A gép felzúgott alattunk és uzsgyi megint átrepülünk a fél világon, hogy gyönyörű barnára süljünk, utána pedig megint valami nyamvadvány hideg kontinensen kössünk ki. Ezek a gondolatok hamar tovaszálltak a fejemből, mikor eszembe ötlött a terminálban látott kép.

- Kimi, figyelj. – fordultam felé hirtelen, minek következtében megrántottam a fülhallgatójához tartozó zsinórt, aminek a végén fityegő hallgató kirepült a füléből.

- Mondjad. – mordult rám, miközben visszagyurmázta a fülébe a hallgatót.

- Én is láttam, amit te szoktál látni. – súgtam neki, miközben a szemeim eszelősen kifelé bámultak az ablakon.

- Remek, hogy ugyanazok a rémálmaid, mint, nekem, de így nem hiszem, hogy kíváncsi lennék rájuk.

- Rémálmaid vannak? – húztam fel eszelősen a szemöldököm. – De én most nem a rémálmokról beszélek! – legyintettem.

- Kár. – vont vállat. – De akkor mégis miről?

- Jenniről te igen suta!

- Mi? – meredt rám hatalmasra tágult szemekkel. – Te is láttad? Itt? Most? És miért csak most mondod? – tapadt rá az ablakra.

- Azt hittem előle menekülünk. – vontam vállat.

- Nem, a lesifotósok elől. Miért nem szóltál, hogy láttad?

- Most mondom, hogy azt hittem előle menekültünk.

- Miért menekültünk volna előle? – nézett rám értetlenül.

- Hát nem is tudom. Azt hittem, hogy talán, hogy na hát érted, hogy hallucinálsz és kezdesz te is abban hinni, hogy hallucinálsz, és…

- Ó, anyám, hagyd abba! Sose érünk a végére. – dőlt hátra csalódottan az ülésen.

- Tudom ám, hogy én vagyok a hibás. – villantak fel a szemeim.

- Nem mondtam ilyet. Őrület ez az egész. De ha te is láttad, akkor nem lehet álom, és teljesen épp és egészséges vagyok agyilag! – villantott rám egy dicsőséges mosolyt. – Bár, ha jobban meggondolom…- komorult el.

- Én is láttam, minden rendben. – bólintottam.

- Hát épp ez az. – sandított rám. – Ha valaki más mondaná, hogy látta, na de te…

Ennyi, kész. Nem szólok többet hozzá. Nem én.

Malajziában rekkenő hőség fogadott minket. Ahogy leszálltunk a légkondicionált magángépről egyből éreztem, hogy az a kevés ruha is sok, ami rajtam van! A reptéren mindenfelé vakuk villogtak felénk, minek következtében megcéloztunk egy hátsó kijáratot. Alig pár hete voltam Kimi mellett, mégis roppant gyorsan elegem lett, hogy szinte semmit sem látok a percenként villanó vakuktól, amik gazdái mindenhol ott vannak! Kezdtem érteni Kimi miért nem szereti a sajtót…

Kimi jól ismerte ezeket a hátsókijáratok, néha hálás voltam érte. A reptér hátsó taktusában megkaptuk a bérelt autót és már indultunk is a hotelba.

- Nem bírom ezt a hallgatást, fusztrál. – fakadt ki a Jégcsap. Igen jégcsap, nem jégember, hanem csap. Néha, mikor megolvad, csöpög belőle valami, ami emberi érzésekre utal, de hamar visszafagy.

- Ó fejlődik a szókincsed, ez remek. – néztem ki továbbra is az ablakon. Nem fogok vele társalogni, megfogadtam. Nem. Nem. Nem.

- Nagyon vicces vagy, ha ha ha, ha . – fordult le egy kis utcába. Teljesen lenyűgözött ez az ország, olyan volt mintha otthon ülnék és nézném a Spektrum műsorán valamelyik utazó magazint.

Megálltunk egy piros lámpánál, ami elég érdekesen lobálozott az úttest felett. Abban a pillanatban egy halom gyerek jelent meg az autó mellett és malájul halandzsázva a kezüket nyújtogatták befelé.

- Tessék, add ezt oda nekik. – nyomott 20 dollárt Kimi a kezembe.

- Nocsak. – vettem el tőle, és adtam tovább a gyerekeknek, akik egy boldog mosollyal köszönték meg az adományt. A lámpa zöldre váltott- hatalmas kilengéssel- mi pedig tovább hajtottunk.

- A nocsak megnyilatkozásodat pozitív megnyilvánulásnak veszem. - kanyarodott be Kimi egy kis utcába. A fejünk felett egy spárgának tűnő kötélszerű anyagon lógtak a ruhák. Olyan volt az egész, mint egy színes képeskönyv egyik képe.

- Holnap estére már van is szponzor program. – folytatta az egyoldalú társalgást. Mikor erre sem válaszoltam, hirtelen a fékre lépett olyan váratlanul, hogy beestem az anyósülés műszerfala alá.

- Baromi vicces fiú vagy. – kászálódtam vissza az ülésre, miközben leporoltam magam.

- Bocsi, nem ezt akartam, minden oké? – kérdezte egy bujkáló mosollyal az ajkain.

- Igen. – morogtam.

- Szerintem béküljünk ki, jó? – nézett rám határozottan.

- Nekem mindegy csak egy bocsánat kérésedbe kerül és… hajts gyorsan azután a piros Porche után! – kiáltottam fel.

Kimi  kérdezés nélkül rálépett a gázra, és a piros autó után eredt.

