Végem van! Mindenki utálni fog! Szájára vesz a sajtó és mindenhol az én rémült képem lesz a címlapon! És ha ez még nem lenne elég jönnek majd a találgatások és magyarázkodhatok megrendezett-tapsolós talkshowkban! És nem fog nekem hinni senki! Áááá!

- Ne mondj semmit, bízd rám. – sziszegte felém Kimi.

- Ő az új barátnő? – erőszakoskodott Valaki, a riporter.

Kimi megragadta a kezem és elkezdett maga után húzni. Mint egy megszeppent, szégyenlős kölyök úgy loholtam utána.

- Nem nyilatkozom. – jelentette hűvösen.

- Mióta tart a kapcsolatuk? Miért titkolják? Eljegyzés lesz? – nyomult utánunk Valaki, aki úgy tűnt a szívós fajtából való és nem adja fel egykönnyen.

- Nem nyilatkozom. – ismételte Kimi és sietősre fogta.

- És maga? – ragadta meg indulatosan a karom. – Mondjon már valamit!

- Eresszen el! – téptem ki a karom a kezei közül. – Mégis mit képzel ki maga, hogy itt erőszakoskodik velem? – rivalltam rá. Valaki meglepetten hátrált néhány lépést.

- Nem erőszakoskodom. – felelte higgadtan. – Csak kérdeztem.

- Elég volt a kérdéseiből! – tolt maga elé Kimi, mielőtt válaszolhattam volna.

- Rendben szóval nem mondanak semmit. – firkantott valamit a jegyzetfüzetébe.

Kimi még vetett rá egy kósza pillantást, aztán maga előtt tolva felszálltunk a gépre.

Fent hatalmas éljenzés tört ki, mikor elindultunk hátrafelé.

- Az elveszett bárányka és jó pásztora. – vigyorgott ránk Haug.

Úgy döntöttem nem mondok semmit. A pásztor jobb, mint a paraszt. Legalábbis szerintem.

Kimi és én leültünk a gép hátuljába. Ő rögtön kikapott a kis hűtőből egy doboz almalevet és egy hajtásra lenyelte. Én hátradőltem és kifújtam magam. Nem bírom a stresszt, erre jöttem rá az elmúlt napok alatt. Olyan fáradtnak éreztem magam, mint ha évek óta egy napot sem pihentem volna. Az biztos, ha ez a megbízatásom véget ér, túlélem és túléli más is akkor elmegyek egy kis szabadságra…mondjuk úgy 1 évre!

-… neked mi a véleményed? – hallottam váratlanul Kimi hangját.

Ajjaj, azt hiszem valamiről lemaradtam.

- Ahham, én is így gondolom. – bólogattam hevesen.

Kimi összehúzta a szemöldökét:

- Fogalmad sincs miről kértem ki a véleményed, igaz?

- Hát…nincsen. – vallottam be.

- Gondoltam, Csipkerózsika, te folyton álmodozol. – csóválta a fejét.

- Csipkerózsika sem vagyok! – húztam ki magam.

- Na, veled mi bajod? Matahari nem tetszett, pedig nem lehet semmi nő, de legyen nem tetszettek a módszerei, na de Csipkerózsikának mi a hibája? – dőlt hátra.

- Az, hogy…alszik. – feleltem sután.

- Nagy bűn. – bólogatott Kimi.

- Hagyjuk a hasonlatokat! – legyintettem türelmetlenül. Nem volt kedvem sem mesefigurákról, sem híres kémnőkről diskurálni. – Megismételnéd, amit mondtál? – pislogtam szépen egy mosollyal megtoldva.

- Igen, ha abba hagyod ezt a nézést. Fusztrált leszek tőle. – húzódott arrébb.

Az arcomról eltűnt a kedves mosoly.

- Így mindjárt jobb, kezdesz hasonlítani magadhoz. Na szóval mi a véleményed erről az egészről?

- Mármint a mai nap történtekről? – kérdeztem bizonytalanul.

Kimi fáradtan megdörzsölte a szemeit:

- Nem. – sóhajtott idegesen. – A Vb állásáról kérném ki a véleményed. Ne fárassz már, kérlek! – nézett rám esengve.

- Jól van. – rántottam meg a vállam. – Én úgy gondolom, hogy valószínűleg nem Jenni volt, aki az smst küldte.

- De ő volt! – bizonygatta Kimi.

- Figyelj én is láttam Bahreinben hozzá nagyon hasonlító lányt és mégsem ő volt az. Azt mondtad csak hátulról láttad igaz?

