Számoltam a perceke, hogy már legyen vége a hétvégének, és mehessek letölteni a büntetésemet. Ami remélem kellemesebb lesz, mint ez. Még mindig azzal voltak elfoglalva, hogy terhes vagyok, amit meg kell vallanom, nem tagadtam, nem volt hozzá erőm. Gyalázatos hétvége volt a számomra, de a csapat jól teljesített Kimi az edzés, és a versenyt is megnyerte. Felipe pedig második lett. Nem nagyon akartam velük találkozni, mind a ketten mindentől meg akartak óvni. De nekem köszönöm erre semmi szükségem. Amennyire csak lehettet kerültem őket. És már azon vettem magam, hogy a kocsimban ülök és a strand felé tartok. Egy falu amit nevezzünk Lipótnak, egy kis stranddal, biztonságban fogom magam érezni. Ott jó lesz, mert ott mindenki a régi Barbararát ismeri, és nem kell senkinek bizonyítanom, hogy mennyire erős, legyőzhetetlen vagyok, ott csak pusztán lélegeznem kell, és szabadon adhatom magam. Amúgy nagyon tuti ki hely, bérelek egy kis házat a halastó mellett. Vagyis, hogy azt Péterbá intézte el, hogy meglegyen, mire megérkezem. Igaz, hogy büntiben vagyok, de azért nem kell lemondanom a kényelemről, meg a szép kilátásról. Vasárnap este érkeztem, Péterbá várt a strand előtt. Róla csak annyit kel tudni, hogy ő a kisfőnök a fürdőben, és most nekem is ő fog parancsolni.

- Csók. – köszöntem neki lazán, két puszi mellett

- Hello, rosszkislány. Elintéztem neked a szállást.

- Köszi.

- Holnap már kezdesz, Attilával, meg Karesszal

- Király. De ha nem gond akkor most mennék pihenni, mert elég hosszú hétvégém volt.

- Tudom, felismertelek, de a többiek nem is sejtik, hogy te ugyanaz a Patassy Barbara vagy.

- Még egyszer köszönöm. – ez oltári, hogy nem tudják rólam, biztos, hihetetlennek tartják a dolgot, hogy én legyek az. De jó lesz ezzel a két lükével együtt lenni. Aztán hétfőn reggel elvittem magam a boltba és vételeztem magamnak finom kis csokis csigát.  Ez fog a sírba vinni, meg betesz az alakomnak, te mentségemre legyen mondva, hogy a boltba gyalog mentem. Elli néni a boltos is barátságosan üdvözölt

- Csókolom. – köszöntem mikor bementem

- Szia Barbi, újra itt, a szüleiddel jöttél?

- Nem most dolgozom a strandon. – feleltem mosolyogva

- Az jó. – válaszolta, és elkezdett valamit magyarázni, hogy vigyázzak nehogy leégjen a bőröm. Én meg csak bólogattam, és a fürdő felé vettem az irányt, út közben elmajszoltam a kalácsot, majd szolgálatra jelentkeztem. Péterbá fogadott meg a két srác, akiken látszott, hogy az egész nyáron a strandon dolgoztak, olyan szép színű volt a bőrük, és a fogak meg szinte világítottak ahogy rám nevettek.

- Szia Barbi, üdv nálunk. – üdvözölt először Karesz, majd Attila

- Sziasztok fiúkák. – Péterbá kiosztotta a feladatokat, Kareszé lett az élménymedence, Attila meg az úszót kapta, az én feladatom, meg az volt, hogy kettőjük között ingázzak, míg be nem tanulok. Az első pár nap laza volt, napi 2000-2500 ember, de jött a hétvégi hajtás. Péterbá szerint várható akár 4000 ember is.

- Barbara holnap nyitjuk meg a csúszdákat. Vállalod?

- Persze, ott egy erélyes ember kell, majd csak figyeljetek, hogy teszek rendet. – mondat mosolyogva

- Csak finoman, tudod mi belőlük élünk.

- Tudom, majd előveszem a legszebb kultúrmosolyom.

