- Elment az áram. – mondta Kimi, aztán neki dőlt a tükörnek.

- Aha, el. – bólintottam.

- És most mi lesz? – nézett rám, vagyis csak gondolom, hogy rám nézett, mert abban a sötétben az orromig sem láttam.

- Nem tudom. – rántottam meg a vállam. – Gondolom már észrevették, hogy nincs áram és most ezen dolgoznak. – nyugtattam mindkettőnket.

Legalábbis ebben reménykedtem! Merthogy utálom a lifteket! Azokat a lifteket pedig különösen, amik elakadnak, és amikben ilyenkor sötét van! Tehát, amiben most voltam, azt tökéletesen utáltam!

- És az mikorra lesz kész? – hallottam a hangján, hogy türelmetlen.

- Nem tudom. – válaszoltam őszintén.

- Maga semmit sem tud? – förmedt rám.

- Nem vagyok elektronikai szakember, honnan a csudából kéne tudnom? De gondolom nem tart ítéletnapig! – legalábbis nagyon reméltem.

- Jól van na, csak gondoltam, ha a bombával olyan jól elboldogult, akkor egy kis áram szünetet már igazán megoldhatna…

Még jó, hogy sötét volt, és nem láthatta, hogy leesett az állam. Bár lehet, hogy a koppanását hallotta. Azt még a holdon is hallották, ha él ott valaki, vagy valami!

- Nem villanyszerelő vagyok. – mondtam kissé sértetten. – És Superman sem.

- Látja ez nagy hiba, mert ha ilyen tempóban haladnak, le fogom késni a futamot!

- Ne velem kiabáljon, erről sem én tehetek.

A bocsánat megint nem csúszott ki a száján, de legalább elhallgatott. Ez is valami, nem húz fel még jobban!

Láttam, hogy előkotor valamit, amiről kiderült, hogy a mobiltelefonja. Telefonálni próbált, de persze a térerő merőben mással volt!

- Hogy az a! Ezt nem hiszem el! – dühöngött, majd zsebre vágta a telefont.

A szemünk már megszokta a sötétet, úgyhogy nagyjából láttuk egymást.

- Nem késhetem le a futamot! – nézett rám könyörgően.

- Tudom, de értse meg, hogy nem tehetek semmit. – kicsit megsajnáltam. Pár percre eltűnt az az arrogáns, lenéző, dísz majom, helyette végre normális volt. De nem sokáig…

- Olyan nincs! Valakinek valamit tenni kell!

Kész hisztéria ez az ember!

Hirtelen megszólalt egy nagyon távoli hang:

- Hall engem valaki?

- Igen! – kiabáltuk egyszerre.

- Hányan vannak a liftben?

- Ketten!

Pár perc csend.

- Jól van, nyugodjanak meg, de még eltarthat egy darabig, amíg rendbe hozzuk a hibát, a lámpát viszont visszakapcsoljuk. – azzal szinte végszóra ki is gyulladtak a lámpák a lift tetejében.

- Na jó, de ha áram van, akkor miért nem működik a lift? – gondolkodtam hangosan.

Kimi rám nézett, láttam rajta, hogy hasonló gondolatok járhatnak az ő fejében is.

Aztán ismét megszólalt a hang:

- Kérem, hogy ne mozogjanak! Üljenek le a lift két oldalára!

Értetlenül meredtünk egymásra, aztán nekem egyszer csak leesett! Kimire néztem, és bólintottam. Ő még mindig nem értette a dolgot, de nem fog ártani, ha csak ülve értesül róla…

Leültünk, majd rám nézett. Kérdés nélkül is tudtam mire kíváncsi.

- Szóval azt hiszem az a gond, hogy valaki elvágta a lift egyik tartó a kábelét, ez pedig automatikus áramszünethez vezetett, hogy még véletlenül se támadjon kedve lezuhanni a liftnek. – mire a végére értem megborzongtam. Csak nem egy játékos gyilkossal állunk szemben? Kezdet egyre idegesítőbbé válni a humora!

Kimi fal fehér lett.

- Jól van? – kérdeztem.

- Igen, persze… dehogy! Maga, hogy lenne, ha az imént zúdítanák a nyakába, hogy egy áramszünetnek köszönheti az életét?

Nagy levegő, Bess, nagy levegő! Már megint az én fejem ordítja le, de nem érdekes.

- Nem biztos, hogy ez a helyzet, csak szerintem. – rántottam meg a vállam.

- Remek, szóval maga szerint? Rám hozza a szívbajt, és lehet, hogy nem is ez a gond?

Nem fogok kiakadni, nem én! Ehelyett:

- Ha már így összehozott minket ez az incidens, akkor beszélgessünk egy kicsit. – mosolyogtam rá, amennyire tőlem tellett.

