Nem tagadom, jó volt ez a majomkodás. Ezek olyan hülyék, hogy az elképesztő! De miért érzem ilyen jól magam közöttük? Talán mert bennem is akad egyfajta nagyfokú elmebetegség… A hülyék meg vonzzák egymást, ugyebár. De lényeg a lényegben, hogy nagyon jól éreztem magam. Ez az idióta jelmez meg még rá is tett egy nagy lapáttal. Szinte már ijesztő, hogy milyen egy lüke fazonba estem bele nyakig, de ez van. Imádom, és nem cserélném el senkire és semmire!

Addig-addig ökörködtünk Finnországban, hogy eljött az ideje, hogy célba vegyük azt a helyet, ahol én vagyok előnyben. Jön Európa közepe, Hungary! Összecsomagoltunk, hogy másnap reggel indulhassunk is, de én még elővettem a laptopot, kicsit bóklásztam a neten, mert egy hangyányit lemaradtam az eseményekről (nem mintha túl nagy baj lenne). Nézelődtem erre-arra, és megakadt a szemem egy cikk címén. „ Sebastian Vettel veszi át Speed helyét” Hát nem kicsit felkeltette az érdeklődésemet a dolog. Belemásztam hát jobban: A Toro Rosso menesztette állásából Scott Speedet, akit Sebastian Vettel pótol az olasz istállónál.

Egy pillanatig köpni-nyelni nem tudtam, nem fogtam fel a cikk tartalmát. Mire végre sikerült, olyanszinten megörültem neki, hogy végre F1-es autóba ültetik a srácot, hogy az hihetetlen. De nem szólt volna róla… Hát így kell megtudnom? Na szép… Na jó, ez egyszer megbocsátom. De csak mert Sebről van szó.J

Már épp nyúltam a telefonért, hogy számon kérem már rajta, mikor az megcsörrent. Seb.

      - Na szia te szuperlicensszel rendelkező személygépjármű-versenyző! Hát nem szóltál volna, hogy mi a helyzet!

      - Épp azért hívtalak! – mondta, de a hangján hallottam, hogy fülig ér a szája

      - Na jó, megbocsátok. Na hogy vagy? Nyersz a hétvégén? – viccelődtem

      - Megteszem ami tőlem telik!

      - Helyes! Más választ el sem fogadtam volna. Akkor most happy vagy, mi? – mire befejeztem a kérdést már rá is döbbentem, hogy hülyeséget kérdeztem, hiszen a válasz egyértelmű.

      - Áááááá, nagyon! Annyira jó! Hát ez kész! Indulhatok a futamon, erről álmodtam kiskorom óta! És most ott leszek! Ez fantasztikus! Alig várom! – de édes! Mint egy 10 éves kissrác, aki be van zsongva mert tudja, hogy másnap nagy nap lesz. Hát a hungaroringi hétvége az is lesz Sebastian számára, az tuti. Végre bizonyíthat. Ő színt fog vinni a Toro Rosso életébe, ezt garantálom. Remek lesz.

      - Örülök, hogy ennyire örülsz! Sok sikert! Nézlek ám majd!

      - Reméltem is! – mondta büszkén

      - Ginával beszéltél már?

      - Az előbb próbáltam hívni de ki volt kapcsolva. Majd mindjárt megpróbálom újra.

      - De ugye tudod, hogy vele kicsit nehezebb dolgod lesz, mint velem?

      - Igen. Vagyis… ezt most hogy érted?

      - Úgy, hogy Gina mindenképpen a BMW-ben akart/akar téged viszont látni. Tudod, mennyire fontos ez a dolog neki.

      - Tudom…

      - Na nem azt mondom, hogy nem fog örülni neked, és annak, hogy versenyezni fog, mert annak nagyon fog örülni, hidd el. Csak… érted mit akarok mondani.

      - Értem persze. – mondta. Persze, hogy érti. Ő ne értené? Okos srác, tudja miről beszélek.

      - Nah. Szóval csak azt akartam mondani, hogy ügyesen vezesd elő a dolgokat, de úgy bele a közepébe. Tudod te, hogy kell azt.

      - Messze nem áll szándékomban kiborítani.

      - Tudom. És azt is hogy megérti. Szóval hajrá. Hívd fel őt is.

      - Okés. Akkor megyek is. Szia.

      - Szia.

Seb a Toro Rossónál. Azt hiszem jó kezdet a Magyar nagydíjra. Csak maradjanak is ilyen jók a dolgok.

