Istenem-tördeltem az ujjaimat, miközben a monitort néztem. Nem lesz gond-nyugtatgatott Rami, de akkor is iszonyúan féltettem Kimit. Elrajtoltak, majd sorba vették a kanyarokat és köröket, jöttek a kiállások, majd ismét a száguldózás, tiszta ideg vagyok. Remeg kezem, lábam, bármennyire tudom, hogy Kimi profi pilóta, nem nyugtat meg. Utolsó 2 kör, Kimi még mindig vezet, amikor mögötte Massa mepördült és a gumifalba csapódik hatalmas erővel. Atya jó ég!-fordítottam el a fejemet a képernyőtől, de szerencsére kiderült Felipének nem esett semmi komoly baja. Utolsó kör, utolsó kör-mondogattam magamban, még mindig reszketve az idegességtől. Egyszerűen nem bírtam megülni nyugton, izegtem, mozogtam, mint egy rossz kamasz. Vége-kiabálta el magát mindenki mellettem, én pedig egyenesen felugrottam a székről, amire anno még Rami és Mark közös erővel ültetett le. Kimi nyert!-kiabált Rami is, én meg hirtelen azt se tudtam, mit csináljak. Végül Rami karon ragadott és húzott a csapattagok után, akik rohantak előre, mint az őrültek. A kordon mögött mindenki őt várta, hogy gratulhássanak neki, de ő egyszerűen kiszállt az autóból, átölelte Jean-t, majd felém rohant és megcsókolt, én meg vissza. Gratulálok!-súgtam a fülébe, mire ő elmosolyodott és elindult a pódium felé. Öröm mámor árasztotta el a Ferrari csapattagjait, tomboltak, amikor Kimi megjelent a dobogón. Persze, hogy örültek, hisz Kimi immár jelentősen vezetett Alonso és Hamilton előtt. Tapsoltak és a nevét skandálták és énekelték. Nekem pedig, amikor meghallottam a finn himnuszt, könnyek teltek a szemembe, amik kicsordultak az örömtől, persze. Mindenki annyira boldog volt, hogy az hihetetlen. Varászlatos hangulat teremtődött Kimi Räikkönen győzelmével egy pillanat alatt.