Épp az igazak álmát aludtam, mint minden normális ember hajnali 4 órakor. Szép álmaim voltak, amikre sajnos ébredésem után nem emlékeztem - ezért csak feltételezhető, hogy szépek voltak - mert dúvad módjára csörgött a telefonom. Először csak felültem, hogy megbizonyosodjak róla, hogy rosszul hallok- e, vagy sem. De nem hallottam rosszul, a telefonom csörgött. Nagyot ásítottam, majd a kagylóért nyúltam, és álmos hangon belebúgtam:

- Carpenter.

- Felébresztettelek? Bocs, de ez sürgős!

Ryan volt az, kedves kollégám, aki nem nagyon ismeri az alvás, illetve a pihenés és egyéb szinonimái fogalmát.

- Dehogy Ryan, nem ébresztettél fel, ilyenkor épp fejen szoktam állni a nappaliban, miközben a Columbot nézem felvételről…

- Ó, akkor jó, már azt hittem felébresztettelek. – ezek után egy Ryan féle idióta röhögcsélés következett. Hát igen Ryant nem a hihetetlen agykapacitása miatt tartottuk.

- Na, elmondod miért zargatsz hajnali 4 órakor, vagy csak azért hívtál fel, hogy rettentően férfias nevetgélésed hallgassam? – kezdtem begurulni. Egyébként is utálom, ha felkeltenek, de azt még jobban, ha valami hülye teszi ezt!

- Jó van már, mi van citromba haraptál, vagy mi?- nem akartam szegényt kiszedni abból az illúziójából, hogy ilyesmire még időm sem volt!

- Ryan vagy mondod, vagy leteszem!

- Oké, oké, inkább mondom. – gondoltam, hogy nem úszom meg…- Szóval a főnök látni szeretne fél órán belül.

- Aha, és ezt a fél órát mikor mondta? – ültem az ágyam szélére, mikor gyanítani kezdtem a választ.

- Hát öhm asszem úgy 10-15 perce.

- Nagyon kösz! Köszi! Mond meg neki, hogy ott leszek! Szia! – ugrottam fel.

- Szi… - nem vártam meg, amíg elköszön, bármennyire is bunkó ilyesmit tenni.

Azonnal a szekrényemhez rohantam, kitártam az ajtaját, hogy valami ruhát keresek benne, amit magamra kaphatok, de csalódnom kellett. A szekrényem akár csak én, olyan rendetlen volt, hogy abban egy darab felvehető ruha sem volt. Talán mosnom kellett volna a héten. Na jó, de ezen a héten főztem magamra. Hé, nem válhatok egyik napról a másikra tökéletes háziasszonnyá! Bár volt rá pár évem, hogy ezt megtegyem…na de ha eddig nem ment, most mitől menne? Magamra kaptam egy farmer nadrágot, egy kissé túlméretezett pólót, edzőcipőt és uzsgyi!

Lerohantam a lépcsőházban be a kocsiba, és már indultam is. Aki az FBI-nál dolgozik, annak mindig pontosnak kell lennie! Na jó, inkább csak annak, aki Frank Hopkins csapatába tartozik. És én oda tartozom. Jó meló ez, érdekes. A csoportunk a „különleges osztag” nevet kapta. Ja, azok is vagyunk! Bár inkább a mindenes nevet kellett volna, hogy kapjuk. Beértem az épület elé. Végig húztam a kis kártyácskám a beengedő rendszeren, majd a mélygarázsból kocogtam fel a főnököm irodájába.

Kopogtam, majd beléptem. Frank öltönyben, fehér ingben, nyakkendőben ült az asztalánál. Mint mindig.

- Jó reggelt, főnök! – köszöntem vidáman.

Frank végig nézett rajtam, majd megcsóválta a fejét:

- Mondja Carpenter magának nem tűnik fel, hogy itt csak maga rohangál úgy, mint valami hippi?

- De feltűnt, de engem nem zavar a dolog. – ültem le vele szemben.

- Ez számomra külön öröm. – mosolyodott el vészesen. Nem, nagyon nem tetszett nekem ez a mosoly.

- Szóval, miért is kellett nekem hajnalok hajnalán berobognom ide?

- Megbízást kap.

- Ó! Remek, munka az mindig jöhet. – nem voltam valami lelkes.

- Nagyon fog magának tetszeni. – miközben ezt mondta előre dőlt, és a szemembe nézett.

- Aham, ha maga mondja. – bólogattam, mint egy idióta, de hát fogalmam sem volt, mi a fene szórakoztatja ennyire. – És miféle megbízásról lenne szó?

