Kimi úgy tűnt elő a semmiből, hogy, nem is tudom, nincs rá szó. A frász jött rám, pedig nem csináltam semmi rosszat. Illetve, lehet, hogy mégis. De nem, látnia kellett, hogy semmi nem történt.

- Szóval? Velem már szóba sem állsz vagy mi?

Na, ettől a mondattól rögtön megtaláltam a hangom. Még neki áll feljebb?  Közben megjött Rami is.

- Igen szívem, jól mulatok. Ahogy látom te is, már alig állsz a lábadon. Nem tudtam, hogy manapság a városnézést csak hullarészegen lehet végigcsinálni.

- Oké gyerekek, szerintem ezt most és itt hagyjuk abba. Gyere tesó, hazakísérlek.

- Nem megyek sehova. – mondta Raminak – Én meg azt nem tudtam, hogy nem hagyhatlak pár órára magadra, mert rögtön mész és bepasizol! – kiabálta nekem.

- Nem pasiztam be – kiabáltam már én is.

- Ez nagyon gyerekes bosszú!

- Nézd Kimi, bocs, be sem mutatkoztam, Juan vagyok. Biztosíthatlak, nem történt semmi olyan, amiben bármi kivetnivalót találhatnál.

- Semmi kivetnivalót – habogta Kimi – szóval abban se találjak semmi kivetnivalót, hogy az előbb akartad lesmárolni a barátnőmet Juan. Remélem te sem fogsz találni ebben semmi kivetnivalót!

Erre behúzott neki egyet és szegény Juan pedig elterült a földön.

- Te normális vagy? – kérdeztem Kimit, miközben leguggoltam Juanhoz és sűrű bocsánatkérések közepette méregettem mekkora baja lett. Igazából a válasza egyáltalán nem érdekelt.

- Minden rendben – kérdeztem Juant miközben felállt, úgy tűnt nincs nagyon sérülése.

- Mit érdekel, hogy mi van vele, indulás haza – fogta meg a karom Kimi. Nem mondom, van ám bőr a képén.

- Faith, bocsáss meg 1 pillanatra – mondta Juan, majd ő is bemosott egyet Kiminek.

Most komolyan hova kerültem? Itt senki sem komplett. Őszőkeségének az orra vérzett. Na jó, még mielőtt megint egymásnak esnek én fogom magam és lelépek. Nem vagyok kíváncsi a műsorukra. Elindultam kifelé. Amint kiértem hűvös levegő csapta meg az arcomat, hideg levegő itt Brazíliában. Kész vicc. Nincs kedvem visszamenni a hotelbe, inkább sétálok egyet a parton, nem árt, ha picit józanodom, úgy érzem azért rám fér. Úgy döntöttem inkább leveszem a szandálomat, mert rettenetesen idegesít, ahogy tele megy homokkal. Miért van az, hogy a pasik mindig mindent verekedéssel akarnak elintézni? Most ettől jobb lesz bárkinek is? Miközben ilyen gondolatok kergették egymást a fejemben hallottam, amint Kimi kiabál. Juhéj, ezek szerint utánam jött. Csodás. Maradt volna inkább ott. Semmi energiám hozzá. Gyorsítani akartam, de nem ment, így is teljes erőmmel tapostam a homokot és próbáltam nem dőlni arra, amerre húz a fejem. Nos, mivel elszaladni nem tudok, lassítok, hátha megszűnik a támolygásom, hiszen a büszkeségem a régi. Úgyis 2 perc alatt megsértődik, elviharzik és utána lesz időm nyugodtan átgondolni a dolgokat.

- Megállnál végre. Legalább 5 perce rohanok utánad. – ért utol. A pólója nyakánál pár csepp vérfolt volt, de nem vészes. – mi van? Nem is érdekel, nem lett-e valami sérülésem? – folytatta picit ingerültebben, mivel rá se bagóztam.

- Ohh, csak nem befejeztétek egymás értelmetlen püfölését? – álltam meg és néztem a szemébe. – Nincs semmi baj? – kérdeztem irónikusan és kezdtem magam egyre jobban felmérgesíteni. Ha azt várja, hogy elkezdem ápolgatni, akkor nagyot téved. – Nem, ha nem jöttél volna rá, egyáltalán nem érdekel!

- Pedig kéne, hogy érdekeljen, az egész a te hibád! – szűkült össze az ő szeme is a haragtól.