Elkerekedtek a szemei:

- Maga most akar cseverészni?

- Egyáltalán nem bájcsevegésre gondoltam, az már köztünk a kezdetektől fogva nem működik. –legyintettem.

- Akkor mégis miről akar velem beszélgetni?

- Arról, hogy mit tud ezekről a merényletekről.

- Semmit, mondtam már. – kapta el a tekintetét.

- Na jó, ne hazudjon tovább. Valamit titkol előlem, itt az ideje, hogy elmondja szépen. – dőltem neki a lift falának. Ő azonban inkább előre dőlt, és hitetlenkedve nézett rám. Szóra nyílt a szája, de aztán inkább meg rázta a fejét.

- Nem értettem kristály tisztán. – tettem a fülemhez a kezem.

- Honnan tudja, hogy titkolok valamit? – a tekintette ijedt volt, a többi vonása azonban semmit sem változott.

- Lássuk csak, egyrészről meg vagyok győződve, hogy maga nem tartózkodott a szobájában, amikor a robbanás történt. Beadhatta nekem azt a mesét, hogy átaludta, de nincs olyan ember, aki egy robbanásra fel ne ébredne! Aztán a másik, a tegnap éjszakai szökési kísérlete. Ha csak egy partyra igyekezett volna nyugodtan felöltözhetett volna a szobájában, és nem futtában dobálta volna ki a ruháit az ablakon. Azt viszont még nem tudtam megfejteni, hogy a zöld trutyis csomagról az igazat mondta- e. – fejeztem be a gondolatfuttatásom.

Pár pillanatig hápogva nézett rám, aztán visszadőlt a falnak.

- Ahhoz képest, hogy csak egy egyszerű zsaru furcsán jól jár az agya. – vetette oda.

- Hajlandó elmondani végre, hogy mennyit tud? – húztam fel a térdem. – Én hallgatom. – tettem rá a fejem a térdemre.

- Jól van elmondom, de csak mert magát nem lehet átverni.

Ó mindjárt sírva fakadok, vajon ezt vehetem bóknak?

- Szóval az egész még jóval az idény kezdete előtt kezdődött. Talán fél évvel. Egyik nap kaptam egy sms-t. Először azt hittem valaki a csapatból poénkodik, ezért nem is vettem komolyan. Csak hogy azt az sms-t egy következő követte. Egyre inkább nem találtam viccesnek, de még ekkor is valami barátomra gyanakodtam, ezért azt is kitöröltem. Aztán egy időre abba maradt ezeknek az sms-eknek a küldözgetése. Ezelőtt két hónappal azonban kaptam még egyet. Akkor kezdett gyanússá válni a dolog, hogy ezeket nem viccnek szánják. – elővette a telefonját, kikereste az üzenetet, és a kezembe nyomta.

„ Látom nem vesz engem komolyan. Na jó, legyen, akkor gondoskodom róla, hogy bebizonyítsam nem a levegőbe beszélek!”- Se aláírás, se semmi, csak ez az üzenet. Visszaadtam Kiminek a telefont.

- Nem tudtam mire gondol. – folytatta. – Azt hittem, hogy csak üres fenyegetőzés, mint korábban, aztán pár napja megtörtént az első robbantás a pályán. Nem volt komoly, mert valószínűleg, csak meg akarta magát mutatni, de az ígéretét beváltotta.

- Miért nem mondta el senkinek? Mert ugye jól sejtem, hogy nem szólt róla?

Bólintott.

- Nem tehetem. – nyelt egy nagyot, majd egy újabb sms miatt ismét a kezembe került a telefonja:

„Remélem most már hisz nekem, és nem ajánlom, hogy ki nyissa a száját különben betartom a másik ígéretem is! És, amit kértem szerezze meg! Különben hall még rólam!”

- Mit kell megszereznie? – adtam vissza ismét a telefont.

- Egy táskát. – tette zsebre a telefont.

- Miféle táskát? – értetlenkedtem.

- Hát éppen ez az, én se tudom. – rázta meg a fejét.

- Emlékszik rá mit írt az első sms-ben?

- Nagyjából azt, hogy ha nem lesz meg a táska, akkor nagy bajban leszek. De esküszöm fogalmam sincs milyen táskát kéne megszereznem!

Hittem neki, most már nem játszotta meg magát, láttam rajta, hogy tényleg meg van ijedve.

Ekkor ismét megszólalt a hang:

- Álljanak fel, indul a lift! – gyorsan felpattantunk.

A lift elindult.

- És mi volt a másik ígéret? – fordultam az ajtó felé.

Kimi rám nézett:

- Hogyha nem teljesítem a kérését, akkor valaki, aki fontos nekem, meghal.

A lift nagyot zökkenve leérkezett…