- Aha. Ki kezdi? – csúszott arrébb, így leültem mellé.

- Majd én. Szóval. Először is szeretném leszögezni, hogy nem gondoltam komolyan azt a dolgot, hogy mi ketten már nem – még kimondani is gáz. Nem is mondtam végig, reménykedtem, hogy úgyis fogja, mire gondolok. Így csak fürkésztem az arcát, vajon mi jár a fejében.

- Helyes – mosolyodott el. Aztán magához húzott és adott 1 puszit.

- Azért ennyivel nem úsztad meg.

- Gondoltam. Mondd csak – és közben elkezdte csókolgatni a nyakam.

- Nem rossz elterelő hadművelet, de akkor is elmondom, amit akarok. Tehát igenis jogosan voltam féltékeny. Oké, kicsit talán túlzásba estem és nem kellett volna úgy neked esnem, de nagyon rosszul esett az egész. Gondolj bele, te hogy éreznéd magad, ha fordítva lenne.

- Nem akarok belegondolni – szakadt el 1 pillanatra a nyakamtól.

- Most komolyan. Te nem akarsz mondani valamit? – néztem rá.

- Hát, én sem viselkedtem valami szépen. De megérthetnéd. Tök siettem haza hozzád, megjövök, te meg majdnem leharapod a fejem. Sajnálom, tényleg. És én is csak mérgemben mondtam, amit mondtam.

- És?

- Többet nem fog előfordulni. Megígérem. Nem szeretem, amikor haragszol rám.

- Én sem. – hajtottam a vállára a fejem.

- Azért azt meg kell hagyni, elég heves természeted van.

- Jobb ha megszokod J Most mit csinálsz? – már teljesen rám volt mászva. Mintha nem is csak 2 keze lenne.

- Békülök. Zavar?

- Nem, csak áttehetnénk későbbre. Mi van, ha anyudék beállítanak? – Matti utálata valószínűleg tovább fokozódna. Már ha lehetséges még fokozni.

- Nem fognak. Színházba mentek – de rég voltam. Megkérdezhettek volna, tök szívesen mentem volna én is. Bár, nem ez a legjobb pillanat, hogy felhozzam ezt a kívánságomat. Azt hiszem. – De igazad van. Át kell tennünk későbbre, most más programunk van. Majdnem elfelejtettem.

- Igen? És mi? – néztem rá totál értetlenül.

- Meglepi. Csukd be a szemed.

- Oké. – felálltam és becsuktam.

- Ne less.

- Nem lesek,

- Majd inkább én. – a hátam mögé állt, befogta a szemem és elkezdett navigálni, merre menjek.

- Oké, most kicsit jobbra – közölte pár előre megtett lépés után.

- Bazz – nekimentem az ajtófélfának.

- Mondtam, hogy jobbra.

- Igen, de azt is mondtad, hogy csak 1 kicsivel. – közben pedig azt sem tudtam, mimhez nyúljak. Nincs olyanom, amim nem fáj.

- Mutasd mid fáj? – de közben nem vette le a kezét a szememről, csak már nem a hátam mögött állt, hanem velem „szemben”.

- Mindenem.

- Jól van, ha nem mondod meg, magamtól nem tudom kitalálni. Kapsz 1 fajta gyógymódot, aztán eldöntöd, hogy használ-e vagy nem.

És megcsókolt.

- Na?

- Talán jobb lett kicsivel, de még mindig fáj, szóval, kicsit még gyógyíthatnál.

- Most? – kérdezte 5 perc után.

- Azt hiszem megmaradok. Nem is mondtad, hogy doki bácsi is vagy.

- Neked bármikor. Mehetünk?

- Nem lehetne nyitott szemmel. Majd nagyon meglepődöm. Eskü. De nem akarok megint ütközni. – kezdtem el kérlelni, hátha. Komoly lelki sebeim maradtak a „baleset” után.

- Nem. Inkább majd jobban vigyázok. – és már húzott is.

- Nézd, én megértem, hogy meglepetés meg minden, de neked sem lesz kifizetődő, ha lerokkanok, pláne ha – elakadtam a mondatomban, mert elvette a kezét és végre láttam, miért volt ez a nagy felhajtás.

