Később Paula is előkerült, Kimi neki is bemutatott neki E elsőre nekem úgy tűnt, nincs túlzottan elragadtatva tőlem, de Sirkka nagyi, így pár perc ismeretség után ódákat zengett rólam Paulának, aki így hamar felengedett, és igazán barátságos volt. Egy biztos: a nagyi szívébe már sikeresen beloptam magam, aminek kifejezetten örülök.

Így hát egészen jól indult a vasárnap, minden olyan jól alakult. Jó kedvem volt, és Kiminek is. Bizakodóan vágtunk hát neki az Európa nagydíjnak, ami jócskán bővelkedett eseményekben. Kezdve ott, hogy a rajt utáni pillanatokban eleredt az eső, amivel máris felborult minden rend, a feje tetejére állt az egész mezőny, és kezdetét vette egy kaotikus futam. Egyedül Markus Winkelhock és versenymérnökének sikerült jól taktikázni, és még a felvezető körben esőgumira váltottak, aminek később olyannyira meg is látszott az eredménye, hogy ő vezette a versenyt! (Mindaddig, míg ki nem esett) Kimi részéről meg hát… Gyakorlatilag már az elején elbuktuk a dolgokat. Leszakadt az ég, ki kellett volna jönni kerékcserére, mert a pálya másodpercek alatt korcsolyapályává változott, de Kimi elszalasztotta a boxbejáratot… Így korcsolyázhatott még egy kört, csiga tempóban, miközben a fél mezőny szép lassan egyesével leparkolt a gumifalba. Miután mégis sikerült a kerékcsere, Kimi a mezőny végéről kezdhette üldözni a többieket.

Versenyleállítás, és kicsúszások ide, Safety Car, és esőgumi oda, amellett, hogy Kimi is volt fűnyíró üzemmódban, a nagy kavarodásnak az lett a vége, hogy Kiminek a 3. helyről kellett kiállnia hidraulikus problémák miatt. Egy nagy szívás volt ez az egész futam. Kimi komolyan hitt benne, hogy győzni tud, és én is. És szerintem mindenki. De ez a katyvasz lett belőle… Kimi csalódottan szállt ki autójából, búskomoran baktatott be boxba, és én őszintén sajnálom. Mindenáron nyerni akart. Sokkal jobban, mint máskor. Győzni akart. A nagyinak. Meg akarta mutatni neki, hogy mit tud, hogy igazán büszke lehessen rá. És bár a nagyi számtalanszor elmondta neki, hogy ő győzelem nélkül is feltétel nélkül, hihetetlenül büszke rá, és ne legyen letörve emiatt, Kimi mégis csalódott volt. Végül is érthető. Annyira akarta! Úgy sajnálom! De tudom, hogy ettől most nem fog megtörni! Csak hagyni kell.

Paula és a nagyi nem soká el is indult haza, én pedig a szállodába mentem Kimivel, miután váltott pár szót Chris-szel. Kicsit kivan. De elszánt! Látom a szemében! Most látom! És ennek örülök. Ma még bánkódik, de holnapra kutya baja se lesz.

Mikor „haza”mentünk, gyorsan letusolt, majd leült az asztalhoz kajálni. Egy szót sem váltottunk, mióta kiszállt a kocsiból. Hozzám sem szólt. Én pedig nem zaklatom. Lerendezi magában. Felesleges faggatnom, meg egyebek, csak rontanék a helyzeten. Tudom, hogy sokkal többet ér neki, ha nem szólok hozzá, egyszerűen csak ott vagyok mellette. Nem lenne értelme percenként odamenni hozzá, pátyolgatni, és elmondani mennyire sajnálom. Ő nem az az ember. Én vele vagyok, itt vagyok, de békén hagyom.

Szó nélkül elvettem előle az üres tányért, miután végzett, és a konyhába mentem mosogatni. Pár perc múlva utánam jött, megjelent mögöttem, és magához ölelt.

