Basszus, szétmegy a fejem. Soha többet nem iszom. Na jó, legyünk reálisak: a következő 1 hétben. Megpróbáltam felülni, de úgy még rosszabb.

- Aú – még a lábam is begörcsölt. Valószínűleg kicsit hangosra sikeredett, mert Kimi is elkezdett mocorogni. Csak akkor lesz jobb ha ráállok, így óvatosan kibújtam az öleléséből. Na, már nem fáj annyira, de nem is a legjobb. Egyikről a másikra támaszkodtam.

- Hát te? Reggeli edzést tartasz? – támaszkodott fel.

- Azt hittem alszol. És miért nem szóltál, hogy ébren vagy? – nem sikerült túl kedvesre.

- Vétek aludni, amikor ilyen látványban lehet részem.

Ez de ari, pedig inkább groteszk, ahogy itt állok 1 takaróba csavarva és próbálok nem leszédülni a talajra. Egy mosollyal díjaztam is. Visszabóklásztam az ágyba és kapott 1 puszit is az előbbi megszólalásáért.

- Nálatok délelőtt is ilyen sokat harangoznak? Nálunk csak délben szoktak ennyit – közben visszaszereztem az előbbi helyemet mellette.

- Nem. Itt is csak délben. Fel akarsz kelni?

- Kéne, de nem. Határozottan nem akarok. – bújtam hozzá még közelebb és elkezdtem cirógatni a mellkasát.

- Szóval emlékszel az estére?

- Hát nagyjából. Emlékszem, hogy próbáltál hősiesen ellenállni. De azért vannak homályos foltok.

- Milyen homályos foltok? – látom, kezdi sejteni a dolgot.

- Pár dolog kiesett. Mi lenne, ha a biztonság kedvéért felidéznénk mi is történt.

- Persze. Csak a biztonság kedvéért – vigyorgott ő is ezerrel. – Meg, ha jól emlékszem, akkor az este kicsit elsiettük a dolgokat. Most ráérsz ugye? – és mohón megcsókolt.

Aztán elkezdte végig puszilni a nyakamat és haladt egyre lejjebb. Elég hamar megtanulta, mi az, amit szeretek. Valahányszor hozzám ér, mindig kiráz a hideg, pedig úgy érzem, mindjárt megsülök. Iszonyat ez a forróság. Sosem tudtam igazán felfogni, hogy képes az 1ik ember ilyen érzéseket kelteni a másikban pusztán annyival, hogy hozzáér. Amikor túl „hosszú”  szünet telik el két érintése vagy csókja között rögtön úgy érzem, megbolondulok ha nem ér megint hozzám, szinte már fáj. Pláne most, amikor elkezdett játszani és csak a nyelve hegyével érintette a köldökömet. Nem volt olyan hely a testemen, amit ne kényeztetett volna. Mintha ösztönösen tudná, hol kell megérintenie ahhoz, hogy felrobbanjak.  Mindenem remeg a keze alatt. Mindkettőnk teste izzott a szenvedélytől. Az ajka megtette lassú és kínzó útját vissza a nyakamhoz, közben pedig az én kezem is felfedezőútra indult, megsimogatva a nyaka vonalát és a feszes izmait. Már ő is elég érdekesen vette a levegőt, a pulzusa pedig neki is volt vagy 160. Majd teljesen rám ereszkedett és egy pillanatra megint a szemembe nézett, aztán a csókja kiröpített ebből a világból el valahova teljesen máshova, függönyt varázsolva körénk, ami elzárt a kinti világtól. Éreztem, ahogy lassan belém hatol, míg én egyre szorosabban öleltem magamhoz. Először csak lassan mozgott, aztán egyre gyorsabban, én meg egyre jobban vesztem el az érzéshullámokban. Végül az utolsó mozdulat, valahol távoliban hallottam, ahogy ő is felnyög. És ismerős gyönyör járta át az egész testem, majd ez az érzés lassan és fokozatosan húzódott vissza. Még 1 ideig így maradtunk, élveztem a rám nehezedő testét, a bőre illatát meg azt, hogy teljesen egyek vagyunk.

Pár perc múlva már a mellkasán pihentettem a fejem és hallgattam a szívdobogását. Tök megnyugtató volt. Nem is egészen értem, eddig hogy bírtam ki nélküle. Annyira jó vele.

- Remélem eszedbe jutottak a hiányos dolgok – szólalt meg a hosszú hallgatás után.

- Aha. De tudod, milyen feledékeny vagyok. Max 2 óra és már is elfelejtem – kuncogtam.

- Na, azon még segíthetünk. – és újra megcsókolt. Megint úgy érzem, itt helyben elolvadok. - Mondtam, hogy szeretlek? – kérdezte nevetve.

- Nem, még nem.

