Ez a helyzet napról napra rosszabb, már az sem javít az állapotomon, hogy megérkeztem Pestre. Rájöttem, hogy szörnyen nézek ki és szörnyen is érzem magam. Itt állok a tükör előtt és egy emberi roncs néz vissza rám, nem tudom mit kezdjek magammal. Hiába minden, ilyen az élet, ezt kell szeretni. Eleresztek egy ártatlan mosolyt, hátha attól jobb lesz, majd erőt veszek magamon és elindulok a pályára. Bár még csal szerda, de már megkezdődtek a különböző programok, amik azt a célt szolgálják, hogy a földi halandó is közel tudjon kerülni a forma 1-hez. Kiértem a ringre és rögtön össze is futottam Zolival, be kell vallanom, hogy most épp erre nem volt szükségem, de azért szépen mosolygok.

- Szia Barbi jó, hogy látlak, épp téged kerestelek.

- Na mond mi van.

- Arra gondoltunk a szerkesztőségben, hogy csinálnánk veled egy komoly interjút.

- Oké, egy kör a pályán, gyalog, most, csak te meg a kamera

- Mehetünk. Olyan lenne, hogy Barbi, a  forma 1 és ami mögötte van. – azzal elindultunk kifelé az aszfaltra, lassan kullogtunk.

- Kérdezz.

- Mond magadról valamit amit fontosnak tartasz.

- Itt vagyok 23 évesen a Hungaroringen, amit sosem gondoltam volna. Van egy jó állásom, egy házam, egy tucat kocsim, az apámmal nem beszélek amióta katona voltam. A pasi ügyeim nem működnek, anyának ennyi idő fejjel már a testvérem is megvolt, akivel mellesleg szintén nem beszélek. Hát most csak ennyit, de alapjában véve én egy életvidám ember vagyok, csak valahogy most rossz periódusomban kaptál el.

- De hát itt van neked a Forma 1.

- Igen ez, az egyetlen dolog ami tartja bennem az életet. Ez a nyüzsgés és forgatag, ami igazán boldoggá tesz.

- figyel látom tényleg nagyon ki vagy akadva, ne halasszuk inkább máskorra ezt a beszélgetést?

- Aranyos, vagy de nem kell megvagyok, csak kicsit elvagyok fáradva, majd a jövő héten kialszom magam, mikor lesz az a kis szabad.

- Tényleg igaz a hír, hogy egy magyar strandon leszel úszómester?

- Igen, de nem mondom el melyiken mert az akkor reklámnak minősülne, ésnem akarom magam még nagyobb bajba keverni.

- Miért lettél katona?

- Bosszúból, magamon akartam bosszút állni

- Ezt nem értem?

- Tudod Stefan is katona volt, egy a világot behálózó szervezetnél. Miután meghalt a szervezet megkeresett, hogy nem akarom-e folytatni Stefan munkáját. Először nem értettem, de utána belementem, végül is teljesen mindegy volt, mert akkor úgy éreztem az lenne a legjobb ha meghalnék. Jó volt ott és akkor, mert nem volt időm arra, hogy agyaljak. Rengeteget dolgoztam, azon hogy tökéletes legyek, ami jól ment az első bevetésemig. – mondtam kicsit keserűen. – De erről nem beszélhetek.

- Akkor mesélj nekem arról, hogy milyen a Ferrarinál.

- A Ferrarinál. – ismételtem mosolyogva – tudod engem arra vettek fel, hogy a laborbab, dolgozzam, ott már legalább egy hónapja nem voltam. És elég sok mindent csináltam azon kívül is.

- Mi mindent?

- Jaj, most ezt muszáj? Voltam én már testőr, meg stratéga, meg hát ugye az sem utolsó, hogy volt egy szerencsétlen kapcsolatom a mi bajnokunkkal. – még mindig mosolyogtam, már olyan az arcom, mintha ezt az orvosok varrták volna rá.

- Miért mondod, hogy szerencsétlen?

- Mert amióta nem vagyunk együtt mást nem csinálunk mint veszekszünk, és ez így nem kóser.

- Megérkeztünk, még annyi kérdésem van

- Bocsi Zoli, de most nem, majd legközelebb, még találkozunk. – és elbúcsúztunk, és mindenki ment a maga dolgára. Visszamentem a Paddockba, és persze hogy Ariannal futottam össze. Tök kedves meg aranyos, hogy lehettem vele ekkora szemét.

- Szia. – köszönt először ő

- Hello, hogy vagy? – miért kezdek el vele jópofizni

- Megvagyok, és te?