- Ezek szerint meglepődtél?

Tök klassz volt: kint vagyunk a kert hátsó részében, meg rajtunk kívül 1 megterített asztal, gyertyákkal. Nincs sötét, inkább szürkület, pont megy le a nap, így a kilátás lélegzetelállító.

- Csúcs vagy – ugrottam a nyakába. Aztán elindultunk az asztalhoz.

- Várj, csináljuk rendesen – ezzel kihúzta nekem a széket.

- Milyen gáláns valaki – jegyeztem meg 1 nagy mosoly kíséretében.

- Egyszer te is megérdemled. – erre muszáj volt vágnom 1 fejet. Még ilyenkor sem bírjuk megállni, hogy ne szurkálódjunk. Kész :D

- Most mi jön? Nem akarom elrontani a dolgokat? Csináljuk rendesen – szakadtunk mind a ketten.

- Hát, nem tudom. Mondjuk nézd meg, mit főztem.

- Te főztél?

- Persze. Miért, mit hittél? Az anyám?

- Izé – kezdtem el pirulni.

- Szép – nevetett még jobban. Elém tette a tányért, makaróni volt. – bocs, de ez a max, amit ki tudok hozni magamból teljesen egyedül. Meg a pirítós, de azt nem éreztem elég stílusosnak. – Látszik rajta, tényleg sajnálja, hogy nem tudott mással előrukkolni.

- Ez nagyon szupi. Imádom a tésztát.

- Biztos?

- Persze! És végre nem kell azon gondolkodnom miközben eszem, hogy kinek a kije csúszik le éppen a gyomromba.

- Ezt azért anyunak ne nagyon említsd J

- És még finom is – állapítottam meg az első falat után.

- Látod, megérte összeveszni, nem?

- Most az egyszer. És mi lett volna, ha nem békülünk ki? Akkor mi lett volna a meglepiddel?

- Ez eszembe sem jutott. Meg sem fordult a fejemben, hogy ellent tudsz nekem állni.

- Imádom, amikor ilyen szerény van. Mondtam már?

Tök hamar megettük. Ami nem volt valami bonyolult, mert iszonyat fini volt.

- Ezentúl mindig te fogsz főzni.

- Hogyne. És a végén csak a főzőtudományom miatt leszel velem. Amúgy meg hamar meg lehet unni a tésztákat. Adok neked 4 napot.

- Oké. Próbáljuk ki. A reggelin kívül mindent te csinálsz. És fogadok, hogy nem unom meg 5 nap után sem.

- Rendben. De nekem lesz igazam. Mit kapok, ha nyerek?

- Akármit. De nagyon ne éldd bele magad, mert veszíteni fogsz.

- Már most több 100 ötletem van, mit kérjek. Hallottál már a csokiból készült ehető bugyiról?

- Persze. Most viszont azon jár az agyam, hogy fog mutatni rajtad a tanga.

Szegény, ő is elgondolkodott rajta és ahogy látom, nem nyerte el a tetszését a dolog. Nem baj, 1 hete van, hogy megbarátkozzon a dologgal.

- Desszert nincs is? Süti vagy valami?

- Inkább valami.

- Most komolyan.

- Nincs. Sütni még nem tudok. Viszont van 1 üveg vörösbor. Mit szólsz?

- Okés.

Rávettem, hogy a kerti hintába ülve igyuk meg. Tök jó, hogy csak ketten vagyunk. Nemsokára tuti hazajönnek a szülei. Nem mintha zavarnának, csak ez így most olyan idilli.

- Nem akarok visszamenni.

- Hm?

- Nincs kedvem se Ronhoz, sem a többiekhez. Amint ott leszünk, rögtön megint veszekedni fogunk.

- Nem. Okosabbak leszünk és nem fogunk. De megnyugtatlak, nekem sincs sok kedvem az egészhez. De még van pár napunk, javaslom ne is gondoljunk rá.

- Van 1 őrült ötletem! Mi lenne, ha kint aludnánk?

- Ez tényleg őrült ötlet. Éjjel nagyon lehűl a levegő. És ne vágd be a durcit – nem is akartam – kaptál romantikus vacsit, tiéd a világ legjobb pasija. Mi kell még?

Ez igaz.