- A 30. hétben vagy ugye? – kérdeztem, de ő nem tudott válaszolni akkora fájdalmai voltak, csak bólogatott. Akkor jelent meg Petra és Péter, aki rögtön átlátta a helyzetet. A karjába kapta Jennyt

- Petra te itt maradsz, szólsz Kiminek és Raminak, hogy mi bevittük Jennyt a kórházba, mert megindul a szülés, és hogy nem kell aggódni, mert minden rendben lesz. – mondta Petrának, ő meg csak bólogatott. Péter a karjába vette Jennyt és a kocsimhoz mentünk. Óvatosan beültette a kocsiba, majd megkerülte azt és maga is beült mellé.

- Nyugi nem lesz semmi baj. – most olyan emberi, nincs benne semmi gonoszság. Nem hiszem el hogy ez ugyan az az ember aki az én Petrám idegeit gyilkolta. Én vezettem, és hamarosan meg is érkeztem a kórházhoz. Péter a karjaiban vitte be Jennyt.

- Jó napot! – köszönt a recepciós csaj

- Hello – válaszoltam – a barátnőm szülni fog.

- 36-os kórterem üres, a doktorúr máris ott lesz.

- Köszönjük. – és elindultunk a szoba felé. Péter az ágyra fektette Jennyt, és meg is jött a doki.

- Csak az apuka maradhat bent. – upsz ez nekem szólt, el is indultam kifelé, és láttam, ahogy Jenny elkapja Péter kezét, becsuktam magam mögött az ajtót.

Petra tétlenül álldogált a boxban, és várt, de hogy mire azt maga sem tudta. Még mindig nem tért magához, hogy vajon miért viselkedett Péter úgy ahogy viselkedett.

- Petra. – szólt egy ismerős hang a háta mögött.

- Igen. – ő megfordult és Rami állt előtte, sokáig nem szóltak egymáshoz, csak nézték egymás. Rami tett egy lépést Petra felé, ő is lépett egyet előre, és mikor elfogyott köztük a távolság Rami megszólalt.

- Szeretlek. – Petra várt, hogy mire, talán egy jelre, nem válaszolt szóval csak tettel, és megcsókolta a pasit. Minden eszébe jutott, minden szép és jó, az a 3 hét, meg a telefon ami miatt mindennek vége lett. Ki akart bontakozni Rami öleléséből, de nem ment neki.

- Nem eresztelek el soha többé.

- De.

- Nincs, de, csak te vagy és én, és minden megoldódik. – olyan megnyugtató ezt hallani.

- Hello emberek – jött be Kimi és Felipe. – Többiek?

- Hát Jennynél beindult a szülés, és Barbi, meg Péter bevitték a kórházba.

- Akkor azonnal menjünk utánuk – szólt Kimi, majd csendes izgatottsággal elindultam a kórházba, mindenki másért izgul, Kimi Jennyért, Petra azon, hogy vajon milyen titok fog kiderülni, Rami pedig azon hogy mi lesz Péter és Petra közt.

Fel alá mászkáltam a váróban, de nem történt semmi. Elmentem vettem az automatában egy kávét, ami elég szar volt, de mit lehet tenni. Az órámra néztem, Kimiék is hamarosan itt lesznek, és mire végig gondoltam ott is álltak mellettem.

- Jenny? – kérdezte izgatottan a két tesó.

- Még bent van nála a doki. De minden rendben lesz. – próbáltam nyugtatni őket

- És Péter? – na ez már érdekesebb

- Jennyvel maradt.

- De miért? – kérdezte Petra

- Ezt majd vele beszéld meg, én nem vagyok illetékes az ügyben, hogy felvilágosítsalak. Bocs.

- Mi is bemehetünk? – kérdezte Kimi

- hát nem hiszem, de ne aggódjatok – abban a pillanatban kinyílt Jenny szobájának ajtaja és Páter lépett ki rajta vigyorogva.

- Kisfiú. 2930 gramm, 43 centi. – majd visszament és becsukta az ajtót.

- Nem túl pici? – kérdezte aggódva Kimi.

- 6 héttel korábban született, lesz még ideje megnőni a világon. – most megint kinyílt az ajtó, kitoltak egy inkubátort, Péter és a doki a kicsi után mentek. Mi pedig még vártunk pár pillanatot, majd bementünk Jennyhez. Kimi Rami és én, Petra Péter után ment.

- Szia Jenny. – köszöntünk mindannyian.

- Sziasztok, ugye milyen szép a kicsi?

