Gina és én hazautaztunk. Mostanában kicsit elhanyagoltuk a saját dolgunkat. Kimi tovább utazott az angolokhoz, Nick azonban még hazament Svájcba, kislánya születésnapjára. Ginában volt egy kis félsz. Na nem Juni miatt persze, hanem Patricia miatt. De nem ellenkezett, teljesen egyetértett azzal, hogy Nick a lányával legyen annak születésnapján. Egy kislánynak fontos, hogy az apukája vele legyen, pláne ilyen napokon. Ezzel Gina is tisztában volt, kételyeit igyekezett leküzdeni. Tudja, hogy Nick szereti, nem ártana, és nem is hazudna neki soha. Bízik a németben. Patriciát viszont nem ismeri. Nem tudja hogy hogy reagál Nick és Gina kapcsolatára, mennyire ragaszkodik Nickhez, mennyire fogadja el azt, hogy Nick már mással van, és kettőjük között már „csak” Juni és a születendő baba a kapocs. Mindent összevetve, Gina bízott benne, hogy minden rendben van és lesz.

Egyik nap érdekes hírrel találtam szemben magam. Kissé furán érintett a dolog. Nem tudtam mennyire lehet elhinni. Legjobb ha biztos forrásból informálódok. Felhívom Kimit.

      - Mi igaz abból, hogy házkutatást tartottak Coughlannél? – tettem fel a kérdést.

      - Elvileg igaz. 780 oldalnyi Ferrari anyagot találtak a lakásán.

      - Amit Nigeltől szerzett…

      - Ja. Ha kiderül, hogy felhasználták a dolgokat, komoly büntetésre számíthatnak.

      - Megáll az eszem… - tűnődtem magamban. Hogy képesek ilyenre?

      - Ez van.

      - Amúgy minden rendben nálatok, ettől függetlenül?

      - Persze. Foglalkozik ezzel eleget az akinek az a dolga, hogy foglalkozzon vele, mi nem folyunk bele. Engem meg végképp hidegen hagy.

      - Helyes. Te csak foglalkozz a versennyel, aztán csak ügyesen nekem!

      - Igenis! – mondta határozottan – Mondtam már, hogy köszi?

      - Mit?

      - Hogy helyre tettél. Ha akkor nem esel nekem, és a vitánk miatt nem szívom fel úgy magam, most minden rossz lenne. Búcsút inthetnék a szezonnak is, és neked is…

      - De nem kell búcsút inteni se a szezonnak, se nekem. Magadnak köszönd, ne nekem. Én csak a kezdő lökést adtam. A többi rajtad áll. Csakis rajtad múlik, hogy bajnok leszel, avagy nem.

      - Az leszek! Csak figyelj!

      - Ezt akartam hallani. – vigyorogtam magamban, telefonnal a kezemben. Visszatért belé az az egészséges önbizalma, és ennek mindennél jobban örülök. Tudom, hogy meg tudja csinálni. Azonban akadály mindig akad. Jelen esetben Lewis Hamiltonnak, Fernando Alonsonak, és Felipe Massának hívják… De Kiminek most nem állhatják útját! Hosszú még az út a végéig, de sikerülnie kell!

Lewis itt, Lewis ott, Lewis mindenhol. Silverstoneban végképp. A McLaren most minden bizonnyal inkább Lewis alá dolgozik, mint Fernando alá…  A papír forma szerint Lewsinak kell nyerni. Én viszont bízom benne, hogy ez nem fog összejönni by Kimi.

