- Kimi, lassíthatnál picit.

- Nem lehet, így is késésben vagyunk.

Na igen, szokás szerint megint el fogunk késni. Miért van az, hogy mindig mindenhonnan elkésünk? 1 teljes napja Brazíliában vagyunk. Tetszik ez a környezet. Van vagy 44 fok, az emberek kedvesek, megértik a kicsit hiányos olasz tudásomat és ami a legjobb, egzotikumnak számítok a természetes szőkeségemmel. A szállásunk 7csillagos, mint mindig. Az első esténket totál romantikában töltöttük a tengerparton, 1 újságíró sem talált meg, senki. Annyira szupi volt.  Kár, hogy előreláthatólag 1 darabig nem lesz több ilyen. Egyáltalán nem örülök, hogy a nyakunkba varrták ezeket a kölyköket. Tudom, nem szabad ítélkeznem, hiszen még nem is láttam őket, de annyival jobb programokat tudok elképzelni magunknak. Kimi sértődöttsége teljesen elmúlt, úgy látszik jót tesz neki is ez az új hely. Arról a bizonyos dologról mondjuk azóta sem hajlandó beszélni, ami aggaszt kicsit, de próbálok nem rá gondolni. Annyira őrjítően néz ki most is, pedig egyszerű fehér gatya van rajta, hozzáillő hófehér pólóval, meg persze az elengedhetetlen napszemüveg és baseball sapi. Szerinte így nem ismerik fel annyian. Hát, ezt azért tudnám vitatni.

- Hoztad az ajándékokat? – vetett rám 1 pillantást.

- Naná. Remélem tetszeni fog nekik.

- Mit is vettél?

- Ezeket.

1 rózsaszín kutyust, de nem valami gagyit, ez nagyon édes. Gondoltam, minden lány örül ennek. Amint megláttam rögtön beleestem, annyira cuki. Még nevet is adtam neki: Adam. Nincs is sok kedvem odaadni. A srácnak meg PSP-t. Az a tetris továbbfejlesztett változata. Nagyon továbbfejlesztett. Ja, és kisebb vagyon volt.

- Hát, jók – kezdett el röhögni.

- Most mi van?

- Semmi.

- Nem szeretem, amikor kinevetsz.

- Nem rajtad nevetek szívem.

- Akkor min?

- Nem fontos. – majd adott 1 puszit.

Nem értem, mit talál olyan mókásnak.

- Talán Lora nem szereti a rózsaszint?

- Nem Lora, hanem Rose.

- Tessék, ha így hívják, akkor muszáj szeretnie.

- Nem látom, hogy fel lennél dobva.

Talán, mert nem is vagyok. A következő 2 hetem azzal fog telni, hogy 2 pisisre fogok vigyázni.

- Ennyire nem látszik? – adtam az ártatlant.

Meg is érkeztünk. Rohanás ezerrel a 24-es kapuhoz. Pont időben, most szállt le a gépük.

Arra jutottam, nem fogom elrontani senki miatt sem a következő napokat. A legegyszerűbb megoldás, ha felbérelek valami dadusféleséget. Persze a legjobbat. Ettől még nem vagyok önző. Vagy igen?

- Nem látom őket – kezdett idegeskedni.

- Ugyan szívem. Hova tűnhetne 2 nyavalyás.. akarom mondani 2 gyerek?

- Azért megyek és megkérdezem. – viharzott oda az egyik stewihoz.

Lehet, hogy van Isten és lekésték a gépet? Lehet, hogy van még 1 szabad napunk?

- Szia. Te vagy Faith, ugye?

- Az attól függ – amint felnéztem, elállt a lélegzetem. Egy az egyben Kimi állt előttem, csak pár évvel fiatalabb kiadásban.

- Bocs, mekkora bunkó vagyok, hogy csak igy letámadlak. James vagyok. – nyújtotta a kezét.

Nem James, inkább 1 félisten. Oké, megcsodáltam, bemutatkozott. De ezzel nem vagyok előrébb. Ki a fene ez? Nem volt több időm ezen rágódni, mert közben Kimi is előkerült és pont felénk tartott. Ahogy észlelem, nem sikerült megtalálnia az emberkéinket, viszont 1 lelkes rajongót igen. 1 csaj jött vele. Nem hiszem, hogy túl sok félnivalóm lenne tőle. Egyszerűen rémes a csaj: fekete nadrág+ ugyanolyan színű póló, mindegy, h van vagy 50 fok. Pár melyik percben lefolyhat róla az a sok kiló szintén fekete smink is. Most komolyan, remélem nem hiszi azt, hogy van esélye a pasimnál. De ha nem hiszi, akkor miért csüng rajta így?

- Látom ráakadtál Jamesre. Én meg összeszedtem Rose-t. Ezzel meg is vagyunk. Srácok, ő Faith. Faith, ők Lili tesói.