- Mi csak egy pillanatra láttuk, de gyönyörű. – mondtam én, a fiúk meg csak álltak és bámultak magok elé, nem nagyon tudtak mit kezdeni a helyzettel.

- Te, hogy vagy?

- Fáradtan, de hála az égnek a kicsi jól van.

- Péter beszélnünk kell. – lépett oda Petra a pasi mellé, aki könnyes szemmel tapadt az üveghez.

- Tudom. – válaszolta halkan.

- Nem megyek hozzád feleségül, mert Ramit szeretem.

- Petra kérlek bocsáss meg, hogy ilyen kiállhatatlan voltam veled, de sosem hittem volna, hogy ez történik velem.

- Mi? – kérdezte Petra de sejtette a választ

- Bemutatom neked Peter Mathias Dahlmannt, a kisfiamat.

- Gratulálok. – megölelte Pétert, és akkor megjelentek a többiek. Ramiban megint fel ment a pumpa, el akart menni, de megragadtam a kezét és a fülébe súgtam.

- Nem mész sehova. – parancsoltam rá.

- Rami beszélnünk kell. – kezdett bele Petra.

- Nincs miről. – mondta azzal a tipikus Raikkönenes elutasító hangon.

- Ha valaha is igazán szerettél, akkor most végighallgatod, amit mondani akarok.  – Rami csak csendben állt és várt. – Ráébredtem arra, hogy te vagy az egyetlen akit igazán szerettem, és segíteni akarok neked, hogy elfeledd Klaudiát, és hogy utána boldog lehess velem meg Jackyvel. – na ez a gond is megoldódott. Olyan jó nézni őket, ahogy ölelik egymást. Péter pedig az üvegre tapadva bámulta a kisfiát, én meg odabújtam Kimihez.

- Mi is csinálhatnánk egy kisbabát. – súgtam a fülébe, ő meg édesen mosolygott. Bazz Barbi ilyenkor mindig annyira elhatalmaskodik rajtad az érzelgősség,. Lágyan megcsókolt, majd minden tovább néztük a kicsit. Azt megszólalt a telefonom, neee, Bernie az, ezt most fel kell vennem. Kimire néztem, és halál fájdalmas arcot vágtam.

- Fel kell vennem.

- Tudom. – azzal elengedett én meg arrébb léptem, és felvettem a telefont

- Halló, Patassy.

- Bernie vagyok, hol vagy már az egész boxutca téged keres. – fú bazz.

- A kórházban vagyok, valami baj van?

- Van, gyere vissza, találtak egy csomagot.

- 10 perc és vagyok, ne nyúljatok semmihez. – überszuper – Mennem kell, majd a szállodában találkozunk. – nyomtam egy puszit Kimi arcára, és a táskámban kezdet kutatni a kulcsaim után.

- FIA?

- Igen, egy azonosítatlan csomag

- Várj, én is megyek. – Mondta Kimi, már csak ez hiányzik.

- A frászt, visszaviszed a többieket a hotelba.

- Nem. – próbált ellenkezni

- Majd Petrával összeszedtek pár holmit Jennynek, azt este találkozunk a szállodában. – azzal ott hagytam őket, hamarosan megérkeztem. Max várt a parkolóban.

- Gyere utánam. – mondta kicsit ingerülten, majd beleszólt a rádióba, hogy megjöttem.

- Hol van a sommag?

- A McLerennél.

- Az nem jó. – egyáltalán nem értem a dolgot, ez nem illik a képbe, miért pont a Meki. Már a boxban voltunk a kocsik letakarva, csak pár emberke lézengett ott. A csomagot is látom, egy barna papírzacskó, nem nagyobb 30 centinél.

- Ez az? – kérdeztem a csomagra mutatva.

- Miért mire gondoltál. – hu de harapós ma valaki.

- Ide figyelj én nem tehetek erről az egészről, szóval jó lenne ha nem velem ordítoznál. – szóltam vissza higgadtan Bernienek, miközben kivettem az egyik tollat Ron zsebéből, és a csomag mellé térdeltem. – Jobb lenne, ha hátrébb lépnétek. – mondtam, közben pedig elkezdtem kicsomagolni

- Biztos jó ötlet ez? – kérdezte Ron, valahogy nem szimpi a pasi, lehet csak, azért mert angol, és nem tudok vele mit kezdeni.