Szombaton meg is érkezett a forgatag, rajtam egyenszerkó piros gatya, fehér alapon Lipót szigetköz gyöngyszeme felirattal. Oda is pakoltam magam a medence mellé, a kis elsősegély dobozommal, meg egy nagy üveg ásványvízzel. Hamarosan meg is telt a medence emberrel, és a sor is elég hosszú volt, nagy volt a tülekedés, és úgy döntöttem, hogy inkább áthelyezem magam a csúszda feljárójának feléhez, így tudok lefelé és felfelé is figyelni.

- Gyerekek lassabban- szóltam rá két 15 körüli srácra, akik felfelé rohantak, és erősen böködték egymást. Alapból nyugodt napom volt csak pár ficsúrra szóltam rá. Valamikor három körül megjelent Atti.

- Péterbá üzeni, hogy menjél kajálni, mert egész nap nem ettél semmit.

- De nem vagyok éhes. – ellenkeztem

- Pontosan ezt mondta, és üzeni, hogy azonnal. – na jó így hát fogtam a vizem és elindultam a büfé felé. Útközben összefutottam egy kislánnyal aki nagyon sírt, biztosan elveszett?

- Szia kicsi, elmondod miért sírsz. – csak szipogott tovább – Nem érted amit mondok? – kérdeztem magyarul, de hülye vagyok, ha nem ért magyarul akkor ez most tök fölösleges, így hát megkérdeztem németül, de úgy sem jártam sikerrel, aztán megkérdeztem szlovákul hátha azt érti, és szerencsém volt

- Nem találod a szüleidet? – kérdeztem, és mikor felfogta, hogy szlovákul beszélek vele már nem sírt annyira.

- Nem tudom, hol van az anyukám.

- Nincs semmi baj, gyere megkeressük az anyut. – nyújtottam a kezem, ő meg megfogta

- Az anyu azt mondta, hogy nem beszéljek idegenekkel.

- Azt nagyon okosan mondta. - csak közben elvesztett téged, ezt már magyarul mondtam, hogy ne értse. Bennem meg felment a pumpa, hogy a jó életbe lehet egy szülő ennyire felelőtlen. – Hogy hívnak?

- Tányának.

- Akkor Tánya, most szépen leülsz ide és én idehívom az anyukádat.

- Mi történt? – kérdezte Péterbá ahogy észrevett bennünket.

- A kislány valahol elvesztette a szüleid, és ráadásul szlovák. – majd odafordultam a kiscsajhoz és szlovákul folyatattam- azt ugye meg tudod mondani, hogy, hogy hívják az anyut, és hogy hány éves vagy?

- Anyut is Tányának. – mondta a kislány és mellé mutatta, hogy 3 éves.

- Na, kicsi akkor  figyelj elővarázsolom az anyut. – azzal odaléptem a hangosbemondóhoz.

- Egy 3 éves, Tánya nevű kislány az anyukáját várja a büfénél, Ismétlem Tánya az anyukáját várja a büfénél. – jó 30 perc után úgy döntöttem, hogy újra próbálkozom, de most a cukrászdát adtam meg. – Gyere veszek neked fagyit. – mondtam, a kezemet nyújtottam, és előreballagtunk a fagyizóba

- De anyu azt mondta nem ehetek fagyit.

- Anyukád most nincs itt, és akkor ez a mi titkunk marad. – vettem neki egy gombóc fagyit, majd leültünk az egyik asztalhoz.

- Te meg  mit csinálsz? – közeledett felénk egy nő, egy igazi ribi, szerintem csak azért szült gyereket mert mindenkinek van.

- Anyu. – ugrott a kislány a nyakába, az meg szó szerint letépte magáról, és elkezdte rázni.

- Elnézést. – de még csak rám sem nézett, már épp lendítette a karját, de elkaptam neki.

- Ha megütöd, feljelentelek, és elintézem, hogy soha többé, ne is láthasd őt.

- Minek beszélsz bele, törődj inkább a magad dolgával. – azzal felkapta a kiscsajt majd eltűntek a tömegben.

- Minden oké?- kérdezte Karesz, aki most ért oda.

- Ez egy picsa. – csak annyit tudtam magamból kipréselni

- Gyere kajálni, most lett kész a pizza.

- Oké. – válaszoltam bár nem volt hozzá semmi kedven, vettem egy szeletet, majd leültünk asz egyik asztalhoz, és nekiálltunk enni. És akkor valami nagyon furát láttam, de teljesen hihetlennek tűnt. Biztos érdekes arcot vágtam, mer Karesz rá is kérdett.

