Kissé megkövülve maradtam ott. Én erről nem is tudtam, bár tény, hogy nincs időm követni, hogy miket írnak a bulvársajtóban, de erről csak tudnék! De nem tudtam.

Connie lépett oda hozzám:

- Csatlakozik a magányos nők klubjához a futam idejére? – mosolyogott rám, és két üres székre mutatott a monitor előtt.

- Hogyne, persze. – bólogattam.

Leültünk, és pár percig a monitorra meredtünk. A szokásos rajt előtti cécót láthattuk. Mindenki rohangál a rajtrácson, mint egy eszement, néhány pilóta kiszáll, és szippant még egy kis friss levegőt, néhányan interjút adnak… Nincs nyugalom, de mégis megnyugtató, hogy mindenki a dolgát végzi.

Ron a boksz előtt állt, onnan tartva figyelemmel az eseményeket.

- Azt hittem el lehet ettől szokni, de tévedtem. – mosolyodott el Connie.

Kérdően néztem rá.

- Tudja a hosszú téli szünetben mindig arra gondolok, hogy nem tudok majd visszaszokni erre a nyüzsgésre, de ilyenkor mindig rájövök, hogy el sem lehet tőle szokni.

- Azért gondolom nem egyszerű feladat pilóta feleségnek lenni. – néztem ismét a monitorra.

- Nem a legkönnyebb, de sokan élvezik. – Connie arca pár percre elkomorult, mikor Cora Schumachert mutatták.

- Ahogy elnézem nem ti vagytok errefelé a legjobb barátnők. – mosolyodtam el.

- Á, ne hidd a látszat csal, nagyon jóban vagyunk. – viszonozta a mosolyt.

- Főleg, ha lenne iszapbirkózás… - nevettem el magam.

- Ez nem is rossz ötlet! Majd szabadalmaztatom: pilóta feleségek az iszapban!

Ekkor felhangzott a dudaszóra emlékeztető hang, és a szerelők rohamléptekben kezdték elhagyni a pályát. Nem volt tumultus, mindenki tudta hol a helye. Mikor kiürült a rajtrács, kigyulladtak a lámpák. Majd megkezdődött a felvezető kör. Ron átsétált szembe a megfigyelő állomáshoz, és leült a székére. A motorok zúgtak, mi pedig Connie-val csendben néztük a felvezető kört. Érezhető volt a feszültség az egész boxban, hiszen mindjárt startolni fognak! A felvezető kör után elfoglalták a helyüket, és kezdődött minden elölről. A lámpák kigyúltak, a motorok felzúgtak, és mikor végre kialudt a lámpa elstartolt a mezőny! Az első kanyarnál nagy volt a csete-paté ketten ki is csúsztak, de szerencsére baleset nem történt. Kiminek sikerült a második helyre feljönnie, Juan azonban beragadt Button mögé. Az elkövetkező fél órában nem sok minden történt. Még két kicsúszás tarkította a verseny ezen szakaszát, de más egyéb nem. Aztán megkezdődtek a boksz kiállások. Ennek köszönhetően Kimi átvette a vezetést Schumachertől, és Juan is előrébb jött egy hellyel. Csak hogy ők még ekkor nem voltak a boxban. Elkezdődött tehát az előny kiautózása. Ez nem volt egyszerű feladat főleg Kimi számára, aki mögé visszaérkezett Schumacher. Juan ezáltal az előbb megszerzett helyet el is vesztette, sőt csatároznia kellett Alonsoval. Elérkezett az ideje Kiminek is, be is jött a boxba. A kerék csere, és üzemanyag felvétel viszonylag jó tempóban ment, de sajnos ahhoz nem elég jóban, hogy az első helyre tudjon visszaérkezni. Viszont még így is második volt. Senkitől nem kellett tartania, mert Juan ment mögötte, csak Schumacherre kellett koncentrálnia. Csak hogy Michael előnye behozhatatlannak tűnt. Ráadásul ekkor történt, hogy Villeneuve defektet kapott, és az egyik kanyarnál a falnak csapódott. Törmelékek borították gazdagon a pályának ezt a részét, ráadásul az ideális ívet is ki kellett, hogy kerüljék a pilóták. A megoldás váratott magára, ennek pedig két pilóta is áldozatául esett. Heidfeld és Juan.

Mikor mutatták, hogy Juan megpördült az egyik törmeléken, és neki csúszott a gumifalnak, annyira, hogy az autó bal fele megsérült, Connie felugrott mellőlem.

- Ne haragudj, de most jobb lesz, ha kint megvárom.