- Mi lenne, ha a bocsánat kérés kimaradna? – motyogta az orra alatt.

- Utálom, ha motyogsz! Nem értem sem én, sem más és mindig motyogsz! Vigyázz el fog fordulni balra!

A Porche élesen bekanyarodott egy szűk utcába.

- Nem motyogok mindig! – vonta össze a szemöldökét dühösen.

- De, téma lezárva. Nézd majd egyszer vissza magad mikor interjút adsz, borzalom.

- Jól van, tudod mit? Bocsánatot kérek, de ezt fejezd be! Olyan vagy, mint egy házsártos vénasszony! Egyébként is megőrülök tőled, és akkor még jössz nekem ilyen marhaságokkal… merre menjek?

- Jobbra a Santa Ana sétány felé. – olvastam le az útjelző tábláról az irányt.

- Jó. – felelte, majd elkanyarodott, amerre a nyíl mutatott.

- Jó.

A piros Porche megállt egy puccos szálloda előtt. Két boy rohant ki, hogy segítsen az utas bőröndjeit bevinni. Az autóból egy magas, szikár férfi szállt ki. Elegáns öltönyt viselt- hogy nem izzad szét benne mindene?- és egy aktatáskát cipelt a kezében.

- Remek, lady Sherlock, elmondanád, hogy miért követtük ezt a gazdag foszert? – bökött oldalba Kimi.

- Láttam az előző versenyeken is, ott volt mindig a paddockban!

- Ó, értem. Ez bizonyíték arra, hogy egy gyilkos szenyó. – bólogatott Kimi.

- Mi a jó ég van veled? Hogy beszélsz? – néztem rá meglepetten.

- Na jó, tisztázzunk valamit: én motyogok és ilyen szavakat használok, mint az előbbiek. Nem kérek tőled nyelvtan órákat, világos?

- Jó rendben, értem. – vontam meg a vállam. – Bemegyek a hotelbe, mindjárt jövök. – nyitottam ki az autó ajtaját.

- Beteg vagy? – kapta el Kimi a karomat. – Be ne merj menni oda!

- Csak ellenőrzöm a pasit, azaz foszert, ha így érthetőbb, és már jövök is.

- Te a mennyasszonyom vagy, nem valami nyomozó! – rántott vissza, miközben bevágta az ajtót.

- Nem érted meg, hogy ez fontos lehet a nyomózás szempontjából? – rántottam el a karomat.

- Nem te nem értesz valamit. Belementél egy játékba, hát játssz normálisan. A mennyasszonyom vagy, az én mennyasszonyom pedig ne rohangáljon idegen hapsik után valami puccos szállodába! – csapott a kormányra.

- El tudnám simán intézni a dolgot, ha engednéd, hogy…

- Jó kiveszek itt egy szobát, gyerünk! – azzal kipattant az autóból és elindult a hotel felé. Egy percig kővé dermedve ültem az autóban, majd sietve utána rohantam.

- Meg vagy te húzatva? És ha ez a merénylő? – kaptam el a karját.

- Akkor mi van? Nem tök mindegy, hogy a pályán rondít alám, vagy itt? Befelé. – ragadta meg erősen a karomat és bevezetett a hotelba. Ó, jó szűz Mária most segíts!

A recepciós gyorsan feltette a pápaszemét, úgy tűnt nem hisz a szemének.

- Mr. Räikkönen, micsoda megtiszteltetés. – hajlongott, hogy a kampós orra a földet verte.

- Egy szobát szeretnék kivenni. – dobolt Kimi az ujjával a pulton.

- Ó igen, már is. Van egy pazar szobánk az olyan nagy nevű vendégek számára, mint Ön és a kedves párja. – villantott felém egy mosolyt. Meghűlt pillantással válaszoltam.

- Remek. – bólintott Kimi. Hiába rugdostam a bokáját, nem akart tudomást venni arról, hogy mit is akarok ezzel jelezni neki.

- A csomagjaikat majd felviszik a hordárjaink. – mosolygott nyájasan a recepciós.

- Remek. – felelte Kimi ismét a maga tömör, de határozott módján.

Megfogta a kezem és elindultunk a lift felé.

- Ez hatalmas nagy ba…

- Szerintem nem volt az. Ha ez a pasi tényleg az, akinek gondolod, akkor a legjobb, ha ott tartózkodunk, ahol ő van. Ha pedig nem akkor meg teljesen mindegy hol vagyunk.

A lift halk csilingeléssel megérkezett.

- Úgy ismered, mint aki nem tudja meg hol vagy? – sandítottam rá, miközben megnyomta a 4. emelt gombját.

- Nem, de most már ez van. – dőlt neki a lift oldalának.

- Belehalnál, ha elismernéd, hogy ez óriási baklövés volt? – csóváltam a fejem.

- Nem is tudom ki akart ide bejönni. – villantak rám a zöld szemei.

- Bejönni, de nem beköltözni. – bámultam a cipőm orrát.

- Helyes, egy szó, mint száz, te ugyanannyira vétkes vagy, mint én. – vigyorodott el.

- Ez egyáltalán nem vicces! Ki kellene jelentkezned és elmenni oda, ahová kell. – néztem rá dühösen.

Kimi nem felelt, az ajtó kinyitódott, mi pedig elindultunk a 317.-es szoba felé. Ekkor megcsörrent Kimi telefonja.

- Úgy tűnik jó informátorai vannak. – dünnyögte, miközben elővette a zsebéből.

- Attól tartok, most nincs szüksége informátorokra…