- Ez most komoly? – döbbentem le teljesen, de közben azért én is ülőhelyzetbe tornáztam magam.

- Szerinted?

- Hát, eddig úgy gondoltam, hogy majd 1 szép nap álmaim hercege 1 csokor virággal kéri meg a kezem valami flancos étteremben, tudod, mondjuk pezsgőbe rejtve vagy valami és most meg

- Most meg kaptál 1 eléggé lengeöltözetű srácot virág és vacsi nélkül – fejezte be helyettem.

- Igen, és ez annyira csúcs – ugrottam a nyakába hirtelen olyan intenzitással, hogy rögtön megint a földön találta magát, az előzőekhez képest annyi különbséggel, hogy most én feküdtem rajta és szorongattam a nyakát nagy örömöm közepette.

- Szóval, még mindig nem mondtál semmit – nézett rám mosolyogva 10 perc múlva, mikor kis naívan azt hitte, hogy lenyugodtam valamelyest. Pedig már ismerhetne :D

- Ez nem volt eléggé egyértelmű válasz?

- De, de nem volt hivatalos – kezdett el babrálni a hajammal.

- Még szép! Csúcs! Úgy értem, hogy igen – erre ő felhúzta az ujjamra a gyűrűt, én meg estem neki megint és jó pár percig nem hagytam szóhoz jutni. Muszáj volt beiktatnom 1 kis pihenőt, mert már levegőt is alig kapok, olyan izgatott lettem. Lemásztam Kimiről, felültem és elkezdtem nézegetni a gyűrűt. Egyszerű aranykarika, pici kővel középen, ami fehér színű, bár ha jó irányba fordítom rózsaszín lesz. Még csak nem is hallottam ilyen kőről. Miközben én az ujjamon lévő új szépséggel voltam elfoglalva Kimi is új pozíciót választott magának, így a feje az ölembe került. A gyűrűtlen kezemmel automatikusan elkezdtem a haját simogatni.

- Tetszik?

- Persze. Nagyon szép. Imádom. Meg persze téged is – aztán lehajoltam és váltottunk 1 röpke csókot, aztán megint tanulmányozni kezdtem a kezemet.

- Látod, így már mások is látják, hogy tartozol valakihez.

- Hiszed vagy nem, pont erre gondoltam én is. Amúgy csak úgy mellékesen 1 kérdés: te mindig gyűrűvel a zsebedben szaladgálsz vagy ezt  most csak úgy elővarázsoltad vagy mégis hogy? – na, ez is 1 jól megszerkesztett kérdés lett. Lehet, hogy az eskü szöveget nem nekem kéne írnom.

- Nem emlékszel? Mondtam délután, hogy romantikus esténk lesz, nem?

- Igen, csak ez valahogy eszembe sem jutott – mosolyogtam magamban. – És mások mit fognak szólni, ha megtudják?

- Pontosan kikre gondolsz?

- Mondjuk a szüleidre. Gondolom Rami már tudja. – Matti biztos el lesz ragadtatva az ötlettől.

- Nem, tévedsz, Rami nem tud semmit. Csak anyu, de ő egyetértett velem. Engem inkább a te anyád reakciója érdekel.

- Az enyém? Ugyan!

- Miért? Nem is ismer.

- Nem baj, de én igen. Én megyek hozzád és nem ő. Szóval ez a meccs már le van játszva. – de fura kimondani ezeket a szavakat. Mindig azt mondtam, hogy én ugyan soha, most meg tessék. – Lassan haza kéne másznunk – hoztam tudomására a gondolatot, ami pár perce fészkelte be magát a fejembe. De kíváncsi leszek Rose képére, mit fog szólni, ha megtudja.

- Mi volt ez az ördögi vigyor – kérdezte, miközben nyújtotta a kezét és udvariasan felhúzott, utána pedig nekikezdett felöltözni.

- Semmi. De hallod, ki fogok lógni közületek Raikkonenek közül. Nem vagyok sem hisztis, sem akaratos, durcás sem, az értelmi szintem egyensúlyban van a korommal. Valamit tennünk kell majd – néztem rá ártatlan szemekkel, de közben majd meg pukkantam a nevetéstől.

- Na várj csak – indult el felém. Elég hamar leesett, mire készül.

- Oké, rendben, visszavonom, csak légyszi hagyjuk ki az újabb fürdőt. – fogtam könyörgőre a dolgot, mikor már elkapott és éreztem, hogy saját erőmből nem szabadulok – légyszi – néztem rá nagy könyörgő boci szemekkel.

- Rendben, de csak most az egyszer. Amúgy azokkal a tulajdonságokkal nem lesz gond, amiket felsoroltál, mintha csak magadat jellemezted volna. Viszont az igazi Raikkonen vonások – ingatta a fejét – mi ellenállhatatlanok vagyunk, eredetiek és izgalmasak. Hát nem tudom, nem lesz egyszerű. De azért megpróbáljuk, hátha valahol mélyen ott rejtőznek benned. – húzódott gonosz vigyorra a szája.