      - Ez szívás… Én annyira… - kezdte

      - Csssss! – fordultam szembe vele – Tudom. – mondtam, és a vállára hajtottam a fejem.

      - Köszönöm.

      - Mit?

      - Hogy nem nyaggatsz, nem gügyögsz a fülembe, nem kell kiselőadást tartanom, mégis értesz. – mondta, és adott egy puszit a homlokomra.

Hamar elaludtunk, másnap reggel pedig már sokkal jobb volt a kedve. A nürburgring már a múlt! Nincs más hátra, mint az előre!

Hazautaztunk Finnországba, hogy egy kicsit kikapcsoljunk, és Kimi is felengedjen. Bár utóbbival nem volt probléma. Életkedve rekord sebességgel tért vissza. Fogalmam sincs, hogy csinálja, hogy tud ilyen eltökélt lenni, de csodálom érte.

Egyik nap pakolásztam a szobában, kicsit rendet tettem, mert minden szanaszét volt. Na igen, ezek vagyunk mi. Két trehány alak. Jól egymásra akadtunk. De hát ez van.

Épp kifelé tartottam a szobából, kinyitottam az ajtót, és kiléptem.

      - ÁÁÁÁÁÁ! – kiáltottam fel! – Atya úristen! – kaptam a szívemhez. Én úgy megijedtem hirtelen, hogy jobban már nem is lehetne.

      - Ennyire ijesztő? – hallottam Kimi nevetését

      - A frászt hoztad rám! Mi ez a maskara? – céloztam Jégemberem szőrös szerelésére.

      - Gorilla jelmez. – kuncogott még mindig

      - Azt látom. De mit röhögsz? Mi olyan vicces? A frászt hoztad rám!

      - Ne haragudj! De látnod kellett volna az arcod. – vihogott

      - Ajj! Olyan vagy! – adtam a sértődöttet

      - Jól van na, gyere ide! Bocsi! – ölelt magához. Magához? Olyan mintha egy nagy szőrcsomót ölelgetnék.

      - És mi a terved, King-Kong? – bújtam hozzá

      - Motorcsónak verseny!

      - Úgy értem a jelmezzel mi a terved?

      - Azzal! Motorcsónak verseny!

      - Hogy jön össze a kettő? – értetlenkedtem

      - Hát… Motorcsónak verseny gorilla jelmezben.

      - Szűz anyám! – kezdem röhögni – Nem vagy normális!

      - Mondták már…

      - Lökött! – nevettem még mindig, majd megcsókoltam

      - Velem jössz?

      - Veled menjek?

      - Ahha!

      - Oké, akkor veled megyek.

      - Tuti? Ezer százalék? Megígéred?

      - Meg. – mi lelte? Mi ez a nagy ígérgetés?

      - Az jó, mert két jelmezt hoztam. – mondta teljesen természetesen

      - Hogy mi??? Na neeee! Arról nem volt szó, hogy felveszek egy ilyet!

      - Már megígérted, hogy össz.

      - Megyek, igen! Farmer nadrágban és kabátban!

      - Vagy esetleg gorillának öltözve, mint ez az idióta itt előtted… - nézett rám kiskutya szemekkel.

      - Most tényleg azt várod tőlem, hogy én ezt felvegyem? – nem is válaszolt, csak nézett rám. Túl meggyőző… Én meg túl gyenge vagyok ahhoz, hogy nem-et mondjak neki. – Tudod mit? Legyen. – adtam be a derekam

      - Tényleg?!

      - Aha. Majomkodjunk egyet! Hol az a cucc?

      - A nappaliban.

      - Oké, mindjárt jövök. – azzal elmentem, hogy magamra öltsem azt a szörnyűséget. Felvettem, belenéztem a tükörbe, és kis híján szívrohamot kaptam. Aztán meg röhögő-görcsöt.

      - Úgy hallom felvetted. – nevetett Kimi a röhögésem hallatán- Mutasd magad!

      - Isten ments! – tiltakoztam

      - Naa, gyere ki!

      - De ez iszonyú! – nevettem

      - Tudom! Épp azért! Naa, mutasd!

