Este elmentem Ginához. Van mit megbeszélnünk, bár mikor nincs? Szaval úgy terveztük átdumáljuk az éjszakát. Így is indult a dolog, hanem aztán felkaptuk a fejünket, mikor egy érdekesnek mondható hírt hallottunk meg a tv-ben. Sztrájk Ferihegyen… Ott dekkol egy halom szerelő meg csapattag Ferihegyen, a bőröndjén ülve, és vár… Hirtelen összenéztünk Ginával és azt hiszem ugyanaz a gondolat fogalmazódott meg a fejünkben. Kocsiba ültünk, és irány a reptér.

Mikor odaértünk, Kimi is épp a csomagján ült, és olvasott valamit. De láthatóan elege volt már az egészből.

      - Hát te mit keresel itt? – ölelt meg.

      - Történetesen téged. Jöttem, hogy megmentselek – viccelődtem

      - Mitől?

      - Ettől az egésztől. Talán maradhatnál még itt egy kicsit, valami kényelmesebb helyen…

      - Jó nekem itt…

      - Hát jó. Te tudod… Ha neked az én ajánlatom nem elég jó… Nah, akkor én mentem is, kihűl a pizzám, meg az ágyam. Szia! – azzal hátat fordítottam és elindultam

      - Várj! – szólt utánam. Megálltam, de nem fordultam meg. Vártam, mit mond. – Miért jó nekem, ha maradok?

      - Hát… Az ágyam elég nagy két személynek, a takaróm szintén, van egy nagy, egész pizzám, és szerintem nem utolsó szempont, hogy csak engem kell elviselned, nem 11 csapatnyi embert…

      - Ez nem hangzik olyan rosszul. – mondta és megcsókolta a nyakam – És éhes is vagyok.

      - Tehát?

      - Hozom a cuccom. – vágta rá, én meg elnevettem magam.

Mikor a cuccokat pakoltuk a kocsiba - nem mintha Kiminek olyan rengeteg csomagja lett volna -, Gináék épp akkor húztak el, de Gina még kiintett a kocsiból, én pedig elégedetten nyugtázta magamban, hogy a „mentőakció” nála is sikeres volt. Ekkor ugrott be, hogy Sebit nem is láttam a többiek közt… Felhívtam Ginát.

      - Gina, Sebiről tudsz valamit? Én nem láttam, de lehet, hogy csak elvegyült a tömegben.

      - Én se láttam. De Nick azt mondta, hogy eleve ki se jött Ferihegyre, elment apukájával és Fabiannal.

      - Akkor oké.

Nah, akkor minden és mindenki rendben van, indulhatunk is.

Ahogy hazaértünk, Kimi ledobta a cuccát, majd elnyúlt az ágyon, és kényelembe helyezte magát.

      - Ejj, de lusta itt valaki. – jegyeztem meg.

      - Tudom. Te nem vagy lusta?

      - De, sajnos elég gyakran. – kuncogtam.

      - Akkor gyere. – mondta kaján vigyorral az arcán, és berántott maga mellé.

      - Azt mondtad éhes vagy. – emlékeztettem szavaira, miközben apró puszikkal halmozott el, a beszéd pedig egyre inkább nehezemre esett…

      - De azt nem mondtam, hogy a pizzára.

      - Hanem?

      - Hanem erre… - csókolt meg végre.

      - Hát ez nem volt valami nagy szám… - jegyeztem meg, és kicsit eltoltam magamtól.

      - Mi van??? – csodálkozott

      - Ez mi volt? Csak ennyire futja? Ez nem volt valami hűde-hűde…

      - Igen? Na akkor idefigyelj! - húzott közelebb, és szinte szó szerint letepert. Hát nem mondom, hogy ellenkeztem, mert hazudnék. Eszem ágában sem volt ellenkezni.

      - Alakul… - alakul? Az enyhe kifejezés! Már rég nem bírok magammal, de nem lényeg. A tudja még fokozni a dolgokat, állok elébe. Azt csinál velem, amit akar. :P

Ha szépen akarok fogalmazni, kellemes este, vagy inkább éjszaka volt… Márpedig szépen akarok fogalmazni. :P

Mivel hosszú szünet következett, Kimi úgy döntött itt marad velem, amíg nekem maradnom kell. Márpedig egy hetet mindenképp maradnom kellett, mert nem kevés dolgom volt a lovardában, és Ebonyval is készülnünk kellett. Utána viszont megcéloztuk a térkép északi részét.