- Mondja csak Carpenter, hallott már maga a Forma-1-ről?

- Persze, hogy ne! Ha van időm még nézem is. – vigyorogtam eszelősen. Nem hazudtam, ha tudtam megnéztem a futamokat, bár erre elég ritkán nyílt alkalmam.

- Remek, remek. Nos azonban mielőtt ismertetném a megbízását meg kell ígérnie valamit. – újra hátradőlt, és összevont szemöldökkel méregetett.

- Meg kell ígérnem valamit? Anélkül nem vállalhatnám?

- Nem. És ezt a legkomolyabban mondom. – és tényleg egy arcizma sem rándult.

- Na jó, legyen, de előbb halljam mit kell megígérnem.

- Változtat kissé a külsején.

- Főnök látta maga azt a Beépített szépség című filmet?

- Nem. – úgy nézett rám, mint amikor olyasmiket kérdezek tőle, amire még senki sem tudja a választ.

- Akkor lényegtelen. – legyintettem. – Igyekszem változtatni a külsőmön.

- Az igyekezett nem elég. Az ügy sürgős, más ügynököm nincs, akit odaküldhetnék, szóval…

- Megértettem. De mi a munka?

Frank válasz helyett a tv távirányító után nyúlt, és bekapcsolta a tv-t. Épp a hírek mentek.

Sok bla-bla-bla, ám egyszer csak:

- Tegnap délután lefújták a szabadedzést a Bahreini pályán! Forrásaink szerint az egyik csapat ellen egy ismeretlen merénylő bombatámadást intézett. A pályán hírzárlatot rendeltek el.

Frankre néztem. Hírzárlat, na ez már az FBI keze.

- Gondolom mi ennél jóval többet tudunk.

- Jóval nem, de azért többet. – a kijelentést egy cinikus mosoly követte, amiből az ember kiolvasta, hogy mennyire lenézi a riportereket. – A megtámadott csapat a Mclaren Mercedes. A támadás során senki nem sérült meg. A bombát a boxban rejtették el. Ennyit tudunk többet egyelőre mi se.

- Izgi! – kezdtem belelkesedni. – Csak nem egészen értem, hogy nekem ebben az ügyben mi lesz a dolgom…

- Carpenter látom ma is olyan rövid az agya, mint tegnap volt! De sebaj megszoktam már. Aki öltözködni sem tud…- Nem fogok semmit sem mondani, nem fogok!

- Szóval? – erősködtem.

- A csapat a pilótái mellé külön testőrséget kért. Az eddigi testőröket elbocsátották. A bizalom elég ingatag, ezért ők voltak a legeltávolíthatóbbak. Maga és Rogers lesznek a két pilóta testőrei, és…

Olyan nevetésben törtem ki, hogy beléfojtottam a szót. Én, mint testőr? Hihi, juj! Max vagyok 160 centi, bár verekedni azt tudok! Na de Ryan, jaj, na ő semmit sem tud!

- Abbahagyta? – nézett rám Frank.

- Öhm persze. – bólintottam, de még mindig küzdenem kellett az elfojtott mosolyokkal.

- Szóval, Ryan Juan Pablo Montoya-t választotta, így magának maradt Kimi Räikkönen. A feladta a következő: először is és másodszor is megvédi a magára bízott pilótát. Minden hová vele megy, igen ha kell még a wc-re is. – előzte meg kérdésem. Bár azt inkább kihagynám, köszönöm. – Sőt a biztonság kedvéért egy hotel szobában fog vele lakni is, és nem, nem ágyban fognak aludni. – na jó ennyire már ne nézzen madárnak!

- Továbbá nyomoz, amikor nem vigyáz! Megfigyel, William, és Hannah mindig abban az országban lesznek, ahol maguk, a közelükben. Ha veszélyesebbé válik a terep, majd állandó kapcsolattartásról is lehet szó. Amíg nem, addig nap egyszeri jelentést várok, persze, ha történik valami azonnalit, vagy napi többszörit, vagy…

- Jól van értem! – tártam szét a karom.

- Remek, akkor most indulhatunk is. – kelt fel a székéből.

- Hová is megyünk?- álltam fel én is.

- Először is kissé átváltoztatjuk magát, hogy egy kicsit nőisebb legyen, aztán megkapja az új személyiét.

- Micsodát? – torpantam meg.

- Szépen sorjában mindent Carpenter, jöjjön már! – azzal berántott a liftbe.