Istenem, de jó, hogy Sebivel is összefutottam! Ez most annyira jól esett! De ebéd után visszamentem a Ferrarisokhoz, majd elkezdődött a futam. Rajt a 16. helyről… klassz…. Na mindegy. Tud ő onnan is produkálni! Igaz, hogy itt kicsit körülményes az előzés, de azért úgy 8. helyig le lehet előzni a mezőnyt. Ott a közép mezőnyben azért még Kimi van fölényben, át tud menni azon a 8 emberen. Csak ne keveredjen bele balesetbe.

A rajtot sikeresen túlélte Kimi, de mégsem úgy történtek a dolgok, ahogy én azt elképzelem…

     - B***d meg Kimi! Ezt nem hiszem el… - Mi a fene leli? 8. lett ugyan, de hogy?! Szinte már nézni is rossz! Egyszerűen nem előz! Csak szerencsétlenkedik! Okés, ez a pálya nem az előzési lehetőségekről híres, de lett volna rá lehetősége! Sikerülhetett volna! De neeem… Ott körözött nyugisan Jenson meg Alex mögött, és meg sem próbált előzni! Pedig lehetett volna4 Legalább próbálkozott volna! Egyetlen egyet sem előzött a futam során! Miért fél előzni? Mi baja?! Mi ütött belé? Ez nem ő! Inkább essen ki a 10. körben, technikai okok miatt, de addig küzdjön! Inkább Essen ki azért, mert küzdött, mint hogy végig meg ugyan, de így… Ez így nem jó! Olyan, mintha nem lenne magánál. Mintha nem találná önmagát.

Ezt ő szúrta el, és most haragszok rá! Nagyon!

Mikor Kimi begördült, kiszállt a kocsiból, senkihez nem szólt egy szót se, csak eltűnt.

     - Mark! Hova ment Kimi? - kérdeztem

     - Valószínű a motorhome-ba. De nem hiszem, hogy jó ötlet most utána menni. Duzzogni fog…

     - Nem baj. Megyek és felbosszantom!

     - Mi?! – csodálkozott Mark.

     - Jól hallottad! Kiabálni fog! Helyre kell tenni az agyát!

     - Szerinted mit kéne vele csinálni?

     - Jól pofán vágni! Vagy bevinni egy üres szobába, és addig bosszantani, míg üvölteni nem kezd! Kiabáljon ahogy csak tud! Hidd el, hatásos! Kiadja magából.

     - Hát sok sikert hozzá… De pipa lesz…

     - Hát legyen! Utáljon meg, nem bánom! De akkor is felbosszantom!

Utána mentem és kopogás nélkül nyitottam be hozzá. Kissé bosszúsan nézett hátra, de nem szólt.

     - Ez mi volt? – kérdeztem normálisan, nem fogom azonnal letámadni

     - Mi lett volna? – kérdésre kérdéssel felel… remek…

     - Már meg ne haragudj a kifejezésért, de ez iszonyú volt… - mondtam flegmán, némi grimasszal fűszerezve

     - Te mondod? Én lettem 8., nem te! – mondta kissé felháborodva

     - Ez igaz… De miért? Miért vagy ilyen?

     - Milyen? – kérdezte sértődötten

     - Nem tudom. De nem vagy magadnál, az tuti! Szerintem még véletlen se nézd vissza a futamot, mert nem volt szép látvány…

     - Mi a fene bajod van? Direkt játszod az agyad?!

     - Én nem játszom az agyam. Max te. Veled nincs rendbe valami, és nem mondod el, mi bajod.

     - Hát mit ne mondjak, te aztán értesz ahhoz, hogy kell jobb kedvre deríteni az embert!

     - Nem azért jöttem, hogy jókedvre derítselek. Csak szeretném rendbe tenni a fejed!

     - Oh, most már sértegetsz is?! Kedves vagy. Tényleg.

     - Kimi könyörgöm nézz magadba! Én nem tudom mi a bajod, elmondani, meg nem mondod. De akkor nézz már magadba és kapd össze magad, mert ez már nem emberi!

     - Most azért jöttél, hogy ezt elmondd? – oké, kezdem bosszantani… már nem olya nyugodt

     - Nem. Csak el akartam mondani a véleményem a hétvégédről!

     - Éspedig?! – vette hangosabbra a figurát

     - Röviden? Egy kalap sz*r! Mi lelt? Nem látod mit művelsz?! Ez a tegnapi incidens is a palánkkal… Nem rád vall! Megvesztél?

     - Tudod mit, inkább húzz ki innen! Erre nem vagyok kíváncsi! – kiabált. Végre!

