Kimi hirtelen elkezdett az ajtó felé ugrálni. Ijedten kaptam utána:

- Mit csinál? – sziszegtem.

- Bemegyek, és leütöm. – nézett rám, mintha csak azt kérdeztem volna milyen idő lesz holnap.

Ez az ötlet nagyon nem tetszett nekem! Legutóbb valamelyik nem jól sikerült amerikai rémálomban hallottam ilyet, aminek az lett a vége, hogy az illetőt csapták le! Az meg most marhára nem jönne jól!

- Nem megy sehová! – néztem rá, amilyen csúnyán csak tudtam. – Én megyek. – léptem elé.

Kimi rám nézett, és szélesen elmosolyodott. Gondoltam most nem méltatom válaszra a dolgot, de mikor elindultam volna, megfogta a karom.

- Ne bohóckodjon már! – húzta össze a szemöldökét. – Maga akar bemenni? És, ha egy két méteres izompacsirta van bent?

- Akkor az van bent, majd megoldom! Engedjen el! – próbáltam elrántani a karom, de nem engedte.

- Ha én nem mehetek, akkor maga sem megy! – jelentette ki.

- Most nincs idő erre az óvodás viselkedésre! – néztem rá szemrehányóan.

- Nem viselkedem óvodásan! De mi lenne, ha ketten mennénk?

- Szó sem lehet róla! – rántgattam tovább a karom. Azonban hiába, amit egyszer a fejébe vett, azt senki ki nem verte onnan!

- És, ha fegyvere van? – néztem rá. – Nem az a dolgom, hogy lelövessem!

- Miért maga mit fog tenni, ha fegyvere van? Ugyanazt, amit én! Vagy magának talán van fegyvere?

Na jó tényleg nem kaptunk, mert Frank azon a véleményen volt, hogy felesleges vele össze-vissza lövöldözni. Kezdetben én is ezen a véleményen voltam, de most változott a helyzet. Legközelebb meg is mondom Franknek, hogy húzzon a sunyiba!

- Nem, nekem sincs, de ez más helyzet. – próbáltam kihúzni a karom.

- Szerintem semmivel sem másabb, és vagy velem megy be, vagy megvárjuk amíg kijön. – jelentette ki.

- Erre most nincs idő! – löktem meg a vállát.

- Tőlem aztán lökdösődhet, akkor sem engedem be egyedül.

Na ez marha jó! Eddig szerintem az sem zavarta volna, ha átmegy rajtam az úthenger, most meg itt játssza a hőscincért! Viszont, ha tovább szórakozunk sosem tudjuk meg ki van bent, és mit akar! Ellenben abban is biztos voltam, hogy ha nem engedek tényleg kint maradok!

- Jól van, de csendesen. – súgtam oda neki.

Bólintott, és elengedte a karom. Ha most lenne nálam egy bilincs! Tuti odabilincselném valahová! De persze nincs, hogy is lenne!

Az ajtó nyitott részéhez másztunk, én ott óvatosan benéztem. Nem láttam bent senkit.

- Valószínűleg a szobában van. – suttogtam.

- Akkor menjünk már! – türelmetlenkedett Kimi.

- Nyugalom! – szóltam rá.

Megadóan felemelte mind két kezét.

Intettem neki, hogy kövessen. Gyorsan bemásztunk a szűk résen, és a fotel mögött megálltunk. Kissé kényelmetlen volt ez a helyzet, mivel a fotel nem volt túl széles, így kénytelenek voltunk összesimulni. De szerencsére Kimi most nem ért rá gúnyolódni.

Az a valaki, aki a szobában volt, hallhatóan keresett valamit. És még csak azt sem mondanám, hogy halkan tette mindezt!

Kimi a fülembe súgott valamit, de mivel elgondolkodtam nem értettem, hogy mit.

- Tessék?- fordultam felé. Ez nem volt túl jó ötlet, mivel az orrunk összeért, és egyikünké sem érte el az átlag testhőmérsékletet!

