Miért hősködöm mindig? Miééért? Sosem voltam Superman típus, és nem csak azért, mert nem állna jól a feszülős cucc, hanem azért sem, mert arra születni kell! És nálam azt hiszem itt hiányzik valami. Átkutattam mindent! Reptéren talán nem szerencsés ilyet mondani, de nagyjából eget, földet! És Kimi nincsen sehol. Pedig még a férfi toiletbe is bemerészkedtem, ami 5 percet vett igénybe, mert ki kellett kémlelnem mikor nincs bent semmi és ez elég nehéz feladta volt. De eredmény nulla. Leültem a terminálba és megjelent előttem a kép, hogyan átkozódnak a magánrepülőn. Talán mindjárt érkezik is valaki segíteni-néztem a segítség érkezésének várható irányába. De nem közeledett ott senki. Akkor mégis csak egyedül kell Kimit előkerítenem. Nem tűnhetett el! És mi van, ha elrabolták?- furakodott be a gondolat az agyamba. Éreztem, ahogy összeszorul a gyomrom. Nem, nem, nem. Az nem történhetett meg! És, ha mégis? Aj, össze kell magam szednem, különben egyre rosszabb dolgok fognak eszembe jutni. Felpattantam és elszántan kezdtem elölről mindent.  Végig pörgettem a helyeket, ahol már néztem és erősen koncentráltam azokra ahol még nem. Épp a női mosdó előtt haladtam el, mikor egy kósza gondolat furakodott szürkeállományom előterébe: mi van, ha esetleg „ott” van bent? –fordultam az ajtó felé. Hallottunk már ilyet, hogy valaki odajár, ahová a másik nem. Körülnéztem és majdnem fütyürészni kezdtem, mint egy ócska kémfilm főszereplője, de mivel nem tudok fütyülni és nem is igazán kéne még feltűnőbbnek lennem, így csak benyitottam a női mellékhelységbe. Erősen megvilágított, enyhén amónía szagú helység volt, mint minden normális nyilvános WC.  A fehér csempéken visszatükröződött az apró ablakon beáradó fény, a mosdók feletti tükrökből pedig saját magammal néztem farkasszemet. Úgy tűnt nincs idebent senki, mégis valami furcsa érzés fogott el, mikor halk nyöszörgést hallottam valamelyik zárt ajtó mögül. Odasétáltam, megköszörültem a torkom - csak ha netán nem Kimi lenne odabent, akkor ne higgyenek perverz leszbikusnak- majd bekopogtam:

 - Kimi, te vagy az? – suttogtam, miközben eszelősen néztem körbe és mormoltam száz imát, hogy be ne nyisson most valaki, mert sose mosom le magamról a „dilis Kimi rajongó” jelzőt. Egy világ fog azon csámcsogni, hogy a női mosdó egy fülkéjéből szólongattam! A fülkéből hangos nyögés hallatszott és halk nesz, mint amikor valaki nehézkesen felül. 

- Kimi? – próbálkoztam még egyszer, most már nem sandítottam a bejárati ajtó felé. 

- Én vagyok. – motyogta elég vérszegény hangon. – De nem kell világgá kürtölni. – mordult az ajtóra.

- Jól van, ha nem kérdezek honnan tudhattam volna, hogy te vagy az? Ráadásul egy női illemhelyen…

- Ne dumálj ennyit, e nélkül is szétmegy a fejem. – nyögött fel hangosan.

Nem válaszoltam, helyette kinyitottam az ajtót és bekukkantottam a fülkébe. Kimi a fülke egyik falának dőlt, a lábait felhúzta és fájdalmas fintorral az arcán a tarkóját tapogatta.

- Leütöttek. – vetette oda mogorván.

- Nem mondod?  - játszottam a meglepődöttet. – És elárulnád mit kerestél a terminálban egyedül? – húztam össze egészen kicsire a szemem és tettem keresztbe a karom.

- Elmondom, de előbb segíts…kérlek. – tette hozzá gyorsan, mikor látta, hogy egyáltalán nem vagyok jó kedvemben. Beléptem az apró fülkébe, felsegítettem Kimit, majd engedtem, hogy a vállamra támaszkodjon és kitámogattam a szűk előtérbe.

- Mosd meg az arcod. – mutattam a csapok felé. Nem nézett ki túl jól, de mégis mit képzelt, hogy egyedül rohangál egy ekkora reptéren?

Hallgatott rám és pár percig vizet locsolt az arcára. A tarkóján egy kis púp nőtt, de nem tűnt vészesnek.

- Jól vagy? – szakítottam meg a csendet.

- Igen, azt hiszem. Bár egy kicsit szédülök. – bólintott fájdalmas arckifejezéssel.