- Akkor most mondom – komolyodott el – Nagyon szeretlek.

- Én is.

Mást nem tudtam mondani, csak még szorosabban hozzábújtam. Oké, eddig sem a földön jártam, most meg aztán pláne nem.

Ez a telcsim. Mondjuk épp ideje, hogy csörög, egész nap meg sem szólalt. Vagy csak nem hallottam. Nyúltam volna érte az éjjeli szekrényre, de Kimi megelőzött és elvette.

- Bárki is az, megmondom, hogy nem érsz rá – ült fel az ágy szélére – ma egész nap foglalt vagy.

- Ne már, tuti az anyum az. Add ide! – közeledtem felé. Ő meg folyamatosan vitte tőlem egyre messzebbre. – De izé vagy – és löktem rajta 1 jó nagyot, azzal a szándékkal, hogy leessen az ágyról. Amit el is értem, mert már tartott is a föld felé, csak arra nem számítottam, hogy engem is magával ránt, így ketten huppantunk a földre.

- Legalább puhára estem – vigyorogtam, ugyanis ő került alulra.

- Nem baj, de elértem a célomat: nem vetted fel – úgy látszik ezt a mosolyt ma egyikünk arcáról sem lehet letörölni.

- Egész kényelmes itt lent, nem?

- Elmegy.

És megint megtaláltuk egymás száját. Már most látom, hogy egész nap nem fogunk leszállni egymásról.

- Paula üzeni, hogy kész az ebéd – hallottam 1 hangot. Ahogy felnéztem Lilit pillantottam meg az ajtóban. Bazz ki. Ez nem volt betervezve. Kimi is ugyanolyan nagyokat nézett mint én. Észre sem vettük, hogy benyitott.

- Mondd meg neki légyszi

- Rendben. 1 perc és lent vagyunk – hallottam a saját hangomat.

- Oké – és kiment.

- Na, ezt megint jól megcsináltuk – Kezdett el szakadni az alattam lévő a röhögéstől. – És miért szakítottál félbe?

- Azért, nehogy valami hülyeséget mondj – keltem fel. – Miért van az, hogy mi mindig ilyen helyzetekbe keveredünk? – osztottam meg vele a gondolataimat, miközben elkezdtem felöltözni.

- Ez van. Előbb-utóbb csak hozzászokunk J Honnan veszed, hogy hülyeséget mondtam volna? – ő is nekiállt rendbe hozni magát.

- Megérzés. – erre vágott 1 gúnyos fejet – Miért nagyokos, mit mondtál volna? – nem bírom megállni, hogy ne szívassam.

- Kifejtettem volna, hogy ne zavarjon, mert éppen kicsi Kimit alkotunk – karolt át.

- Azt, hogyne. Még valamit?  - Az kéne még. Kicsi Kimi.

- Most mért? – váltott komolyra, én meg értetlenül néztem rá – Végülis nem védekeztünk se ma, se tegnap. Szóval, 50-50 %.

- Muszáj visszarángatnom a földre. Hallottál már a tablettáról? Na látod. Ne akarj mindent egyszerre. – azért zavar ez a reménykedése. Ezt később még letisztázni. Most nem. Túl jó kedvem van ilyen komoly dolgokhoz. – Hol a telefonom.

- Itt – adta ide a kezembe. – ki az, akinek volt képe megzavarni minket?

- Nico. – erre kicsit összeráncolta a homlokát. Jobb lett volna, ha nem mondom meg, de nem is gondolkodtam.

- Hát, jó is, hogy szóba került, akartam is kérdezni. Mikor akarod tájékoztatni a fejleményekről? – mennyire édesen tud nézni. Imádom.

- Ne aggódj, még ma. - Bár nem lesz egyszerű. - Lehetne, hogy amíg nem beszélek vele, addig nem mondjuk el senkinek, hogy kibékültünk?

- Persze. Majd megmondom anyuéknak, hogy ez 7pecsétes titok.

- Én tulajdonképpen úgy gondoltam, hogy nekik sem.

- Miért?

- Mert tök hülyén festene. Mindenfélét gondolnának rólam és azt nem akarom. Jó?

- Ahogy akarod, de szerintem ez 1 nagy baromság.

Lehet, hogy szerinte az, de ő nem hallotta az apja véleményét rólam. Legalábbis őszintén remélem.

- Akkor megbeszéltük.

- Meg.

- Nyugi, hamar beszélek Nicoval.

- Mondjuk most? – nézett a telefonomra. Pont ő hívott.

- Ja. Mondjuk.

- Szuper, megvárlak – ült le.

- Inkább lent várj meg. Ez nem lesz annyira egyszerű. Légyszi.

- Rendben. De csak mert annyira szeretlek – puszilt meg.

Megvártam, míg kimegy. És most gyerünk, szedd össze magad.