- Ez az amire gondolok? – Kimi és én ösztönösen hátrálni kezdtünk.

- Igen, azt hiszem az. – feleltem.

- Csak azt hiszi? És mikor fogja tudni? – meredt rám.

- Egyelőre még nem is láttam, addig nem tudok bővebbet mondani!

Az ajtóban megálltunk. Az asztalon egy csomag feküdt.

- Azt mikor kapta? – mutattam a csomagra.

- Nem tudom. – rántotta meg a vállát.

- Nem tudja? – fakadtam ki.

- Nem, nem tudom, akármikor felhozhatták! A rajongók sokszor küldenek ajándékot.

Na jó, ha ezt túlélem az lesz az első, hogy minden csomag ellenerőzésen fog átesni mielőtt felér a szobába!

- Különben meg maga keltett fel olyan durván, mit tudom én mi hol van a szobában!

Remek, tudtam, hogy én leszek a hibás!

- Jól van Csipkerózsika legközelebb majd időben felkel, különben még most sem tudom, hogy nem lehetett felébredni egy robbanásra!

- Hagyjon már ezzel békén! Nem tud maga semmit!

Hiába veszekedtünk egyikünk sem mozdult a másiktól egy centit sem. A bomba pedig tovább ketyegett.

Ekkor a hátunk mögött megszólalt Ryan:

- Hello, csak gondoltam benézek minden rendben van e.

Na remek, remélem még a fél szálloda ide csődül! Azt hiszem itt az ideje valamit tenni, mielőtt mindannyian a levegőbe repülünk!

- Bill, Mr. Räikkönen kifelé a szobából. – mutattam egyszerűen az ajtóra.

- Mégis mire készülsz? – értetlenkedett Ryan.

- Egy bomba van a szobában.

Ryan elsápadt, egyébként se egy barna típus, de így még messzebb került ettől.

- Egy bomba? – formálta az ajkával a szavakat, de hang nem jött ki rajtuk.

- Ja az! És most kifáradnátok, hogy tudjak dolgozni? – néztem rájuk.

- Mégis mi a fenét akar csinálni? Egyedül? – Kimi olyan arcot vágott, mint ha rohadt almába harapott volna.

- Mégis mit? Hatástalanítom a bombát! És akármennyire is elképzelhetetlen magának egyedül fogom ezt tenni!

- Persze én meg 0 ponttal leszek világbajnok. – rázta meg a fejét.

- Na az látja lehetetlen, de én hatástalanítom a bombát! Egyedül! És ha jól emlékszem azt mondtam kifelé a szobából! – azzal megfogtam a karját és kiraktam a folyosóra. Ryan csendben követett minket.

Kimi egy szót sem szólt, csak teljesen hitetlenül nézett rám. Fő a bizalom, ugyebár!

- Biztos, hogy meg tudod csinálni? – suttogta a fülembe Ryan.

- Igen, de lehet, hogy a hotelt is el kéne hagynotok. – néztem félre.

- Ez most nem volt túl bíztató.

- Tudom, csak a biztonság kedvéért!

- Én nem megyek sehová! – rakta Kimi keresztbe a lábait és dőlt neki a falnak.

- Azt hiszem jelen esetben a legkevésbé sem érdekes, hogy maga mit akar! Ha azt mondom megy akkor megy. Vita lezárva!

Meg sem szólalt. Húha, na végre belé fojtottam a szót! Lehet, hogy ez utolsó öröm az életemben?

- Na akkor én bemegyek, ti pedig…

- Oké, mi pedig elmegyünk innen. – bólintott Ryan.

- Mr. Räikkönen, ha megkérhetném. – mutatta az irányt.

Kimi rám nézett, majd elindult Ryan előtt. Nem vártam meg, amíg eltűnnek. Tudtam, hogy most összeszedik Juant - aki remélhetőleg kevesebbet akadékoskodik, mint Kimi- és csak azután távoznak. De erre mind már lehet, hogy idő sincs!