- Ne aggódj, amilyen szerencsés vagy mostanában nem lesz agyrázkódásod. – fogtam meg a karját és indultam el vele az ajtó felé. Mégsem maradhatunk ítéletnapig egy női mosdóban!

- Agyrázkódás? – borzongott meg. – Nincs agyrázkódásom. – bizonygatta, de inkább csak magának. Kinyitottam az ajtót, majd kidugtam a fejem és körbe néztem. Úgy tűnt némi nyugalom állt be a váróban, mert alig lézengett itt-ott egy-két ember.

- Mehetünk. – léptem ki az ajtón, a kezem még mindig Kimi karján tartva. Úgy tűnt nem ellenkezik, szerencsére, ezzel az én dolgom is megkönnyítette.

- És akkor most amíg visszaérünk a magángéphez, szépen elmeséled, hogy miért is indultál útnak EGYEDÜL? – az utolsó szót indulatosan löktem oda.

Kimi azonban ahelyett, hogy elszégyelte volna magát, vagy egy kicsit is tanult volna az ügyből, kirántotta a karját a kezeim közül és felvette a fapofát.

- Mivel te nem voltál itt…- kezdte.

- Ó, ó, ó. – szakítottam félbe rögtön. – Megbíztam a bátyád, hogy helyettesítsen, ameddig nem leszek itt, tehát nem volt magadra hagyva. De te leráztad őt.

- Honnan veszed? – makacskodott.

- Lehet, hogy nem tűnök egészen normálisnak- itt mintha egy köhögésbe rejtett „az nem kifejezést” hallottam volna- de nem vagyok hülye és nem szeretem, ha annak néznek. Különösen nehezen viselem, ha olyas valaki néz annak, akinek az életére kell vigyáznom.

- Jól van, Matahari. – sóhajtott fel Kimi.

- Nem vagyok Matahari! – sziszegtem. – Az a nő a testét használva szerzett meg titkos dokumentumokat és információkat politikusoktól és más nagyhatalmú férfiaktól. Ne hasonlíts hozzá!

- Jó akkor most kíváncsi vagy mi történt, vagy további történelem órában lesz részem? – léptünk ki az épületből és indultunk el a hátsó udvaron.

- Mondjad. – sóhajtottam. – Csak egy kis kultúrát próbáltam közvetíteni feléd…

- Szóval felszálltunk a gépre Ramival, a többiek még a reptéren rohangáltak ide-oda, Juannék meg sem érkeztek még. Ültünk és beszélgettünk, minden rendben volt, aztán hirtelen kaptam egy smst.

Felkaptam a fejem.

- Nem, nem a merénylőtől jött. – rázta a fejét. – Jennitől. – vette elő a telefonját és kereste meg az üzenetet.

„Itt vagyok a reptéren, ha tudsz gyere a mosdókhoz, beszélnünk kell, fontos!”

Kimire sandítottam:

- És egy pillanatig sem gondoltad, hogy a merénylő írt Jenni nevében? – adta, vissza neki a telefont.

- Megfordult a fejemben, de aztán arra gondoltam, hogy eddig sem folyamodott ilyen eszközökhöz, akkor most miért tenné? Raminak azt mondtam, hogy lemegyek megkeresem Ront, biztos ott van a környéken. A mosdóknál aztán – nagyot nyelt mielőtt folytatta volna- megláttam Jennit. Nem képzelődtem! –vágta rá gyanakvó pillantásomra. – De mielőtt szólhattam volna neki, bement abba a WC-be. Egy percig sem gondolkodtam utána mentem. Csakhogy épp beléptem az ajtón, mikor valaki hátulról fejbe vágott. A többire én nem emlékszem, de azt hiszem egyértelmű. – dörmögte befejezésül.

- Nem akarok abba az érzékeny lelkivilágodba beletaposni – kezdtem, mire elfintorodott- de, ha Jenni ment be előtted a mellékhelységbe, akkor csak ő vághatott ilyen istenesen fejbe. És- folytattam gyorsan, mikor láttam, hogy közbe akar vágni- erre a legjobb bizonyíték, ha tényleg őt láttad, az, hogy bevonszolt egy fülkébe és ájultan magadra hagyott.

Kimi teljesen lelombozódott és fájdalmasan nagyot sóhajtott.

- Kimi, biztos Jenni volt az?

- Szeretném azt hinni, hogy nem. De ezer közül megismerném ezt. – nyitotta ki a tenyerét.

Egy gyűrű volt benne. Megragadtam a kezét, hogy jobban meg tudjam nézni.

- Ez az aminek gondolom? – kérdeztem.

Mielőtt válaszolhatott volna azonban vakuk ezrei kezdtek villogni és mi ott álltunk majd nem kéz a kézben és Kimi kezében egy gyűrű volt…

- Mr. Räikkönen, Mr. Räikkönen ez az, aminek látszik? – rohant felénk vigyorogva egy riporter…