- Baj van?

- Nem, csak valakit láttam aki nem lehet itt.

- Ja biztos Kimi Räikönnen az.

- Micsoda, mit keres ő itt? – most még furcsább arcot vághatok

- Nyaral. – na ez jó, én azért jöttem ide hogy túllépjek ő meg utánam jön

- Beszélnem kell vele. – felálltam és elindultam Kimi után

- Minek, nem támadhatod le csak úgy.

- Hogy nem- e, csak figyelj. – és otthagytam Kareszt, majd követtem Kimit. – te meg mi a szart keresel itt, - támadtam rá.

- Barbi, hogy kerülsz ide? – nézett rám bambán, nehogy nekem be akarja mesélni, hogy nem tudott róla, hogy itt vagyok

- Itt dolgozom.

- Isten bizony nem tudtam róla. – mentegetőzött

- Ne nézz madárnak. – válaszoltam, de kicsit hangosan , és elég sokan bámultak már minket.

- De komolyan nem tudtam, és miért hiszed azt, hogy csak körülötted forog a világ. – na már ő is felemelte a hangját.

- Oké bocs és meddig szándékozol maradni?

- A következő versenyig. – felelte mosolyogva.

- Akkor próbáljuk meg egymást elkerülni.

- Rendben, erre én az egyik, ő meg a másik irányba ment, na tuticsúcs, itt fog nekem minden nap oxidálódni. Még rá is legyen gondom. Már 50 méterre lehettem tőle, mikor megfordultam még mindig engem bámult, és akkor megrohanta, vagy fél tucat gyerek, én meg valaminek nekimentem. Mikor odanéztem akkor láttam, hogy nem más mint Attila.

- Baj van? – miért jön mindenki ezzel, már miért lenne baj, csak majd felrobbanok az idegtől. – Te ismered Kimi Räikönnent, nem akarsz bemutatni?

- Nem, még valami, vagy mehetek a dolgomra? – mondtam elég zabosan

- Nyugi nem kell leharapni a fejem. – azzal otthagyott. Én meg visszamentem a medencémhez, meg a sípomhoz, és elég rendesen kiosztottam mindenik, aki akár csak csúnyán nézett a másikra. 7 körül aztán megjelent Péterbá.

- Mi van már megint?

- Mára végeztél.

- Mikor akarta megmondani, hogy itt van Kimi?

- Ezen nem gondolkodtam.

- Hol szállt meg?

- Azt hittem nem érdekel.

- Pontosan tudja miért kérdem.

- Az Orchideában, a biztonsággal nem lesz gond. – király tényleg csak ez hiányzott. Minek kellett pont ide jönnie, mondjuk még mindig nem hiszem el, hogy nem direkt jött. Minden nap találkoztunk, és köszöntünk egymásnak, de csak ennyi, ő nem használta azt a medencét, aminél én voltam a füttymester. Lassan teltek a napok, a színem is egyre jobb lett, mondjuk Kiminek is. Igaz ő legalább 40 faktoros krémmel kente magát, vagy épp valaki más. Minden egyes alkalomra valaki bekente a hátát, és persze mindig elég csinos lányok, és mindig úgy hogy én is lássam, hogy milyen jól elvannak.

Elérkezett augusztus 20.- a, másnap utazom.

- Péterbá nagyon jól éreztem magam

- Én is nagyon örülök, hogy itt voltál, de ma este érezd jól magad.

- Meg lesz, ígérem. – azzal elvegyültem a tömegben. Magamnak sem merem bevallani, de Kimit kerestem mindenütt, de valahogy nem került elő. És akkor megcsörrent a telefonom

- Halló

- Ha viszont akarod látnia hercegedet akkor szépen szót, fogadsz. – azzal megszakadt én meg ott álltam a tömegben megkövülve, és csak bámultam magam elé, de mit is tegyek most. Leblokkoltam, pár pillanatig tartott mire magamhoz tértem. A telefonom kell, meg kell keresnem, és fel kell hívnom, Kimit, mi van ha kamu. Kicsöng, de nem veszi el senki, aztán hívtam Michaelt.