- Csak azt mondtam, hogy nem lehetséges, hogy ez a valaki, a merénylő, és a táskát keresi? – nézett rám. – De rohadt hideg az orra! – fintorgott.

- Már hogy ne lenne lehetséges. – fordultam vissza a szoba felé. – A magáé sem melegebb. –morogtam. De miből gondolja, hogy itt a táska? – morfondíroztam.

- Nincs is nálam a táska, amit keress! – hajolt el a fejem mellett Kimi. Mostanság tényleg gondolatolvasó lett!

- Tudom, de ő valószínűleg úgy van vele, hogy inkább leellenőrzi magát!

- Hogy nem hazudok- e?

- Pontosan!

Ekkor nyílt a szobaajtó, és a hívatlan látogató átjött a mi helységünkbe! Kimivel mozdulatlanná dermedtünk. Szerencsére sötét volt, így nem láthatott minket. Ellenben mi sem láthattuk őt.

A fejemmel a nyitott szobaajtó felé böktem, mire mindketten nagyon lassan, és óvatosan elindultunk a szoba felé. Épp fél úton jártunk, mikor emberünk már átkutatta az üres szekrényeket, és felénk vette az irányt. A sötétség azonban akkora volt, hogy semmit sem látott belőlünk. Úgy hogy gyorsan bemásztunk a szobába, és elbújtunk a félig nyitott ajtó mögé.

- Hú, ez meleg volt. – törölte meg a homlokát Kimi.

Enyhén szólva lebukhattunk volna!

Innen jobban meg tudtam figyelni a kutakodót. Fekete ruha borította tetőtől-talpig, még a fejére is fekete sapka volt húzva, úgy hogy az arcából nem láthattunk semmit! Gyorsan dolgozott. Minden fiókot kihúzott, minden ajtón benézett. A gyorsaságának azonban meg volt a hátránya: akkora kuplerájt hagyott maga után, hogy kezdte elveszíteni a fonalat, hogy merre járhatott már. Épp kezdtem megörülni, hogy ez kihasználható lesz, mikor a beszűrődő fényben megcsillant egy pisztoly csöve az övén. Akkor még se lenne szerencsés rátámadni!

Kimi átdugta a fejét a karom alatt, hogy lásson valamit, de ezzel a váratlan megmozdulással, majd nem feldöntött:

- Hé! – morogtam rá.

- A fenébe! – vette ki a fejét a hasamból, és idegesen a zsebében kezdett kutatni.

- Mi a…- nem fejeztem be, mert a pillantásom a fekete alakra esett, akinek a kezében egy mobil telefon világított, és éppen sms-t írt! Gyorsan Kimire néztem, aki már a telefonjával babrált. Hirtelen nagyot sóhajtva lehunyta a szemét, mire elkezdett rezegni a telefon a kezében. Mivel nem számított rá, kiejtette a kezéből. A telefon hangos puffanással ért földet. Ijedten néztünk egymásra. A következő pillanatban nyílt az ajtó, és farkasszemet néztünk a fekete alakkal, és a pisztoly csövével.

A fekete alak legalább annyira meg volt lepődve a látványunktól, mint mi az övétől. Azonban mielőtt bármilyen kapcsolat felvételre is sor kerülhetett volna közöttünk, nyílt a bejárati ajtó.

- Hé, nem mentetek bulizni? – hallottam Ryan hangját.

A fekete alak sem volt süket, sőt megérezte, hogy kezednek a látogatók túl kerekedni rajta, ezért úgy gondolta rövidre zárja a témát. Felemelte a kezét és Kimi felé fordította a pisztoly csövét. Nem gondolkodtam túl sokáig, Kimi elé térdeltem. Ekkor mintha meggondolta volna magát, neki futásból kiugrott az erkélyre és pillanatokon belül eltűnt. Hiába pattantam fel, ő gyorsabb volt! Mire kiértem az erkélyre hűlt helye volt már.

Ryan eközben felsegítette Kimit, bár ő persze nem hagyta magát.

