Egész jó napom volt, még csak nem is veszekedtem Kimivel, mondhatni az a pár pillanat nyugodt volt, míg egy légtérben voltunk. Elvagyunk egymás mellett, mint befőtt a polcon. Mint a chili, meg a barack, mind a kettő a saját kis üvegében, nem szűrik össze a levet. De azt mondják nyugtával, dicsérd a napot, így nem nagyon bíztam el magam. Még kicsit dolgoztam, majd visszamentem a szállodába, lezuhanyoztam, átöltöztem, és átmentem Adrianhoz. Aki meglepő módon nem egyedül volt, ott volt nála Sebastian, ami nem is baj legalább kicsit bulizunk.

- Sziasztok fiúkák, pihengettek? – kérdeztem mosolyogva

- Rád vártunk. – mondta Adrian

- Igazán, és miért?

- Csak, mert hiányoztál. – és magához rántott és megcsókolt, de úgy hogy azt hittem a föld felett lebegek. A kissrác meg a kanapén egészen zavarba jött.

- Hé, én is itt vagyok. – mondta miután leszakadtam Adrian szájáról.

- Bocs haver, de már nem bírtam. – mondta Adrian

- Elhiszem. – felelte egy sanda mosoly kíséretében.

- Fiúk nincs valami piátok annyira kitikkadtam? – és ez igaz is volt meg hát tovább kellett lépni.

- És mégis mit kérnél?

- Esetleg egy száraz martini az jól esne.

- Akkor én megcsinálom. – mondta Seb, és kevert mind a hármunknak egyet. Na király elindultunk a lejtőn, ennek sem lesz jó vége, be fogunk rúgni. Sokat nevettünk a végére már csak simán, röhögtem mindenem, amit mondtak, szóval tényleg jó úton haladok a felé, hogy megint kiütöm magam.

- Fiúk láttátok már hogyan úszik a haj a vízben? – kérdeztem,de nem vártam meg a válaszukat, csak karon ragadtam mind a kettőt, és a fürdőbe vonszoltam őket.

- Nem. – felelték mind a ketten.

- Na akkor figyeljetek, és tanuljatok. – mondtam, és bedugaszoltam a kádat, majd teleengedtem vízzel. Szétengedtem a hajam és kitéptem egy szálat

- Sose fogd össze a hajad. – mondta Adrian

- Tudom olyan szép vagyok így. – mondtam mosolyogva, és aztán beugrott, hogy ki mondta nekem ezt, megint itt vagyok, hogy Kimi. Szuper. Beledobtam a vízbe a hajszálat és elkezdtem kavarni. Mind a ketten feszülten figyeltek, már épp rá akartam csapni a víz színére, hogy lefröcsköljem őket, és akkor Adrian a karjába kapott, én meg még csak ellenkezni sem tudtam, csak a nyakába kapaszkodtam, és magammal rántottam a vízbe, mert ő úgy ahogy voltam belevágott a kádba. Szóval csak annyi kell hozzá, hogy mind a ketten tök vizesen ültünk a kádban és nevettünk a másikon, majd kikászálódtunk a kádból.

- Tessék. – kaptam egy falatnyi törölközőt.

- Ugye ez csak egy vicc? – kérdeztem mosolyogva. – De hová tűnt Seb?

- Nem tudom, az előbb még itt volt. – rántotta meg a vállát. – De nem is baj, így nyugodtan tudok veled foglalkozni. – azzal megcsókolt, megint olyan hévvel, hogy azt éreztem, megszárad rajtam a ruha.

- Nekem is tetszik a dolog, de azért nem ártana megszabadulni a felesleges ruháinktól. – mondtam és mire az ágyhoz értünk teljesen levetkőztettük egymást.

Megint telefoncsörgésre ébredtem, de ez most nem az enyém. Ő is felébredt, de vajon hány óra van, ez hihetetlen, őrület, hajnali fél hat.

- Ki az a marha, aki ilyenkor zaklat? – tápászkodott fel, és előkotorta a telefonját. – Bakter Flavio az – jézus ez meg mit akar.

- Halló.

- Szia Adrian, most szálltam ki a liftből, fél perc és ott leszek nálad. – mindent hallottam

- Fél percem van, hogy eltűnjek. – közben beleugrottam a bugyimba, és az első kezembe kerülő felsőt felvettem, milyen jó, hogy elől van a fehér ingje. – Este visszaadom. – azzal magamra kaptam és elindultam, a terasz felé

- Most hova mész?

- Az ajtón mégsem mehetek ki. – azzal átmásztam a korláton, óvatosan leereszkedtem a terasz pereméig, és onnan leugrottam az eggyel lejjebbi teraszra. Hallottam, ahogy Adrian kinyitotta az ajtót.