Mi pedig „megtámadtuk” kishazánkat. Valahol jó volt hazajönni úgy, hogy Kimivel jövök, és úgy jövök, hogy futam lesz, és én ott leszek Kimivel, másfelől pedig inkább visszamentem volna Finnországba vele. Vagy akárhova. De itt vagyunk. A szálloda mellett döntöttünk, az mégiscsak közelebb van a pályához, és a csapathoz is. Így ez tűnt a legésszerűbbnek.

      - A francba! – mormogott Kimi az orra alatt, mikor begördültünk a szálloda elé.

      - Tehát rájöttek, hogy ma jövünk… - állapítottam meg, mikor kinéztem a kocsiablakon, és egy nagy rakás sikítozó csajjal találtam szemben magam. Ha nem lett volna ott egy-két kétajtós szekrény, ezek képesek lettek volna és a felhúzott ablakon másztak volna be… Ijesztő. És szegény Kiminek ezt kell elviselnie mindenütt. Iszonyú. Nem az, mert nagyon jó, hogy ennyien szeretik, és szurkolnak neki, sőt! Viszont a tizenéves kiscsajok sipákolása és nyálcsorgatása kiakaszt. Lehet, hogy én fújom fel a dolgot, de ez van. Én ehhez nem vagyok hozzászokva és förtelmes. De tetszik, nem tetszik, ki kell szállnunk a kocsiból. Így is történt. Cél az épületbe való bejutás, lehetőleg úgy, hogy mindkét kezünk, lábunk, és egyéb darabjaink a helyén maradjanak. Persze elkerülhetetlen volt, hogy Kimi ne osszon ki néhány autogramot, elkattintsanak egy-két fotót, de ez „természetes” velejárója, nincs is ellenemre. Még az sem tudott felbosszantani, hogy a lányok 90%-a úgy nézett rám, mint a véres rongyra. Szívesebbe láttak volna egy kivégzésen, mint Kimi mellett, az biztos. Ha a nézéssel ölni lehetne… De nem bosszantottam fel magam. Valahol őket is meglehet érteni. Az már más tészta, hogy az a bizonyos megértő nem én leszek… Szóval semmi problémám nem volt, araszoltunk előre, a bejárat már egyre közelebb volt, egyetlen zavaró tényező az volt, hogy a fülem kezdett kissé tropára menni a hangzavartól. De a nyugalmam nem tartott ki a bejáratig. Én azt hiszem eléggé toleráns voltam a rajongó csajokkal szemben, nem csináltam fesztivált, mondhatni hagytam, hogy szétszedjék szegény Kimit, engem pedig egy pillantással melegebb éghajlatra küldjenek. De mikor mellénk keveredett egy csaj, talpig Ferraris cuccban, és miközben Kimi aláírta a sapkáját, odaszólt nekem, hogy egy utolsó ribanc vagyok, mert elvettem tőle az élete értelmét, mindezt a legnagyobb undorral ami egy ember arcára kiülhet, kissé felment az agyvizem. Azt hiszem jogosan. Már léptem egyet előre, hogy odamegyek hozzá, és olyat adok neki, hogy a komplett tömeget összedönti mint a dominó, de aztán meggondoltam magam. Nem akarok cirkuszt. Kimi miatt, nem. Más körülmények között lazán felképeltem volna. Hogy jön ő ahhoz, hogy sértegessen?! És mi az, hogy elvettem „élete értelmét”? Hát normális ez? Kizártnak tartom! Ez elmebeteg. Minimum. De lehet, hogy rosszabb. Kissé felforrt az agyvizem, de még épp időben sikerült rávenni magam, hogy ne üssem le a csajt. Csakhogy a dolgot persze Kimi is hallotta, hiszen ott állt a csaj előtt. Hasonlóképpen reagált, mint én. Ő azonban, a többiek számára feltűnésmentesen ugyan, de leápolta a csajt.

      - Mondd, eszednél vagy?! – ragadta karon a csat, jó erősen – Te nem vagy normális!

      - Mi rosszat tettem? – hüledezett a csaj

      - Mit? A rajongómnak mondod magad, de épp most ribancoztad le azt az embert, akit a legjobban szeretek, te idióta!

      - Jól van na… - kicsit megszeppent a csajszi, a keze meg kezdett vörösödni

      - Nincs jól! Ne merészelj így beszélni róla, mert letöröm a kezed, világos?!

