Egyáltalán nem számítottam erre, úgyhogy alaposan meglepődtem és iszonyatosan örülök ennek a díjnak. Ezzel elismerték azt a mindent, amit beleöltem a színészi karrierembe. A családom, a barátaim mind elfordultak tőlem, mondván a saját vesztembe rohanok, amihez nem óhajtanak asszisztálni. Az életben először küzdöttem valamiért, ami sikerült is. Bebizonyítottam mindenkinek, hogy helyesen döntöttem. Csak magamra hallgattam és most itt állok a színpadon, kezemben az Év Színésznője díszoklevéllel, miközben egy összevágott videót játszanak le az eddigi szerepeimmel, kezdve a Mozartba! való beugrásomtól egészen az Elisabeth felújított bemutatójáig. Elég sok minden történt velem fél év alatt. Azt hiszem az összes szerepemet szerettem, nem tudok választani. Mindegyiket másért zártam a szívembe-válaszolok Alföldi Róbert kérdésére, no igen, Alföldi… Hagyjuk is, ne bolygassuk a múltat, maradjunk a jelenben.  Kedvenc szóló?-ismét kérdez, nem érdekli, hogy még nem nagyon fogtam fel mi is történik velem.  Igazából nincs, a duetteket jobban szeretem-vallottam be az igazságot  Akkor duettből melyik a kedvenced?  Ez is fogós kérdés, talán a Rudolfból az Ez most más vagy az Értem születtél…  Elénekelnéd nekünk?   Hát egyedül nem volna valami izgalmas…  Ki mondta, hogy egyedül kell? Itt van a nézőtéren egy kedves kollegád és barátod, aki már nagyon várja, hogy újból együtt énekelhessen veled-mutatott az előre lépkedő Gyurira. Feljött a színpadra, kaptam egy hatalmas ölelést és két puszit, majd mivel nem tudtam dönteni a két dal közül, elénekeltük mindkettőt. Először az Ez most mást:Csak néhány szó, pár semmiség…Oly kedves volt, oly bájos, szép………Ez most más, nem ócska öncsalás, egy álom utazás, mit szívem várt, még nem vég állomás…… Lesz tán még folytatás, talán egy kicsit több és más-jujj, beleborzongtam.  Értem születtél, kezdjük:Én nem tudom mért történt mindez így. Melyik volt a döntő pillanat, ami öszefűz most két utat………Lám kiderült, hogy minden így volt jó, elfeledek bánatot, csalást………Te értem születtél.-elbőgtem magam, ezt nem hiszem el. Gyurival átöleltük egymást, majd meghajoltunk egyszer, kétszer, nem számolom hányszor. Csodálatos volt újból együtt énekelni, meg úgy énekelni musicalből színpadon. Most érzem csak mennyire hiányzik a színház. Néha persze nyűgösnek érezzük, de a közönség tapsa kárpótol mindenért. Igen, ez az életem. Nagy nehezen szabadultunk csak le a színpadról, majd mindenki gratulált. Az összes kollegám, és Miklós is, amin meglepődtem rendesen.  Laura, szeretnék bocsánatot kérni, igazságtalan voltam veled, illetve veletek-nézett Kimire  Egy kicsit-bólintottam Épp ezért szeretnék bocsánatot kérni, és egyben visszahívni a színházba. Mindenki hiányol, a közönség, a kollegák és én is. Hiányzik az a bájos mosoly….  Igen, ez az-biccentett, amikor elmosolyodtam  Komolyan gondolod?-kérdeztem  A legkomolyabban, vár rád az összes eddigi szereped, no és persze Belle és Éva szerepe is…  Nem mondhatsz nemet-kotyogott közbe Árpi, majd Gyuri is   Nem is akarok nemet mondani. A lehető legnagyobb örömmel megyek vissza, ha……    Ha?   Ha soha többet nem beszélünk a történtekről. Kezdjük tiszta lappal mindent…   Ezt megígérhetem-mondta Miklós, majd elköszönt a többiekkel együtt, így lassan elindultunk Kimivel kifelé, kiosztottunk jó pár aláírást, majd elsétáltunk és beszálltunk az autóba, végre kettesben egy kicsit.  Gratulálok kicsim, büszke vagyok rád, és tudd, hogy mindennél jobban szeretlek téged-csókolt meg Kimi forrón és hosszan. Majd beindította a motort, és haza mentünk, hogy folytassuk azt a csókot…..