- Nem mondasz semmit?
- Én nem tudok mit mondani – habogtam. Nem éppen erre számítottam.
- Te érzel valamit?
- Igen. Nem. Nem tudom. – muszáj igy néznie? – Nem beszélhetnénk inkább holnap?
Most úgysem tudok neki semmi értelmeset mondani.
- Ezt igennek veszem. Köszi.
Gyorsan beleolvadtam a tömegbe, mielőtt még eszébe jutna utánam jönni.
- Szia. Bocsánat, hogy zavarlak. Holnap reggel megbeszélés – szólt hozzám Norbert. Nem is tudtam, hogy ő is itt van.
- Hánykor?
- Nem tudom, meg kell kérdeznünk Kimit, neki mikor jó. Gyere.
- Ezt inkább kihagynám. – az emlegetett személy épp enyelgett valakivel – itt megvárom.
- De ne szívódj fel.
Gyors volt, 9ben maradtunk.
Tök poén, tiszta üres a buszom. Na igen, ki az a h*ülye, aki vasárnap este megy valahova. Ilyenkor általában mindenki másnaposan fekszik otthon. Csörgök.
- Bocsi, hogy köszönés nélkül leléptem.
- Nem gond – mondta Zsani a telefon túlsó végén. – Hol vagy?
- Úton haza.
- Hova haza?
- Haza haza. Tudod, történt pár dolog, amit át kell még gondolnom.
- Tudok róla. Most mi lesz Nicoval?
- Nem tudom. Tényleg nem. Ez az utolsó estém itthon, szeretnék anyuékkal lenni. Ha holnap elmegyünk ki tudja meddig nem jövünk haza.
- Okés. Hívj ha van valami.


- Tessék, mondtam, hogy nem utál – tette le a telefont Zsani.
- Akkor miért ment el csak úgy? Nem vágom.
- Haver, ha nem akarná, akkor kapásból nemet mondott volna, nem szívem? – ölelte át Zsanit.
- De, kivételesen igazad van. Nico, ha esetleg érdekel, hazament.
- Kösz –indult el.
Klien ledobta magát 1 székre és nagy sóhajtások közepette közölte:
- Pedig már úgy beleéltem magam a dupla esküvőbe.
- Még ne törj le, hosszú még az este.


Elvileg mindenki itthon van. Peti kocsija is itt áll. De utálom, hogy ideköltözött. Muszáj csengetnem, az agyasok benne hagyták a kulcsot.
- Hali. Örültök nekem? – nyanya nyitott ajtót.
- Persze nyuszi. Maradsz?
- Aha. Ez az utolsó estém. Gondoltam veletek töltöm. Öcsus?
- Petivel gépeznek. Ne vágj p*ofákat, te mondtad, hogy jöhet. –ment át a konyhába- Ha jól látom buliban voltál. Nem lehetett túl jó ha itt kötöttél ki – közben folytatta a mosogatást. Mintha neheztelés lenne a hangjában.
- Maradjunk annyiban, hogy érdekes este volt – vettem le a cipőm.
- Mi van a pilótáddal?
- Már nem az én pilótám. – rövid és tárgyilagos válasz.
- Van valami köze ahhoz a
- Igen, van. De Nico ma azt mondta, hogy szeret – most ezt minek mondtam el? Nem is vág ide.
- Ez nem hangzik rosszul. Vagy igen? – nézett rám.
- Nem, egyáltalán nem. Csak az most hogy néz ki, hogy 1 napja szakítottunk és máris van valaki más? – elkezdtem játszani az egyik alátéttel.
- Legyél reális. Van esély arra, hogy kibékültök?
- Kb annyi, hogy te megtanulsz főzni.
- Hát akkor? Csak nem szerettél bele?
- Dehogy! Bolond vagy?! Mit eszünk ma?
- Mindjárt jön a pizza.
- Fő a változatosság – morogtam magamnak az orrom alá- megnézem öcsit.
Meg is találtam őket. A gép előtt ültek. Rögtön nyomtam is a fejére 1 puszit.
- Nico nem jött veled? – kérdezte.
- Nem bogár, most nem.
- De valamikor jön még, ugye? – erősködött.
- Persze. Ha akarod biztos.
- Itt a pizzánk. Kinyitom mert anyád szerintem nem hallja. – indult el Peti lefelé. Végre, nem tudom miért, de nem bírom elviselni.
- Enyém az a fele, ahol több a sajt – indult el a manó is. Aztán hirtelen összeesett.
Először azt hittem csak poénkodik.