Egyik este egy kis szolid szórakozóhelyen vacsorázunk. A kaja isteni volt, jól tele is ettem magam minden jóval. Bár állítom, hogy ami az asztalon volt, annak 90%-áról gőzöm sincs, hogy hogy készül, és mi a neve, bár lehet jobb is ha nem tudom a nevét mert én húznám a rövidebbet, ha ki akarnám ejteni. De viccesen hangzik mikor Kimi magyarázza, hogy mi van a tányéromon és én csak gyermeki gagyarászást hallok. De ez ennek a nyelvnek a szépsége.

Szóval egy kis időre egyedül maradtam, mert Kimi kiment a mosdóba. Jól elvoltam magamban, nézelődtem ki az ablakon, néztem az embereket, és próbáltam azt a 3-4 szót kihallani a beszélgetésekből, amit már-már én is megértek. Igazán akkor lepődtem meg, mikor magyar szavakra lettem figyelmes. Méghozzá igen közelről hallottam őket.

      - Szia! – ült le velem szembe egy csaj. Semmi „bocsánat”, vagy „elnézést”… Vagy legalább megkérdezhette volna, hogy leülhet-e egyáltalán. Tehát a jó modor otthonmaradt kishazánkban…

      - Bocs, de én téged nem ismerlek, ezenfelül AZ a hely foglalt.

      - Most már igen. Ideültem. – ki a fene ez a modortalan ringyó? Jobbat már nem tudok rá mondani. De olyan ismerős… Mintha láttam volna már. De gőzöm sincs, hol és mikor.

      - Vannak még értetlen és hülye emberek… - jegyeztem meg félhangosan

      - Tehát nem ismersz meg?

      - Nem. – tehát valóban ismernem kéne? Kihagy az agyam?

      - Sebaj. Szóval lenne egy fontos kérdésem.

      - Oké, mondd, haladjuk!

      - Mikor akarsz végre leszállni Kimiről?

      - Mi van? – mi az, hogy mikor szállok le róla?

      - Jól hallottad. Meddig rontod még a levegőt körülötte? Nem gondolod, hogy ideje lenne lelépni, és hagyni hogy boldog legyen azzal, akivel igazán boldog lehet?

      - Most magadra célzol.

      - Hű, hogy találtad ki? – gúnyolódott. Nekem pedig beugrott, honnan kellene „ismernem” a csajt. Nemrég volt szerencsénk egymáshoz Pesten a szálloda előtt… Ő az a hisztis liba a tömegből, aki sikeresen leribancozott. Pedig Kimi jól leápolta. Még az sem volt elég neki? Csodálom a kitartását, ugyanakkor nevetséges a csaj.

      - Nem veszed észre, hogy nevetségessé teszed magad? Kimi nem kíváncsi rád. Ha az utolsó nő lennél a Földön, akkor se kellenél neki, nem érted? Te nem vagy teljesen ép. – ha képes volt utánunk jönni Finnországba azért, hogy kiosszon, eleve nem lehet komplett.

      - Szóval nem áll szándékodban lekopni róla. Oké. Remélem elköszöntél a lovacskádtól. Ebony, vagy mi a neve, ugye?

      - Meg ne próbáld! – szorítottam meg ezúttal én a kezét úgy, hogy már lilult. Talán nem volt jó ötlet. Megjelent mellettem egy pacák. Nem volt ugyan az a tipikus kétajtós szekrény, de jó erőben volt. Kissé kezdtem parázni, el is engedtem a csaj kezét azonnal.

      - Nem jönnél velünk? – kérdezte a csaj, ellentmondást nem tűrő hangon. Ijedten kapkodtam a tekintetem közte és a fickó között.

      - … Nem. – mondtam némi habozás után.

      - Rossz válasz. – mondta a fickó, majd karon ragadott és magával ráncigált.

