- Nem – na, ez legalább már fele olyan határozottan hangzott, mint szerettem volna.

- Mit nem?

- Nem bontom le az eljegyzést.

- És miért nem?

- Mert nem akarom. Ez a zsarolósdi nálam nem jön be – túrtam bele idegesen a hajamba.

- Jól van, te tudod. Kíváncsi vagyok, mit fog szólni Faith, amikor mindent elmesélek neki.

- Nézd, ezzel nem érsz el semmit. Faith akkor sem állna szóba veled, ha én otthagynám.

- Biztos vagy benne?

- 100 %-ig.

- Biztos, hogy ez az utolsó szavad?

- Igen.

- Azért adok még pár nap gondolkodási időt – mondta, majd elhagyta a szobámat.

Nem emlékszem, hogy mikor vásároltam össze ennyi mindent ilyen kevés idő alatt. Alig voltunk el 2 órát, mégis volt vagy 10csomag nálam. Még szerencse, hogy feltalálták a liftet, anélkül tuti meghalnék, pár lépést is csak nagy szenvedések árán tudok megtenni. Nemhogy még esetleg fellépcsőzni több emeletet. Kissé gondterhelten léptem be, ugyanis amikor kinyílt a lift ajtaja pont a távozó Bálintot láttam, az egyetlenegy probléma csupán az volt, hogy tőlünk volt távozóban. Rögtön elkezdtem a katasztrófa jeleit keresni, de még semmi arra utalót nem találtam, így megfogadtam, próbálok nem jelentőséget tulajdonítani a dolognak, ami persze nem kis erőfeszítésembe került.

- Szia. Megjöttem – köszöntem Kiminek, aki látszólag nagyon el volt merülve a gondolataiban – nem mondhatsz semmit, tök gyorsak voltunk. Nézd miket vettem – ezzel elkezdtem kipakolni a szatyrokból, de Kimi még mindig nem figyelt rám – és ezt nézd, láttál már életben ilyen rövid hálóinget? – próbáltam bevetni a legutolsó dolgot, ami a tarsolyomban volt. Hiába lóbáltam meg előtte, a fekete csipke ruha semmilyen hatással nem volt rá – Nem is tetszik?

- Bocs, de. Szép rongy.

- Hogy a mi?

Vajon megmondjam neki, mennyibe került ez a szép rongy? Magamnak aztán sosem vettem volna meg, de gondoltam neki tetszene, erre tessék. Csak pasival ne álljon szóba az ember.

- Én feladom. Akkor mesélj te. Mit keresett itt Bálint?

- Találkoztál vele? – éledt fel rögtön. Nem is kell ide szexi hálóing, elég 1 utálatos pasi.

- Nem, csak láttam elmenni. Nos? – néztem rá várakozóan.

- Beszélgettünk – jó velős válasz, ebből aztán sok mindent megtudtam.

- Igen? És miről?

- Munkáról. De ha már nála járunk, akkor kérdezhetek én is.

- Felőlem. Nem mintha nem tudnék jobb elfoglaltságot találni, de ha ragaszkodsz hozzá.

- Oké, de előre szeretném bocsátani, hogy ez csak 1 ártatlan kérdés és ne kapd fel a vizet – kösz, már jól kezdődik – Na, szóval, hát volt köztetek valamikor valami?

- Ez valami vicc? – mivel meg sem mozdul, azt kell feltételeznem, hogy ez komoly – Igen, volt, jó nagy távolság, ami a jelenben is meg van, még valami? – nem vagyok ideges, nem vagyok ideges. Nem azért, de engem ez nem nyugtat, csak még jobban felhúz. Ebből is látszik, hogy nem vagyok átlagember. Bár, akkor valaki mutathatna nekem valaki egy átlagembert, aki lenyugszik ettől a módszertől.

- És nem is akart semmit?

- Nem. – picit füllenteni lehet és senkinek sem használnék semmit, ha belemennénk a régi dolgokba.

- Biztos.

- Ahha – kezdtem el pakolni, jelezve ezzel, hogy lezártnak tekintem a témát.

