Gina totálisan kikészült. Örült, hogy úgy döntött, meglepi Nicket a születésnapján. Még sokkal jobban sültek el a dolgok, mint azt tervezte. A Nick társaságban töltött idő mellett, az is fokozta Gina örömét, hogy ott volt ez egész futamhétvégén, és közvetlen közelről követhette az eseményeket. Nick ugyan feladni kényszerült a vasárnapi futamot, de nem érzett csalódottságot. Mert tudta, hogy mikor kiszáll az autóból, valaki ott várja a boxban, aki ugyanúgy örül majd neki, mintha futamot nyert volna. És ez jó érzést keltett benne. Pat erre már jó ideje nem képes. De igazság szerint az utóbbi időben szinte egyáltalán nem gondolt Patriciára. Ginára viszont annál többet. Egyértelművé vált tehát mindenki számára, hogy mi folyik itt. Gina és Nick szép lassan, és csendesen egymásra talál(t).

Én viszont, elérkezvén Monacóhoz, egyre lehetetlenebbül éreztem magam. Egyre inkább valami kegyetlen érzés lett úrrá rajtam.

Kimivel valami nagyon nincs rendben. Monacói időmérő, egyenlő teljes katasztrófa.

Én reméltem, hogy Kimi végre magára talál, és minden jó lesz, de ez már az időmérőn nem így alakult. Ezt elszúrta. Ezt ő szúrta el. Pedig egészen jó körei voltak. De aztán, talán egy pillanatnyi figyelmetlenség következtében, elnézte kissé a kanyart és lekoccolta a palánkot, így lőttek a jobb első felfüggesztésnek… Bravó.  Most lehet rajtolni a 16. helyről…

Bosszant, hogy nem tudom, mi folyik ott. Szeretnék kicsit a dolgok mögé látni. Megvan! Telefon elő! Hívjuk Tonit.

     - Toni? Szia! Anett vagyok.

     - Szia! Hogy vagy?

     - Jól, köszi. És te?

     - Én is megvagyok. De ugye tudsz róla, hogy Kimi totál kivolt, miután visszajött tőled?! Odáig volt, meg vissza.

     - Tényleg?

     - Aha. Olyan élményekkel jött vissza, mint egy kisiskolás az osztálykirándulásról. – vihogott Toni.

     - Örülök neki! De Toni!

     - Mondd.

     - Kérhetek tőled egy óriási nagy szívességet? – kezdtem kérlelni.

     - Persze, mit tudok segíteni?

     - Nagy kérés lenne, ha arra kérnélek, hogy intézz nekem jegyet a holnapi futamra?

     - Kijössz Monacóba?! – kérdezte kissé meglepett hangon

     - Szeretnék… Olyan fura mostanában Kimi és bosszantó így innen nézni…

     - Oh, értem. Nos, ami azt illeti van egy fölös jegyem. És ha gondolod foglalok neked szobát a mienk közelében.

     - Megtennéd? – de rendes tőle!

     - Persze.

     - Nagyon köszönöm!!! – hálálkodtam

     - Nagyon szívesen. Akkor holnap várlak.

     - Rendben. Szia.

Okés, kicsit hirtelen döntés volt. Még én is meglepődtem. Nem szokásom így beleugrani a dolgok sűrejébe, inkább jó előre megtervezem a dolgokat, és hatszor is átgondolom. De, hogy fogom magam és úgy döntök, hogy másnap Monacóba utazok… Még nekem is magas… De ez most így jött ki. Rekordsebességgel pakoltam össze a legszükségesebbeket, majd időben lefeküdtem, hogy reggel rohanhassak a gépemhez. De előtte elintéztem még egy telefont.

     - Anett? Sziiiiiiiiiia! Száz éve nem beszéltünk! – vette fel Gina a telefont

     - Hát nem is tudom ki lopta a napot Hallében Nick társaságában…

     - Hé, én ott nem loptam a napot! Versenyem volt! Nick csak… na mindegy.

     - Tudom. – vigyorogtam – Na, végül is azért hívtalak, mert lenne egy kérdésem.

     - Félnem kell, vagy nem szükséges?

     - Nem kell, nyugi. Csak azt akarom kérdezni, hogy gondolom-e, hogy te jelenleg Monacóban tartózkodsz Nickkel? És ne mondd, hogy nincs igazam, mert mondtad! – nevettem

     - Hát egészen véletlen eltaláltad. Mert?

     - Okés. Akkor holnap beszélünk.

     - Nem mondod, hogy jössz?!

     - De.

     - Hurrá! De valahogy van egy olyan érzésem, hogy nem és vagyok monacói kiruccanásod fő oka. Igazam van, vagy igazam van?

     - Hát ő… izé… ja!

     - Na jól van, szépen vagyunk! – játszotta a sértődöttet Gina, de persze nem gondolta komolyan – Aztán rázd gatyába az embered, mert nem igazán áll a helyzet magaslatán…

     - Tudok róla… - kenődtem el kicsit – Na, akkor holnap beszélünk.

     - Rendben, Tudod hol találsz. Szia

Ezután már csak Kristófnak szóltam oda a lovardába, hogy holnap ne várjon, és megkértem, hogy vigye ki Ebonyt holnap a pályára, feltéve, hogy ha megengedi, hogy ráüljön… Miután ezzel is megvoltam, alapjáratra kapcsoltam az agyam, és aludtam egyet, hogy reggel időben sprintelhessek a gépemhez.

Az út rövidebbnek tűnt, mint az valójában volt. Egy kis zene, meg a gondolataim megteszik a hatásukat. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy megérkeztem.

Baktattam a csomagjaimmal, és hirtelen megjelent előttem Toni.

