- Remek. Tessék, itt vannak a jegyek – adta őket a kezembe Ron. Hát, lehet, hogy mégsem kellett volna belemennem. Mostmár bánhatom, visszacsinálni már nem lehet. – Javaslom, most menjetek és intézzétek el a még függőben lévő ügyeiteket.

Egyikünknek sem akaródzott megmozdulnia. Kimi szemében olyan szintű harag ült, hogy azt elmondani sem lehet. De bazz, nem az én hibám. Én is magamba zuhantam ettől az egésztől. És én is kb annyira vágyom erre az egészre, mint ő.

- Külön kérvényt nyújtsak be nektek? – emelte fel a hangját. Ez használt. Mindketten elindultunk kifelé. Lehet, hogy megint előjött a paranoiám, de nem látom rajta, hogy annyira nagyon fájna a válla. Úgy fest, mintha semmi baja nem lenne.

- Most mit nézel?

- Valld be, hogy nincs semmi bajod és hogy direkt csinálod ezt az egészet! – tuti, hogy ő van az egész mögött. Nincs olyan, hogy ennyire összejöjjön minden.

- Mi a problémád már megint? – állt meg. – Csaknem arra akarsz kilyukadni, hogy én akarom, hogy te is gyere?

- Pontosan arra! Nem tudod benyelni, hogy tegnap nem az lett, amit te akartál! De igy sem lesz az! Felesleges strapálnod magad! – huh, de beleéltem magam. – Ennél közelebb soha nem fogunk kerülni egymáshoz.

- Ébredj már fel! Ki a franc akar hozzád közelebb kerülni? Elvakít a saját ragyogásod? A tegnapit meg inkább neked kéne sajnálnod. Kihagytál 1 felejthetetlen estét velem! Nem kell túl ragozni. – most akkor nem is gondolta komolyan az egész kezdjük újra dumát? – Könyörgöm, ne lepődj meg! Nem gondoltam komolyan, csak pillanatnyi elmezavar volt.

- Ennek nagyon örülök. – egyáltalán nem örülök – És amúgy meg ihatatlan a lötty, amit tegnap hoztál.

- Jó. A bögrét kérem majd vissza.

Erről ennyit. Mire visszaértem a szobámhoz, Kata már várt.

- Mi volt ez a dolog?

- Inkább bent beszéljük meg. – nem szeretem a folyosón megvitatni a magánügyeimet. – már nem fontos, megoldódott.

- Bővebben? És minek pakolsz?

- Kicsit túl költöttem a hitelkártyámat, szal vágod.

- De ennyire? Mégis mire költöttél annyit? Én sem vagyok semmi, de most lepipáltál!

- Nem volt nehéz – közben válogattam, miket vigyek – először csak a csini ruhát vettem a partira. Aztán vettem azt a fullos cipőt, aztán meg már mindenhol azzal fizettem, ahol csak tudtam. Nem nehéz hozzászokni.

- Hát nem. És hova készülsz?

- Kapaszkodj meg. Finnországba megyek! – elég érdekes fejet vág – Kimivel.

- Lemaradtam valamiről? Bocs, de ehhez le kell ülnöm.

- Az a szerencsétlen állítólag meghúzta a vállát, ezért hazamegy. És az okos főnököm meg kitalálta, hogy menjek vele. Hát nem tiszta off? – nem találtam más szót. Még a pech illene ide talán.

- Pont te?

- A jelek szerint én vagyok az egyetlen ember, aki megfelel erre a célra. – ezt én sem hiszem el.

- Itt valami bűzlik.

- Nem mondod ?! – néztem rá ártatlanul – ezt én is összeraktam magamtól. El is mondtam Kiminek az elméletemet.

- Mi volt a reakciója? 

- Az, hogy nem akar tőlem semmit és hogy a tegnapi kezdjük újra szövege is csak idézem: pillanatnyi elmezavar volt. – miért olyan szar érzés, ha erre gondolok?

- Milyen kezdjük újra szöveg? – szegénykém teljesen elvesztette a fonalat.

- Hát. Tegnap ezt mondta. Olyan normális volt, meg aranyos.