- Szia Barbi, mi a helyzet? – kérdezte vidáman

- Kimit elrabolták

- Honnan veszed? – na már ő sem annyira jó kedvű

- Most hívtak, és Kimi sem veszi fel a telefont.

- Mit akarsz tenni?

- Megkeresem, majd hívlak, te ne keress, nehogy foglalt legyen a vonalam. – azzal letettem, majd megkerestem Péterbát

- Mennem kell, most hívtak, hogy valami nincs rendben a kocsival, mindent köszönök. És meg sem vártam, hogy mit mond csak rohanni kezdtem a kocsim felé. Milyen jó hogy már Németországtól velem van a Fioráno. Bedobtam magam az autóba, bekapcsoltam a telefonomon a GPS-t és megadtam Kimi medálja kódját. Hamarosan meg is jelent egy kis villogó pont a kijelzőn, és én elindultam abba az irányba. Újra megcsörrent a telefonom, engem meg kirázott a hideg ahogy meghallottam.

- Patassy. – szóltam bele egyszerűen

- Helyes szivi. – uram isten

- Kevin, mond el mit akarsz. – ismertem fel őt

- Barbara nem csalódtam benned.

- Mond mit akarsz.

- Beszélgetni.

- Akkor beszélgessünk

- Tudod, hogy nagy hibát követtél el mikor nem öltél meg Panamában.

- Tudom, és azt is, hogy most valamelyikünk meghal.

- Pontosan, de nekem annyi előnyöm van, hogy nincs mit vesztenem. És hogy én nem tartozom senkinek magyarázattal, és nem kell vigyáznom, magamra mert nem voltam olyan hülye, hogy elvállaltam, azt, hogy gyereket szülök valakinek.

- Erről honnan tudsz?

- Mesélek neked egy történetet. – de jó elkezdett monologizálni. – Volt egyszer egy szőke csajszi, akit arra képeztek ki hogy gátlástalanul gyilkoljon. De nem volt jó, és új életet akart kezdeni, de az sem ment neki. Nem vette tudomásul, hogy nem érdemli meg a boldogságot, és hogy megmérgezi a körülötte élők boldogságát. Az első aki miattad halt meg Giov volt, aztán a büfés, meg a szállodás srác. Utána már nagyon bosszantott, hogy minden alkalommal megúszod. Igen tudnod, kell, hogy nem Kimit akartuk megölni, hanem téged.

- Elég ügyetlen kísérletek voltak

- Tévedés, tökéletesen szervezett munka volt, a te kicsinálásodra.

- Kevin bökd ki végre mit akarsz.

- Téged, egy pisztollyal. A címet nem adom meg mert biztosan tudom, hogy te is tudod hol vagyunk. – Követtem a jelet a telefonomban, gondolkodni próbáltam, de valahogy minden emlék és gondolat eltűnt a fejemből. Hamarosan megérkeztem a Hungarokam depójába. Gond nélkül be is jutottam, mert a kapu nyitva volté s az őr nem volt sehol.

- Már itt is vagy? – hallottam a hangot valahonnan a távolból, biztosan kamerával figyel. Kinyílt az egyik hangár ajtaja, én meg arra mentem, most már a meglepetés ereje is elmúlt. Elővettem a pisztolyomat, és kibiztosítottam. Beléptem az épületbe, ahol csak egy nagy reflektor égett, pont a terem közepén, alatta egy alak volt egy székhez kötözve, a szeme és a szája is be volt kötve.

- Szia Barbi

- Szevasz Kevin nyugodtan előjöhetsz a bal sarokból

- Még mindig jó vagy. – lépett elő a sötétből Kevin

- Mindig is az voltam. – a pisztoly még mindig a combom mellett

- Szép dolog a szerénység neked sem ártana belőle.

- Ne tartsunk, erkölcsoktatást, ideje lenne ha elengednéd Kimit, és kiböknéd mit akarsz.

- Tudod, pontosan, hogy ma kettőnk közül valaki meghal.