      - De akkor azonnal kiszeretsz belőlem!

      - Olyan nincs! – vágta rá

      - Tuti?

      - Tuti! Na gyere! – sürgetett, én meg összehúztam magam és félve elősomfordáltam. Megálltam úgy 3 méterrel előtte, ő meg ott erőlködött, hogy el ne kezdjen hangosan kacagni, de nem nagyon sikerült neki visszafojtani.

      - Ne csúfolj ki! Te sem vagy jobb!

      - Bocs, de ez haláli! – nevetett

      - Látod, mondtam én, hogy kiszeretsz belőlem. – tettem karba a kezem

      - Ki mondta, hogy kiszerettem? Mert közel sem!

      - Biztos?

      - Biztos! – ölelt magához. Két gorilla ölelgeti egymást… Bájos…

Nem sokkal később el is indultunk Hankoba. Hamar megláttuk ott Tonit, és még Kimi egy-két haverját, akik már messziről röhögni kezdtek mikor meglátták, hogy két gorilla közeledik feléjük kézen fogva.

      - Nem hittük, hogy bevállaljátok. – nevetett Toni

      - Miért? Ez még simán belefér! – mondta Kimi

      - És Anettet is rá tudtad venni?

      - Látod, nem? – mondtam – Kell néha egy kis őrültség.

      - Naná! Apropó! Srácok, van még pár jelmez a csomagtartóban. – célozgatott Kimi

      - Jó, és? – nem veszik a lapot. Vagy csak nem akarják?

      - Egy csapatban indulunk nem? – kérdezte Kimi

      - De.

      - Akkor nyomás!

      - Nem mondod komolyan! – ellenkezett mindenki

      - De, a legkomolyabban!

      - Nem vagy ép…

      - Tudom, de ti sem vagytok azok, szóval nyugodtan felvehetitek. Még Anett is felvette, ti meg nem vagytok hajlandóak egy jelmezt?

      - Jó, nyertetek! – „duzzogott” Toni, majd a többiekkel együtt belebújt a majomcuccba.

A verseny hamarosan elkezdődött. Nyerni ugyan nem nyertünk, de a legjobb jelmezért járó díjat megkaptuk. Persze a verseny után eszünk ágában sem volt még hazamenni, maradunk majomkodni. Kegyetlen jót hülyültünk, örülök, hogy belementem ebbe a hülyeségbe! Ezek itt egytől egyik idióták! Talán ezért érzem magam olyan jól velük?

A jelenlévőknek persze időközben feltűnt, hogy a gorilla jelmezek többek között Kimi Räikkönent, és szintúgy idióta barátnőjét rejtik. De ez valahogy egyikünket sem érdekelt. Gondoljon mindenki azt, amit akar!

      - Figyeljetek! – szólt Kimi is elindult egy riporter felé, aki háttal állt neki.

      - Mit művelsz? – kérdeztem kíváncsian

      - Csak figyelj! – válaszolta, és odaosont a kiszemelt riporter mögé. – Wáááááá! – kiáltott rá szerencsétlen fazonra, aki úgy megijedt, hogy eldobta a mikrofont és a papírjait. Mire a fickó észbekapott, hogy ki szórakozott vele, Kimi visszarohant hozzánk. Komolyan mondom, mint egy nagy gyerek!

      - Nem vagy normális! – nevettem

      - Láttátok a képét?! – röhögött Kimi is, és mindenki

      - Őrült vagy! – bújtam hozzá

      - Őrülten szerelmes.

      - Tényleg? – kérdeztem

      - Ja

      - Ez nem volt túl meggyőző… - grimaszoltam, mire közelebb rántott magához és megcsókolt. De úgy! Egy csöppnyik kétely sem maradt bennem – Hm… alakul… - vigyorogtam, mint a vadalma, ő pedig megismételte a műveletet.

Nem is értem miért imádom ennyire… De, hogy nagyon, az tény. Olyan lökött! És őrült! És én megveszek érte!