- Veget, de az a lényeg, hogy végre valahára Pesten vagyunk.

- Bocs, de mennem kell, majd még biztosan összefutunk. – rázott le gyorsan.

- Persze hisz most mindenkinek rengeteg dolga van. Akkor szia. – és hallottam még egy sziát, de már nem láttam, őt csak hallottam. Még mindig nehéz neki. Bent ült Rafaella , egyedül, így hát melléültem

- Hogy vagy? – kérdezte

- Megvagyok, minden rendben, adagolom magamnak a cuccot rendszeresen, legkésőbb 10 hónap múlva anya leszel. – erőltettem magamra egy mosolyt. Hosszú volt ez a mai nap, lassan elérkezettnek éreztem a pillanatot, arra hogy visszamenjek a Boscoloba, és eltegyem magam pihenni. Kifelé menet összefutottam Sebastiannal, aki mint mindig most is vigyorgott ezerrel.

- Szia Barbi.

- Hello Sebi baba.

- Mit csinálsz ma este, mert páran arra gondoltunk, hogy megismerkedünk a Pesti éjszakával.

- Ja az éjszakáim színesebbek, mint a ti nappalaitok. – mondtam mosolyogva.

- Esetleg nem lenne kedved velünk jönni?

- Úgy volt, hogy megyek aludni, mert eléggé kifacsartnak érzem magam, de tudod mit egy sör még belefér.

- Helyes, akkor 8ra érted megyek.

- Kik azik a mi?

- Legyen meglepi. – vigyorexet ivott Red Bull helyett. Na ebbe is hagytam magam belerángatni, most meg még készülődhetek is, hogy valahogy kinézzek az este. Hamar el is jött az ideje a jelenésnek, így hát leverettem a halba, ahol már Sebastian várt, de nem volt egyedül. Nézzük ki van még itt. Nick, meg Robert és Lewis, meg Heikki, Jenson, Adrian, meg Fernando. Überszuper, mind úgy nézett ki mintha most léptek volna ki egy divatlapból, én meg csak befontam a hajam, meg felvettem egy kék susit bernudát, és hozzá egy toppot. Seb bemutatott mindenkinek akit még nem ismertem, és elindultunk az egyik közeli bárba, ahol mint kiderült élőzenét fognak játszani.

- Rendeljünk valami piát. Az első kör az enyém. – azzal a pulthoz mentem, ott rendeltem 7 sört, meg mellé 7 uniqumot.  A pultos kihozta az asztalunkhoz a szeszt, én is leültem a fiúkhoz.

- Te nem iszol? – kérdezte Seb mikor meglátta hogy csak 7 pohár van

- Nem, neked nem hoztam semmit, mert nem volt nekik tej. – mondtam mosolyogva, és a többiek is nevettek. – De komolyra fordítva, én nem ihatok alkoholt.

- Miért terhes vagy? – kérdezte Nick, na tessék és még a csajok kombinálnak.

- Dehogy, észen vagytok.

- Pedig helyes kis Adrianok születhettek volna. – én meg csak prüszköltem, de ezt csak a tej miatt kaptam. Aztán dumáltunk, mindenki nagyon szimpatikus volt. És azon lepődtem meg a leginkább, hogy még Alonso is jó fej, nem tudom, hogy mért volt vele bajom, Nickkel még táncoltam is. Valamikor éjfél körül még mindig ott beszélgettünk, csak Adrian nem szólt hozzám. Akkor olyan fura érzés fogott el.

- Barbi vérzik az orrod. – mondta Adrian, és tényleg már rendesen csöpögött az orromból a a vér. Mindenki ijedten nézett rám.

- Nincs semmi baj, már máskor is volt ilyen majd elmúlik. – és azzal tudtam, hogy nincs rendben valami, mivel, hogy nem alszik meg a vérem, éreztem, hogy nehezem kapok levegőt és elsötétül körülöttem a világ. Nem hallottam semmi, nem láttam semmit, csak miután magamhoz tértem, akkor láttam őket újra, mind ott állt körülöttem.

- Nyugi fiúk már jól vagyok.

- Mi történt veled? – kérdezte Heikki.

- Semmi, csak elájultam, de már jól vagyok.

- Orvoshoz kell menned. – mondta Lewis.

- Persze, a macskám is így kezdte, de már nincs velünk. – mondtam mosolyogva

- Ez egyáltalán nem vicc. – akadt ki Adrian

- Emberek nyugodjatok meg, ha úgy megfelel, akkor visszamegyek a szállodába és kialszom magam.