- Igen, de…

- Akkor semmi sem bizonyítja, hogy ő lett volna.

- Olyan volt a haja, az alakja, a ruhái, csak megismerem a feleségem…illetve a volt feleségem. És, ha nem ő volt, akkor mivel magyarázod ezt? – vette elő ismét a gyűrűt.

- De, ha ő volt- folytattam- akkor mi a fenéért ütött le?

Kimi nem válaszolt egyből. Aztán később sem.

- De akkor is, ez biztos, hogy az eljegyzési gyűrűje. Én csináltattam, egyedi benne van a nevünk! – nézett rám kétségbeesetten.

- Rendben, akkor maradjunk annyiban, hogy amint lesz időm utána nézek a dolognak. – bólintottam. Nem akartam Kimit megijeszteni azzal, hogy ha nem Jenni várt rá a mosdóban, de a gyűrű mégis hozzá került, akkor félő, hogy a volt felesége a merénylő kezében van.

- Kimi miről beszél ez az ember? – rohant felénk Ron, és a mobilját lobogtatta.

- Ki? Mi? – nézett rá fáradtan Kimi.

- A Sporthírek riportere azt állítja, hogy nem voltál hajlandó nyilatkozni neki!

- Persze, hogy nem! – fakadt ki Kimi. – Azt hitte, hogy Cassie a barátnőm és erről akart minket faggatni.

Ron a plafon felé emelte a szemét, majd visszatette a füléhez a készüléket és arrébb sétált, miközben olyanokat harsogott, hogy „cáfolom, mint a huzat” és „beperelem, ha nem valós információkat közöl”.

- Ezeket az ügyeket nem a sajtófőnöködnek kéne intéznie vagy a menedzserednek? – tettem fel hirtelen a kérdést.

- Nálam a kettő ugyanaz. – vett ki Kimi még egy doboz almalevet.

- Igen, és? – vártam a folytatást. – Hol van?

- Szül. – jött a tömör válasz.

- Öhm, hogyan?

- Gyereket vár, szülni fog. A 7. hónapban van. És mivel ilyen fennforgások vannak most, jobb neki otthon, biztonságban.

- Na, de akkor elméletileg nincs menedzsered. – gondolkodtam hangosan.

- De gyakorlatilag van. Tartjuk a kapcsolatot telefonon és interneten is. Annyi a különbség, hogy ő nem áll mögöttem mikor nyilatkozom, egyébként rendesen végzi a munkáját.

- De akkor most miért Ront hívta ez a riporter?

- Van amelyik szeret beárulni a csapatfőnöknél, mert azt hiszi ezzel elér valamit. – rántotta meg a vállát Kimi. – Nem ő az egyetlen, aki nem járja végig a kötelező lépcsőfokokat, vagy nem azt kérdezi, akit kéne.

- Értem. – bólintottam.

Szóval se feleség, se menedzser, se család, se barátok. Kimi elég magányos lehet. Másrészről viszont megértem a döntését, ki kockáztatná a szerettei életét?

- Almalevet? – nyomta az orrom alá a dobozt.

- Kérek, köszi. – válaszoltam, erre a kezembe nyomta az egészet.

- Pohár nincs. – felelte röviden.

Pár pillanatig elgondolkodtam rajta, hogy most át akar-e verni vagy egészen egyszerűen lusta poharat adni, de aztán a szomjúság győzedelmeskedett és beleittam a dobozba.

Kimi hátradőlt az ülésben és behunyta a szemét.

- Most hová megyünk? – néztem ki a gép ablakán. – Rögtön a következő pályára.

- Nem, most a legközelebbi reptérre. – felelte Kimi.

- Öhm, miért? Ez gép nem tud addig elvinni? – fordultam felé.

Kimi kinyitotta a szemét és úgy nézett rám, mint egy eszelősre.

- Nem. És nem is megyünk azonnal a következő pályára. Kaptunk 3 szabadnapot, tekintve a zaklatott évkezdésre és ezt mindannyian otthon töltjük.

- Akkor mi majd Svájcba megyünk? – kérdeztem lelkesen, ott még úgy sem jártam.

- Nem. – felelte Kimi.

- Nem? – kérdeztem vissza.

- Jól hallottad. Nem Svájcba megyünk, hanem meglátogatjuk a családomat, Finnországban. – dőlt hátra újból, majd hátat fordított nekem és elaludt.

Finnország? Család? Jaaj én erre nem vagyok felkészülve!