- Eszedbe ne jusson rám kenni! Talán nem kellett volna annyit innod! – indultam tovább. Na jó, ez az ivás dolog, én sem jelenleg a legjózanabbik emberek egyike, de én nem is ütöttem meg senkit, bár hosszú lesz még az este és ahogy elnézem Kimi viselkedését hihetetlenül nagy sansza van rá, ha továbbra is így folytatja.

- Hogy mi? Csak neked szabad? Tökéletes példát mutatsz a 2 ránk bízott gyereknek, akiknek a személyiségük még csak most van kialakulóban. Pia, pasi. Jobb is, hogy 1 darabig még nem lesz saját gyerekünk. Elég, ha másokét leépíted.

- Most fejezd be – szakítottam itt félbe – még 1 szó és megyek pakolni. Azt akarod? – néztem rá. Rögtön elvörösödött. Tudom, hogy az alkohol beszél belőle, de ez akkor is túl erős volt. Legszívesebben bőgtem volna 1 sort, éreztem, hogy már könnyezek is. Ő is érezte, hogy túllőtt a célon, mert nem szólt semmit, csak nézte a földet, mintha valami nagyon érdekeset talált volna és elsuttogott egy alig hallható nemet.

- Szerintem ma este már ne bántsuk egymást menj haza és feküdj le. – jelentettem ki és mentem tovább. Fel fogok robbanni, így bokáig belementem a vízbe és inkább ott sétáltam tovább. Jó hideg volt, de nem lettem tőle nyugodtabb, csak kirázott a hideg. Még kicsit beljebb mentem, hátha úgy használ. Eskü mintha józanodnék.

- Meg fogsz fázni – jött már megint mellém és lépdelt mellettem elég bűnbánó képpel.

- Még itt vagy? Menj és hagyj. – förmedtem rá.

- Izé, sajnálom, amit az előbb mondtam, tudod, hogy nem úgy gondoltam. Ne haragudj. És válaszolva a kérdésedre igen itt vagyok és nem hagylak itt egyedül.

- De lovagias valaki!

- Már ez is baj? Komolyan mondom, nem lehet sehogy sem a kedvedben járni. – kelt ki magából ő is.

- Te nem a kedvemben akarsz járni, csupán ellenőrizni, nehogy hozzászóljak valakihez. – nem tudom, miért mondtam ezt, csak úgy hirtelen ez csúszott ki. Mindjárt bocsánatot is kérek érte.

- És ezt te még csodálod a mai este után? Mindenki látta, hogy mit csináltál, az egész mezőny rajtam fog röhögni.

- Ezt nem hiszem el – fordultam felé, így hátrafelé mentem, ami nem volt túl kellemes, mert kezdett nagyon nem rendben lenni a gyomrom, de muszáj volt, mert csak így tudok a szemébe nézni. – Mondták már, hogy nagyon hülye vagy? Nem tépem tovább a számat, szerintem nem csináltam semmi olyat, amiben bárki kivetnivalót találhatna. Persze, kivéve téged, de téged meg ezúton tudlak sajnálni. Nem érdekel, befejeztem a témát. – fordultam vissza.

- Nem fejeztük be – fogta meg a karomat hirtelen, így félreléptem és ha nem fog meg a másik kezével is tuti a vízben kötök ki – Nem kell meg köszönnöd.

- Nem is fogom! Nincs szükségem a segítségedre – mondtam durcásan, de határozottan.

- Kérlek, ahogy akarod – és elengedett. A gond csak az volt, hogy még mindig ő volt az, aki tartott, így mégiscsak létrejött a találkozás köztem meg a víz között. Oké, hogy egyáltalán nem volt mély, de attól még hideg volt és a nyakam is csurom víz lett. Kimi persze rögtön kapcsolt és már nyúlt is, hogy kihalásszon.

- Kösz, azt hiszem ma már eleget tettél értem – hárítottam el a közeledését. Remek, mint valami elázott nem is tudom micsoda. A ruhám is gyönyörűen néz ki.

- Jól vagy? – kérdezte aggódva.

- Persze, nem látni? Tökéletes befejezése az estének, bár elvileg úgy terveztem, hogy Juannal töltöm, de ezt te is tudtad, szóval ezzel sok újat nem mondtam. Azt hiszem megyek is és megkeresem. Hátha elfelejtette már, hogy azt mondtam neki, hogy egyáltalán nem érdekel és nem akarok tőle semmit, mert van valakim, aki fontos. – mondtam neki olyan gúnyosan, ahogy csak tudtam. Miért kell mindig mindent elrontania?