- De az nem én leszek. – és gondolkodás nélkül lőttem, a szeme közé. Néhány pillanat alatt mindennek vége lett, ő is lőtt rám. Hasba talált, nem elég, hogy haslövés még mellé egy különleges golyó volt, valami méregpatronos. De most még nem vérzik annyira. Kevin ott feküdt a szék mellett, a kövön már szétfolyt az agyveleje. Kikötöztem, Kimi kezét, meg a szemét, ő meg a száját.

- Szia. – mondtam, halkan, mert éreztem, hogy már valami nincs rendben

- Te vérzel. – nézett a felsőmre ami már csupa vér volt.

- Tudom, de te jól vagy ugye?

- Jól. – kicsit megrogytam, és leültem a földre, Kimi meg mellém.

- Kimi tudnod, kell hogy én itt meghalok.

- Kérlek ne mond ezt. – láttam a rémületet a szemében.

- Szeretném, ha tudnád, hogy nem azért jöttem ide, hogy meghaljak.

- Barbara nem adhatod fel. Annyi minden van amit még nem csináltunk

- Kimi mindig szerettelek, csak te voltál, de ez így jött. A testem menni akar, ha küzdök, ha nem ennek mindenképp vég. Kérlek engedj el, és csak a szépre emlékezz, és… és ígérd meg hogy majd valakivel boldog leszel.

- Barbara én csak téged szeretlek.

- Kimi, ne mondj semmit, csak még egyszer csókolj meg, aztán engedj el, és… - elhalt Barbi hangja, és elment. Elsötétült a világ, majd hirtelen egy fehér folyosón találtam magam, elindultam előre, és valaki megfogtam a kezem. – Stefan. – de ő csak a szája elé emelte az ujját, és – Csss. – lassan elindultunk együtt.

- Neee, Barbara nem hagyhatsz itt. – ordította Kimi, majd csak halkan zokogott. Nem tudni mennyi idő telt el azóta, de néma csend honolt a helységben. Amit a szirénák hangja törte meg. Több tucat állig felfegyverzett zsaru, egy csapat  mentős rohant be a terembe. De Barbarán már nem tudtak segíteni, Kimi nem akarta ott hagyni a testet, de nem tehetett mást, megjelent Michael, aki csak csendben megölelte Kimit majd a kocsiba ültette, és meg sem állt vele egészen Valenciáig. Kimi nem tudta mit kezdjen a helyzettel, így a munkába temetkezett. Még mindig nem fogta fel, hogy mi történt, Bánat, fájdalom, bűntudat mardosta a szívét. Magát okolta a történtek miatt, de erről senkinek sem beszélt. Magába fojtotta a bánatot. Nem tudott megnyílni senkinek, csak némán szenvedett. Pénteken a két szabadedzés között aztán Michael bejelentést tett.

- Patassy Barbara a Ferrari vegyész augusztus 20.-án tragikus körülmények között az életét vesztette, a búcsúztatása szeptember 26.-án szombaton lesz a Monza-i parkba, aki szeretné leróni kegyeletét, azt szerettet várjuk. – majd távozott, a riporterek meg próbáltak kicsikarni néhány infót, de érdekes módon, sem Kimit sem a többieket nem zaklatták, ezek szerint ők is csak emberek is emberek és vannak érzéseik

- Kimi szeretnék veled beszélni. – állította meg Bernie Kimit a Valenciai verseny után.

- Miről lenne szó?

- Figyelj fiam, ha szeretnék pihenni, vagy csak eltűnni a világ elől, nyugodtan, mi mindannyian megértünk. – Berniet is emésztette a bűntudat, pont mint mindenkit. Mindenki lelkében zúgott a saját kis háborúja

- Bernie rendes vagy, de nem tehetem ezt Barbara emlékével, nem menekülhetek, hiszen ő miattam áldozta fel az életét, lés tartozom neki annyival, hogy megnyerem a versenyeket, és a VB- címet. De azért köszönöm. – mondta Kimi és visszautazott Wollerauba, ahogy bár Barbi sosem járt, mégis minden rá emlékeztette. Semmi sem nyugtatta meg a benne rejtőző bűntudatot, bár a barátai mellette voltak, mégis elveszettnek érezte magár, olyan mintha a szíve egy rész szakadt volna ki és azt már sosem kapja vissza. Teltek a napok, már újra Olaszországban voltak, a világ gyászolt az olaszok a Ferrarisok és mindenki aki szerette a Forma 1-et. A szombati edzés után megnyitották a pályát, és azt elözönlötte a gyászoló tömeg. Luca ált az ideiglenes pódiumon és ő kezdett el beszélni.