      - Engedj el te állat! Hallod?! – ütöttem-vágtam ahol értem, de mi vagyok én egy jól megtermett hapsi ellen? Kb semmi. – Te beteg vagy, kórházban a helyed! Te nem vagy normális! – kiabáltam a csajhoz, de csak jött utánunk undorító vigyorral a képén.

      - Azonnal engedd el! – jelent meg Kimi.

      - Nekem gagyogsz? – szólt vissza a „fogva tartóm”

      - Neked, neked! Engedd el! Most! – kiabált. Sose láttam még ilyennek. A szavam is elakadt, csak néztem mi lesz ebből.

      - Majd ha fagy. – lökte oda a fickó, és ráncigált engem tovább a kijárat felé.

És akkor Kimi behúzott neki egy hatalmasat. Eleredt az orra vére, és mivel azonnal odakapott, engem elengedett és elmehettem onnan. De a következő pillanatban megint csak egy ütést hallottam. Csakhogy előzetes reményeimmel ellentétben ezt Kimi kapta. Egymásnak estek.

      - Kimi ne! Hagyd! Kérlek!!! – próbáltam maradásra bírni, de már a könny csordult a szememből, mert már nem bírtam nézni, hogy mit művelnek. – Kimi hagyd abba, könyörgöm! – kezdtem zokogni, mikor kapott egy hatalmasat és padlót fogott, de még mindig ment volna. De ezúttal sikerült útját állnom.

      - Na mi van öcsi, kifújtál? – cukkolta a fickó, az a ribanc meg csak vigyorgott. Minden ember döbbenten figyelt, mint akik a moziban ülnek, csak én voltam aki elbőgte magát, ha ránézett Kimi arcára.

      - Fogd be te görény! – indult volna Kimi megint, de feltartottam. Még összeveri ez az állat! – Ha még egyszer a közelébe mész, kinyírlak! – fenyegetőzött Kimi, de olyan komolyan, hogy én olyat még nem láttam. Nem arról van szó, hihetetlenül jól esik, hogy erre is képes értem, és nem is tudom mi lett volna, ha nem kerül elő időben és nem húz be egyet ennek a fazonnak, de nekem ne veresse össze magát, mert nem tudom, mit csinálok!

Mindenesetre ez a két embernek nevezett állat csak vigyorgott, - habár ott is volt egy vérző orr meg egyebek - majd elmentek. Végre.

Megöleltem, ő pedig szorosan magához húzott. Olyan biztonságban éreztem magam a karjai közt! Tudtam, hogy rá mindig számíthatok, mert megvéd ha gond van, és ez nagyon jó érzés.

      - Jól vagy? – kérdezte.

      - Én igen. De te már kevésbé. – néztem rá könnyes szemmel.

      - Semmi bajom, ne aggódj.

      - De vérzel. – sírtam el ismét magam, mikor ránéztem vérző orrára és a szeme fölötti centis sebre.

      - Hé, jól vagyok, nyugi. – mosolyodott el kedvesen és ismét magához ölelt.

      - Olyan jó, hogy jöttél. – szipogtam

      - Még épp időben. Soha nem bocsátottam volna meg magamnak, ha történik veled valami. Nagyon féltél?

      - Attól jobban féltem, hogy összevereted magad azzal a fickóval.

      - De aranyos vagy. De ne félj, nincs semmi bajom. – nyugtatgatott. Jó, én hiszek neki, de akkor is rossz így látni.

      - Köszönöm, hogy megvédtél.

      - Nincs mit megköszönni, még szép, hogy megvédtelek. Legközelebb ki is nyírom, ha a közeledbe megy.

      - De ne veresd magad össze még egyszer! Kérlek! Ne hozd rám a frászt… - mondtam halálosan komolyan, de Kimi ismét elmosolyodott

      - 300-zal rohangálok minden második héten, ha az nem intéz el, egy ilyen hülye faszi végképp nem fog.

      - Azt ajánlom is! Ki ne merj purcanni, világos?!

      - Nyugi, még nem szabadulsz tőlem. – söpörte ki a hajamat a szememből, és kedvesen rám nézett.  – Menjünk inkább haza.