Bementem hát, becsuktam az ajtót, és felkapcsoltam a villanyt. A csomag az asztalon ketyegett kitartóan. Odaléptem, és leemeltem a díszes borítást. A doboz alatt furcsa bombával néztem szembe, ilyet még nem is láttam! A méretét tekintve nem volt valami nagy, és igen egyszerűen volt összerakva. Tehát nem nehéz hatástalanítani! Az örömöm azonban nem tartott túl sokáig! Azonnal előkaptam a mobilom és felhívtam Ryant:

- Ryan figyelj hol vagytok?

- Még az épületben most megyünk a lift felé.

Huh, szerencse!

- Akkor maradjatok ott, ahol vagytok! A bomba lehet, hogy csak figyelem elterelés volt! Hogy kicsalják őket az utcára! Nem valami bonyolult szerkezet, és a detonáció sem okozhat komoly kárt, szóval ne menjetek sehova!

- Oké értettem!

Össz-visz két kábele volt csak az „ajándéknak”: egy piros és egy fekete. Erősen ellentétek. És bár biztos voltam benne, hogy nem okozhat nagy kárt, azért nem szerettem volna kis kárt sem! Frank mellett sokat foglalkoztunk a bombák hatástalanításával. Az egyik bevetésen egy komolyabbat nekem sikerült hatástalanítanom, az a siker megalapozta, hogy elmerüljek a bombák tanulmányozásában. És Franknek köszönhetően ez egész jól sikerült! Lehet, hogy nem véletlen küldött engem?

Gyorsan a táskáimhoz rohantam, amit a dolgos személyzet felcipelt ide, és kiszedtem belőle a kis ollóm. Az bármit átvág, nem hogy egy kábelt! Aztán visszamentem a bombához. Leguggoltam és szemügyre vettem. A szerkezet jól láthatóan összekötetésben volt az ajtóval, tehát akkor aktiválódott, amikor az kinyílt. A detonáció pedig 15 percre volt beállítva. Ebből már el ment 12 a veszekedéssel és egyéb magyarázkodásokkal. Nem maradt sok időm, de bőven elég, hogy egy vezetéket kiválasszak. Ez nem is volt nehéz, mivel a piros jól láthatóan a szerkezet belsejébe futott, a fekete sehová. Átvágtam a pirosat, a visszaszámláló leállt. Épp kifújtam a levegőt, mikor az ajtó kivágódott. Kimi állt ott és türelmetlenül rám nézett:

- Kész van már? A kollégája most mondta, hogy nem valami nagy dologról van szó.

Köszi Ryan!

- Nem, nem nagy csak…

A mondatot nem sikerült befejeznem, mert egy nagy durranás megakadályozott benne. Nem vettem észre, hogy mikor Kimi kinyitotta az ajtót, a számláló újra elindult. Nagy árat fizettem érte, ugyanis tetőtől talpig tiszta neon zöld nyálka borított be.

Kimi hatalmas nevetésben tört ki, Ryan próbálta visszafojtani a kitörni készülő röhögést.

- Na jó, látom elült a vész, akkor én vissza is mennék a helyemre. – nyögte ki azzal ott se volt.

Én a döbbenettől meg sem tudtam szólalni. Aztán mikor meg tudtam már volna, nem akartam. Isten ments, hogy ebből a trutyiból akár egy csepp is a számba folyjon! Kimi még mindig remekül szórakozott. Már a hasát fogta a nevetéstől, kis idő múlva pedig a könnyei is kicsordultak. Remek! Ez aztán komolyan remek! Úgy nézhetek ki, mint Shrek!

- Ha gondolja elintézem magának, hogy szerepet kapjon egy reklám filmben! – nevetett még mindig Kimi. – Szerintem azonnal alkalmazni fogják!

Még csak dühösen sem tudok nézni ettől a nyálkától! Sarkon fordultam és bevágtam magam utána fürdő ajtaját. Kihámoztam magam a trutymós ruhából, és beálltam a langyos víz alá. Negyedszeri tusolásra sikerült kimosnom a hajamból is. És nagyjából lenyugodnom is ekkora sikerült. Ezt a megaláztatást! Micsoda elmebeteg talál ki ilyet?

