszívesebben berohantam volna, és a nyakába borultam volna, de ehelyett, mintha most érkeznék mentem be, még matattam kicsit Ebony körül, majd hazamentünk.