- Ez…csúcs – préseltem ki magamból nagy nehezen ezt a két szót. – édesem, esetleg válthatnánk pár szót négy szemközt?

- Persze. Csak 1 perc. Mi baj?

- Ne nézz olyan ártatlanul! Miért nem szóltál, hogy..

- Hogy mi? Hogy nem nyavalyás pelenkás kölykök? – röhögött ezerrel.

- Legalább ne élveznéd ennyire! Hallod! – mindjárt megfullad, annyira látványosan örül a beégésemnek. – Egyáltalán mennyi idősek?

- Hát, ha jól számolom akkor James 19, Rose pedig 17. Akarsz még valamit vagy visszamehetünk? Biztos kifáradtak és szeretnének végre pihenni, meg hasonlók. - indult vissza.

Oda ne rohanjak, fáradtak. Én is az vagyok, durrogtam magamban. Igazából nem is tudom, mi a bajom. De, tudom, nem szimpi ez a csaj. És én kettesben akarok lenni a barátommal. Ez nem lehet akkora bűn.

- Kimi, ugye ülhetek melléd? – kezdett rá Rose, mikor beszálltunk a kocsiba.

Hogy mi van?

- Persze. Nem hiszem, hogy ez gond lenne, ugye Faith?

- Persze, hogy nem – közben próbáltam mosolyogni, remélem sikerült. Egész úton Rose beszélt. Mást nem is hagyott szóhoz jutni. Ahhoz képest, hogy rocker csaj lenne vagy mi fene eléggé nyávogós. Eddig úgy gondoltam az ilyen csajok belevalók, nem pedig ilyenek. Ez valami irtó gáz.

- És ti mióta vagytok együtt? – szólt hozzám először azóta, hogy beültünk.

- Ha jól számolom, akkor 2 hónapja.

- Csak kettő? Én azt hittem, ez valami komoly kapcsolat.

- Én most is azt hiszem.

- Jaj, persze, ne haragudj, nem úgy értettem.

- Szerintem meg igenis úgy értetted! – pöccentem be.

- A barátnőd mindig ilyen harapós?

- Rose, elég – szólt rá James, amit a kiscsaj valami grimasz félével díjazott, de legalább csöndben volt az út hátralévő részében, új elfoglaltságot talált magának: engem bámult a visszapillantóban és még csak nem is zavartatta magát. Most próbáljak meg úgy tenni, mintha nem venném észre? 2 héten át nem nézhetem levegőnek, pedig iszonyatosan nagy vágyat érzek eziránt. Végre megérkeztünk a szállodához. Fel is jutottunk a lakosztályunkhoz, ami most annyiban különbözött az eddigiektől, hogy konyha is volt. Dehogy minek? Én százas, hogy a közelébe sem fogok menni.

- Melyik szobát szeretnéd Rose?

Ne válogasson, odamegy, ahova mi mondjuk.

- Melyik van hozzád közelebb?

Szép kis perverzcsalád. Ez meg csak mosolyog. Én miért nem találom ezt annyira viccesnek?

- Mi lenne, ha lemennénk és ennénk valamit? – ajánlotta fel James. Ő persze érzékeli a köztünk lévő feszültséget.

- Benne vagyok. Lezuhanyzom és mehetünk.

A többiek is egyetértettek. Kikészítettem a ruhámat az ágyra és elmentem fürdeni. Közben próbáltam relaxálni, de nem nagyon ment. Éppen kikászálódtam a zuhanyzóból, amikor betalált Kimi is.

- Nagy gond lenne, ha előre mennénk? Rose mindjárt éhen hal.

- Nem, persze, hogy nem gond. Menjetek csak – mondtam elképedve.

- Szuper vagy! A francia étterembe leszünk. – tűnt el rögtön. – és siess – fordult vissza1 percre.

- Nehogy már szegény kislány miattam ne jusson időben kajához – puffogtam csak magamnak, tekintve, hogy rajtam kívül más nem nagyon volt a közelben.

Idegességemben először fordítva vettem fel a felsőm és csak akkor vettem észre, amikor kifelé menet bele néztem a tükörbe.

Az első meglepi az étterembe ért, ugyanis senki nem volt sehol. Előkotortam a telcsimet és Kimit kezdtem hívni.

- Szia. Hol vagy? – kérdezte.

- Én itt. És ti?

- Bocs, Rose inkább indiait szeretett volna.

- Igen? Indiait? – pörögtem fel újra.

- Ne kapd fel a vizet, itt van pár méterre.

Nem válaszoltam, csak bontottam a vonalat. Azért sem hagyom, hogy felhúzzon. Tuti erre játszik. Szépen lenyugszom. Egészen addig tartott a „nyugodt” lelkiállapotom, amíg oda nem értem hozzájuk és meg nem láttam Rose-t. Ez az én vadiúj felsőm, ami még egyszer sem volt rajtam!