- A zacsi csak álca. – egy ékszerdoboz méretű ládika került elő a zacskóból. Bazz ilyet még nem láttam. Ezek meg azt várják tőlem, hogy én oldjam meg az életüket. De mi történik, a dobozhoz, még hozzá sem nyúltam, ez meg kezdi magát kicsomagolni. Kerregő hang, és szó szerint kibontotta magát

- Mindenki tünés. – ordítottam, de nem történt semmi, csak előkerült maga a bomba. A pasink ad még nekünk egy utolsó esélyt. De nem tudom mit kezdhetnék vele, ilyet még nem láttam, Csak egy LED dióda villog másodpercenként, és három teljesen egyforma drót lógott ki az egyik tartályból, amiben a halványzöld folyadék színe szépen lassan lilára válltozott. Valamit tennem kell, de ezek még mindig nem léptek le.

- Ha még mindig itt vagytok, akkor valaki adhatna nekem egy fogót, és aztán tipli, rendben.

- Rendben. – nyújtotta át, a fogod az egyik Mekis szerelő.

- Na gyerekek, ha én most itt meghalok az nagyon állat lesz, de történjék aminek történnie kell. – nem gondolkodtam, csak átvágtam az egyik drótot, és uff, na mi történt. Bumm, színes konfettik potyogtak mindenhonnan. Van egy olyan érzésem, hogy valaki ki akar csinálni és ha így folytatja akkor tuti sikerül is neki. Ideje lenne magam összeszedni az első döbbenetből.

- Bernie, jó lenne ha hívnátok a tűzszerészeket.

- De hisz felrobbant. – mondta értetlenül

- Ember, ha ez itt felrobban, akkor a boxutca helyén most egy 20 méteres kráter lenne, ez csak egy kicsi puki volt, hogy engem idegesítsenek.

- Kösz mindent. – lépett oda mellém Ron és a kezét nyújtotta.

- Nincs mit. – kezet ráztunk. – De ha legközelebb azt mondom tünés akkor mindenki a leggyorsabban olajra lép. Értve? – fú Barbi az agresszivitásfaktorod megint közel a 100-hoz.

- Igen. – mondta Bernie mosolyogva, király még ki is nevet – Amúgy jól vagy? – de rendes, hogy megkérdi.

- Igen csak mennék vissza a szállodába.

- Sajtótájékoztató. – még mindig vigyorog.

- Nem megyek. – mondtam határozottan

- Dehogynem ott leszel és kész. – olyan fenyegető volt, hogy nem mertem ellenkezni.

- Mikor?

- Egy óra múlva. – ezt az elégedett pofát, fúj.

- Hol?

- A Forum Hotelban.

- Király, akkor ott találkozunk egy óra múlva. – azzal ott hagytam őket, meg sem vártam mit válaszolnak. A halálnak van kedve jópofizni, még a szaros firkászokkal is. Meg ott van még Kimi is, egyre kevesebbet tudok vele lenni, valamit fel kellene adnom. Vagy ő vagy, a versenyek, de ha őt választom akkor ki védi meg, ha meg szakítok akkor nincs értelme az egésznek. Igazi mókuskerék, utálom az életem. Már a szobámban voltam, átöltöztem, majd átmentem Kimihez. Kopogtam, de nem nyitott ajtót, biztos Jennynél van a kórházban. Mondjuk én is, inkább lennék ott, mint itt. Na mindegy hagytam neki egy üzenetet ” Szia szivi voltam nálad, de nem voltál itt, FIA sajtótájékoztatóra mentem, majd jövök. Pápuszika.”

Irány egy újabb konferenciaterem, de jó még mosolyogni is van erőm, sokszor még magamnak is tudok meglepetést okozni. Beléptem a terembe, jó isten elég hülyén érzem magam, mi a frászt keresek itt. Bernie intett, hogy üljek le mellé. Aztán kezdődött, ők kérdeztek, én meg készségesen válaszoltam, és szépen, mint egy jobb fajta fogpasztareklámban, mosolyogtam. Miután végeztünk Bernie felém fordult, és közölte.

- Június 2.-án utazunk Montrealba

- Oké. – válaszoltam, már nem volt kedvem ellenkezni, de miért kell nekem is menni. De nem baj remélem holnap szabad.

Gyerekek ez az abszolút időzavar, megint nyomtalanul eltűnt az életemből 3 nap, de hova azt nem tudom. Már hétfő, vége a versenynek, szégyen ide, szégyen oda, nem tudom ki nyerte meg. De végre látok arra esélyt, hogy kialszom magam és kajálok valamit, hogy őszinte legyek a múlt szerda óta nem ettem semmit, és aludni is csak össz-vissz 10 órát aludtam. Kimit sem láttam többet. Szegény meg tűri, aranyos ez a nagy önmegvalósítás, de azért kicsit haragudhatna rám, akkor nem lenne ekkora lelkiismeret furdalásom. De ő édes, nem kér, nem követel, csak csendben ölel az ágyban, én meg még mindig úgy teszek mint aki alszik.

