Németországban elbúcsúztunk a többiektől, majd átszálltunk a reptéren várakozó magángépre. Mindketten fáradtak voltunk, alig beszéltünk rövid út alatt. Mikor kiszálltunk a gépből egy pillanatra megdermedtem.

- Elfelejtettem szólni. – nézett rám Kimi, miközben egy mosolyt próbált elfojtani .- Egy kicsit hűvösebb az idő, mint Bahreinben.

 Kicsit? Nem kicsit van hidegebb, hanem rohadtul nagyon! Biztos ellilult a szám! Úgy fogok kinézni, mint valami párnapos vizihulla! Vagy egyszerűen megfagyok, most, rögtön.

- Az autóban, majd átöltözhetsz! – bökött a fejével egy autó felé. Bólintottam, majd körbefontam magam körül a karomat és hangosan vacogva elindultam az autó felé.

- Ha ennyire rohansz nem is kell majd átöltöznöd. – vigyorgott felém.

- Örülök, hogy jól szórakozol! – toporogtam egy helyben. – Sőt feltételezem direkt nem szóltál, de most már kiszórakozhatnád magad!

- Ne sértegess. – csóválta a fejét komolyan, miközben kinyitotta az autó ajtaját. – Ó! – kapott a fejéhez.

- Mi az? – kérdeztem ijedten.

- Hát…- még véletlen sem néz rám, tuti valami gond van! – A csomagjaink már elindultak a házhoz.

- Hogy…hogyan mondtad? – vacogtam felé. Lehet az összes fogam mindjárt kiesik a fagyott földre és szedegethetem majd össze őket egy kis zacskóba, hogy majd alkalomadtán, esetleg egy portézisbe őket építsék be.

- Szállj be, bekapcsolom a fűtést. Gyorsan ott leszünk. – bizonygatta hevesen.

Rosszalló pillantást lövelltem felé, de méltatlankodás helyett inkább behuppantam a melegnek ható autó anyósülésére. Kimi is beszállt és már indultunk.

- Tényleg nem szándékosan nem szóltam. Elfelejtettem.

 - Jól van, túlélem. – dünnyögtem. – Mikor érünk… hová is megyünk?

- Espooba. – kanyarodott le Kimi a főútról. – Körülbelül egy óra múlva ott is leszünk.

Néztem a tájat. Sosem jártam még Finnországban. Az ember azt hinné eltudja képzelni milyen az, ha állandóan hideg van vagy ha az átlag hőmérséklet 10 fok, de nem így van! Főleg nem a Szahara után. Ez így durva váltás volt! De tagadhatatlanul szép ország. Hófödte hegycsúcsok alatt havas mezők, néha ezeket városok szakítják meg. Békés látvány. Legszívesebben el is aludtam volna. Ha tudnék autóban aludni. De nem tudok, nagyon nem! Ennek köszönhetően persze az alvókám szenved hiányosságokat. Ezért kéne a pihe-puha ágyban kialudnom magam! De nem panaszkodom, nem én.

- A következő város már Espoo. – mutatott Kimi egy útjelző táblára. De jó! Mindjárt igazi meleg lesz!

Kimi elfordult, amerre a tábla mutatta. Erdős rész következett, sötét volt az orromig alig láttam. A fényszóró fényében követtem az utat, ami sűrűn kanyargott és néhol elég keskenynek tűnt.

- Ez a hivatalos út? – meredtem magam elé.

- Igen, de itt mindig ilyen sötét van. Szóval aki erre lakik az már csukott szemmel is tudja az utat.

- És, aki nem itt lakik? – kérdeztem gyanakodva.

- Előfordulnak balesetek. – rántotta meg a vállát Kimi. – De ha valahol nem vagy járatos ott nem tanácsos száguldozni.

- Aha. – nyögtem, mert épp egy éles kanyarba értünk.

- Szeretem ezeket a hegyi utakat. – vigyorgott rám, mikor meglátta arcomat. – Itt aztán tekerni kell a kormányt. Nem akarod kipróbálni?

- Nem köszi. – ráztam határozottan a fejem. – Nincsenek ilyen vágyaim. Ráadásul azzal a tempóval holnapra sem érnénk oda.

