- 2 nap? Nem gond –mondtam mosolyogva.
- Biztos, ne segítsünk?
- Nem, menni fog. Most mennem kell.
Kénytelen voltam eljönni, nem akartam, hogy lássák mennyire kétségbe estem A
segítségüket meg nem fogadhatom el, hogy nézne ki ha már az első
feladatomat sem tudom egyedül megcsinálni. És különben is, fő az
optimizmus. Viszont rájöttem, le kellett volna írnom a „nagyon jó”
ötleteimet, mert sajna már a felére sem emlékszem.
Fogalmam sincs, hol kezdjem. Először igazság szerint meg kellene néznem
a helyszint, de vágom, milyen, volt már szerencsém a Royalhoz /amúgy azon a
helyen forgatták az Állítsátok meg Teréz anyu című film party jelenetét
is./ De legalább kaptam az Brooke-tól információkat: a meghívók már postázva
vannak, a zenekar is. Akkor kezdem a dekorációval, virágokkal. Ezt Katára
bízom, Zsani meg lebeszéli a zenekart, bár számomra nem mond semmit a
zenekar neve, de mindegy. Gyorsan felhívtam őket és elmagyaráztam, mit
is csináljanak pontosan.
Egész álló nap csak rohangáltam. Túl sok lehetőségem nem volt az
állatok beszerzését illetően, tehát először az Állatkertbe mentem.
Az igazgató legalább egy órát papolt arról, hogy az állatok is érző
lények és nem lehet őket csak úgy elvinni egy fogadásra. Még szerencse,
hogy kaptam Rontól pár biankó csekket, így csak ráírtam az egyikre egy jó
nagy számot. Ezek után persze már nem számítottak az állatok érzései és még
egy koalát is rám akartak sózni. Ezután a Képzőművészeti suli
jött. Találtam pár diákot, akik bevállalták a szobrokat. A két legnehezebb
dolog tehát ki van pipálva. Estig így sem álltam meg. 7 óra volt, mikor
beestem az egyik kedvenc teázónkba, persze a lányok már ott voltak.
Láthatóan nekik sokkal jobb kedvük van, nem baj, remélem feldobnak.
- Halihó! Neked is kértünk. A kedvencedet, vérnarancsosat.
- Kösz. Na, hogy álltok?
- A virágok meg vannak –kezdte Kata- és képzeld ezüstszínűek. Valami
mutáns virág és nem volt olcsó. A nevét ne kérdezd, nem tudom, valami
hosszú, megjegyezhetetlen latin. Nem baj, hogy drága volt?
- Nem, a lényeg: meg van. Zsani?
- A zene is oké. -mondta fura kifejezéssel az arcán.
- mi az? Mi a gond? Miért nem akar nekem soha semmi sem összejönni?
- Semmi, csak tudtad, hogy ezek csak komolyzenét játszanak,
- Nem mondod?
- De.
- Látszik, nem én választottam őket. Christina. Őszinte legyek?
Egyáltalán nem érdekel, csak legyünk már túl rajta. És már abba is
beletörődtem, hogy ez lesz életünk egyik legunalmasabb estéje
- Hogy érted azt hogy életünk?
Most miért néznek rám mindketten ilyen értetlenül? Ez a vég, eljutottam
odáig, amikor már ők sem értenek meg.
- Hát, gondolom, ti is ugyanúgy fogjátok unni mint én.
- Ezt most úgy érted mi is megyünk? -kérdezte Zsani.
- Persze, miért? Mit gondoltatok?
- Nekem nincs is mit felvennem.
- Nyugi Zsani,  nekem se, de holnap délután elmegyünk vásárolni. Te is
jössz? -néztem 3. barátnőnkre.
- Nem, én már tudom mit veszek fel.
 De jó neki. Gondoltam
- Csajok, én lépek.
- Várj csak, ne legyen ilyen depi hangulatod! Végül is egy nap alatt
leszervezted az egészet. Kicsit több vidámságot! Holnap mikor megyünk
vásárolni?
- Gyere 1-re a hotelhez. És okka, vidulni fogok.
- Sziasztok.
Nem tudom mi a bajom. Valahogy egyáltalán nincs kedvem társasághoz. Biztos
azért mert teljesen kimerültem. A metróhoz sincs kedvem, túl sok ember van
ott, inkább sétálok, úgysincs messze. Igaza van Zsaninak, örülnöm kéne. Épp
elhaladtam egy bolt előtt és megláttam a kirakatban egy cipőt. Ez
rám várt. Érzem! 5 perc múlva boldogan léptem ki az üzletből, kezemben
az új szerzeményemmel. Legalább felavattam a hitelkártyámat.