- Mi tartott ilyen sokáig?

- A teraszon voltam. – válaszolt Adrian, csak azt nem értem miért van az, hogy ő magyarázkodik.

- Kivel beszéltél?

- Telefonáltam, pont utánad volt egy hívásom. – oké ezt megúsztam. Most már jó lenne bejutni, mert kezdek fázni. Kopogtam a teraszajtón, de nem jött válasz. Aztán széthúzta valaki a függönyt, és ki nézett rám álmosan, kócosan, egy szál kisgatyában, hát persze hogy Kimi, ki más. Ez is csak velem történik meg, pont mint az, hogy lefagy a számítógép, ha én ülök elé. Miért, miért, miért?

- Engedj be, légyszi. – mondtam mert még nem tért magához

- Honnan pottyantál ide? – kérdezte komásan a fejét vakarva

- Eggyel feljebbről, Adriannak látogatója jött és nem akartam vele találkozni.

- Gyere be, jó a szerelésed

- Ja, gondolhatod az első kezembe kerülő cuccot magamra kaptam. Szia Kendra tőled is bocs, hogy felkeltettelek. – ó te jó ég, sosem fogom megszokni ezt a látvány, Kimi és egy másik csaj. Ő meg visszamászott mellé az ágyba

- Semmi gond. – mondta Kendra, majd nyújtózott egyet

- Esetleg telefonálhatok?

- Persze. – felhívtam a recepciót, mondták, hogy azonnal küldenek valakit aki segít.

- Még egyszer ezer bocs, és mindent kösz. Majd a pályán találkozunk.

- Mindenképp. – azzal távoztam Kendra meg közelebb bújt Kimihez, és megkérdezte, hogy nincs e kedve vele szerelmeskedni, de Kimi visszautasította. És ebből mind a ketten tudták, hogy miért. Kiminek rosszul esett a dolog, hogy Barbara Adriannal töltötte az éjszakát. Bár nem tehet szemrehányást Barbinak,  hiszen ő is mással van. Kendra is tisztában volt azzal, hogy mi ez a nagy elutasítás. És rájött arra, hogy neki nincs itt mit keresnie. Így hát szó nélkül összecsomagolt és elment míg Kimi zuhanyozott.

 Sosem fogom megszokni, azt hogy Kimi egy másik csajjal legyen, most mégis kedvesem mosolygok a boyra, aki még csak rám sem mer nézni, csak némán kinyitja az ajtómat.

- Parancsolj. – szólt majd feltárta a kis birodalmam kapuját

- Kösz. – és már ment is el, de én utána szóltam, hogy várjon és adtam neki egy 50-est. Majd beálltam a szekrényem elé és kotorásztam benne. Magamra kaptam valami rongyot és lementem reggelizni a vendéglőbe. Magammal vittem Adrian ingjét, és először a recepcióhoz mentem.

- Hello. – köszöntöttem a recepciós csajt

- Jó napot. Miben segíthetek?

- Szeretném kitisztítatni ezt. – azzal a pultra raktam az inget

- Rendben, 320-as szoba. Igaz?

- Igen. Köszönöm. – na, hogy ez is tudja pontosam melyik az én szobám. De nyugi nem kell mindenhol rémeket látni. Átmentem a vendéglőbe, és megreggeliztem, közben csörgött a telefonom. Bernie az, de nagyon nincs most hozzá kedvem, na de én ezért kapom a fizetésemet.

- Szia Bernie.

- Van programod délelőttre? – huh rögtön a lényegre tért

- Nincs szabad, vagyok.

- Akkor amint lehet, gyere a pályára,

- Oké 1 óra és ott vagyok. – azért annyira nem sietem el a dolgot, nyugodtan megkajálok, és majd utána megyek melózni. Reggeli után még visszamentem a szobába a kocsi kulcsért és elindultam a pályára. Annak ellenére, hogy magam vezetek, kocsit sikerült elbambulnom. Rájöttem, hogy már nem hoz lázba a benzinszag, és a sebesség, hogy már nem tudom, mit keresek itt. És ez az élet sem olyan, mint amilyennek gondoltam. Valamit tennem kellene, talán minden utat felégetek magam mögött és eltűnők, mintha itt sem lettem volna. Mert ha valamit nem szívből csinál az ember inkább ne is tenne semmit. Megérkeztem a pályára, ott már vártak rám, Bernie és Max, elég idegesnek tűntek.

- Jó, hogy jöttél. – mondta Max

- Valami baj van?