     - Szia! Hát te? – csodálkoztam kicsit. Nem mondta, hogy kijön elém.

     - Szia! Gondoltam elkél egy fuvar, a cuccodat se te cipeld már!

     - Ez rendes tőled, kösz.

Toni elvitt a szállodába, ledobtuk a cuccomat a szobába, és irány a pálya.

Ez a Monaco önmagában is bámulatos. Luxus luxus hátán. És ha ezt a fényűzést F1-gyel vegyítjük, akkor az egyenlő a földi paradicsommal. Csúcs ez az egész, el se hiszem, hogy itt vagyok. De itt vagyok!

Mikor Tonival megérkeztünk a Ferrari boxába, Kimi épp Jean-nal értekezett. Észrevett minket, és kikerekedtek a szemei. Úgy látszik, kicsit megleptem. Végülis nem szóltam neki, hogy jövök. Direkt.

     - Kimi, figyelsz te rám? – kérdezett vissza Jean, mikor úgy vette észre, hogy finnje nem igazán issza a szavait – Na jól van, menj. Beszélj Anettel. De tudod, hogy dolgod van!

     - Tudom. Kösz főnök. – azzal már ott is hagyta Todtot.

     - Hali. – üdvözöltem

     - Hát te?! – csodálkozott – Hogyhogy itt?!

     - Gondoltam egyet, és kijöttem. De ha zavarok…

     - Nem, nem! Örülök neked. Hogy vagy?

     - Én megvagyok, de én inkább azt kérdezném, veled mi van.

     - Velem? Velem semmi. – mondta határozottan, de nem nézett a szemembe. Nem mond igazat.

     - Ahha… De… szerintem valami nem okés veled. Biztos minden rendben?

     - Igen, mi bajom lenne?

     - Hát én azt nem tudom. Én csak azt látom, hogy valami változott. Máshogy viselkedsz, máshogy reagálsz… Elnézed a kanyart… Ez nem te vagy.

     - Mondom, hogy semmi bajom!

     - Oké, oké… Ha te mondod, én nem zaklatlak. Remélem igazad van. Délután bebizonyíthatod. – igyekeztem a lehető legkedvesebben mondani, nehogy azt higgye, hogy most én bármit is számon kérek tőle. Csak rákérdeztem. De nem akarja elmondani. Ennek ellenére én tudom, hogy bibi van. Ez nem Kimi. Nem az igazi Kimi.

Ettől kezdve, nem hoztam fel a témát. Beszélgettünk kicsit majd megkerestem Ginát, akivel elmentünk keresni valami ebéd-félét.

Meg is találtuk a megfelelő helyet, már csak ki kéne találni, hogy mit kérünk. Ott álltunk a pultnál, kezünkben az étlappal, de a választás nehéznek bizonyult.

     - Javasolhatom a bécsi szeletet? Az itt isteni! – hallottunk egy hangot mögöttünk, ami kissé ismerősnek csengett.

     - Sebastian??? – fordultunk meg Ginával. Úr isten! Seb! Úgy hiányzott! Olyan rég láttam! Vagyis nem… Egyáltalán nem is láttam még…Ez annyira rossz, mikor rádöbbenek hogy bizonyos dolgok nem igaziak. Legszívesebben elbőgném magam. De most annyira örülök neki!

     - Oh, tehát ismertek.

     - Mi ne ismernénk? – mondta Gina. És milyen igaza van!

     - Jaj, de jó nekem! – ült ki széles mosoly Sebi arcára.

     - Szóval azt javaslod bécsi szelet? – kérdeztem

     - Azt. Vagy ajánlhatom esetleg a tradicionális paddock-kaját. – célozgatott a pilóták közkedvelt gyümölcsére - Na nem kell ám félreérteni! – tette hozzá nevetve

     - Azt hiszem maradunk a bécsi szeletnél – vihogott Gina is.

     - Leültök hozzám? – ajánlotta fel, amit mi szívesen el is fogadtunk.

Jót beszélgettünk ebéd közben, hamar eltelt az idő. Haláli ez a srác. Elég ránézni és én is vigyorogni kezdek. Annyira pozitív! Mindig képes jókedvet csinálni. Szenzációs! Egyszer még sokra viszi. És az az „egyszer” talán nem is lesz olyan soká.

     - Kérdezhetek valamit? - kérdezte Seb

     - Persze

     - Öhm… este lesz az a jótékonysági divatbemutató, vagy mi a csoda. És ha jól tudom, ketten visszamondták a dolgot. Nektek… nem lenne kedvetek? – kérdezte félénken

     - Rendezvényszervező lettél, vagy mi? – kuncogtam

     - Nem. Csak egy ötlet volt.

     - Divatbemutatóra? Nem hinném, hogy nekünk való. – így Gina

     - Nem vagyunk mi odavalók. – tettem hozzá, egyetértve Ginával

     - Már miért ne lennétek odavalók? Nagyon is odavalók vagytok! Egyikőtök se panaszkodhat. – próbált győzködni. De aranyos, még ős is belepirult.

     - Köszi a bókot, de… Nem hiszem, nem tudom… - tétovázott Gina

     - De ezen amúgy is a versenyzők barátnői/feleségei, stb. szoktak rész venni, nem? – kérdeztem

     - Nem csak ők. Amúgy meg ha nem tévedek nektek is van némi közötök egyesekhez… Vagy tévedek?

     - Háááát… Attól függ, hogy nézzük.

     - Jó, én nem akarom rátok erőszakolni, tényleg csak egy ötlet volt. Szerintem jól mutatnátok ott. – fejezte be mondandóját.

Ginával összenéztünk, majd végül belementünk a dologba. Nem kis meggyőzőképessége van a srácnak…