- Ugye nem hazudnál nekem?

- Persze, hogy nem, de mostmár befejezhetnénk ezt a témát. Mégis mit mondott neked, hogy így rászálltál erre a témára? – aztán elkezdett cikázni az agyam a lehetőségek között.

- Válaszolok, ha te is.

- Én már válaszoltam – makacskodtam.

- Nekem meg van 1 olyan érzésem, hogy valamit elhallgatsz.

- Miből gondolod? – adtam az ártatlant.

- Megérzés, meg azért pár dolog beugrott. A múltkor is, amikor beszállt hozzánk a liftbe rögtön hozzám bújtál. És – emelte fel a mutatóujját jelezve, hogy még nem fejezte be - Emlékszel, még régebben összevesztünk azon, hogy elmenj-e vele vacsizni. Szóval, elmentél? Attól, hogy nem voltunk együtt, attól még emlékszem dolgokra és volt, hogy ki voltál borulva valamin még Angliában.

Legszívesebben azt mondanám, hogy a viselkedésén, csakhogy az nem lenne igaz. Bár, részben de. De figyelembe véve, hogy egyszer minden kiderül. Inkább tőlem tudja az igazat, mint másoktól az elferdített változatot.

- Oké. De csak egyszer mondom el és utána nincs kedvem órákon át lelkizni rajta meg még jobban kibeszélni. Most szólok – ő bólintott én meg elhadartam – Igazad volt, elmentem hozzá, eldumcsiztunk, aztán rám akart mászni, vitatkoztunk 1sort, majd elmentem, de előtte azért volt oly kedves és azt mondta, hogy kirúgat, amiért nem feküdtem le vele. Ennyi. És most neked mennyivel jobb?

- Sokkal.

- Kitalálom, azt mondta neked, hogy együtt voltam vele akkor, ugye?

- Pontosan – vágta rá – De neked megmaradt a munkád.

- Igen, mert utána összebarátkoztam Attilával.

- A meleg pasas? A bátyja ugye?

- Igen, de légyszi ne hívd így. Ő sem mondja azt rád, hogy hülye barom, pedig először csak ezeket a jelzőket hallotta rólad tőlem. Jegyzem meg teljes joggal.

- És miért nem mondtad el hamarabb. Biztos kiborultál. Szólnod kellett volna.

- Először is: nem voltunk olyan viszonyban akkor, másodszor: megoldottam nélküled is.

- És hogyan, egészen pontosan?

- Hát, kapott  1 pofont meg a nyakába 1 üveg bort. – bár valahogy még most sem volt kedvem nevetni a történteken.

- De ha legközelebb hozzád szól, akkor hozzám jössz, ugye?

- Hát, még meggondolom – poénkodtam, nem akarok ilyen nyomasztó dolgokról beszélni.

- De ne, most komolyan.

- Persze, mégis kihez máshoz mennék?

- Helyes.

- Ez mind szép és jó, de még mindig nincs jobb kedved.

- Nincs, mert most meg mérges vagyok magamra.

- Mert?

- Mert nem voltam ott veled.

- Ari vagy, de nem történt semmi visszafordíthatatlan és én vagyok a hülye, hogy egyáltalán elmentem, mert te megmondtad. És nem lehetsz éjjel-nappal velem.

Aztán jött a csönd. Ennél jobban már nem tudom neki elmagyarázni, hogy ne eméssze magát ezen.

- Megyek, hozok valamit inni. Mit kérsz?

- Mindegy – hallottam a hangját.

Előszedtem 2 poharat és mindkettőt teletöltöttem Cola Light-tal. Remélem neki is megfelel ez, végül is azt mondta neki mindegy. Sosem szerettem takarítani, mégis, tök szép rend van. Könnyebb 2 ember után pakolni, mint 1 egész család után. Pláne, ha az ember barátjának nem esik le a gyűrű az ujjáról egy kis házimunkától J

- Elmegyek sétálni – kiabált be nekem.

- Várj, előtte még – de mire visszaértem a szobába már nem volt sehol.