A vasárnapot Ginával töltöttem. A délelőttöt átdumáltuk. Ránk fért. Gina csak telefonon beszélt Nickkel, mióta eljött Svájcból. Átbeszélték Patriciával a dolgot, és az a helyzet, hogy Pat is úgy látja, hogy felesleges erőltetni a dolgot kettejük között, már csak azért is, mert Nick szíve már másé. Tetszik, nem tetszik, ezt Pat is kénytelen belátni. Ahogy azt is, hogy semmit nem ér el azzal, ha megpróbál keresztbetenni nekik. A legjobb amit tehet, hogy elfogadja a tényeket, és jó baráti viszonyban marad Nickkel, valamit pozitívan fordul Gina felé is. Ha másért nem, akkor a gyerekek miatt. De Nick elmondása szerint nem lesz gond Patriciával. Délután begyógyultunk a tv elé Ginával, és vártuk, hogy alakul a vasárnapi futam. Szerintem? Elképesztő, és isteni! Kimi vitte a pálmát! Silverstone-ban, ahova mindenki Hamilton győzelmet várt! Visszatért! Lendületbe jött, és nagyon boldog vagyok! Ha a Ferrari tudja tartani ezt a szintet, és Kimi is rendben lesz most már, akkor még semmi nincs veszve! Lewis sikerszériája meg csak megszakad már valamikor végre…

Kimi túl van Silverstone-on, most én jövök. Szombaton versenyem van. Először az idén. Először a kórház óta. Először, mióta más ember vagyok. De azóta mindent rendbetettem magam körül, és rengeteget edzettünk Ebonyval. Ezen kívül Kimi is azt mondta, hogy elkísér, szóval azt hiszem nincs okom panaszra. Minden jól alakul.

Már kedden Lipcsébe utaztunk Ebonyval és Kristóffal. Nem szeretek az utolsó pillanatban érkezni sehova. Így van idő felmérni a terepet. Kimi már ott volt, mikor mi megérkeztünk, így a szobafoglalással már nem volt gond számomra.

      - Végre! Rég láttalak. – csókolt meg

      - Klassz voltál a hétvégén. – dicsértem meg

      - Amilyen klassz te is leszel szombaton. – nyomott még egy puszit a homlokomra, majd segített felvinni a cuccomat.

Lepakoltam, majd a délutánt sétával töltöttük, felderítettük a környéket. Este azonban hamar elnyomott az álom mindkettőnket.

      - Reggel épp a konyhában fogyasztottuk reggelinket, még kissé kómásan, újságot olvasgatva, mikor megjelent Kristóf, és letette elém a szombati napa menetét, megbeszéltük mikor mehetek ki a pályára Ebonyval gyakorolni, valamint itt hagyta nekem a nevezési listát, majd el is ment.

Nyugodtan folytattuk a reggelit, ráérősen, átnyálaztam a papírokat amiket Kristóf hozott, és megnéztem a nevezési listát. Elég sok ismeretlen névvel találtam szemben magam, de akadtak ismerősek is. Olyanok, akik ellen már indultam régebben is, olyanok is, akiket személyesen is ismerek, és… és akad itt más is. Megállt a falat a számban egy pillanatban, majd egyben lenyeltem.

      - Baj van? – kérdezte Kimi, miután valószínűleg hallotta mekkorát nyeltem.

      - Baj az nincs. Legalábbis merem remélni.

      - Akkor mi van?

      - Lesz itt valaki a versenyen rajtam kívül akit ismersz… Nézd. – raktam elé a papírt.

      - Oh. Jenni és Athinus…

      - Igen.

      - Na és?

      - Nincs és… Csak nem tudtam, hogy ő is itt lesz. És nem tudom hogy fog reagálni… rám. Illetve ránk.

      - Tud rólunk.

      - De személyesen még nem találkoztunk. Pláne nem versenyen. Ki fog csinálni. Athinusszal.

      - Dehogy fog! Te jobb vagy nála, és neked meg van egy Ebonyd! No para. – mondta halálos nyugalommal, és evett tovább.

Csak reagálom túl a dolgot? Lehet, hogy másnak semmiség, de engem kicsit nyomaszt a dolog, hogy a listán a szereplő nevek között ott a Jenni Dahlman is. De Kiminek igaza van. No para. Nem jobb nálam! És ezt be is fogom bizonyítani!

