- Magyarázatokat akarok, most! - dobbantottam, mikor megszabadultunk végre a fotósoktól.

- Most magyaráztam el, miért kellett ezt hazudnunk! - fakadt ki Kimi. Na tessék még ő van kiakadva!

- Igen a szponzorok miatt! Tudom, hogy nem igazán érdekel, de el tudod képzelni, hogyan érzem magam? És ne fogd a kezem! - rántottam ki a kezem a kezei közül.

- Nem tudom elképzelni. De ez volt a legjobb, amit tehettünk. És most már hiába ez a hiszti, ebből nincs kihátrálás.

Ó, hogy ennél jobban semmit sem utálok! Kész helyzet elé vagyok állítva! Mi a búbánatot csináljak? Hívjak fel egy újságot, hogy ez az egész hazugság? Attól csak még nagyobb lesz a kalamajka! Még a végén Kimit valami depressziós kapcsolatfüggőnek fogják beállítani, amit mellesleg megérdemelne! Abban viszont igazuk van, hogy nem szivároghat ki, ami hétvégén történt. De ez akkor is felháborító! Legalább elmondhatták volna, hogy ez lesz! Nem hogy megkérdezni...

- A szüleim...- kezdte Kimi.

- A szüleid tudják az igazat, őket teljesen felesleges hülyítened ezzel a mesével .- vetettem oda.

- Elmondtad nekik? - támadt nekem Kimi.

- Ne kiabálj velem!

- Te is kiabálsz!

- Kicsit több okom van kiakadni, mint neked! - fordultam vele szembe. Nem válaszolt. - Különben meg nem kell aggódnod, annyit tudnak, hogy a testőröd vagyok, semmit többet. - indultam tovább az autó felé, ahol Kimi szülei már heves mozdulatokkal sürgettek minket.

- Kösz. - mondta végül.

- Mit? - hökkentem meg.

- Hogy nem mondtál el nekik mindent.

- Nem az én dolgom. - rántottam meg a vállam. - De nem értek veled egyet ebben a kérdésben SEM. Ők a szüleid, legalább nekik elmesélhetnéd mi történik körülötted, úgy könnyebben megértenék miért dobod el őket magadtól.

- Nem vagyok kíváncsi a véleményedre. - közölte nyersen.

- Ó, hát ez remek! Tudtommal én leszek a jövendőbelid, és nem érdekel a véleményem?

- Nem. És csak addig vagy a mennyasszonyom, ameddig ennek az egésznek nem lesz vége! Aztán te jobbra, én pedig balra!

- Én is így gondoltam. - rántottam meg a vállam.

- Siessetek, gyerekek foglaltattunk asztalt, de oda kéne érnünk időben! - szállt be az autóba sietősen Mati.

- Mi külön autóval megyünk. - ragadta meg a karom - már megint, agyamra megy ezzel!!!- és kezdett húzni az autó felé.

- Kimi Räikkönen! - csattant fel Paula. - Hogy bánsz te azzal a lánnyal? Ezt tanultad te tőlünk? - Kimi elengedte a karom. Kinyitotta az autó ajtaját, majd beült. Csatlakoztam, mivel nem volt más választásom. Pedig sokkal szívesebben lettem volna a szüleivel és Ramivel egy autóban.

- Kösd be magad. - morgott rám, mikor kikanyarodtunk az útra. Fogtam az övet és bekapcsoltam.

- Miért kellett veled jönnöm? - néztem ki bosszúsan az ablakon.

- Mert be kell ugranunk neked valami ruhát venni.

- Ó, hát persze! - csaptam a homlokomra. - Így nem vagyok elég megfelelő melléd, igaz?

- Nem. Hanem mert ahová megyünk vacsorázni így nem engednek be. - mutatott a tornacipőmre. Úristen ez valami sznob hely lesz! Tudhattam volna! Nagyestélyiben kell majd flangálnom, 10 centis tűsarkúban, miközben mindenki azt fogja nézni, hogy milyen az alakom és mennyibe kerülhet a rajtam lévő ruha! Nem ehetek majd csak zöldségeket, mert az a trendi! Áááááá!

