A durranást pedig hangos szitok áradat követte. Felültem, próbáltam életet lehelni magamba, aztán rásandítottam az órámra. Hajnali 5 óra volt. Te jó jesszus ég!! És én még reggelről beszélgetek! Épp visszahanyatlottam volna, hogy visszamerüljek az álmok tengerébe, mikor újabb hangokat hallottam. Most durranás helyet puffanás volt. Elvégre fő a változatosság! A puffanást pedig újabb árnyaltabb, magas röptübb szitkok követték. Felhagytam a visszaalvással, az úgy se az én műfajom. Meg aztán ebben a hangzavarban aludni sem lehet! Nyújtózkodtam egy nagyot, szememmel óvatosan kerülve az órám, hogy még véletlen se fájjon az idő ténye, majd a hangokat követve a fürdőszobáig jutottam.

- Hogy a jó isten verje meg ezt a félre…- ezt már tisztán értettem.

Úgy gondoltam bekopogok, hátha tudok valamiben segíteni. Ezt is tettem: kopogtam, majd kérdeztem:

- Valami gond van?

Egy pillanat döbbent csend, majd:

- Csak az van! – jött a válasz.

- És tudok segíteni?

Megint csend.

- Nem megoldom magam is! – ez azonban nem volt valami bíztató.

- Biztos?

- Szálljon már le rólam!

Jól van, nem kell kétszer mondani!

Épp elindultam, hogy visszaüljek a kanapéra, ami az én esetemben ugyebár ágynak számított, mikor halk hang szólt ki a fürdőből:

- Na jó mégis segíthet.

Ezt a kegyet mivel érdemeltem ki? Már épp ott tartottam, hogy benyitok, amikor:

- Várjon! Előbb ígérje meg, hogy nem nevet ki!

A tegnapi nap után???

- Megígérem. – hogy ígérhetnék meg olyasmit, ami az emberből csak úgy váratlanul is kitörhet? Arról meg én nem tehetek.

- Akkor jöhet. – azzal benyitottam.

A látvány, ami a szemem elé tárult több volt, mint komikus! Kimi félmeztelenül, egy szál farmernadrágban állt a fürdőben. Az egyik lába a falnak támasztva, a másik pedig eltűnve a padlóban. Először nem is nagyon értettem, hogy miért is szorul segítségre. Talán én asszisztáljak a szökéséhez? Merthogy kétségkívül erről volt szó, az ablak ugyanis szélesre volt tárva, amin egy egész óriás hadsereg befért volna. Aztán megpillantottam a probléma okozóját. Ami nem volt más, mint a bent maradt lába, és egy óriási lyuk. Ezek kettőse alkotta a balesetet. Mégpedig, hogy a lukba beleszorult Kimi lába. A másik lába pedig azért volt a falnak támasztva, hogy valahogy kiszabadítsa a bajba jutott lábát. Láthatóan nem sebezte meg a dolog, úgyhogy bevallom, nem volt sietős, hogy segítsek neki. Ha már isten nem ver bottal, akkor játszom egy kicsit a hülyét.

- Megakart szökni? – kérdeztem sértetten, de egy tapodtat sem mozdultam irányába.

- Most kell ezt megbeszélnünk? – förmedt rám, miközben visszahúzta a falnak támasztott lábát, hogy meg bírjon állni valahogy.

- Előbb én kérdeztem. – fontam össze a karjaim.

Kimi felsóhajtott.

- Jól van legyen, igen meg akartam szökni, de csak mert maga…

- A magyarázkodást köszönöm nem kérem. – szakítottam félbe.

Amennyire tudta felém fordította a fejét, és próbált szemrehányóan nézni.

- Maga élvezi a helyzetet igaz? – nézett rám fintorogva.

- Nem tudom miről beszél. – rántottam meg a vállam, és adtam az ártatlant.

- Jó. – vetette oda duzzogva. Semmi kétség ez valami elmebaj nála, a duzzogás!

- Egyébként nem értem miért kellek én, ha tőlem akar megszökni. – ennél fagyosabb már nem is lehettem volna. Brrr.

Megint felém szenvedte a fejét. Láttam, hogy kezd neki kényelmetlen lenni a dolog.

- Azért, mert ha nem látná beszorultam, és egyedül nem tudom megoldani a dolgot! – mutogatott a kezeivel a lába felé.

- Hm, és félmeztelenül akart kimászni az ablakon? – csodálkoztam el, mert ezen eddig még el sem gondolkodtam.

- Hát… nem segítene inkább?

- Előbb tudni akarom mi folyik itt!

- Semmi köze hozzá!

Hányadszorra hallom ezt már? Száz? Ezer? Százezer?

- Na jó, már pedig addig meg sem mozdulok, ameddig nem mond el szépen mindent.

- De nem… mi, mit csinál? – képedt el, mikor kényelmesen elhelyezkedtem a kád szélén.

- Amit mondtam megmondtam. – zártam rövidre a dolgot.

Pár percig törte a fejét, aztán diadalittasan rám nézett:

- Sajnálom, hogy meg kell szakítanom a szórakozását, de 1 óra múlva a pályán kell lennem, szabadedzés lesz. – hadonászott azzal a kezével, amin az órája volt.

Lustán ránéztem:

- Kellemetlen lesz, ha nem ér oda időben. Sőt, ha így folytatja akkor a futamra se. – mosolyogtam rá negédesen.

- De, de magának az a dolga, hogy segítsen nekem! Ezzel nem végzi a munkáját, hogy ül és engem bámul!

- Hahaha, ki kell, hogy ábrándítsam, nem az a dolgom, hogy ki szedjem a beszorult lábát a csempék közül, ha nem, hogy megvédjem. Márpedig a csempék még senkit sem bántottak szántszándékkal.