- Jézus, mi történt még?

- Semmi.

- Aha. Azért vörösödtél el. Gyerünk, ki vele! Úgy sem hagylak békén addig, amíg el nem mondod.

- Olyan csókféle. De nem igazi csók.

- És mit éreztél közben?

- Semmit. Mit kellett volna? Dühös lettem.

- Mert?

- Nem tudom. Oké? Nem akarok erről beszélni! Van elég bajom! Éppen azért pakolok, hogy 1 istenháta mögötti helyre menjek egy olyan emberrel, akit utálok! Isten tudja hány napra!

- Inkább 1 olyan emberrel, akiért oda vagy.

- Ugye nem akarod, hogy úgy menjek el, hogy előtte összeveszünk?

- Csak elmondtam a véleményem. Szerintem te fülig bele vagy esve.

- Nem! Hogy lennék bele esve? A tegnapi dumája is csak kamu volt!

- Akkor miért kiabálsz?

- Mert mérges vagyok.

- És miért vagy mérges? Azért, mert fáj, hogy kamu volt a tegnapi dumája.

- Nem. Azért vagyok az, mert el kell mennem vele. Van róla halvány fogalmad is, milyen szar lesz ott nekem? A szülei nyilván utálnak. Ott leszek 1 csomó olyan emberrel, aki utál. – kezdtem el sírni.

- Remélem most elégedett vagy Rami.

- Az vagyok Ron és tényleg, köszönöm.

- Nem szívesen. Csak azért csináltam, mert tartoztam neked. De innentől kezdve semmi mást nem vagyok hajlandó, kvittek vagyunk.

- Természetesen.

- Megjegyzem, nem értem minek ragaszkodtál ehhez az egészhez. Ezek ketten kinyírják egymást már ma este.

- Majd meglátjuk.

Ez kész. Ez az egész a bátyám műve. Mégis mit képzel magáról? Á, itt is van ez a barom.

- Szia. Látom, már pakolsz is. Ne felejtsd el felvenni a pulcsit, amit anya neked csinált.

- Örülök, hogy ilyen jó kedved van. De mondd csak: normális vagy? Mire volt jó ez az egész? Úgy volt, hogy lefizetem az orvost és haza megyek. Lökött tyúkról szó sem volt. Vagy csak nekem felejtetted el megemlíteni! – közben hozzá vágtam az összes tárgyat ami a kezem ügyébe került.

- Azt ne! Azt még akkor kaptad, amikor megnyerted az első gokart versenyed – kiabált rám.

- Igazad van. – néztem rá a kis üveg serlegre – De akkor is! Miért szúrtál igy ki velem?

- Nem az én ötletem volt. Nem tehetek arról, hogy mindenki szerint kell valaki melléd nehogy hülyeséget csinálj. Pechedre a főnök úgy döntött, hogy Faith lesz az, aki ebben meggátol.

- Ja. Ne akard már, hogy ezt bevegyem. Mindenki tudja, hogy az a csaj szintúgy vonzza a bajt mint én. Most komolyan Rami, ez nem jó ötlet. Csináld vissza kérlek. Épp azért akartam elmenni, hogy messzebb legyek tőle.

- Fogd ezt fel úgy, hogy kaptok még 1 esélyt. Távol mindenkitől meg mindentől. Várj, ne szólj bele, hagy fejezzem be. Szóval, nem lesz ott sem Christina, sem Nico, senki. Totál jó újrakezdés. – kacsintott rám.

- Nem értek veled egyet. Én nem akarok már tőle semmit. Ez visszafelé is igaz. Meg amúgy is, minek kell még szegény apuékat is belerángatni ebbe? – rájuk eddig még nem is gondoltam.

- Ne aggódj, örülnek. Anya már nagyon kíváncsi rá.

- Szuper. Anyának biztos nem lesz szimpi. Tudod, hogy álltak Jennivel is egymáshoz.

- Neked nem mindegy, hogy szimpi lesz-e neki? Ha jól tudom, úgysem érdekel már, akkor meg nem tök nyolc?

- De az.

De azért mégsem akarom, hogy utálja.