- Megérkeztünk. - pattant ki Kimi az autóból. Kiszálltam és ameddig ő beriasztózta az autót, szemügyre vettem gyorsan a kirakatot. Hugo Boss - hirdette a kirakat üvege hatalmas betűkkel. Szerencsémre egy darab estélyi sem pihent a kirakatban.

- Gyere. - indított el a könyökömet megérintve Kimi. Az üzletbe belépve az eladóhölgy azonnal készségesen a segítségünkre sietett és végig próbált úgy viselkedni, mintha nem ismerte volna fel Kimit. A hölgyemény miután megtudta, hogy nekem keresünk valami ruhát rögtön kezelésbe vett. Kimi nekidőlt az ajtó melletti falnak és unottan nézett maga elé.

Na jó, köztudott, hogy gyűlölök vásárolni! Nagyon! Ruhát próbálni meg még jobban!

- A fiatalemberhez szeretne öltözni? - kérdezte tőlem nyájasan a hölgy, miközben betuszkolt egy próbafülkébe.

- Ööö. - néztem gyorsan Kimire. A fekete garbó volt rajta, farmerrel, ami hanyag elegancia benyomást keltett. Hátha már nem lehet tornacipő, akkor legyen ez!

- Eegen. - bólintottam. A hölgy azzal elviharzott, magamra hagyva a próbafülkébe.

- Hé! - dugtam ki a fejem.

- Igen? - nézett rám Kimi.

- Most hová ment az eladó? - kérdeztem.

- Neked keress ruhát. - kereste meg a tekintetével Kimi.

- Jó, de azt nem nekem kéne?

- Nem. Így gyorsabb. - rázta meg a fejét.

- Én ezt nem fogom bírni! Még egyszerű földihalandó módjára vásárolni sem lehet! - prüszköltem.

Kimi felnevetett.

- Nyugi, már jön is.

Visszahátráltam a falig a fülkében. És valóban pár másodperc múlva már meg is jelent... Judy - olvastam a mellére függesztett kártyáról.

- No, hoztam egy csinoska felsőt, ami remekül ki fogja emelni a derekát. - nyomott egy fekete valamit a kezembe. - És ehhez itt van egy elegáns szabású fehér farmer nadrág. Ameddig felpróbálja keresek önnek egy cipőt. - villantotta rám a mosolyát, majd elviharzott. Na de honnan tudja a ruha-és lábméretem? Na mindegy. Belebújtam a ruhákba és döbbenten meredtem a tükörbe. A fekete felső úgy simult rám, mintha rám tervezték volna, nem volt túl kihívó, de kellően szexin volt dekoltálva. A nadrág pedig roppant kényelmes volt és passzolt a felsőhöz. Na de ez nem én vagyok! - ráztam meg a fejem. Lenéztem a mellettem lévő széken heverő levetett ruháimra és éreztem, hogy vérezni kezdd értük a szívem: a pár számmal nagyobb, színes póló, a slampos farmernadrág és a tornacipő! Végszóra érkezett a hölgy két darab lábbelivel.

- Ez egy magasarkú alkalmi cipő, remekül kiemeli a lábat.

- A másikat! – mondtam rögtön, mielőtt a lábam elé tehette volna.

- Ez pedig egy kényelmes alkalmi cipő. - adta a kezembe. Fekete volt, lapos talpú, felül nyitott. A virág minta, ami körbe futott rajta nagyon apró strasszkövekkel volt kirakva. Aranyos volt. Fel is vettem, mielőtt meggondolom magam.

Összeszedtem a ruháim és kiszambáztam Kimi elé.

- Fogd meg légyszi. - nyomtam a kezébe a régi ruháim, ameddig az eladó kivágta az öltözékemből az árcédulákat.

- Félelmetes a változás. - nézett végig rajtam Kimi.

- Ne nézzél így! - sziszegtem neki mosolyogva, mivel az eladó meg akart nézni, hogy mennyire jó az összeállítás.

- Csinos! - csapta össze a két kezét. Kimi kezébe nyomott egy zacskót a régi ruháimnak aztán elvette a felé nyújtott hitelkártyát.

