Miután Kimi elment, úgy döntöttem áztatom magam. Azt mondta, 1 órára megy, ami úgy is több lesz, de igy nem kell attól tartanom, hogy véletlenül rám nyit. Egyfolytában Lily szavai járnak a fejemben. Ekkora hülyeséget. Honnan vette ezt a szeretet dolgot? És hogy nézek rá? Totál normálisan nézek rá. Meg ez a házasság! Ki akarna 1 ilyen morcos és sértődős emberhez hozzámenni? Rami is meggondolhatná, miket mond a gyerekek előtt. Az egész az ő hibája. A fürdő sem segített, hiába áztattam magam 1 órán át. Aludni sem tudok. Túl idegen a hely. Talán a jó meleg tea segítene. Más ötletem nincs.

- Még mindig olyan zseniálisnak tartod ezt az ötletet? – kérdezte Matti a feleségétől, aki éppen mosogatott. Hiába volt mosogatógépük, Paula szerint sokkal jobb, ha nem bízza a dolgot 1 élettelen gépre. Különben is, számára ez nem házimunka volt, hanem egyfajta kikapcsolódás, mint másoknak a tv. Szerette az ilyen vacsorákat, amikor együtt volt majdnem az egész család és tele volt gyerekekkel a ház. – Szerintem Rami nagyon nem jól látja a dolgokat.

- Miért ne látná jól?

- Mondd csak szívecském, te nem voltál jelen, amikor a fiad kijelentette, hogy egyáltalán nem érdekli ez a lány.

- Ott voltam. Csak éppenséggel a fiad nem volt őszinte.

- Mert? – közben azért nem hagyta abba 1 pillanatra sem a törölgetést. – Én megértem őt. Faith felelőtlen, hamar elveszti a fejét, szétszórt és mintha egész este máshol lettek volna a gondolatai. Te is ugyanolyan jól tudod, mint én, Kimi szenvedett miatta rendesen. Nem csodálom, hogy nem kér belőle és már a gondolatától is kirázza a hideg. Nekem is ellenszenves ez a lány. Meg ugye, amint kidobta őt a fiúnk, már másnap új barátja volt vagy még aznap? Nem emlékszem, Rami hogy mondta.

- Igazad van. – aztán kicsi szünetet tartott – azzal kapcsolatban, hogy szétszórt és picit heves. De ez még nem akkora nagy baj. Nem emlékeztet valakire?

- Te ennyire nem voltál ilyen.

- De igen, csak nekem elnézed, mert szeretsz. Hidd el, semmi baj nincs vele. És szeretik egymást, csak rájuk kell nézni. Ne nézz igy, tudom mire gondolsz. Vedd észre a jeleket!

- Milyen jeleket?

- Ti férfiak! – sóhajtott egyet- Túlzottan vigyáznak arra, hogy még véletlenül se érjenek egymáshoz. Kimi meg nem mondta azt, hogy nem szereti, csak azt, hogy nem kedveli és ha nem vetted volna észre, szegény kislány már ettől is hogy kiborult.

- Mit borulgat kifelé, mikor barátja van? Álszent.

- Ugyan már. Szerinted mégis miért van? Azért, mert azt szeretné, hogy a mi Kimink észbe kapjon. Ami igazán bekövetkezhetne már. Lilinek teljesen igaza volt, teljesen oda vannak egymásért, a vak nem látja csak. A gyerekek nagyon jól érzékelik az ilyen dolgokat, nem hiába kérdezgette őket a mi kis angyalkánk.

- De Rami mondta, hogy mindig összevesznek valamin. És ez igaz, úgy fel tudja húzni a fiamat.

- Mi is sokat veszekedtünk. Emlékszel még? És mi történt, amikor kibékültünk? Várj, segítek. 9 hónapra rá megszületett Rami. Mindössze kis segítségre van szükségük.

- Utolsó kérdés, aztán neked adok igazat, mint mindig. Ha tényleg úgy imádják egymást, akkor miért marják egymást?

- Mert félnek kimutatni, hogy mit éreznek igazán. Ez igy sokkal könnyebb. Ismerem a fiúnkat, ez most komoly nála.

Ez jó. Az ember csak 1 teát akar inni és erre meghallja ahogy kibeszélik. Okés, mindössze annyit hallottam, hogy Matti mit gondol rólam. De bazz, nem is ismer. Nem is vagyok szétszórt. Annyira. Meg mi az, hogy szenvedett miattam? Én szenvedtem miatta. Ott bántott, ahol csak tudott. És nem is aznap lett új barátom. Még jó, hogy lett valaki más. Paula meg megvédhetett volna. Azt hittem, kedvel. Jó tudni, hogy még a gondolatomtól is kirázza a hideg. Engem is kiráz tőle. Emlegetett szamár.