- Egyszer valaki azt kérdezte tőlem, hogy miért festjük a Ferrarikat pirosra, erre én azt feleltem, mert a vérünk is piros. Ha most megkérdezné tőlem valaki, hogy miért feketék kocsijaink, azt mondanám, mert a szívünk gyászol, mert nem csak egy kollégát vesztettünk el, hanem egy barátot, egy nagyszerű embert akinek a hiánya még sokáig érződni fog. Az űr talán sosem tapad be. – mondta Motezemolo könnyeivel küszködve.  Majd még rengetegen mondtak pár kedves szót Barbiról, meg arról, hogy mekkora személyiség volt.

- Irigyeltem őt mert volt mersze lázadni minden ellen ami nem tesztet neki, határozott volt, és zseniális. – mondta Bernie. Aztán oszladozott a tömeg, már csak páran maradtak, Kimi, Rami, meg a többiek, barátok. Kimi nem mondott semmit, csak kilépett a tömegből, kinyitotta az urnát amiben Barbara hamvait őrizte, oly féltve, majd beleszórta a szélbe. A háttérben valaki halkan elindította a Metallicától az Unforgivent. Nem lehetett tudni, hogy ki, talán Adrian Vagy Rajmund. Majd mindenki némán búcsúzott. Kimi visszament a szobájában, és most először érezte azt, hogy szüksége lenne egy barát ölelésére. Kinyitotta a bőröndjét és talált benne valamit ami nem tudja, hogy került oda. Egy borítékot, amit kinyitott, és felismerte Barbara írását. Leült az ágyra és olvasni kezdett.

„ Várni valakit aki nem jön el többé, eljönni onnan ahol boldog voltál és otthagyni szíved örökké. Szeretni valakit aki nem szeret téged, könnyeket tagadni mik szemedben égnek. Kergetni egy álmot soha el nem érni, csalódott szívvel mindig csak remélni. Megalázva írni könyörgő levele, sírdogálva várni, hogy nem jön rá felelet. Szavakat idézni mik lelkedre hullnak. Rózsákat őrizni, mik elfakultak. Hideg búcsúzásnál egy csókot koldulni. Mással látni őt és utána fordulni. Kacagni hamis lemondással, hazamenni sírni, könnyes zokogással. Otthon átkönnyezni hosszú éjszakákat, és imátkozni, hogy sose tudja meg mi a bánat.

Szív könnyen elárulja önmagát, de mást lát a két szemem messze túl a könnyeken, hogy még mindig te vagy a mindenem. Ha kérdezné tőlem, most valaki, mondjam meg mit jelentesz nekem. Tán büszkeségből azt mondanám semmit csak múló szerelem. Elmegyünk majd egymás mellett a két szemed rám nevet. Kacagva köszöntelek én is, de hangom kissé megremeg.

Mosolygok az utcasarokig aztán, hogy elfordulok, fáradt szememhez nyúlok, és egy könnycseppet elmorzsolok. A válás mindig nehéz, de rosszul ítélsz. Nem bántam meg, bárhogy is volt nem bántam meg. Szívemben mindig lesz egy hely emlékednek, elfelejtem, hogy rossz vége lett. Elmentél tőlem kedves, és én hagytam, hogy menj csak el, hiába lett volna minden ki menni akar azt engedni kell. Mosolyog hozzá az arcom, de mögé senki sem néz. Játszani közönyös embert, most látom, csak, hogy mennyire nehéz. Ha azt kérdezné tőlem most valaki, mondjam meg mit jelentesz nekem. Egy pillanatra zavarba jönnék és nem tudnék felelni hirtelen. S nagy sokára mondanám halkan, semmiség csupán az életem. És nem venné észre senki sem, hogy könnyes lett a két szemem. Biztosan furának tartod ezt a levelet, de ha olvasod, biztosan nem élek. Kérlek bocsáss meg nekem mindent amit tettem, és mondtam, és hogy túl kevés voltam ahhoz hogy boldoggá tegyelek. Tudnod kell, hogy mindig téged szeretlek.