- Jó visszakísérlek. – mondta Adrian, nem mertem ellenkezni, mert jól esett, hogy törődik velem, meg tisztában voltam vele, hogy magam nem tudok visszamenni. Így hát mi ketten távoztunk

- Ezek most újra együtt vannak? – kérdezte Nick

- Hát ha én azt tudnám. – felelte Seb, egy vállrándítás kíséretében.

- Adrian szeretnélek megkérni arra, hogy ne mond el senkinek, hogy rosszul lettem.

- Rendben, de csak ha megígéred, hogy ha még egyszer előfordul akkor elmész egy orvoshoz.

- Persze. – már a szállod előtt voltunk. – Most mit akarsz?

- Felkísérlek. – válaszolta.

- Erre semmi szükség. – ellenkeztem

- De mi van, ha megint rosszul leszel? – hívtam a liftet, és megint rosszullét jött rám, megszédültem és épp, hogy eltudtam kapni a lift korlátját. Adrian látja rajtam, hogy baj van és elkapta a derekam. Kinyílt a lift ajtaja, mi kiléptünk és akkor láttam meg Kimit.

- Részeg vagyok. – súgtam Adriannak. – Kérlek. – néztem rá könyörögve.

- Barbi, nyugi már mindjárt itthon vagy.

- Sziasztok, na mi a helyzet? – kérdezte Kimi

- Semmi. – felelte Adrian.

- Szia, bajnok. – azzal megsimítottam az arcát

- Bepiáltál? – kérdezte Kimi

- Nem vagyok részeg. – mondtam, és közben játszottam a részeget. Adrian kinyitotta az ajtót, majd bementük.

- Na akkor most már elmondod végre, hogy mi bajod.

- Semmi, csak ösztrogén injekciókat kell szúrnom magamnak, hogy sikeres legyen a beavatkozás.

- Elvállaltad a gyereket?

- Igen.

- Akkor mindent értek. – mondta, majd kicsit még beszélgettünk, majd elment. Reggel valamivel jobb kedvem volt összeszedtem magam, és kimentem a pályára. Az épület előtt egy rakat riporter vár. Amint megláttak rámis zúditották a hülye kérdéseiket.

- Ki az apja a gyereknek?

- A tegnap esti rosszullét is az miatt volt?

- Hogy bírod a terhességgel járó rosszulléteket? – Nem válaszoltam, csak beültem a kocsimba, és vigyorogtam az egészen. Hamarosan megérkeztem a ringre, leparkoltam, és miután kiszálltam arra lette figyelmes, hogy valakik hangosan kiabálnak. Mikor közelebb értem akkor láttam, hogy Kimi és Adrian veszekednek.

-  Mit tettél vele? – kérdezte Kimi, és lökött egyet Adrianon.

- Nem én tettem tönkre az életét. – mondta Adrian higgadtan

- Nem elég, hogy felcsináltad, elhagytad, még le is itattad. – ordította tele szájjal

- Fiúk, nyugalom. – próbáltam közéjük állni.

- Barbi, te meg mit keresel itt? – nézett rám Kimi, mintha porcelánból lennék

- Egyszer valaki azt mondta, hogy azért kapom a fizetésemet, hogy ott legyek ahol lennem kell.

- Jól vagy? – kérdezte Adrian röviden

- Te ne mert hozzászólni. – azzal Kimi bemosott egyet Adriannak, nekem meg akkor lett elegem, én meg bevertem Kimi orrát.

- Adrian, minden oké? – kérdeztem

- Persze. – na mondanom sem kell, hogy kellemes napunk volt, Kimi majd meggyilkolt a tekintetével. Amilyen kellemesen éreztem magam reggel, most este annyira szarul vagyok. Este visszamentem a szobámba, már azon voltam, hogy teleengedem a kádat vízzel, de akkor éktelen kopogást hallottam, még csak annyi időm sem volt, hogy válaszoljak Kimi már bent is volt a szobába

- Megmagyaráznád ezt?

- Mit? – néztem rá

- Ne játszd meg magad, szerintem pontosan tudod miről van szó. – azzal az asztalra dobta a az injekciós szerelésemet

- Ez meg hogy került hozzád? – néztem rá elkerekedett szemekkel.

- Mutasd a karod. – azzal odaült mellém, elkapta a bal karom és felrántotta a felsőm ujját. Nem tudom, mire számított, talán, hogy csupa zöld lesz a karom, és tele lesz tű nyomokkal. Ez őrület.