      - Igen…

      - Örülök, hogy szót értettünk. – mondta Kimi ez úttal már a tőle megszokott nyugalommal, majd elengedte a csaj karját, amiben sikeresen elszorította a vérkeringést, és utánam jött.

      - Minden oké? – kérdezte aggódva, amint beértünk

      - Persze. – mosolyogtam erőtlenül. Valóban nem volt semmi bajom de ez az incidens kissé szíven ütött.

      - Ne haragudj! – mondta

      - Miért kéne haragudnom? Te nem tettél semmi rosszat. Sőt! Kösz, hogy kiálltál mellettem.

      - Még szép, hogy kiálltam. Hogy jön ahhoz egy ilyen kis fruska, hogy téged bíráljon?! Ráadásul így!

      - Hagyd, nem számít. – mondtam – Jól megszorítottad a karját.

      - Örüljön, hogy ennyivel megúszta. Legalább megtanulja, hogy mit lehet, és mit nem.

Nos, ennyit arról, hogy jól indul a hétvége… De nem engedem elrontani a kedvem! Egy ilyen kis liba kevés hozzá! Magyarországon vagyunk, itt én vagyok itthon, én vagyok előnyben! És nem akarom, hogy bárki elrontsa a hétvégémet! Kimi pedig mindenképpen jól akart szerepelni. Azt akarta, hogy minden jó legyen, itt „nálam”.

Pénteken le is ment a szokásos 2 szabadedzés. A két edzés között, Kiminek  még konzultálnia kellett Chrisszel, én pedig meg akartam keresni Sebastiant, így a Toro Rosso boxa felé vettem az irányt. Olyan hangoskodás jött valamerről, és ahogy közeledtem úti célomhoz, a hang egyre erősödött. Tömeg a Toro Rosso boksz körül (már amennyire odamehettek), Seb pedig bent hátul, kortyolgatja teáját. Most nincs autogram-osztás, még meló van. De nem csak rajongók voltak ott, hanem számos újságíró, fotós, és riporter is. Egy perc nyugta nincs a srácnak. Szent ég, biztos, hogy oda akarok menni? Ennyi embert… De igen, oda akarok menni. Próbáltam átverekedni magam az embereken, és Seb végül észrevett, így engem odaeresztettek hozzá.

      - Hű, ez nem semmi te! Még ennyi embert! Hogy bírod?

      - Odakint elférnek. – vihogott

      - Igaz. És egyébként hogy vagy?

      - Állati jól! – le se lehetne vakarni a vigyort a képéről! Odáig van meg vissza, ami érthető. Nagyszerű, ami most vele történik. Egyszerűen fantasztikus. 20 évesen belecsöppenni ebbe az egészbe… Hiszen még szinte gyerek! Oké, nagy gyerek, de akkor is. Elképesztő!

      - Azt elhiszem! Jaj, de örülök neked, te! – örvendeztem én is. Seb jókedve mindig ragályos, de most különösen. Speciális tehetsége van hozzá, hogy kell totálisan jókedvre deríteni az embert. De nem is kell tennie semmit a cél elérése érdekében, hiszen elég ránézni a vigyorgó fejére, és az embernek elszáll minden baja. Valahogy sugárzik belőle az optimizmus. Ritka az ilyen ember, pláne ilyen fiatal, aki ennyire szépnek és jónak látja a dolgokat, aki ilyen önzetlen, és világszemléletét ilyen szintes képes ráragasztani más emberekre. Valahogy átragasztja az emberre a vidámságát, és ez nagyszerű!

      - Beszéltél Ginával? – jött a következő kérdésem.

      - Igen.

      - És?

      - Nyugi, nem akasztottam ki. Nem mondom, hogy jól esett neki a dolog, ahogy te is mondtad, ő mindenképp szeretett volna/szeretne BMW-ben látni, elfogadta a dolgot. És persze mondtam neki, hogy a kapcsolatom nem szakadt meg Marioval, és a csapattal.

      - Helyes. Akkor mindenki rendben?

      - A legnagyobb rendben! Jah, ha már így összegyűltünk, bemutatnám az apukámat, Norbertet, és a kisöcsémet, Fabiant. – mutatta be éppen megérkező családtagjait.

Bemutatkoztunk egymásnak, Norbert igazán kedves volt, Fabian meg kis félénk, mindenáron el akart bújni Norbert vagy Seb mögé, de nagyon aranyos! Imádni való! Mint a bátyja.J