- Hé, majd én. - kaptam a zsebemhez, mikor rájöttem, hogy a pénztárcám a másik ruhámban van.

- Békülési ajándék. - nyomta a kezembe Kimi a régi ruháimmal teli zacskót.

- Köszönöm. - feleltem zavartan.

- Milyen kedves. - lelkesedett az eladóhölgy. Kimi és én gyorsan távoztunk.

- Na végre, hogy ideértetek! - intett felénk Mati. Nem győztem gondolatban hálálkodni Kiminek, amiért elvitt ruhát venni. A régi holmijaimban roppant kellemetlenül éreztem volna itt magam. Bár így is hasonló érzések kavarogtak bennem, csak nem a ruhám miatt. Amint beléptünk minden szem ránk szegeződött. Olyan volt, mint a filmekben egy pillanatra még a beszélgetések is elhalkultak. De szerencsére hamar rendre tértek a dolog felett és tovább diskuráltak.

- Hoppá! - nézett rám Rami, mikor az asztalhoz értünk.

- Neked is jó estét! - köszöntem mosolyogva. Kimi velem szemben ült le és úgy tűnt elpárolgott a rossz kedve. Én azonban nem felejtek hamar, ruhákkal meg nem lehet lekenyerezni...de most az én kedvem is jobb lett. Paula nem mondott semmit, mikor ránéztem kacsintott egyet, majd felém emelte a poharát.

- Mit hozhatok Önöknek? - lépett mellénk a pincér. Ááá még időm sem volt megnézni az étlapot, hé! Rásandítottam a pincérre és meglepetésembe véletlen feldöntöttem Rami vörösborát.

- Bocsi. - mondtam pironkodva.

- Semmi gond, hagyja csak hölgyem. - hajolt oda a pincér, aki nem más volt, mint Will!

- Mi van rajtad? - súgta a fülembe.

- Ruha. - feleltem. Kimi gyanakodva méregetett minket.

- Vizet kérünk. - vetette oda Willnek.

- Rendben. - bólintott ő, de egy apró grimasz megjelent a szája sarkában. Rami épp boldogan ecsetelni kezdte, hogy két hét múlva a barátaival elutaznak az Alpokba, mikor Kimi odahajolt hozzám:

- Mi lenne, ha nem flörtölnél a pincérrel? - préselte ki magából a szavakat.

- Csak nem féltékeny vagy? - mosolyogtam rá gúnyosan.

- Egyáltalán nem. Csak nem szeretném, ha mindenki azt látná, hogy a mennyasszonyom egy étteremben sem bír magával.

- Mi az, hogy "sem"? - hajoltam én is oda hozzá.

- Semmi, ez csak egy szó. Kivételesen nincs jelentősége. - rázta a fejét.

- Hahó megosztanátok velünk is, hogy miről pusmogtok? - nézett ránk Rami.

- A halakról. - vágta rá Kimi. Erre kitört belőlem a nevetés. A végére ő is elmosolyodott.

Az este ettől eltekintve jó hangulatban telt. Hajnalban értünk vissza a házukhoz. Elköszöntem mindenkitől, mert előttem már csak a bevetett ágy lebegett és elindultam felfelé a szobámba. A lépcső felénél jártam, mikor Kimi utolért.

- Várj meg!

- Nem, nem! - fordultam meg. - Semmi egye-petye a házasság előtt. - ásítottam.

- Hahaha. - nyögte rezignáltan. - Mutatnom kell valamit.

- Nem ér rá holnap reggel? - néztem vágyakozva a szobaajtóm felé.

- Nem. - rázta meg a fejét, majd a kezembe nyomta a telefonját. Egy sms világított rajta. "Remélem élvezted ezt a nyugodt napot! Ajánlom, hogy Malajziában kezdj el foglalkozni a bőrönd problémájával, mert meglepetések bármikor érhetnek. Például holnap..."

- Mi lesz holnap? - néztem elkínzottan Kimire.

- Angliába kell utaznunk egy jótékonysági rendezvényre.  Ezért indultam el utánad, aztán jött az üzenet… - nyelt egy nagyot.

 Áááátok!