- Kimi, nem drogozom, és most ha megbocsátasz, akkor szeretnék megfürödni.

- De én nem hiszek neked.

- Engem meg nem érdekel, hogy hiszel-e vagy sem. És most pattanj, és húzz el a fenébe. Lehet ennél még rosszabb? Persze hogy nem , vagy mégis.

 Péntek reggel megint a mókuskerék, elsősorban megkaptam a lecseszést Michaeltől. Majd valamilyen FIA ellenőrök jelentek meg, hogy véletlenszerű drogtesztet végeznek, és hogy abban a véletlenszerű csoportban, tiszta véletlenül én is benne vagyok. Na ezt nekem nem beszélik be. De nem tehettem ellene semmit így hát részt vettem. Azt mondták, hogy az eredményről hamarosan értesítenek. Megvoltak a szabadedzések és nekem nem volt kedvem visszamenni a szállodába. Ezért úgy döntöttem, hogy teszek egy kört a pályán. Majd fogtam magam és leültem, kicsit pihenni. El voltam fáradva, behunytam a szemem és csak vártam, de hogy mire, maga sem tudom.

- Leülhetek? – kérdezte Kimi, mert rögtön megismerte a hangját.

- Persze. – válaszoltam, remélem, nem akar velem veszekedni.

- Valami baj van?

- Ennyire látszik. – és csak most néztem rá

- Azt nem mondhatnám, hogy minden titkodat ismerem, de azért azt felismerem, ha bajod van.

- Kimi miért? – kérdeztem, de magam sem tudom, hogy milyen választ várok. Ő nem válaszolt, csak némán nézett maga elé. – Miért nem mondtad el a telefonhívást?

- honnan tudsz róla?

- Ez most egyáltalán nem számít, de el kellett volna mondanod.

- Barbara annyira sajnálom az egészet, de ha tudsz a felvételről akkor biztosan azt is tudod, hogy mit mondtak.

- Kimi bíznod kellett volna bennem. Együtt megoldottuk volna.

- Tudom, és hülye voltam, annyira szeretném visszacsinálni az egészet. – mondta és még közelebb ült.

- Kimi ezt már nem lehet visszacsinálni, már semmi sem lesz olyan mint rég.

- Barbara ne mond ezt, annyira jó lenne, ha előröl kezdhetnénk mindent.

- Kimi ez már nem lesz olyan mint régen. Vége lesz a szezonnak elhagyom a csapatot, megszülöm Rafaellaéknak a gyereket. Eltűnök a névtelenségbe.

- Akkor már mindent értek, azért vagy ennyire érzelgős, a sok hormontól. Istenem, hogy lehetem ekkora marha, annyira sajnálom.

- Hidd el nekem, hogy én is pontosan így reagáltam volna, tudom, hogy a körülmények mind arra utaltak amit te hittél.

- Barbara szeretlek. – mondta Kimi, a tenyerébe fogta az arcom, majd megcsókolt. – melletted akarok lenni.

- Nem mond ezt. – azzal felálltam, és ő elkapta a kezem.

- Nem menekülhetsz mindig.

- Tudom. –válaszoltam, lassan kihúztam a kezem am kezéből és elsétáltam. Megint annyi minden történt és nekem valahol meg kell emésztenem a dolgokat, mert különben megőrülök. Csak úgy elindultam a világba, a városba. A várnál kötöttem ki.

- Bimbicsi? - szólt rám egy ismerős hang.

- Koppány, nem hiszem el, pont rád van szükségem.

- Szia asszony – mindig asszonynak szólított – most olvastam, hogy Pesten vagy.

- Esküszöm fel akartalak hívni.

- Nem kell magyarázkodnod.

- Ugye van rám időd?

- Persze, gyere üljünk le valahova. – azzal kerestünk egy eldugott kis zugot és rendeltünk egy-egy teát. – na akkor mond el mi nyomja szíved.

- Koppány annyi minden van. Nem tudok mit kezdeni az életemmel

- Bimbicsi elsősorban túl kell lépned Stefan halálán. Várj ne szólj bele. Pontosan tudod, hogy igazam van, még mindig nem zártad le a dolgot. Pedig boldognak kellene lenned valakivel, mert te is megérdemled. Ha az Kimi, vagy Adrian, vagy akár Rajmund, de előtte le kell zárnod.

- Koppány jó, hogy találkoztunk, de mennem kell. - csak az a baj, hogy segíteni nem segítettél semmit.

- Még egy tanács, fogadd el Kimi barátságát.