- Van, az mindig van. – vágott be egy torz grimaszt Bernie.

- Találtunk egy felvételt.

- Megyek, mutassátok. – istenem ennek sosem lesz vége. Bementünk a FIA egyik kamionjába, amiben egy óriási hifi rendszer volt

- Ülj le. – mondta Max.

- Jó. – majd elindította a felvételt.

- Ez egy telefonbeszélgetés, de ígérd, meg hogy nem borulsz ki.

- Ígérem. – na mér megint mi a fasz van?

- Halló. – ez Kimi hangja.

- Szia szépfiú

- Ki az?

- Azzal most ne törődj, inkább figyelmesen hallgasd végig amit most mondok, Szakíts azzal a ringyóval, különben meghal.

- Ki maga? – kérdezte Kimi egyre idegesebben

- Mondom azzal egyáltalán ne foglalkozz, és nem is kell tudnod, mert ha mindent úgy csinálsz ahogy mondtam, akkor nem is hallasz rólam többször. - és megszakadt a vonal. Kimi még párszor megkérdezte, hogy ki az, de már nem jött rá felelet. Szegény nem csoda, hogy kiesett Kanadában, és ez is csak miattam volt.

- Mi volt ez? Miért nem mutattátok meg eddig? – fú, már megint ordítok, pedig megígértem, hogy nem teszem, és most tessék

- Barbi nyugi. – Max próbált csitítani, de nem sok sikerrel.

- Nem érdekel, ne próbáljatok megnyugtatni, és miért van, az hogy ezt én csak most hallom?

- Mert… - kezdett bele Bernie

- Tudod mit inkább ne is mondj semmit. – felálltam és elindultam kifelé

- Várj. – szólt rám Bernie. – Reggel ott volt a szobám küszöbén.

- Na fasza. – és kivonultam. Le kell nyugodnom. Irány a Home. Na és ki jön vele szembe, hát persze hogy Kimi

- Hello. – és magamra erőltettem egy kultúrmosolyt

- Szevasz. – válaszolt elég bunkón

- Neked meg mi bajod? – minek is kérdem meg, magam is elég ideges vagyok, mellé még ő is rátesz egy lapáttal.

- Minek kell mindenbe beleugatnod?

- Bocs, hogy élek, de még mindig nem értem mi bajod van velem.

- Az, hogy Kendra szakított velem, hogy visszamegy a suliba és kibékül a szüleivel.

- Nekem ehhez semmi közöm.

- Te beszélted tele e fejét. – ordítozott velem, király.

- Figyu 18 évesen elég érett döntést hozott, és nem azért de szerintem nem illik hozzád.

- Ne gyere ezzel.

- Ne hidd, hogy arra célzok, hogy neked rám lenne szükséged. – még folytattam volna de nem hagyta.

- Helyes, mert akkor sem kellenél, ha te lennél az utolsó csaj a világon. – na ilyet már más is mondott. Meg ennyit arról, hogy befőtt a polcon, azt hiszem most verték le barackot. Király nem fog ez így működni, felmondok, és eltűnök innen messzire. És még az esküvőn is jópofiznom kell velük.

Már újra a szállodában voltam, és a recepción odaadták a kitisztított inget. Én meg egyenesen Adrianhoz mentem

- Hello. – és megcsókoltam

- Szia Kicsim elég zúzott vagy.

- Kösz kedves vagy. – mondtam mosolyogva. – Visszahoztam az inged.

- Kösz. – és elrakta a szekrénybe.

- Tényleg mit akart Flavio?

- Nem fogod elhinni!

- Na azért csak próbáld meg.

- Azt mondta, hogy jövő évtől lehetnék az egyik pilótájuk.

- Jézus, ez fantasztikus, ugye elvállalod? – ugrottam a nyakába

- Azt hiszem igen. A Ferrarira meg a Mekire hiába várok. – mondta mosolyogva. – és amúgy is most már elég jók a Renaultok is.

- Jaj annyira örülik neki, el sem tudod képzelni, te ezt megérdemled. Nem vergődhetsz ennél a csapatnál sokáig.

- Szeretek itt vezetni.

- De az nem elég, neked egy jobb csapat kell ahol Vb-t, nyerhetsz.

- Igaz, de nem szeretném nagy dogra verni a dolgot.

- Persze, én hallgatok. És kinek a helyére mennél?

- Flavio azt mondta, hogy sajnos már nem olyan a viszonya Alonsoval mint régen, és hogy már nem lehet vele együtt dolgozni.

- Értem, így legalább nem kell másodhegedűst játszanod.

- És képzeld a legjobbat még nem is mondtam.

- Na hát kíváncsi vagyok tudod-e ezt még überelni.

