Kimi reflexszerűen a fékre taposott. Nem akartam megszólalni mellette, hogy GÁZT!, mert még a végén összezavartam volna. De legbelül azt kívántam, bár átmennénk rajta!

Az autó hangosan csikorogva megállt. Olyan volt, mint az akciófilmekben, még az autó hátulja is táncot járt pár pillanatra. Nem messze a fekete alaktól álltunk meg. Korán sem tűnt annyira magabiztosnak, mint amikor előugrott a semmiből. És menekülni sem próbált, viszont a pisztoly, már nem szegeződött ránk. Nagyon furcsa volt az egész! Mi történhetett vele? Talán csak nem feladja magát?

Amíg én ezen rágódtam Kimi hirtelen kiugrott az autóból, és elindult a fekete alak felé. Az ereimben meghűlt a vér! Egy másodpercig némán, és valószínűleg tátott szájjal ültem az autóban, aztán gyorsan kiugrottam, és utána eredtem! Az a másodperc azonban elég volt neki arra, hogy oda érjen az alakhoz, és a grabancánál fogva istenesen megrángassa! Kezdtem az hinni, hogy ez csak egy rémálom! És, hogy én eddig a falnak beszéltem! Odamegy egy idegen, feketébe öltözött pasihoz, akinek fegyvere van?? Komolyan meg voltam róla győződve, hogy Kimi nem minden angolt szót ért! De leginkább a nemet nem!

Mikor odaértem a fekete alak úgy rángatózott Kimi kezei alatt, mint egy rongybaba:

- Normális maga? Komolyan most…

Nem hagytam, hogy Kimi tovább fenyegetőzzön, az nem áll jól neki!

- Azt hiszem most már elengedheted. – érintettem meg a karját.

Rám villantak a szemei, egy darabig habozott, aztán elengedte a férfit. Az remegve húzta le a fejéről a fekete maszkot. Olyan fehér volt az arca, hogy egy pillanatig azt hittem szellemet látok. De nem szellem volt. Egy középmagas, enyhén pocakos, kissé kopasz, szemüveges férfi állt előttünk remegő lábakkal.

- Mondja csak jó ember, mit csinál este az utcán ilyen öltözetben egy fegyverrel a kezében? – vontam fel a szemöldököm.

- Ugyan már, mégis mit csinálna? – háborgott Kimi. – Egészen egyszerű a válasz: ki akart nyírni!

A férfi ijedten húzta be a nyakát, és szinte szűkölve nézett Kimire.

- Na jó, figyelj menj egy kicsit távolabb. – néztem Kimire.

- Mi? Tessék? Miért küldesz el? – hüledezett.

- Mert fél tőled ez az ember! Ráadásul kötve hiszem, hogy ő lenne a merénylő! De, ha továbbra is üvöltözöl, sose tudjuk meg. Menj arrébb kérlek!

- Dehogy megyek! Ez rám is tartozik, elvégre mégis csak rólam van szó!

- Szóval megakadályozol a munkám elvégzésében? – tettem csípőre a kezem, és húztam össze egészen kicsire a szemem.

- Miért ez az? – lépett hátrébb meglepetten pár lépést.

- Pontosan! – bólintottam. – És, ha nem akarsz egész éjszaka egy dutyiban ülni, akkor arrébb mész egy kicsit. – mutattam a járdára.

- Remek, mondhatom…remek! – fordult vissza a járdáról.

- Köszi!- dobtam felé egy mosolyt, majd reszkető, rövid nyakú férfihoz fordultam.

Meg voltam róla győződve, hogy nem ő merénylő. Ha ő lenne, már rég lelőtt volna minket, de minimum elfutott volna, mikor rájött, hogy forró a talaj. Ehelyett itt reszket előttem.

- Szóval hallgatom. Mi volt ez az előbbi? – néztem rá.

- Én nem… nem tudtam… nem… - rázta a fejét. A szemei arról tanúskodtak, hogy eléggé össze van zavarodva, és ijedt.

- Mit nem tudott? Beszélne végre? – közben küldtem egy vészjelet Willnek a csipogómról.

Lehunyta a szemét kifújta a levegőt. Ezek után láthatóan jobban festett. Félve Kimire pillantott, de mikor ő dühösen visszanézett rá, elkapta a tekintetét.

- Az egész alig pár perce történt. – kezdett bele végre valahára. – Itt ültem a parkban, mindig itt ülök, nem szeretek otthon lenni, nyomasztó a légkör. Szóval itt ültem, amikor egyszer csak odalépett hozzám az a férfi…

- Milyen férfi? – kaptam fel a fejem.

- Hát … férfi. – rántotta meg a vállát. – Sosem láttam errefelé, pedig én mindenkit ismerek itt. – bizonygatta.

- Elhiszem. – sóhajtottam. – Szóval nem látta még azelőtt a környéken. Tehát idegen volt.

- Pontosan. – olyan hevesen bólogatott, hogy majd leesett a feje a nyakáról. – És odajött hozzám.

- Ezt látták esetleg mások is?

- Nem… nem hiszem. – rázta meg a fejét. – Egyedül voltam.

- Értem. – bólintottam. – Folytassa csak. – néztem rá.

- Szóval odajött hozzám, és azt mondta, hogy ad nekem 500 dollárt, ha felveszem ezt a fekete ruhát és ezzel a műanyag pisztollyal kiugrom a maguk autója elé. – nyújtotta felém a pisztolyt, ami így közelről megnézve valóban játék pisztoly volt, de a legélethűbb kategóriából.