- Ó, hogy az a…! – morogta az orra alatt. – Jól van, legyen, elmondom, de aztán kiszed innen?

- Hogyne. – bólintottam.

- Szóval igen megakartam szökni, de még az éjszaka! Mondtam magának, hogy hivatalos vagyok egy partyra, és hogy maga nélkül akarok menni.

- Igen, rémlik valami…

- Örülök. – fintorgott ismét. – Miután magam végre elaludt, én úgy gondoltam gyorsabb lesz, ha az autóban öltözök fel, úgy hogy a cipőm, és a pólóm kidobtam az ablakon, én meg utána akartam ugrani.

Még jó, hogy a földszinten van a szoba! Ha a 3-on kap szobát onnan is kiugrik???

- Csakhogy hiba csúszott a dologba, és az egyik lábam beszorult. Ráadásul a kidobott cuccaimnak is lába kélt! Elégedett, segít végre? Rohadtul zsibbad már a lábam!

- Egyetlen feltétellel segítek magának. – álltam fel.

- Nem lehetne azután, miután kiszedett innen? – nézett rám dühösen.

- Nem. – ingattam a fejem.

- Akkor halljuk. – legyintett egyet.

- Remek, szóval utoljára vagyok hajlandó elmondani, hogy vagy megpróbál velem együttműködni, és megérti végre, hogy a maga biztonságáról van szó, vagy hagyom, hogy belekössön a lába a csempék közé!

Úgy nézett rám, mint aki nem hisz a fülének.

- Maga most fenyeget?

- Nem, cseppet sem. – ráztam meg kedélyesen a fejem. – Csak közöltem mi a tényállás.

- Nem hagyhat itt. – jelentette ki nemes egyszerűséggel.

- Dehogynem, mivel maga önveszélyes. – rántottam meg a vállam.

- Ó, és ezt maga találta ki? – gúnyolódott.

- Nem, ez így van. Hajlandó beleegyezni, vagy megbarátkozik a helyes kis mozaikosokkal?

A szemembe nézett, de eszem ágában sem volt elkapni a tekintetem! Azt már nem, most nekem kell nyernem, az ő érdekében is! Így is lett, pár perc múlva megtört a jégember:

- Jól van, legyen, csak szedjen már ki innen!

- Nem volt elég meggyőző.

- Mondom, hogy maga ezt élvezi! – nevetett fel idegesen.

- Nem élvezem higgye el! Csak egy meggyőző választ várok.

- Oké, igen, hagyom, hogy végezze a dolgát! Tényleg!

- Remek! – mosolyodtam el.

Majd fogtam magam, és leguggoltam a lábához. Már régóta kifigyeltem, hogy segítséggel se perc alatt ki lehet szedni, és láss csodát, óvatosan elfordítottam a bokáját, és kint is volt! Bár igaz, ha ezt magának csinálja simán eltörhette volna!

- Köszönöm. – ült le a kád szélére, és kezdte el masszírozni a lábát.

Ekkor megszólalt a csipogója. Meg se nézte, úgy sóhajtott fel:

- Lekéstem a reggeli edzést. – nézett rám szemrehányóan.

- A-a, nekem ehhez semmi közöm! – tártam szét a karjaim. – Erről mind maga tehet! Most pedig lassan készülődjön, mert indulnunk kell a pályára.

Bólintott, azzal magára hagytam. A fürdő előtt, aztán elmosolyodtam. Szép kis éjszakája volt, hehehe. De megérdemli!

Pár perc múlva hallottam, ahogy víz csobog a fürdőben. Leültem a kanapéra és felhívtam Willt.

- Minden rendben? – kérdezte, amint felvette. – Hallottam a tegnap estét, de jobban aggaszt, hogy ma reggel nem voltatok az edzésen!

- Nyugi Will, minden rendben, csak akadt egy kis probléma a csempével, és a bal lábbal, de ura voltam a helyzetnek. – válaszoltam mosolyogva.

- Micsoda? Jesszus, mi folyik már itt? Zöld nyálka, bal láb… lassan követhetetlen.

- Neked. – morogtam.

- Jól van, nyugi a zöld divatos szín. – nevetett.

- Ha-ha Will, azt hiszem most leteszem mielőtt lincs hangulatba kerülök. – morogtam.

- Oké, ha bármi van csörögj. – azzal letettük.

Erre nem is gondoltam! Mi van, ha ma már az egész boxutca tudni fog a tegnap esti „meglepiről”? Jól van végül is kit érdekel? Engem ugyan nem, dehogy, épp ellenkezőleg… aj!

Kimi kilibbent a fürdőből. Olyan illat felhő vonult utána a szobába, hogy bárki más jelenésnek vélhette volna a látványt! Látható szellemjelenésnek!

Fogtam magam, gyorsan kikaptam pár cuccot a táskámból, és bevágódtam a fürdőbe. Rekordidő alatt készültem el! 5 perc 15 másodperc. Mikor kiléptem a fürdőből Kimi már a fotelben ült. Vártam, hogy mindjárt megjegyzést tesz, nem is csalódtam benne:

- Elkészült végre? Mert még a végén maga miatt fogunk elkésni. – rakta le az újságot, amit olvasott.

Kösz a célozgatást! – gondoltam. Elpakoltam a ruhám a táskámba, majd ránéztem:

- Mehetünk?

- Persze! – pattant fel.

Beszálltunk a liftbe. Ott aztán megint zsebre vágta a kezeit, és csendben méregetett.

- Mit néz? – kérdeztem.

- Nem nézhetem, vagy mi van? – megint sikerült egy „jól végződött” beszélgetésbe kezdenünk.

Megrántottam a vállam, és épp vissza akartam vágni, mikor hirtelen elakadt a lift, és elment az áram…