Mivel a ruháim egyik fele zöld trugymóban fürdött, a többi pedig még a táskámban volt, így kénytelen voltam az egyik köntösben kimenni. Még ez is!

Kimi a fotel egyik karfáján ült, és láthatóan még mindig remek volt a kedve. Végig nézett rajtam, aztán belecsusszant a fotelbe.

- Kár, hogy megfürdött. Abban a zöld izében sokkal jobban nézett ki.

Micsoda szemtelen egy fráter! Ebből elég, nem fogsz velem többet pimaszkodni az tuti!

- A reklám ajánlatom ettől még áll, gondolom olyan trutyit bárhonnan lehet szerezni. – mosolygott szemtelenül.

- Pofa be! – rövid voltam, és tömör.

- Micsoda? Mit mondott? – hüledezett.

- Jól hallotta. – feleltem.

- Maga nem mondhatja nekem, hogy pofa be!

- Már miért ne mondhatnám? Vagy talán azt is megszabja milyen szavakat használhatok?

- Nem, én nem… de ez tiszteletlenség!

Végre talált egy értelmes szót!

- Igazán? És az nem az, ahogy maga az előbb beszélt velem? Mindentől eltekintve nő vagyok, és ha utál, ha nem, magának NINCS joga így beszélni velem! Lehet, hogy ami az imént történt maga számára vicces, de csak úgy elmondanám, hogy nem nekem szánták! – azzal sértetten leguggoltam a táskámhoz, és előkotortam belőle valami göncöt, amit magamra rántgathatok végre. Percekig teljes volt a csend. Gyorsan bevonultam a fürdőbe, magamra kaptam a ruháim és visszamentem. Addigra Kimi már a tv-t nézte. Egy szót sem szólt hozzám. De mindegy, nem is baj, legalább csend van! Mára már minden jóból kijutott! Arra pedig nem is számítottam, hogy bocsánatot fog kérni!

Felkaptam egy pokrócot a kanapéról és elindultam vele kifelé.

- Nem a legjobb idő egy piknikre. – nézett rám.

- Igazán vicces, újfent. – grimaszoltam. – Odamegyek, ahová küldött, az ajtaja elé aludni!

- Hé, jól van, várjon már! – pattant fel. – Nem kell minden szavam komolyan venni! – állt elém.

- Pedig ezt elég komolyan mondta. – vágtam be a durcát. Semmi kedvem nem volt jó pofizni.

- Akkor sem úgy gondoltam. A kanapén fog aludni, az megfelel? – hallottam a hangján, hogy elég bűnbánó.

- Igen, persze. – bólintottam.

- Remek! Akkor azt hiszem itt az ideje, hogy aludni menjünk! – lépett el előlem.

- Én is azt hiszem. Jó éjt! – azzal elfeküdtem a kanapén, a pokrócot a fejem alá gyűrve párnaként.

Bement a szobába, de pár perc múlva jött is vissza. Egy nagy takaró, és egy párna volt nála.

- Ez a magáé. – nyújtotta felém. Megmondom őszintén meglepett. Főleg, hogy pár órája még úgy tűnt az ajtó előtt egy pokrócon kell aludnom.

- Köszönöm. – vettem el tőle.

- Jó éjt! – köszönt el, majd gyorsan bement a szobájába.

Hát, ha bocsánatot nem is kért, és még egy köszönöm sem hagyta el a száját, azért legalább ágyneműt hozott. Ne legyek telhetetlen, kezdetnek ez is megfelel, főleg, ha az iszonyunkat nézem. Gyorsan megágyaztam, és lefeküdtem. Hamar elnyomott az álom. Reménykedtem benne, hogy a következő nap kissé nyugodtabb lesz.

Hamar rá kellett azonban jönnöm, hogy sajnos tévedtem.

 Reggel ugyanis a vekker helyett egy újabb hatalmas durranásra ébredtem…