- Honnan tudta, hogy melyik autó elé kell ugrania?

- Hölgyem ne értse félre, de errefelé nem túl sok külföldi autó mászkál, főleg nem ilyen ezüstszínű mercedesek.

- Ó, értem. – bólintottam. – Szóval 500 dollárért elvállalta, hogy más helyet kerül börtönbe?

- Más helyet… börtönbe? Miről beszél maga? – sápadt el. – Erről nem volt szó! Nekem csak azt mondta az alak, hogy ugarjak ki az autó elé!

- És magának meg sem fordult a fejében, hogy teljesen feketébe öltözve, pisztollyal a kezében kiugorni egy autó elé, nem vicces? – kiabáltam vele.

- Csak műanyag volt… - dadogta.

- Adja ide! – nyújtottam a kezem. Belecsúsztatta a pisztolyt, én pedig zsebre tettem.

- Hogy nézett ki az a férfi?

- Hát nem is tudom…

- Na ide figyeljen! – kaptam el a nyakánál fogva a ruháját. – Ha nem kezd el értelmes összefüggő mondatokban beszélni, esküszöm, hogy bekaszlizzák egy életre!

Kimi a járdáról elismerően füttyentett, és tapsolt kettőt.

- É… értem. Igyekszem, igyekszem. – bólogatott a férfi.- Szóval magas volt, öltönyös, barna hajú, középkorú…

- Erőltesse már meg az agyát egy kicsit! – förmedtem rá. – Ez a leírás a fél világra igaz! Nem volt valami ismertetőjel rajta?

A férfi kétségbeesetten nézett rám:

- Sötét volt, és nem is igazán figyeltem meg!

- Csodálatos. – vetettem oda. – Akkor elmondaná végre, hogyan vette rá erre a marhaságra?

- Hát az 500 dollár. – úgy nézett rám, mint akinek meggyőződése, hogy egy elmebeteggel beszélget.

- Hol van ez a férfi most? – néztem körbe.

- Mi… hogy… nem… nem egészen értem…

- Jó ember, ha nincs itt valahol az a férfi akitől a pénzt kapta, akkor mi a fenének csinált ekkora baromságot? Miért nem fogta a pénzt, és ment szépen haza?

- Ja… hát nekem ez nem is jutott eszembe. – dörzsölte meg a homlokát.

Kétség sem fér hozzá, az egyik hivatal leglelkiismeretesebb dolgozóját találta meg magának a merénylő!

Ekkor kanyarodott be az utcába egy rendőrautó. Will szállt ki belőle. Komoly léptekkel odajött hozzánk, majd karon ragadta a férfit.

- És most lecsuknak? – kiabálta az rémülten.

- Még szép! – szólt oda Kimi gúnyosan. – Miért mit hit ezzel a Bahamákra nyert egy utat?

Will berakta a férfit az autóba.

- Bocs, hogy késtünk. – szólt ki Hannah. – Csak olyan nehéz volt egyenruhát szerezni. – kacsintott rám.

A férfi a hátsó ülésen ide-oda kapkodta a fejét.

- Ne aggódjon uram. – néztem rá barátságosabban. – Ők a kollégáim. Kihallgatják magát részletesen, aztán elengedik. És azt hiszem az is meg van mire kell, hogy költse azt az 500 dollárt.

- Mi… mire? – kérdezte, de addigra már Will felé fordultam.

Ekkor tűnt fel, hogy Kimi sétának álcázva vándorolgat egyre felénk, és az óvatlan pillanatokban lábujjhegyre állva kíváncsiskodik a fejleményekről.

- Azt hiszem jobb, ha mi megyünk. – böktem a fejemmel Kimi felé.

- Igen, én is azt hiszem. – mosolyodott el Will. – Bevegyük a csapatba?

- Isten ments! – ráztam meg a fejem.

- Oké, nem kell aggódni. A pasi mondott valamit? – bökött az autó felé.

- Nem túl sokat, hátha nektek többet fog.

- Gondolod be kell vennünk a tanú védelmi programba?

- Nem tudom, attól függ mit nem mondott el nekem a „megbízójáról”. Ha nektek is csak annyit fog tudni mondani, mint nekem akkor felesleges.

Will bólintott.

- Akkor jó szórakozást! – súgta oda nekem.

Erre elfintorodtam.

- Szuper ez az este! – jelentettem ki, és elindultam Kimi felé.

Ő megvárt a járdánál, aztán az autóig úgy jött mellettem, mint egy kis gyerek, aki tudja, hogy készül valami, csak nem mondják el neki.

- Ő a merénylő? – állt meg az autónál, és nézett rám a csomagtartó mögül.

- Nem. – ráztam meg a fejem. – Ő is csak az egyik áldozata.

- Még hogy ő áldozat! –dohogta Kimi.

Beszálltunk az autóba, és elindultunk. Épp a kikötőben jártunk, mikor csipogott a telefonja. Előkapta, majd pár perc múlva a kezembe nyomta:

- A szemét! – morogta.

Elolvastam az sms-t:

„Remélem maga is olyan jól szórakozott a kis tréfámon, mint én! Most még van kedvem tréfálkozni, de a türelmemmel együtt a humorérzékem is fogyóban van! Keresse meg a táskát!”

Itt az ideje, hogy ki derítsem milyen táskáról is van szó!