Együtt érzően bólintottam, majd mire újból a monitorra néztem, láttam, hogy a pályamunkások megtisztították az ideális ívet, nem volt szükség a Sefty car-ra, sajnos. Juan kiesésével ráadásul Kimi a nyakába kapta Alonsót is, aki nem volt tőle túl messze. Lassan megkezdődtek a második kiállások. Szerencsére Alonsonak előbb kellett kijönnie, így az ötödik helyre tudott csak visszajönni. Ezzel Button visszaszerezte a harmadik helyét, de ő már nem volt veszélyes Kimire. Ennél a kiállásnál is Schumacher előbb jött ki, viszont Kimi ismét nem tudott annyit kint maradni, hogy jelentős legyen az előnye. A maradék fél órában semmi sem történt, kivétel persze az, hogy leintették a futamot. Schumacher első, Kimi második, Button pedig harmadik lett. Impozáns dobogó lett az biztos!

Ryan rohant be hozzám:

- Gyere mennünk kell a dobogóhoz! – felpattantam, és már futottunk is.

Most sem kellett megerőltetnem magam, alig egy perc alatt a dobogó mögötti kis helységben voltunk. Pár perc múlva megérkeztek Kimiék is. Nem mondanám, hogy boldognak tűnt, de mikor meglátott minket felderült az arca. Oda is intett nekünk, tehát azért örült, csak nem sikerült eddig kimutatnia. Pacsizott egyet Schumacherrel, és Buttonnal, megtörölgette az arcát, aztán gyorsan a fejébe nyomta a sapkáját, és irány a dobogó.

Ekkor Ryanre néztem:

- Mond csak te mit keresel itt?

Ryan hamiskásan elmosolyodott:

- Hát Juan Connie-val van a paddockban, ott nincs rám szükség, úgy hogy gondoltam megnézem milyen ez a dobogós dolog.

- Értem, te kis sunyi. – mosolyogtam. Én is vidám voltam, valahogy átragadtam rám a kintről jövő éljenzés! Felcsendültek a himnuszok, aztán bemondták kinek ki adja át a díjat, és következett is a pezsgő fürdő.

- Én megyek az interjú szobába, jössz te is? – néztem rá Ryanre.

- Nem, azt hiszem inkább visszamegyek a paddockba.

- Oké, akkor ott találkozunk. –azzal én indultam is.

Szerencsére ez sem volt messze. Megelőzve morgós Kimi Räikkönen beszólásait jó előre mentem, és pont arra az oldalra, ahol ülni fog. Beözönlöttek a tv-sek, újságírók, és neki készülődtek a feladatuknak. Nem mondom, nem sok idejük volt rá. Épphogy felállították az állványokat már jöttek is a pilóták. Leültek, és első dolguk az volt, hogy az eléjük rakott korsóból gyorsan egy jó nagy adagot a pohárba öntsenek, amit aztán sec perc alatt magukba! Szomjasak voltak semmi kétség! De hát nem is volt ezen mit csodálkozni, kint legalább 40 fok volt árnyékban! Az meg „kicsit” már meleg!

Kimi rám nézett, és felém lebegtette a törölközőjét. Kezdtem magam úgy érezni, mint valami cseléd. Oda mentem érte:

- Ha nem lennék itt, ki venné el? – súgtam oda neki.

- Senki. – rántotta meg nagy vidáman a vállát. – De, ha már itt van tegye hasznossá magát!

Ó, hogy az a! Még jó, hogy tényleg csomót kötöttem a cipőfűzőjére! Hihi, azt mire kiköti a következő nagydíjon leszünk, azt garantálom!

Mosolyt erőltettem az arcomra, és elvettem a törölközőt, majd félre álltam, mert kezdetét vette az interjú. Hamar vége volt, indulhattunk is vissza a boxba. Útközben Kimi kezébe nyomta a fehér rongy darabot.

- Csak nem nehéz? – nézett rám.

- Nem, de itt véget ért a csicskáztatásom!

- Most mérges rám, amiért megkértem, hogy fogja meg?

- Nem, pont azért vagyok mérges, mert nem megkért, hanem természetesnek vette, hogy én fogom maga után cipelni! És csak úgy elmondanám mielőtt teljesen szereptévesztésbe esne át velem szemben, hogy én nem a szolgája vagyok, hanem a testőre!

- Értem. –bólintotta. – Majd igyekszem nem elfelejteni! – azzal belépett a boxba, ahol hangos ováció fogadta. Juan is oda ment hozzá, és kezet rázott vele, Connie is gratulált, Ron pedig elismerően biccentett:

- Nem volt rossz. – mondta.

