Mikor magamhoz tértem óriási nyüzsgést hallottam és irdatlanul fájt a fejem.

- Mi történt? – ültem fel kábán.

- Jaj, kisasszony csak óvatosan. – guggolt mellettem egy nő. – Már jön egy orvos, ne mozogjon addig.

Amennyire tudtam a szemgolyóm forgatni gyorsan körbenéztem. Kimit sehol sem láttam. A legnagyobb bajsejtelmem látszott beigazolódni: elrabolták. És, ha így van akkor mi a jó eget fogok csinálni? Vége mindennek!

- Hol van? Hol van Räikkönen? – löktem félre a nő segítő kezeit.

- Hogy kicsoda? – nézett rám meglepetten.

- Kimi Raikkönen, az előbb még itt volt! – néztem rá kétségbeesetten. – Nem látta hova lett, vagy kivel ment el, vagy…

- Itt vagyok, nyugodj meg. – guggolt le valaki a hátam mögé, akinek feltűnően hasonlított a hangja Kimiéhez. Gyorsan odakaptam a fejem, minek következtében úgy éreztem, hogy a fejemben szilánkosra zúzott apró sejtecskék piciny kőbaltáikkal neki esnek a fejem lágyrészeinek, hogy megbosszulják az őket ért támadást. Kimi sem festett sokkal jobban, mint én, neki az orra vérezhetett, legalábbis az eredetinél kétszer nagyobb mérete erre engedett következtetni.

- 20 percembe telt, mire el tudtam szabadulni az orvostól. Meg áll az eszem, kicsit eleredt az orrom vére és rögtön egy tucat doki vett körül, te meg itt fekszel ájultan és a kutya se…

- Mi történt? – szakítottam félbe.

- Valami huligán bejutott ide és ellopta a mobilját. – felelte Kimi helyett a felettem magasodó nő.

- Elvitt mást is? – próbáltam felállni.

- Maradj ülve a se… fenekeden. Mindjárt jön egy orvos. – nyomott vissza Kimi a földre. – Mást nem vitt el, illetve nem tudom, úgy orrba vágott, hogy csillagokat láttam.

- Szóval csak ennyi? A mobilodat ellopta valami helyi szegény kölök? – próbáltam tisztázni magamban a történteket.

- Igen. – bólintott Kimi.

- De akkor engem miért ütött le? – tettem fel a költői kérdést.

- Mindened meg van? – kérdezett most ő.

Végig néztem a zsebeim.

- Igen úgy tűnik tőlem semmit sem vitt el. Ez érdekes.

- Ahelyett, hogy örülnél neki. – csóválta a fejét Kimi.

- Nem az, hanem, hogy az én mobilom miért nem lopta el? És különben is hogyan jutott be ide?

- Mi lenne, ha most egy kicsit pihentetnéd az agyadat? Fejbe vágtak egy dög nehéz antik vázával. – somolygott. - De persze úgy tűnik neked ez sem árt…

Antik vázával? Azok sokat érnek, és marha nehezek. De nem lehetek a túlvilágon, mert annyira nem rózsás a helyzet. Vagy most megbizonyosodhatom róla, hogy mindenhol ugyanolyan szar. Még a mennyben is.

Miután az orvos ellátott pihenést írt elő, legalább egy napig. Ami azt jelentette, hogy ezt az éjszakát mindenképpen ebben a hotelben kellett töltenünk. Nem lett tőle haj de jó kedvem. Rossz érzésem támadt és a telefon lopós história sem hagyott nyugodni.

- Lehet valami őrült rajongóm volt. – vetette fel Kimi, miután megosztottam vele az aggodalmam.

- Még a legelvetemültebb rajongód sem tudja meg ilyen rövid időn belül, hogy másik szállodában szálltál meg. Főleg úgy nem, hogy ott még mindig minket várnak.

- Hát ez tény. – ült le velem szemben. – De én akkor sem látok e mögött valami eget rengető dolgot. Valaki bejött és ellopta a telefonom. Sokat ér, új modell.

- De az enyémet miért nem lopta el? – kérdeztem sokadszorra.

- Figyelj, ha nagyon akarod holnap ellopatom neked. – kezdett el megágyazni Kimi.

Nem feleltem rá. Nem volt bennem kisebbségi érzés, hogy az én mobilom nem kellett a finnyás tolvajnak, csak valamiért mégis érdekesnek találtam. Valaki, aki azért lop, mert pénzé akarja tenni, amit meg tud szerezni, miért válogat?

- Egyedül volt? – bukott ki belőlem egy újabb kérdés.

Kimi fáradtan nézett rám.

- Legközelebb majd kérvényezem, hogy engem csapjanak le, hogy te ne maradj ki semmiből. - dörzsölte meg a szemét. – Egyedül volt.

- De akkor…

- Holnap megbeszéljük, most aludjunk, rendben? Hátha megálmodok még valami részletet. – mosolygott, mint a gyerekekre szokás, mikor beígérnek valamit, de tudják, hogy nem tartják be az ígéretet. Nagyot sóhajtva bólintottam. Kimi bebújt az ágyába, majd pár perc leforgása alatt úgy bealudt, hogy őszinte csodálattal adóztam az alvókájának. Ettől azonban eszembe ötlött, hogy ő miért ilyen nyugodt? Tele volt az a telefon számokkal, smsekkel, más a haját tépné ilyen helyzetben.