- Minden rendben, köszi. – nézett Ryanre, aztán kijött utánam az erkélyre. Hiába voltak a délelőttök melegek éjszakára eléggé lehűlt a levegő, ezért dideregve álltam az erkélyen, és kitartóan meredtem lefelé, abban a hitben, hogy egyszer le kell, hogy érjen. De hosszú percek teltek el azóta, hogy kiugrott, és még mindig nem láttam lent senkit.

Kimi mögém állt.

- Ööö… köszönöm, amit tett.

Megfordultam, láttam rajta, hogy kissé rémült.

- Nincs mit, ez a dolgom. – válaszoltam, majd feladtam, hogy a sötétséget kémleljem.

Ryan is kijött utánunk.

- Minden rendben? – nézett rám.

- Persze, csak egy kicsit fázok. – mosolyodtam el.

Ettől mintha mindketten feloldottak volna egy kicsit.

- Jól van akkor én vissza megyek Juanhoz, ha bármi van, tudjátok hol találtok.

Bólintottunk, azzal kisétált.

Kimi pár percig csendben nézett maga elé. Aztán rám emelte a tekintetét:

- Én tudom, hogy nem viselkedtem magával a legszebben. – kezdte. – De majd a jövőben megpróbálok ezen változtatni. Mi lenne, ha kezdetnek felhagynánk a magázódással?

Láttam rajta, hogy tényleg megbánt egy-két dolgot.

- Legyen. – adtam be a derekam.

- Remek! Akkor indulhatunk bulizni? – mosolyogott rám.

Nem volt túl sok kedvem, de hát nem volt mese, azt kellett tennem, amit neki.

- Indulhatunk, csak előbb hagy vegyem fel a téli bundám. – rázkódtam össze.

- Persze. – állt félre az ajtóból.

Beléptem a szobába, és szembe találtam magam az óriási rendetlenséggel, amit a fekete alak hagyott maga után. Mintha hurrikán söpört volna végig a szobán!

- Ezzel mi lesz? – mutattam körbe.

- Majd szólunk a takarítóknak. – rántotta meg a vállát Kimi.

- Bele sem merek gondolni minek fognak minket nézni… - kerestem elő a kabátom a táska aljából.

- Én se, de szerencsére nem kell megtudnunk. – mosolygott biztatóan.

- Nem? – kérdeztem, miközben belebújtam a kabátba.

- Nem. – válaszolta. – Majd holnap mikor megyünk, csúnyán fognak nézni, de amennyit fizetünk nekik, annyiért ezt igazán összetakaríthatják.

- Akkor indulhatunk! – készültem el.

Lementünk a mélygarázsba, beszálltunk az autóba, és kihajtottunk a hotelből. Nem messze azonban piros lámpával akadtunk össze. Megálltunk és egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy rengeteg ember kezdett az autó felé rohanni.

- Ajjaj. – nyögte Kimi.

Kinéztem az ablakon, és addigra már tömött sorokban fiatal lányok néztek be ránk, kis füzeteket, és képeket szorongatva.

- Ugye nem hajt át rajtuk? – kérdeztem Kimi arcát nézve, ami cseppet sem volt barátságos.

Hirtelen titokzatosan mosoly jelent meg a szája sarkában.

- Egy részt hajtasz, tudod tegeződünk. Másrészt nem hiszem, hogy jót tenne az imidzsemnek, ha áthajtanék a rajongóimon. 

- Akkor mégis, hogy fogod őket lerázni?

- Elindulok, ha zöldre vált a lámpa, majd arrébb állnak.

- Nem lenne egyszerűbb, ha letekernéd az ablakot, és adnál pár aláírást? – néztem kétkedve a reménykedő arcokra.

- Párat? Látod mennyien állnak itt?

Jó tény, tényleg sokan voltak, de elég kockázatos csak úgy elindulni.

A lámpa zöldre váltott, a rajongók pedig csalódottan félre álltak. Épp elindultunk, mikor egyszer csak valaki elénk ugrott az úton.

Fekete ruhát viselt, és pisztoly volt a kezében, amit egyenesen az autóra szegezett…