- Hello. –köszöntött Kimi

- Szia – kapott egy puszit – ó reggeli, farkas éhes vagyok.

- Reggeli. – mutatott az órára, ami fél 2 mutatott, őrület

- Ó basszus. – elmentem fogat mosni, majd úgy ahogy voltam, nekiestem a kajának

- Mikor ettél utoljára? – kérdezte miközben engem nézett.

- azt hiszem a múlt szerdán de, kérlek, ne mondj semmit, nincs kedvem veszekedni.

- Bemegyünk Jennyhez a kórházba?

- Persze

- Tényleg te még nem is tudod. – kezdett bele a mondókájába.

- Mit? – kérdeztem elcsodálkozva.

- Rami és Petra július 12.-én összeházasodnak.

- Szuper. – tényleg az – Az ugye a hockenheimi teszt utáni hétvége?

- Azt hiszem igen. És Jenny meg Péter, pedig holnapután itt Monte-Carlóban.

- Akkor az eheti programunk meg van. A bátyádék hol?

- Szerintem Espooban, vagy valahol a környéken.

- A Hameenlinna Castel egész jó lenne, nem gondolod?

- Látom otthon vagy a témában. - mi ezen olyan vicces

- Ott van a tó, meg a park, és nagyon szép.

- Honnan tudod?

- Kicsit körülnéztem a neten, az otthonodról.

- Aha ez édes. – és megcsókolt

- És közel van – na mindegy, ha már belekezdte, akkor befejezem – Vanajanlinnahoz.

- Igen. – aranyos még mindig mosolyog.

- Imádom ezeket a vöröstéglás épületeket. Hallod ezek a finnek nagyon tudnak valamit.

- Csak már én végre megmutathatnám neked, hogy mit tudok még. – na tessék, nem tudok neki ellenállni, csak ne nézne így rám, mert végem van.

- Jó lenne felkelni, és akkor tényleg bemehetnénk a kórházba.

- Oké – csak ne néznél így, mert végem van.

- Valamit vehetnénk is a kicsinek, nem gondolod.

- Rendben. – azzal elindultunk, kézen fogva. Szégyenlem, hogy nem tudom mi lett a vége a versenynek, de majd veszek pár lapot, és okosabb leszek. Bevettük magunkat az első bababoltba. Maga a földi paradicsom, Jobb oldalt csak csajos cuccok, balra pedig fiúsak. Mi balra el, én rögtön meg is láttam, amit kerestem. Egy halványkék rugdalódzó, meg hozzá egy sapi, olyan Szürke Teddymacival. Kimi felé mutattam.

- Nézd.

- Aranyos – ő pedig egy pont olyan macit fogott a kezében, de valami örült nagyot. – Nekem ez tetszik. Te akarsz még valamit?

- Nem fizethetünk, és mehetünk is. De valahol még vehetnénk gyümölcsöt is.

- Oké. – léptünk a pénztárhoz. A csaj rögtön felismert bennünket, és ezerrel csillogtak a szemei. Kimi meg megfogta a kezem

- Kártyával fizettek?

- Igen. – és Kimi elővette az American Expresst, a csajó lehúzta, Kimi meg bepötyögte a pint. Bazz a ruháért, meg a maciért fizetett 290 eurót, a pofám leszakad, de hát Jennyről, meg a kicsiről van szó. Majd kerestünk egy csemegeboltot, és vételeztünk banánt, meg mandarint, meg valami extra déli szart, de hát Kimi tudja. Felpakolva a kórház felé vettük az irányt.

- Sziasztok. – léptünk be a szobába, Jenny hirtelen elkezdte a szemeit törölgetni, itt valami nincs rendben.

- Fiúk mi lenne ha magunkra hagynátok kicsit- mondtam

- Rendben, elmegyünk megnézzük a kicsit. – mondta Kimi, és akkor Jenny újra sírni kezdett.

- Mond mi a baj?

- Hát még meg sem mutatták a kisfiamat. – mondta szipogva

- Ne aggódj nincs semmi baja, csak még nagyon pici, és azért. – próbáltam nyugtatgatni, de magam sem értem miért tettek ilyet. – Figyi mindjárt jövök, beszélek az orvosoddal. Rendben?

- Oké – kiléptem a folyosóra, előbb megkerestem a fiúkat, hogy menjenek vissza Jennyhez, majd a recepcióra mentem.