- Van jogosítványod? – nézett rám.

- Igen, de inkább nézd az utat! – sikkantottam, mert egy újabb kanyar tekergőzött előttünk. – Várjunk csak… te nem feltételezed rólam, hogy tudok vezetni? – vontam össze gondolkodón a szemöldököm, miután túléltük a kanyart.

- Nem mondtam ilyet. – felelte rögtön.

- De megkérdezted, hogy van-e jogosítványom?

- Csak, mert nem tudtam, hogy van. – felelte sután.

- Szóval szerinted rossz sofőr lennék?

- Te imádod kiforgatni mások szavait, igaz? – a hangjában egy cseppnyi indulat sem volt. Úgy tűnt jót tett a hisztijének a friss finn levegő.

- Úgy is tudom, hogy mi volt a kérdésed mögött húzódó gondolatod.

Kimi felnevetett:

- Akkor jó! Bekapcsolom a rádiót. – komolyodott el hirtelen, pár pillanat múlva pedig kezdetét is vette egy finn nyelvű műsor, amiből egy szót sem értettem.

Ahogy leértünk a tekergős erdős szakaszról ritkultak a fák és a távolban már látni lehetet Espoo házait.

- Nem sokára elérünk egy kis hidat, aztán már csak pár perc. – nézett az órájára Kimi.

Bólintottam, majd néztem a tájat. Elevenen élt még bennem a csípős hideg, amit a reptéren éreztem, de a meleg autóból szemlélve a tiszta eget még akár azt is hihetné az ember, hogy kellemes 25 fok van. De nincs! Itt jégkorszak van! Talán még mamutok is élnek a hegyekben!

A hidat már messziről lehetett látni. És már egy-két ház is megjelent az út szélén. Civilizáció

- örömködtem magamban. Itt nem lesznek mamutok, maximum egy múzeumban!

Áthajtottunk  a hídon, majd rögtön le is kanyarodott Kimi.

- Az a ház az! Ott balra! – mutatott egy nagy fehér házra.

Megállt a ház előtt, aminek kapuján ott díszelgett a Räikkönen név. Kinyitottam az autó ajtaját, majd kidugtam az orrom. Mondanom sem kell le is fagyott röpke másodpercek alatt.

Kimi az autónak dőlve várta, hogy megbarátkozzak az idővel.

- Nem mintha sürgetni szeretnélek, de én is egy halásznadrágban és egy pólóban vagyok. Ha kiszállnál, akkor előbb a melegben lehetnénk. – dugta be a fejét az ablakon.

- Jövök már, jövök. – trilláztam, miközben kikászálódtam.

Beléptünk a kapun. Csend volt és nyugalom. Nyomát sem láttam annak, hogy várna minket bárki is.

- Mond csak szóltál róla, hogy jövünk? – sandítottam Kimire.

- Nem. – rántotta meg a vállát. – De ők a családom csak érkezhetek bejelentkezés nélkül is.

Elindultunk a ház felé. Alig tettünk pár lépést, mikor a ház mögül hirtelen Ajax kezdett rohanni felénk..

- Itt sem fog széttépni, ugye? – léptem egyet hátra.

- Nem, dehogy!

Ajax azzal a lendülettel, amivel érkezett lelkesen rám vetette magát, ismét. Mivel nem számítottam a szívélyes üdvözlésre a váratlan súlytól fenékre ültem. Ajax lelkesen megszagolt, majd a mögöttem remekül szórakozó Kimihez sétált.

- Bocsi! – emelte fel a kezét védekezően. – Ritkán szokott ilyet csinálni. – segített fel.

Remek, most már nem csak fagyott vagyok, hanem koszos is! Istenem, mikor érnek már véget a megpróbáltatásaim?

- Kimi, te vagy az? – hallottuk a ház felől. – Nem is tudtam, hogy hazajössz! – érkezett meg egy nő, akit Kimi édesanyjának tulajdonítottam.

- Ó! – tévedt rám a tekintete.

- Jó napot! – köszöntem.

- Gyertek be, hogy vagytok felöltözve? Nem Hawaii-in vagytok! – azzal Ajaxal a nyomunkban elértük végre a bejárati ajtót.