     - Nem! Utálj meg! Gyűlölj mindenkinél jobban! Üvöltsd le a hajat a fejemről, szidjál, mint a bokrot, vagy küldj a pokolba! Nem bánom! Tedd! Szíved joga! De akkor is elmondom a véleményem! Akkor is, ha soha többet nem látlak és nem beszélünk!

     - De te nem a véleményed mondod, hanem kioktatsz! Akkor szólj be, ha majd jobban csinálod! Mit tudod te hogy kell F1-es autót vezetni?! Semmi közöd hozzá, hogy hogy vezetek, és miért rontom el a kanyart! Világos?! – hű, ez ütős… tudom, hogy direkt ez volt a célom, hogy kiabáljon velem, de nem sejtettem, hogy ennyire fog fájni… Sikerült kihoznom a sodrából. Talán jobban, mint hittem. De sebaj! Állom a sarat, és nem bőgöm el magam!

     - Igaz! Nem tudom hogy kell F1-es autót vezetni! És nem tudom hogy kell 200-zal bevenni egy kanyart úgy, hogy ne a betonfalba kössek ki! De azt tudom, hogy viselkedik egy ember ha jól van, és hogy, mikor nem! És te nem vagy jól!

     - Mit tudsz te arról, hogy jól vagyok-e vagy nem?! Nem is ismersz! – oké… ez most fájt… Azt hiszem itt a vége.

     - Igazad van… Nem ismerlek. És nincs jogom kioktatni téged. Felejtsd el amit mondtam. És engem is. – mondtam halkan, majd otthagytam.

     - A k***va életbe! – mondta Kimi ingerülten, félhangosan. Talán most esett le neki, hogy mi történt. Hogy Anett valójában nem akart rosszat. De akkor sincs joga ahhoz, hogy megmondja mit csináljon!

Kimentem, majd amint becsuktam az ajtót magam után, rohanni kezdtem. Tudtam, hogy nem bírom ki bőgés nélkül. Csak rohantam, minél messzebb tőle. Lehet, hogy tényleg itt a vége. Ezek után a büdös életbe nem fog többet hozzám szólni, de még csak rám nézni se. De ha ez kell ahhoz, hogy tényleg magába nézzen, és rendbe tegye magát, hát legyen. Vállalom.

Rohanásom közepette Sebastianba botlottam. Kis híján úgy elszaladtam mellette, hogy észre se vettem. Nem csoda… Alig láttam már a könnyeimtől.

     - Anett?! – szólt utánam – Várj!

     - Francba… - motyogtam halkan, miközben szélsebesen próbáltam megtörölni a szemem, és jópofát vágni, nehogy bármi is feltűnjön Sebibek.

     - Te sírsz? – kérdezte kétségbeesetten

     - Nem. – mosolyodtam el, de nem lett túl őszinte.

     - Dehogy is nem… Mi a baj? – nézett a szemembe, mire én lehajtottam a fejem – Nem kell elmondanod, ha nem akarod. Nem tartozik rám. – mondta kedvesen – De ha tehetek valamit érted…

     - Köszi. – de rendes, alig pár órája ismer, és mégis milyen kedves, és készséges

     - Igazából lenne valami. – lehet hogy túl korai ilyen közvetlennek lenni vele, de én bízom benne. Végül is én… mondhatni ismerem. Csak ő nem tud róla. – Megtennéd, hogy este elviszel a divatbemutatóra? Nincs kivel mennem… - vallottam be szomorúan.

     - Persze, szívesen, de hogy-hogy nincs? Hát Kimi… - kezdte el, mire ismét kicsordult a könnyem – Oh... Kimi a baj?

     - Ahha. – bólintottam. Nem is kérdezett többet, tudta miről van szó. Legalábbis nagy vonalakban.

     - Ne sírj, majd kibékültök.

     - Kétlem. Én vagyok az oka. Felbosszantottam. Direkt… Azt akartam, hogy kiadja magából ami benne van, és akkor majd visszatér az igazi Kimi és újra a régi lesz. Tisztában voltam vele, hogy nagy valószínűséggel ez lesz a vége, és így is lett. De vállaltam.

     - Bátor csaj vagy!

     - Dehogy… messze vagyok én attól. – szipogtam lehajtott fejjel

     - Te előtérbe helyezted Kimi érdekeit, a magadéval szembe. Erre ő is rá fog jönni és majd megbékél. Hidd el, bocsánatot fog kérni. De most ígérd meg, hogy nem sírsz, jó? – törölte le a könnyeket a szememből.

     - Jó…

     - Helyes. 7-kor találkozunk, jó?

     - Jó. És kösz.

     - Nincs mit. Szia