Csütörtökön volt egy eligazítás, amin mindenkinek rész kellett vennie. Ez volt az első alkalom, hogy egy légtérbe kerültem Jennivel. Persze rögtön megismert, ezt észrevettem abból, ahogy rám nézett. Nem volt lenéző, illetve goromba, látszott rajta hogy egyenrangú félként kezel, és ez jó. Ugyanakkor mégis volt valami zavarba ejtően bosszantó a nézésében. Határozott. Feltűnően határozott, és magabiztos. Vajon valóban ennyire biztos-e magában, vagy ez csak afféle lelki hadviselés a részéről? Nem tudom. De nem hagyom, hogy rám ijesszen!

Másnap délelőtt lehetőségem adódott pályára menni Ebonyval. Naná, hogy úgy alakult, hogy Jenni is épp akkor. Ilyen nincs… De ha már mégis van, akkor kezeljük jól a helyzetet. Csak magabiztosan és büszkén! A bemelegítő pályán valaki mellém ügetett, és megállt.

      - Szia. – köszönt rám hangosan, mire felé fordultam – Jenni Dahlman – nyújtott kezet.

      - Tóvizi Anett – viszonoztam kézfogását a lehető leghatározottabban.

      - Sokat hallottam rólad mostanában. – jegyezte meg. Érdekes a modora. Egy percig sem engedi, hogy sebezhetőnek, vagy legyőzhetőnek tűnjön. Igen markáns a tartása, mégsem kelti egy pillanatra sem azt az érzést, hogy fenn hordaná az orrát, vagy meg akarna alázni bárkit is. – Most te vagy Kimi barátnője, ha nem tévedek. – folytatta, hasonló stílusban, rákényszerítve ezzel engem is arra, hogy hasonlóképpen viselkedjek, mint ő. Kénytele vagyok, ha nem akarom azt hitetni vele, hogy feljebbvaló nálam.

      - Igen. – válaszoltam röviden. Érdekes. Ilyen mértékű feszültséget még nem tapasztaltam két nő között, mint a mi most kettőnk között volt. Mindketten a lehető leghatározottabban, legeltökéltebben, legmagabiztosabban. Mindketten le akartuk győzni a másikat, de ellenfélként, és nem ellenségként tekinteni a másikra.

      - Meglátjuk meddig bírjátok. Ha engem kérdezel nem lesz hosszú életű a dolog. – oh, most lelkileg próbál terrorizálni? Nem fog menni. – Én régóta ismerem Kimit, ellenben veled.

      - Sokkal jobban ismerem, mint azt gondolnád.

      - Vagy nem. Ki tudja. Szerinted miért volt maga alatt miután szétmentünk? Mert ragaszkodik hozzám.

      - Szerinted miért jött rögtön hozzám, miután szétmentetek? Mert velem jól érzi magát.

      - Az egy dolog. Meg egy másik, hogy kit szeret. Lehet, hogy most Kimi veled van, de a versenyt holnap elveszíted. Ahogy előbb-utóbb Kimit is.

      - Fenyegetsz?

      - Én? Nem. Csak mint már mondtam: régebbről ismerem, mint te.

      - Nem ijesztesz meg.

      - Nem is akarlak megijeszteni. Csak tudom, hogy Kimi még engem szeret. És erre te is rá fogsz jönni. Jobb lenne, ha békén hagynád.

      - Na azt várhatod!

      - Kössünk egyezséget. Hagylak nyerni szombaton, ha szakítasz Kimivel. – oh, szóval így állunk. Talán mégsem az első benyomás után kéne ítélni?

      - Még mit nem! – neeem, abból nem eszik!

      - Hát te tudod. Akkor sok sikert! Mindenhez – szólt még vissza, majd otthagyott.

Magabiztos, ez tény továbbra is. De engedem, hogy hasson rám. Nincs igaza, és ezt ő is tudja. Én bízom Kimiben. Tudom, hogy bízhatok benne! Kimire pályázik? Ha rajtam múlik nem kapja meg! Kimi pedig… Kimi már nem szereti őt… Kimi velem van. És elhiszem neki.

Oké, én felveszem a kesztyűt. Jobbnak kell lennem nála holnap. Ez most nem csupán a versenyről szól, itt most sok minden más is van a dolgok mögött. Holnap minden elválik.