- Beképzelt majom – csúszott ki belőlem, mielőtt átgondolhattam volna mit is mondok, így pár pillanat múlva Már Kimi karjaiban voltam, aki a víz felé tartott. A következő pillanatban pedig már megint benne találtam magam. Már kezdem megszokni. De azért mégsem járja, hogy én kétszer is, ő meg egyszer se, így mielőtt még kiért volna a partra hirtelen elkaptam a karját, megrántottam és büszkén néztem, ahogy ő is nyakig elmerült. Egy kis ideig még harcoltunk, de aztán jobbnak láttuk, ha mára befejezzük a vizezést.

- Na gyere – nyújtotta újra a kezét, mert ő érte el hamarabb a partot.

- Na nem, én már nem bízom benned. – így egyedül oldottam meg a problémát. Majd kézen fogva elindultunk vissza a szállodához.

- Akkor összegezzük a mai napot – fogott bele – elvesztettem 1 rajongómat és lett 1 menyasszonyom. Azt hiszem megérte – kezdett el húzni.

- Csak hiszed? Amúgy meg Juan nem neked szurkolt.

- Nem? Az meg hogy lehet?

- Úgy, hogy spanyol – néztem rá megrovóan, aztán leesett, hogy ő aztán ezt végképp nem tudhatja. Közben megérkeztünk a szállóhoz.

- Így nem mehetünk be – néztem végig először rajta, aztán magamon is. Mindketten elég gázosak voltunk: kezdjük fentről: a hajunk össze volt tapadva a víztől, a ruhánkból még csöpögött is és mindezeknek a tetejében én még mezítláb is voltam.

- Már értem – miután ő is megszemlélte mindkettőnket – de jelen pillanatban nincs más választásunk. Gyere, gondolj arra, legközelebb csak 1 év múlva látnak újra – és rám mosolygott. Ez máskor mindig működött, de most valahogy még sem akart.

- Oké, csak 1 pill – újra igazgatni kezdtem a ruhámat, ő meg csak mosolyogva figyelte. – feladom.

Na igen, amint beléptünk minden szem ránk szegeződött és elindult a pusmogás, de legalább nem voltak túl sokan. És hála az égnek ember fényképezőgéppel 1 sem.

Minden különösebb akadály nélkül elértük a védelmet nyújtó liftet. Majdnem, épp az ajtónál voltunk, mikor hozzánk lépett 1 öltönyös fazon.

- Jó estét Mr. Raikkonen. Kisasszony – méregetett minket és eléggé meglepődött arcot vágott – elnézést a késői zavarásért, a szálloda igazgatója vagyok. Rodriguez Martinez. – nyújtotta felénk a kezét.

- Örülök, hogy megismerhetjük. Tudunk valamiben segíteni? Tudja eléggé sietős lenne – nézett Kimi először az igazgatóra majd a ruháira, majd a tócsára, ami körülöttünk kezdett kialakulni.

- Igen, szeretném a segítségét kérni. Tudja, mi egy 5 csillagos szálloda vagyunk, diszkrétek és próbáljuk minden igényüket kielégíteni, de vannak olyan dolgok, amiket már mi sem tudunk tolerálni, akármennyire is szeretnénk. – pirult el a mondat végére. Jézus, én mondtam, hogy így nem állíthatunk csak úgy be. – Nézze, ez nagyon kínos, nem szeretnénk elveszíteni a bizalmát, de sajnos már nagyon sok vendég panaszkodott az Önök hogy is nevezzem? Bulija miatt. Ha kérhetném esetleg, nem lehetne picit visszafogottabban? – kérdezte nagyon félve?

- De, persze. Természetesen és elnézést kérek, rögtön intézkedni fogok – mondta Kimi, majd berántott az éppen megérkező liftbe.

- Szóval nincs otthon a macska és cincognak az egerek – raktam össze én is a képet rögtön.

- Na igen, de ezt már nem ússzák meg. Van 1 határ. – mondta nagyon idegesen.

- Ugyan, te sosem csináltál ilyet? Különben is, akkora nagy felfordulást úgysem tudnak csinálni. Gondolom felvittek pár velük egykorú srácot és kicsit iszogatnak.

- És szerinted azért szólna az igazgató?

- Tudod, egész szexi vagy, amikor ilyen mérges vagy J És jól áll a vizes cucc – bújtam hozzá.

A következő emeleten ahol megálltunk beszállt Bálint is. El is felejtettem, hogy létezik, de valamiért automatikusan erősebben szorítottam Kimi kezét. Pedig még csak ránk sem nézett, de így is zavart már az, hogy ott van.

A saját szintünkön kiszálltunk és már a folyosó elején hallottuk a zenét. Amikor benyitottunk azt hittem rosszul látok. A földön mindenfelé szemetek és üres üvegek. És nem pár ember, hanem nagyon is sok. Méghozzá mennyi. Kimi elkezdte őket kidobálni, én meg menekültem előle, nem lenne jó ilyen állapotban még véletlenül sem az útjába kerülni. A zenét én kapcsoltam ki, jelezve, vége a bulinak, majd én is elkezdtem mindenkit kifelé tessékelni. Miután már csak páran maradtak úgy gondoltam megyek és benézek a hálószobánkba, tuti az sem lesz üres és úgyis az egyik odavaló vázánkat is az erkélyről halásztam be. Nyugodt szívvel léptem be, gondolva, fel vagyok készülve mindenre, amit láthatok. Benyitottam és mennyire tévedtem. Szegény váza bánta az egészet, ami darabokra hullva hevert a földön. Az ágyunkba nem más volt, mint Nico és Rose.