- Először is le kell szögeznem, hogy nekem semmi közöm az egészhez, és ha úgy veszzük, akkor az egész a te hibád, én mondtam, hogy ne engedjük a közelünkbe.

- Szívem, lassíts, 1 szót sem értek. Mi az én hibám? És inkább ülj le.

- Szóval, Jacknél van a szerződésed.

- Jó.

- Mi az, hogy jó? Figyelsz te rám? Hahó, már kapott is rá ajánlatokat. Most mihez kezdünk?

Hogy tudsz ilyen nyugodt lenni? – én mindjárt robbanok, ő meg csak mosolyog.

- Gondolom pénzt akar. Az meg van. Majd kap.

- Ennyi? – én ezt nem értem – figyi, te nem ismered őt. Tényleg képes odaadni bárkinek. Rohadtul nincs tekintettel az ilyen családi összetartás dologra. Mi itt titkoljuk már csomó ideje, még a szüleid sem tudják, erre hagynád, hogy az egészet elszúrja?

- Ne aggódj, nem hagyom, hogy elszúrja. – jött oda és ölelt át- Aranyos vagy, hogy így aggódsz – és adott 1 puszit a vállamra – van 1 olyan érzésem, hogy már jól ki is osztottad. – vigyorgott továbbra is.

- Még jó. De nagyon nem izgatta magát. Ahogy te sem. – én itt kiteszem a lelkem. Őt meg egyáltalán nem érdekli.

- Minek izgassam magam, amikor itt vagy te és megvédesz. – és kaptam még 1 puszit.

- Oké, gyanús vagy ettől a sok puszitól. Mit akarsz?

- Hát nem is tudom. Nem szerethetlek csak úgy?

- De, szerethetnél csak úgy, csak nem szoktál. Na, gyerünk, add ide azt a vacakot és essünk túl rajta.

- Ennyire átlátszó vagyok?

- Hát. Eléggé. Szerencséd, hogy ilyennek szeretlek.

- Tessék – nyomta közben kezembe a tesztet – nem akarod, hogy veled menjek és segítsek?

Erre muszáj volt elnevetnem magam.

- Felőlem segíthetsz. Egészen pontosan miben is szeretnél?

- Hát – nagyon elgondolkodott a kérdésemen.

- Édes vagy tényleg, de azt hiszem pisilni meg olvasni még tudok.

Vagy lehet, hogy tévedtem. Mindegy, összehoztam az én logikám szerint, csakúgy szőkésen. Az az egy szerencsém, hogy ezt nem nagyon lehet elrontani. Ha lehetne, akkor nekem tuti sikerülne.

- Ennyi volt –nézett rám nagy szemekkel.

- Nem 1 bonyolult biológiai művelet volt. – ültem le mellé.

- És?

- Most várunk.

- Aha. Oké. Ideges vagy?

- De jókat tudsz kérdezni. Még jó. - haraptam le majdnem szegény fejét. Jó pár éve nem rágom már a körmöm, de most előjött.

- Bocs, csak gondoltam beszélgetéssel oldhatnánk a feszültséget.

- Én bocs. Igazad van.

- Szóval, hogy működik ez az izé?

Beszélhetne másról is, ettől nem leszek nyugodt.

- Egyszerű. Várunk 5 percet, ha 1 csík, akkor nincs semmi, ha meg 2 , akkor, akkor meg tudod.

Akkor az egész életemet húzhatom le a klotyón kb. Oké, eddig én is elitéltem Jennit, amiért nem akart gyereket, de per pillanat totál megértem. Akkor se suli, se buli, se semmi. Meg az anyám. Neki mégis hogy adagolnám be?

- Te nagyon nem akarod ezt az egészet, ugye?- miért kell ilyen édesen néznie azokkal a kék szemekkel? De akkor sem hazudhatok neki.

- Hát, nem túlzottan. Nem bírom a gyereksírást sem.

- Előbb-utóbb megszoknád.

Nem jut el az agyáig, hogy nem is akarom megszokni?

- Csapnivalóan rossz anya lennék. Ez százas. Ha kisbaba lennék, tuti nem választanám magamat anyának. Menekülnék, amilyen messzire csak tudok.

- Tudod, ez olyan, mintha az egész ellenem irányulna.

- De félreértesz, én nem.

- Inkább ne beszélgessünk.

Fasza, ne beszélgessünk, de azért gyerekünk az nyugodtan lehet. Ezt a logikát fejtse meg valaki. Most miért kell olyan képet vágni, mintha vérig sértettem volna? Egyedül kellett volna megcsinálnom, akkor legalább lenne oka kiakadni.

- Sziasztok, bocs, hogy csak így rátok rontok, de beszélhetnénk 1 percet? – rontott be Kata a semmiből és szegezte nekem ezt a kérdést.

- Majd, inkább később, ha lehet – feszengtem ezerrel.

- Csak 2 perc és

- Nem akarlak bántani – kezdte el őt Kimi finoman kitolni – de most kicsit fontosabb dolgunk van. Később felhív. Szia – csukta be utána az ajtót. – Letelt az5 perc, nem?

- Aha.

- Nézd meg.

- Nézzük egyszerre.

- Rendben.

Vajon ő is annyira sík ideg, mint én? Már levegőt sem nagyon tudok venni. Optimistán kéne hozzáállnom, de jobb, ha a rosszabbra számítok és jó irányban csalódok.

- Várj, inkább csak te. És majd elmondod.

- Jó – türelmetlenkedett.

A kezébe nyomtam és arrébb is mentem. Jöjjön, aminek jönnie kell. Nem kell tovább fokoznom magamban a drámai hatást, így is eléggé szétesett vagyok.

- Na!

- Hát, szerintem

- Oké, elég a szívatásból – kaptam ki a kezéből.

- Én csak 1 csíkot látok – mondta tök halkan.

- Én is – kezdtem feloldódni – De, ez remek, ezek szerint – inkább elhallgattam, miután ránéztem.

- Mondd csak ki!

- Nem úgy értettem.

- Ja, persze –vette fel a kabátját és már nyitotta is az ajtót – Te még mindig itt vagy?

- Gondoltam előbb-utóbb befejezitek ezt a nagy titkolózást- hallottam Kata hangját.

Már csak ez hiányzik. Szerintem Kimi most nincs túl poénos kedvében.

- Titok? Végülis, már nincs titok. Kiderült: nincs annál rosszabb dolog, mint nekem gyereket szülni. Nyugodtan gyere beljebb, gondolom Faith meg is szeretné ünnepelni!

- Hát, ez elment. - jegyezte meg Kata.

- Nem mondod? Láttam és halottam is, hogy bevágta az ajtót.

- Csodálom, hogy a helyén maradt. Mi volt ez az egész?

Nem volt túl sok kedvem hozzá, de azért elmondtam az egészet.

- Úgyhogy nem az én hibám. – zártam le a témát.

- Nem kellett volna látványosan örülnöd.

- Nem is volt látványos. Szívem szerint körbe ugráltam volna mindent örömömben, ehelyett nem csináltam semmit. Amúgy meg utólag rohadt könnyű okosnak lenni.

- Oké, bocs. Nem akarlak még én is leszúrni. Igazad van. Jobb ez így.

- Eskü?

- Eskü.

- Nincs kedved ezt neki is elmagyarázni? – nagy reménykedő szemeket vágok, hátha.

- Passzolok.

- Valahogy megértelek. De akkor most mi a francot csináljak?