És most igazából nem is cipőt vettem magamnak, hanem jókedvet.
A szállóban már jókedvűen szálltam be a liftbe. Mikor elkezdett
becsukódni a lift ajtaja hirtelen valaki megállította.
- Szia. Úgyis egy emeletre megyünk, gondoltam mehetnénk együtt -mondta Kimi
egy hatalmas vigyor kíséretében.
- Mit csináltál a fejeddel? -ugyanis a homloka bal oldalán egy jó nagy dudor
éktelenkedett.
- Hát, Ramival hokizni voltunk.
Kész, kidurrant belőlem a nevetés.
- Azért annyira szerintem nem vicces -mondta kicsit sértődötten.
- Ja, bocs, nem az, csak elképzeltem, ahogy Rami neked esik az ütővel
-nem vagyok túl tapintatos. Nehezen, de sikerül abbahagynom a nevetést.
- Befejezted? Mondjuk ráérek még, szóval folytathatod.
- És amúgy fáj?
- Nem, nem fáj.
- Hazudsz!
- Nem –nekem se kellett több, hozzáértem a puklijához, de csak egy kicsit,
épphogy.
- Aúúú –kiáltott fel- eszednél vagy?
- Mintha az előbb azt mondtad volna nem fáj! Nem kell mindig
megjátszanod a macsó pasit.
- Tudd meg, nem fájt amíg te hozzá nem értél. Adok egy tippet: ha valami jó
nagy dolgot hozzá is vágsz, akkor még a könnyeimet is láthatod!
Tényleg kezd bepipulni.
- jól van, ne haragudj! De tényleg! –érzem itt az ideje egy gyors
témaváltásnak. Csak most veszem észre, hogy egy hatalmas zacskó kutyakaja
van a kezében. Eddig miért nem vettem észre? Majdnem akkora mint Kimi.
–Úgyis megígértem Ajaxnak, hogy elviszem sétálni, mi lenne ha te is jönnél?
- Ki akarsz engesztelni egy fagyival? –de legalább már mosolyog.
- Olyasmi.
- Na jó, de kieszlek a vagyonodból.
- Mindent bele! Akkor 10 perc múlva itt a lift előtt. És ne késs.


- Rami, te már megint itt? -nyitott be Kimi a szobájába.
- Aha, zavar?
- Nem, csak van saját szobád.
- Ja, de még nem sikerült ekkora kupit csinálnom, itt otthonosabb.
Emlékeztet a gyerekkorunkra. Téged nem?
- Aha.
- Amúgy keresett Christina, azt mondta este visszajön.
- Aha, jó. Szerinted melyik pólót vegyem fel? -és két pólót tartott a
kezében: 1 feketét meg egy fehéret, mindkettőn kínai szimbólum volt.
- Kezdesz nekem gyanús lenni. Hova is megy az én öcsikém?
- Elviszem sétálni a kutyát, az még szabad, nem?
- Ebből a letörölhetetlen vigyorból ítélve nem egyedül mész.
- Eltaláltad!
- És ki az a szerencsétlen?
- Faith.
- Na, nem mondod! Sok sikert!
- Kösz, most rohanok.
- Kimi, várj!
- Mi az? -nézett vissza a fiatalabb Raikkonen az ajtóból.
- Valamit itt hagytál.
- Mit?
- Ajaxot.


10 percem van. Vajon átöltözzek? Ahogy beléptem a szobámba, sajnos rögtön
megállapítottam, muszáj rendet raknom. Nincs bajom a rendetlenséggel, de ez
már egy kicsit nekem is sok. És ha holnap Zsani ezt meglátja, tuti leszedi a
fejem. Majd reggel gyorsan kitakarítok. Már most látom, abból fog állni az
egész, hogy mindent bedobálok a szekrénybe. Ha mázlim lesz, nem néz be oda.
Mit vegyek fel? Minek akarok átöltözni? Csak kutyát megyek sétáltatni. Mit
szenvedek? Nem öltözöm át, úgyis koszos leszek. És különben is, még azt
hinné, miatta öltöztem át. Döntés meghozva, ez marad, csak a cipőt
cserélem le. Fel kell avatnom. Egy kis smink és mehetünk is.