Kikászálódtam az ágyból, majd nem túl etikusan kutatni kezdtem a ruhái zsebében. Nem kellett sokáig keresgélnem, hogy megtaláljam, amit kerestem. Kimi másik telefonját. Nem kellett túlságosan a telefonkönyv mélyére néznem, hogy rájöjjek ez a személyes telefonja, az amit elloptak pedig a szponzor. Tehát Kimi nyugodalmára megtaláltam a választ. És ezzel együtt úgy tűnt, hogy a megérzésem sem bizonyult jónak. Ehhez kivételesen nem volt köze a merénylőnek.

Visszasétáltam az ágyamhoz, és miközben bebújtam a takaró alá, vetettem egy utolsó pillantást a szálloda pazar bejáratára, ami előtt egy elegáns park húzódott. Először nem hittem a szememnek! A piros Porche-s férfi odalent beszélgetett valakivel, aki a park árnyékos részén állt így azt sem tudtam nő-e vagy férfi. Az álom egyből kiszökött a szememből! Le nem mehettem, az túlságosan feltűnő lett volna. Így kinyitottam az ablakot. A jótékony éjszaka csendben hátha felkúszik néhány szó az emeletre. Nem tévedtem nagyot, csupán annyit, hogy annyira halkan kúszott, hogy a legkiképzettebb pletykafészek sem hallhatott volna belőle semmit. Kihajoltam hát az ablakon, mint megesett boldog leány, aki az éjszaka illatát szippangatja az orrüregén át. A levegő tódult is be a szobába, kellemes hőmérséklet helyett egyből fagypontit eredményezve. Az embernek még itt sincs nyugta a hidegtől! Követi mindenhová, alattomosan és… Kimi egyszer csak morogva a nyakáig rántotta a takaróját, majd a másik oldalára fordulva folytatta a téli álmot. Eközben a parkban a férfi közelebb lépett a vele szembenálló illetőhöz. Így aztán még inkább nem hallottam semmit. Más választásom nem révén, a padka vastagságát felmérve, kiléptem az ablakpárkányra. Eloldalaztam a szomszédos ablakhoz, majd belekapaszkodtam a díszítésül szolgáló kőszörny szárnyába. A két alak pontosan alattam állt és már kristálytisztán hallottam a beszélgetésüket. Az ugyanis egyre hangosodó vitává fajult.

- Ostoba, nem megmondtam, hogy úgy csinálj mindent, ahogy megbeszéltük? – a másik illető is férfi volt.

- Megmondtad, megmondtad, neked könnyen jár a szád! A bőrömet mégis én viszem vásárra! – méltatlankodott a szálloda társunk.

- Nem azért utaztam el ideáig, hogy a siránkozásodat hallgassam! Eredmény kell, különben oda az egész terv. Ez a dolgod, valamit elérni!

- Tudom mi a dolgom, nem kell, hogy egyfolytában emlékeztess rá! Ha azt mondtam megoldom, akkor megoldom. Ne járj folyton a nyakamra!

- Rendben, de akkor lássak eredményt.

- Úgy lesz, megmondtam. Csak…- ekkor a szálloda társunk közelebb hajolt a másikhoz és ismét suttogóra fogta a mondandóját.

Én is kijjebb hajoltam, hogy a vita végéről se maradjak le, mikor:

- Elmondanád mi a jód édes francot csinálsz te ott? – Kimi hangja áthasított az éteren, eltérítette az űrben lebegő szondákat, megváltoztatta a föld forgásának irányát és elijesztette a parkban beszélgető jó embereket!

- Ne üvöltözz már az isten áldjon meg! – pirítottam rá, de már késő volt, embereim úgy rebbentek széjjel, mint a köd dél után.

- Meg vagy húzatva vagy mi fene? – lépett ki ő is a párkányra. – Mit kukkolsz? – nézett körül.

- Nem kukkolok és menjél vissza, jövök én is! – integettem neki, mint egy eszelős. Kimi kelletlenül visszamászott. Én a fürdő ablakon keresztül másztam vissza, az volt közelebb. A nappaliban keresztbe tett kézzel várt.

- Hallgatlak. – pislogott nagyokat álmosan.

- Én csak, gondoltam szívok némi friss levegőt…

- Nem kell a mellédumálás! Mit kerestél az ablakpárkányon 4 emelet magason?

- Jól van, hallgatóztam. – ültem le a kanapéra.

- Remek és elárulnád, hogy mit sikerült meghallanod?

- Majd reggel. – feleltem, miközben bebújtam az ágyamba.

- Mi az, hogy majd reggel? – hökkent meg.

- Az, hogy majd reggel elmondom, miközben szépen átcuccolunk abba a hotelba, ahol most is lennünk kéne. – takaróztam be.

Kimi értetlenül csóválta a fejét, majd befeküdt vissza az ágyába.

- Átkozott legyek, ha nincs valami bűnöm, amiért veled vezeklek…