- Elmentem fürdeni – jelentette be.

A szagából ítélve ittak is. Nincs tömény pia szaga, meg nem is részeg, be sincs csípve, de akkor is ivott. Feltett szándékom elaludni, mire kijön. Mikor régebben nem tudtam elaludni, anyum azt mondta, számoljam a bárányokat. Egyszer próbáltam meg ezt úgy igazán komolyan, de 4863425nél meguntam. Ez is szép teljesítménynek mondható egy 9 éves kislánynál. Ez gyors volt.

- Reméltem, hogy nem a telefonon fogsz lógni, mikor hazajövök. Semmi kedvem nem lett volna azt hallgatni, ahogy csöpögsz. – majd elkezdte rángatni a takarót.

- Én meg azt remélem, hogy felveszel még valamit. – ugyanis csak 1 alsógatya volt rajta.

- Ugyan már, hagyom, hogy kicsit élvezkedj, nem látsz ilyet minden nap.

Éreztem, ahogy lefekszik mellém, igy amennyire csak tudtam, kihúzódtam az ágy szélére.

- Ne vedd el a takaróm. – mindjárt teljesen leráncigálja rólam az egészet.

- A takarónk. Az enyém is. Adhatnál belőle nekem is.

Éreztem, ahogy hozzám ért a válla. Kész, mintha áramütés ért volna.

- Adjak neked én 1 felsőt? – lettem kicsi ideges.

- Miért zavar téged annyira, hogy nincs rajtam felül semmi?

- Nem zavar, csak ez igy nem helyénvaló. – nem helyénvaló? Árt nekem ez a környezet.

Erre olyan szinten elkezdett röhögni, hogy az nem igaz, de azért felkelt és elmászott teljesíteni a kérésem.

- Most jobb? – közben még mindig nem tudta abbahagyni a nevetést.

Sokat látok a sötétben. Még mindig rajtam röhög.

- Emlékszel a fehér pólódra? Nálam hagytad.

- Aha. És?

- Remélem nem baj, hogy kölcsönadtam Niconak. A múltkor amikor nálam aludt, valahogy azt vette fel. De biztos visszaadja. Nem gond, ugye?

Mióta hazudok igy? Mindegy, a lényeg, már nem nevet. Gyerekes dolog, de én jobban érzem magam és ez a fő.

- Dehogy – haha, most ő lett ideges.

Fogta és magára húzta az egész takarót. Nekem sem kellett több, elkezdem visszahúzni.

- Fejezd már be.

- Nem. Ez az én takaróm.

- Ez nagyon gyerekes dolog! – még én mondom.

- Inkább te vagy az, ahogy próbálsz féltékennyé tenni!

- Ne kiabálj velem.

- Miért ne? Az én házam, az én takaróm és azzal kiabálok, akivel csak kedvem tartja! Pláne ha az illető csak muszájból van itt! Meg kéne húznod magad, és örülni, hogy egyáltalán hagyom, hogy itt legyél!

Ez volt az utolsó csepp, nekem is eldurrant az agyam.

- Most hova mész?

- El.

Rendesen ordibáltunk már.

- Nem kell ez a hattyú halála. Nem kezdek el könyörögni, hogy maradj.

- Nem is kell – ezt már az ajtóból vágtam hozzá aztán be is csaptam a drámaibb hatás érdekében.

Kb addig tartott a lelkesedésem, amíg ki nem léptem az utcára. Kicsit mintha hideg lenne. Most merre? Elhamarkodtam ezt a dolgot. Újabb tétellel bővült a már igy is több kilométer hosszú értelmetlen tetteim listája.

- Nem jutottál túl messzire? – hallottam a hangját a hátam mögött.

- Ennyi idő alatt hova kellett volna eljutnom?

- Befelé.

- Kegyeskedsz beengedni?

- Mozdulj már, szétfagyunk.

- Majd ha bocsánatot kértél. – nem érzem a lábaimat. Milyen lehet a tél? – Addig nem.

- Ne csináld már, majd megfagysz.

Hátat fordítottam neki, vegye csak a lapot. Be nem teszem a lábam, amíg ki nem nyög valami elnézést félét.

- Oké. Sajnálom.

Nem hangzott túl őszintén. Ez igy bántja a büszkeségem. Mondjuk, sokra megyek a büszkeségemmel, ha reggelre jégkocka leszek.

- Elfogadva.

Spuriztunk felfelé ezerrel.