- Flavio azt mondta téged is megkeres. – anyám, jó lenne ha kicsit mosolyognák, vagy valami pozitív reakciót kicsikarnék magamból. Ezt nem hiszem el, én nem akarom ott hagyni a Ferrarit, vagyis de, de nem akarok a Forma 1-ben maradni. – Te nem is örülsz? – szegény olyan ijedten néz rám

- De, persze, csak olyan hirtelen jött. – ültem le az egyik székbe, mert még mindig nem tértem észhez. Uram isten, segítsen rajtam valaki

- Annyira jó lesz, majd ha együtt fogunk dolgozni, aztán összeköltözünk, meg majd összeházasodunk. – na ácsi, takarék, nehogy nekem elkezdjen azon gondolkodni, hogy hogyan fogják hívni a gyerekeinket, mert azzal teljesen kiakaszt.

- Apropó, esküvő. Mit szólsz ahhoz, hogy Rami és Petra összeházasodnak? – kérdeztem

- Ramit tudom, ki, de ki az a Petra?

- Petra az én unokatesóm, és arra gondoltam, hogy elkísérhetnél a jövő héten az esküvőre.

- Király, kicsi gyakorlás. – na uff ez tuti jó buli lesz. Hogy a jó életbe másom ki ebből a gödörből. Valami majd csak lesz velem, végül is sehogy még sosem volt alapon akármi előfordulhat. Példa, hogy itt helyben agyoncsap egy villám, vagy felfal egy oroszlán. De addig még lesz egy teszt Hockenheimben. És, és most jutott eszembe, hogy Rami mér nem is tudja, hogy megvannak a DNS teszt eredményei. Azt hiszem hétfőn elutazom, kicsit kutatni.

- Vasárnap elég jó versenyünk volt. Mint az állásom, mint pedig a kedvesem szempontjából. A Ferrarié lett az első két hely, a harmadik pedig Adriané lett. A csapat megint úgy döntött hogy én megyek fel a csapatrófeáért. Jaj de rég volt, és annak sem lett jó vége. Végighallgattuk a finn, meg az olasz himnuszt. Azt jöttem a trófeák. Először Kiminek aki végig tele pofával vigyorgott, azt Felipe, aki szintén boldog volt, de az, az öröm ami Adrian arcára volt írva az kimondhatatlan volt. Annyira örült, hogy majdnem sírtam, majd én is megkaptam a csapattrófeát. És aztán jött a pezsgőzés. Kaptam rendesen mind a háromtól. És végül a fotózás, ugye elméletileg nekem a két Ferraris pilóta közé kellene állnom, de valahogy nem visz rá a lélek, most Adrian mellette lennék a leginkább, így hát fogtam magam és átcsoportosultam. És ugyanazzal a sunggal

Meg is csókoltam, na tessék, biztos jó kis képek lesznek belőle. De hát tudok én tenni ellene is valamit, meg nem is nagyon akarok, ezentúl lázadni fogok. De amint megláttam Kimi arcát, rögtön tudtam, hogy hiba volt, nagyon nagy hiba. Az a gyilkos tekintet, amit felém meg Adrian felé küldött. Aztán mindenki ment a maga dolgára. Én összepakolni a cuccaimat, a fiúk meg az interjúra, remélem nem csinálják ki nagyon Adriant. Ondjuk abban bíztam, hogy engem nem csesznek le érte, de tévedtem

- Megmondanád, hogy mi volt az ott odafönt? – kérdezte Michael, miért van az, hogy mindig őt küldik, ha velem van bajuk. Biztos azt hiszik, hogy neki szót fogadok, vagy nem is tudom.

- Könyörgöm, ne gyere már megint ezzel. – válaszoltam és tovább pakoltam a dolgaimat.

- Jó, hogy titokban találkozgatsz vele, de így nyilvánosan, azért ez már sok.

- Na idefigyeljen mindenki. – kezdet bel a mondókámba hangosan, hogy mindenki hallja. – Azt szeretném megkérdezni, hogy még kinek van baja azzal, hogy én Adriannal járok? – elég sokan jelentkeztek. – Jó, na akkor most még egyszer elmondom, de úgy, hogy mindenki értse. Senkinek semmi köze hozzá, hogy kivel töltöm a szabadidőmet, míg az nem megy a munka rovására, és ha nem tévedek, akkor, most is a Mi két pilótánk lett az első kettő. És ha valakinek nem tetszik, akkor ne Michaelt küldje utánam, álljon elém és mondja a szemembe, vagy ha nincs mersze hozzá, akkor hallgasson, és pukkadjon meg. Azzal befejezve a mondókámat ott hagyta őket és távoztam, vagyis csak az interjú szobához mentem, és ott megvártam Adriant. Jó 5 percet kellett még rá várni, még mindig vigyorgott, ahogy kilépett az ajtón.

