Jól itt hagyott, vontam le a következtetést, miután visszaballagtam az üres szobában. Csak tudnám mi a fene baja van, mert az százas, hogy valami van. És mivel ennyire nem akar róla beszélni, ezért az is biztos, hogy nagy. Vagy legalább közepes, de biztos, hogy nem kicsi. Beszélnem kéne Bálinttal, ugyanis tuti, hogy ő is benne van, de önszántamból nem megyek a közelébe az egyszer biztos, na meg az is, hogy Kimitől akarom hallani. Mégis mit akarok hallani? Lehet, hogy csak túl lihegem és nincs is semmi. Végül is az ember lehet fura minden ok nélkül is, nem kell hozzá feltétlenül valami hatalmas nagy katasztrófa. Úgy határoztam inkább valami hasznos dologgal ütöm el az időm, így leültem a gép elé megnézni a mailjeimet, tanulva az előző hibáimból. Volt 1 anyutól is, rövid kis semmitmondó, de ez legalább jelzi, hogy kezd megenyhülni, csak most még kicsit nyaliznom kell neki és fogok is, ennyit megérdemel, ha már így megbántottam, igaz akaratomon kívül, de attól még én csináltam. Most jut csak eszembe, hogy egész nap nem láttam a kölyköket. Talán meg kéne nézni, élnek-e még, bár, amilyen szívós az a kis boszi biztos.

Először inkább James-t nézem meg és ezzel el is indultam a szobája felé. Kopogtam és automatikusan benyitottam. Meglepetésemre nem volt egyedül, egy csini leányzó volt nála.

- Sziasztok. Bocsi, nem akarok zavarni csak gondoltam megkérdezem nem vagy-e éhes. Illetve nem vagytok-e éhesek – javítottam ki magam, és ezzel együtt átkoztam is magam, amiért pont most jutott eszemben ellenőrizni James testi épségét.

- Szia, nem zavarsz, én már úgyis megyek – mondta a lány, majd nyomott 2 puszit barátja arcára és el is ment.

- Ne haragudj, én nem akartam, tényleg – kezdtem rögtön magyarázkodni miután leültem mellé az ágyra.

- Nyugi, Faith, semmi baj. Úgy csinálsz, mintha megzavartál volna valamiben – nyugtatgatott.

- Miért nem? – nézem rá kételkedve.

- Nem. Csak beszélgettünk.

- Igen, de elment.

- Igen, de nem miattad. A szüleivel valami közös programja van, de este találkozunk. Erről jut eszembe, nagy baj lenne, ha este itt aludna ha esetleg úgy alakulna?

- Dehogyis, engem nem zavar.

- Jó, akkor majd még megkérdezem Kimit is.

- Hagyd csak, szerintem felesleges, nem hiszem, hogy lenne ellenvetése. És hol találkoztatok?

- A parton. Aranyos lány.

- Igen, annak tűnik,

- Először féltem, hogy csak azért kedves, mert Kimi rokona vagyok, de aztán kiderült, hogy nem is tudta, szóval megnyugodtam.

- Ennek igazán örülök. Nem tudod, mi van a húgoddal? Egész nap nem láttam.

- Nem tudom, de nem is érdekel, teljesen kifordult magából amióta itt vagyunk, amióta meg azzal a Christinával barátkozik azóta  meg pláne.

- Na igen. Már kedvem sincs nyitni felé, úgyse menne, csak veszekedés lenne a vége. Azért megyek, megnézem őt is.

- Sok szerencsét, szükséged lesz rá!

- Köszi. Ha 10 perc múlva sem jövök ki, akkor azért megnézhetnél – kacsintottam rá.

- Ez csak természetes – mosolygott vissza.

Ahogy haladtam Rose szobája felé a maradék jó kedvem is elszállt. Önként besétálok az oroszlán barlangjába, ez sem normális. Bár, mikor voltam én normális? Kopogtatás után azért még megvártam az engedélyt, hogy bemehessek, feleslegesen nem kockáztatok.

- Gyere.

Nagy levegő és benyitottam.   

- Hát te meg mit akarsz? – nézett fel rám az olvasásból. Jellemző, nem valami normális könyvet olvas, hanem valami olcsó divatlapot. Ennyi idősen már a kezébe vehetne valami értelmeset is.

- Gondoltam megkérdezem, nem kérsz-e enni valamit?

- Miért akkor csinálsz valamit? Ugyan már, tudom, hogy még 1 rántottát sem tudsz megcsinálni, rendelni pedig én is tudok. Szerintem csak ellenőrizni jöttél, de mint látod, nem csinálok semmi elítélendőt vagy szerinted mégis? Bár, lehet, hogy nem tetszik az újság, amit olvasok. Szóval?

Na ezt meg honnan tudta? Nem vágtam pofákat, meg semmit sem, szal lövésem sincs.

- Tényleg csak ezért jöttem.