- Tudtam, hogy ezt fogod mondani! – nevetett Kimi.

- Hé mindenki! – jelent meg a csapat szóvivője. – Ma este a Carpatia nevű hajón buli lesz! Ott a helyünk egy ilyen jó eredmény után!

Kimi rám nézett:

- Oda azért elmehetek ugye?

- Igen, persze, velem együtt. – bólintottam.

- Magáról is tudtam, hogy ezt fogja mondani. – sóhajtotta, majd Juan felé fordult:

- Ti jöttök?

- Nem hiszem, Sebet nem szívesen hagyjuk magára. – nézett a fiára Juan.

- Oké, akkor jó éjt! – intett oda nekik.

Én is elbúcsúztam tőlük, meg Ryantől, aztán visszafordultam Kimi felé, aki addigra eltűnt. Hirtelen megijedtem, csak nem itt hagyott? Képes rá, a felől semmi kétségem.

Ron még épp az eredményeket tanulmányozta, úgyhogy odaléptem hozzá:

- Elnézést, nem tudja, hogy…

- Hátra ment a paddockba átöltözni. – mosolyodott el Ron.

- Köszönöm! – azzal elindultam a paddockba.

Most még véletlen sem nyitottam be. Neki dőltem a falnak és vártam, hogy elkészüljön végre. Már vagy negyed órája támaszthattam a falat, mikor kinyílt az ajtó, és szembe találtam magam Kimivel. Mikor meglátott elvörösödött a feje. Végig néztem rajta:

- Ennyi idő alatt sem sikerült elkészülnie? Nem bálba megyünk, egyelőre csak vissza a hotelbe. – mosolyogtam gúnyosan.

- Ne adja itt nekem az ártatlant! Olyan csomót kötött a cipőfűzőmre, hogy nem tudom kibogozni!

- Megmondtam, ha nem köszöni meg akkor így jár! – tettem a fülem mögé a hajam.

- És mégis honnan tudta, hogy nem fogom megköszönni? – vonta össze a szemöldökét.

- Hah, női megérzés. – legyintettem.

- Akkor most bogozza ki! – mutatott a fűzőre.

- Dehogy bogozom! És ha sokáig szerencsétlenkedik itt, akkor már semmilyen buliba nem fog menni, mert véget ér!

- Eddig ezzel szenvedtem! Segítsen már!...Köszönöm! – tette hozzá sietősen.

- Maga javíthatatlan! – sóhajtottam. – Egyszerű kicsomózni. Látja ott azt a szálat, ami egy kicsit kiáll? – mutattam a fűzőre.

- Aha. – nézett le.

- Akkor húzza meg, és volt csomó, nincs csomó! – tártam szét a kezem, mint a cirkuszban szokták, mikor eltűntetnek valamit.

Kimi lehajolt, és meghúzta a fűzőt. Csodák csodájára kibomlott a gordiuszi csomó.

- Hogy én erre miért nem jöttem rá? – dünnyögte miközben visszament rendbe rakni magát.

Lett volna egy-két tippem, de megkíméltem tőlük. Pár perc alatt el is készült.

Elsétáltunk az autóig, bedobta hátra a cuccait, és visszamentünk a hotelhoz.

Amíg Kimi a liftet hívta, addig oda léptem a portáshoz:

- Ma kapott valamilyen csomagot? – intettem a fejemmel Kimi felé.

- Nem, hölgyem, ma semmi sem érkezett. – válaszolt a portás.

Megköszöntem, majd gyorsan beugrottam a liftbe, mert hogy még véletlen se várt volna meg! Sőt gyanítom legszívesebben ki is zárt volna!

Megrovó pillantást vetettem rá.

- Most miért néz így rám? Nem én kezdtem el a portással társalogni.

- Csak egy kérdést tettem fel neki, az még messze nem társalgás. – feleltem.

- Nekem aztán mindegy. – nézte meg magát a tükörben.

Felértünk, kiszálltunk a liftből, és már épp belépett volna a szobába, mikor megragadtam a karját:

- Várjon! – suttogtam.

- Mire? – kérdezte vissza hangosan.

Fogtam és lerántottam guggolásba. Értetlenül nézett rám. A fejemmel az ajtó felé böktem:

- Valaki van odabent. – magyaráztam a mozdulatot.

Az ajtó valóban résnyire nyitva volt.

Kimi bólintott.

- De ez, hogy lehet, csak nekem van kulcsom. – meredt rám nagy szemekkel.

Hát én is erre voltam kíváncsi…