- Hello Amanda. – szólítottam meg a csajt a keresztnevén. – Szeretnék beszélni Jenny Dahlmann orvosával, most azonnal.

- Pillanat és szólok neki. – mondta ijedten a lány

- Nem értettél meg, most akarok beszélni vele.

- Amanda valami baj van? – jött oda egy orvos.

- Doktorúr épp téged keres a hölgy.

- Jó napot Dr. Rossi vagyok, miden segíthetek

- Jó napot Patassy Barbara, arról szeretnék érdeklődni, hogy Miss Dahlmann miért nem láthatja a kisfiát?

- Mert a kissrác még gyenge.

- Nem akarok belebeszélni az ügyeibe, de ez nem egy emberi megoldás, így az anya is szenved, és a kisfiút is most szakították el tőle, érzi az anyja hiányát, szóval arra szeretném megkérni intézkedjék az ügyben. – azzal ott hagytam és visszamentem a szobába a többiekhez. Pár perc elteltével megjelent a nővérke a kicsivel, Jenny láthatóan megnyugodott, eltöltöttünk velük jó másfél órát, majd búcsúztunk. Volt bent a doki is aki közölte, hogy Jenny másnap elhagyhatja a kórházat, de Peternek legalább két hétig még bent kell maradnia.

Másnap nagyon nem történt semmi, este találkoztunk Péterékkel a szálloda bárjában.

- Sziasztok fiatalok. – üdvözöltem őket, az egyik asztalnál ültek és fogták egymás kezét.

- Hello Barbi, Kimi merre van?

- Úgy beszéltük meg, hogy itt találkozunk.

- Már jön is, nézzétek. – szólt Péter.

- Sziasztok. – Kaptunk egy egy puszit Jennyvel, Péterrel pedig kezet ráztak - Figyi Péter, mit szólnál hozzá, ha ajánlanék neked egy meló?

- Örülnék neki. – mondta csillogó szemekkel

- Van egy ismerősöm Finnországban, egy vadrezervátum vezetője, és környezetvédőre lenne szüksége. Benne vagy?

- Hát ha nem baj, hogy nem beszélem a nyelveteket akkor igen.

- Az angol a fontos, most úgyis valami eu-s tendert kell majd írnod.

- Király, kösz szépen.

- Igazán nincs mit.

- Gyerekek annyira jó, hogy megismertük egymást. – mondta Jenny. – és, hogy ti is összejöttetek.

- A sors útjai kifürkészhetetlenek. – mondtam én ironikusan

- Ezt most mire mondod?

- Hát tudjátok, nem tavaly találkoztam Kimivel először. – na kíváncsi vagyok, hogy emlékszik-e rám.

- Te? – tette fel nekem a kérdést Kimi

- Igen, én.

- És elkaptak?

- Lehetne arról szó, hogy mi is értsük miről van szó.

- 2004 augusztusa, a Magyar nagydíj, emlékszel elmentem pizzáért, és mikor visszamentem a doboz tartalma az overálomon végezte.

- Emlékszem, elég pipa voltál, és elkaptak?

- Azért annál ügyesebb vagyok, mint, hogy két dagadt fánk zabálló biztonságőr elkapjon. – hogy mindenki képben legyen, 2004-ben 19 évesen voltam először forma 1-en. Szépen, ügyesen belopóztam a Paddockba, hogy kérjek magamnak egy aláírást Michaeltől. Minden rendben volt, már ott álltam vele szemben, csak be pánikoltam és elkezdtem rohanni a biztonságiak meg utánam. Sikerült őket leráznom, és mikor hátranéztem, nekimentem Kiminek.

- Baszki nem tudsz vigyázni. – ordított rám, miközben a sajtot szedte le a ruhájáról, elég vicces volt, ki is röhögtem

- bocs. – nyögtem, ki prüszkölve. – nem akartam. – és végre rám nézett, bazz az a gyilkos tekintet. Az első pillanatban azt hittem keresztben lenyel. De nem tett semmit, csak bámult, én meg elkaptam a kezét és rátámaszkodva levette a cipőmet, mert elég kényelmetlen tűsarkúban futni. Na de elég a nosztalgiából, búcsút vettünk Jennyéktől és visszamentünk a szobánkba. Másnap a Grace Kelly parkban Péterék összeházasodtak, mi voltunk a két tanú. Utána meg találkoztunk Albert herceggel. Kimi úgy lekezelt vele, mintha legalább 100 éve ismerné, majd bemutatott neki. Király, vagy inkább herceg, sosem hittem volna, hogy mindez velem előfordulhat, annyira hihetetlen.