- Szia, annyira jó, hogy itt vagy. – mondta és megölelt.

- Szeretlek. – és megcsókoltam, akkor lépett ki az ajtón Kimi és Lipe. Kimi megköszörülte a torkát, jelezve, hogy akar valamit. Mi meg rá néztünk

- Először is gratulálok, a harmadig helyedhez. – azzal a kezét nyújtotta. – Ne nagyon szokj hozzá, mert egy vesztesnek nincs többször ekkora szerencséje. – jaj de odacsapnák neki egyet, el is indultam felé, de Adrian elkapott, és aztán Kimi még folytatta.

- Másodszor, veled is elszámolni valóm van. – mutatott rám

- Velem aztán nincs, nem izgat, mit akarsz mondani, és ajánlom, hogy ne is kezdj bele, mert különben nem állok jót magamért.

- És mit teszel, megint azzal fenyegetőzöl, hogy felmondasz, azzal tennél a legboldogabbá. – azzal ott hagyott, Felipe, meg szegény csak nézett ránk.

- Ne haragudjatok rá, rossz passzban van

- Na persze.

- Gyere kicsim, menjünk vissza a szállodába. – azzal mi meg a másik irányba indultunk. Nehogy még egyszer a nap folyamán találkozzak Kimivel. Adrian a szállodából hazautazott, én pedig Finnországba. Helsinkibe. Ott egyenesen a rendőrségre, már várták, hogy jövök, Zoli intézkedett ez ügyben. Kaptam egy címet egy Helsinki külvárosi címet taxival mentem, és nem számítottam semmi jóra. Elég lepukkant hely volt, minden csupa mocsok, nem tudom elhinni, hogy tud valaki így élni. Bádogházak mindenhol, bekopogtam a megadott címre, de nem jött válasz. Ezért bátorkodtam kinyitni az ajtót, ami nem volt bezárva. Bent félhomály volt, a szememnek sokáig tartott míg megszokta a fényviszonyokat, és akkor láttam csak meg hogy valaki a földön fekszik mozdulatlanul. Egy lány volt, ő is mocskos, mint minden körülötte, a bal karja gumiszalaggal elszorítva a jobb keze mellett egy fecskendő. Nem hiszem el drogos, és leguggoltam mellé, nincs pulzusa, meghalt. Hívni kellene valakit, zsarukat, meg a mentőket. Előkotortam a telefonom, mivel van roamingom így az alapvető számok megvoltam, először a mentőket hívtam.

- Hello, beszél valaki angolul, vagy németül? – kérdeztem

- Igen nyugodtan mondhatja. – szólt bele egy kedves női hang.

- Találtam egy nőt, azt hiszem halott.

- Nincs pulzusa?

- Igen, aranylövés.

- Értem, mondja a címet. - megadtam a címet, és vártam. Bíztam benn, hogy ő nem az akit keresek, de sajnos, az ő Klaudia, hogy tud valaki ilyen mélyre süllyedni. A mentősök értesítették a rendőröket, akiket megvártam, nehogy az legyen, hogy rám sóznak valamit. Egy nyomozó, felvette a vallomásom.

- Miért kereste a hölgyet? – szegény elég rendese töri az angolt

- A kislánya miatt.

- Kérem jöjjön velünk az őrsre ott mindent mondjon el.

- rendben beültem a kocsiba, és bementünk a rendőrségre, ott mindent elmondtam, amit az ügyről tudok, és ők mondták, hogy megnyugodhatok nem lesz semmi probléma, ha bejelentették, hogy találtak egy gyereket, na én attól félek, hogy nem jelentették.

 Utána is néztek, De hála az égnek Paula bejelentette, és engedélyt is kaptak, hogy náluk legyen míg ki nem derül ki az apa, és az anya.

- Van egy olyan érzésem, hogy az anyát megtaláltam.

- Hát igen, de még nem tudjuk, hogy ki az apa. – mondta az egyik tiszt

- De én azt is tudom, vagyis csak bízom benne, hogy ő az. Még nem nézte, meg az eredmény. De amint biztosan tudom, akkor hivatalosan értesítem önöket.

- Rendben, és elénézést a kellemetlenségért. – nyújtotta a kezét a felügyelő

- Ugyan semmi gond, hisz csak a munkájukat végzik. – azzal beültem a taxiba és a reptérre vitettem magam, onnan Németországa, egyenesen Hockenheimbe