- Akkor már mehetsz is, nem vagyok éhes, és este Chrisszel vacsizom, tehát ne aggódj, nem fogok éhezni. Ja és nem jövök hamar, mert utána benézünk az egyik klubba.

Egy darabig mérlegeltem a dolgot, hogy megpróbáljam lebeszélni a Christinával való barátkozásról, de hamar elvetettem a dolgot, úgy se mennék vele semmire. Majd Kiminek megemlítem a dolgot és majd ő elintézi a dolgot, ahogy gondolja.

- Ahogy gondolod – hagytam magára. Látszólag meg is lepődött, hogy nem volt semmi ellenvetésem a terveivel kapcsolatban. Na igen, mostanra jutottam el oda, hogy nem megyek bele a kis játszmáiba. Azt élvezi, ha felidegesít és most ehhez nincs kedvem.

Kezdem magam totál feleslegesnek érezni, így nem ártana, ha csinálnék valamit. Kerestem egy könyvet és a délutánt olvasással töltöttem, már amikor nem Kimi járt a gondolataimban és az, hogy hol marad ilyen sokáig. 4 órával később már egyedül gubbasztottam a lakosztályban, mindenki elment a dolgára, csak én kuporodtam az egyik fotelben a kis olvasólámpánál. Már homályosan láttam, de a hátralévő pár oldalt még mindenféleképpen be akartam fejezni. Így is tettem, majd kinyújtóztattam a tagjaimat, ugyanis nem kicsit zsibbadt el mindenem.

Elmentem zuhanyozni, hátha az feldob 1 picit, ugyanis a gondolataim megint Kiminél lyukadtak ki, ami egész nap összekapcsolódott a fejemben azzal a ténnyel, hogy baj van. Nem hiszem el, hogy nem tudok másra gondolni, de egyszerűen tényleg nem megy. Átállítottam a zuhanyt és csak hidegvizet folyattam magamra, hátha az használ, de semmi eredménye nem volt, mindössze annyi, hogy elkezdtem vacogni, így ezt az értelmetlen dolgot is nagyon gyorsan abbahagytam. Felkaptam a köntösömet és visszamentem a szobába. Első utam az ablakhoz vitt, hogy kikémleljek, de csak a kivilágított várost láttam. Tudtam, hogy csak megfázom, ha ott álldogálok, hagyva hogy a hideg víz végig csurogjon rajtam, legalább megtörölközhettem volna, de aki hülye az haljon meg. Meg spec úgy érzem, hogy nekem most tök mindegy. Kezdtem bedepizni, fogalmam sincs mitől, de az esti sötétség is rátett egy lapáttal. Egy idő után meguntam ezt a tevékenységet és átmentem a hálóba, elkezdtem kutatni a szekrényben valami ruha után, amikor hirtelen éreztem, hogy valaki átkarol. Ijedtemben ugrottam egyet, hiába tudtam, hogy Kimin kívül nem lehet más.

- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni – mondta halkan.

- Hát, pedig sikerült – mondtam picit bosszúsan, pedig nagyon örültem, hogy végre itthon van, de egyben eszembe jutott a baj dolog is.

- Bocsánat – közben pedig elkezdte cirógatni a nyakam.

- Hol voltál? – húzódtam el tőle és mentem arrébb pár méterre, mert nem akartam elgyöngülni, muszáj végre megtudnom mi van.

- Sétáltam – fordult oda az ablakhoz és most ő kezdett el kifelé bámulni.

- És merre?

Nem égett a villany, de a beszűrődő fényekből is ki tudtam annyit venni, hogy nagyon nyúzott.

- Erre – arra. – megint nagyon halkan beszélt.

- 6 órán át?

- Úgy látszik. – fordult felém, de nem csinált semmit, csak nézett maga elé.

Na jó, ebből már végképp elegem van. Odamentem hozzá és lecövekeltem pont előtte és kimondtam az első dolgot, ami az eszembe jutott:

- Megijesztesz.

És tényleg, amint kimondtam rögtön tudatosult bennem, hogy tényleg. Annyira fura az egész viselkedése, meg eltűnése, nem szokott ilyen lenni. Ilyen zárkózott, magába forduló és nagyon furcsa. Próbáltam a sötétben kivenni az arcát, hogyan reagál a kijelentésemre, de nem láttam semmit, csak azt éreztem, hogy magához húz és megcsókol. Először csak finoman, aztán egyre nagyobb hévvel. Közben pedig a köpenyem már a földön landolt.

- Beszélnünk kéne – próbáltam kinyögni pár értelmes szót, de ez elég nehéz volt, tekintve, hogy folyamatosan csókolt.

- Most nem akarok beszélgetni, téged akarlak, szükségem van rád.

És ez volt az igazság, éreztem, ahogy egyre szorosabban ölelt, egyre szenvedélyesebben csókolt, egyre követelőzőbb lett, mintha attól félne, hogy többet erre nem lesz alkalma.