- Anyu, gyere gyorsan – kiabáltam le.
- Mi történt? - sprinteltek felfelé.
- Fogalmam sincs, egyszerűen csak elájult. Hirtelen nem is kapcsoltam.
Peti elkezdte pofozgatni, anyu meg vizes törölközött rakott a homlokára és a csuklójára.
- Máskor ez már használni szokott – mondta anyu a barátjának aggódva.
- Mi az, hogy máskor? Volt már ilyen?
- Faith, te itthon maradsz, mi meg bemegyünk a kórházba.
- Nem. Csak nem gondoljátok komolyan, hogy itt fogok ülni, miközben az öcsém nincs magánál!
- Hallottad mit mondott az anyád. Erről nem nyitunk vitát.
Mi a? Nekem ő aztán nem fog parancsolni. Már el is húztak. Ez kész. Megint csengettek.
- Hello – Nico állt az ajtóban.
- Szia. Gáz van. Segítesz?
Szépen letámadtam, de egy időre félre lehet tenni ezt a ki kit szeret dolgot. Kapásból rá is bólintott, útközben meg elmeséltem neki a szitut.
Utálom a kórházakat állapítottam meg, amint beléptünk. Olyan lehangolóak, pluszba még büdös is van. Az információs pultnál még a személyimet is elő kellett kotornom, hogy lássák tényleg rokon vagyok. Régebben nem volt ilyen. A hatodik emeleten van. Nico megállt a lift előtt.
- Nekem klausztrofóbiám van. És félek, hogy beragadunk.
- Szerinted hány százalék esély van arra, hogy pont most ragadunk be?
Beszálltam, azon gondolkodom, kifejtsem-e neki, hogy elég nagy. Először is: sietek valahova, ez már önmagában is elég lenne, de még ott van az is, hogy vonzódom hozzá. És meg is van a 99 százalék.
Semmi, a hatodikon simán kinyílt az ajtó.
- Látod, mondtam. Bízhatnál bennem.
- Egyszer igazad volt, élvezd ki – valamennyire azért oldotta a bennem lévő feszültséget.
Csak az én „családom” volt a váróban.
- Hogy van? –rohantam le őket.
- Jobban. A doki még visszament hozzá, csak a biztonság kedvéért.
- Mondtuk, hogy maradj otthon, nem? – csak tudnám, kiszólt Petihez.
- Tudtommal nem vagy az apám.
- Ha az lennék, akkor nem lennél ilyen neveletlen.
- Srácok, elég. Ez egy kórház. – vágott közbe anyum. – Szia Nico. Jó téged újra látni.
- Beszélhetnék veled? – arrébb mentünk – elmondanád légyszi, mióta tart ez és nekem mért nem szóltatok?
- Eddig kétszer volt ilyen. A doki szerint allergia. Mielőtt jöttél, előtte beszéltem vele, azt mondta minden rendben és nemsokára bemehetünk hozzá.
- Mégis mire allergiás?
- Ezt még nem tudjuk – épp kijött a doki és intett, hogy valaki bemehet. Persze anyu lett az a valaki.
Visszamentem a többiekhez.
- Nem értem, miért nem mehetünk be mindannyian – kezdtem el zsörtölődni.
- Mikor nősz már fel végre? Ez egy kórház, vannak szabályok – esett nekem Peti.
- Valami problémád van velem? Azért nem maradtam otthon, mert kicsit több jogom van itt lenni mint neked. – nem a legjobban fejeztem ki magam, de csak megérti.
- Több jogod? Hányszor néztél feléjük ezen a héten? Anyát előléptették, de gondolom erről sem tudsz. Önző vagy, csak magaddal törődsz.
- Ez nem igaz.
- Dehogynem, arról sincs fogalmad, miket okozol nekünk azzal, hogy folyamatosan a címlapokon vagy! Mi kapjuk az utálkozó leveleket, minket hívogatnak. Sürgősen el kellene gondolkodnod, kinek van több joga itt lenni – és itt hagyott.
Nico csak nézett, 1 szót sem értett az egészből. Azért ez m*arha jó. Eddig csak szaj*ha voltam, most meg már önző p*icsa is.
- Jól sejtem, hogy nem túl kedves dolgokat mondott?
- Valahogy úgy.
- Te is bemehetsz pár percre – érkezett vissza anyu.
- Gyere –néztem Nicora.
- Faith, egyszerre 1 ember.
- Nem hagyom itt ezzel, még teletömi a fejét. Kérdezd meg, miket vágott hozzám az előbb.