A pályán rekkenő volt a hőség. Bármerre nézett az ember mindenfelé esernyőket meg baseball sapkás szurkolókat látott. Ettől még persze tele voltak a lelátók.

Amíg Kimi átöltözött volt pár nyugodt percem. Reggel szerencsére mindenféle bonyodalom nélkül sikerült átköltöznünk az egyik szállóból a másikba. Úgy tűnt még a paparazzók is alszanak. Nem is csodálom hajnali 5 órakor. Minden normális ember alszik. Jelzem, normális. 

- Kicsit meleg van nem? – lépett mögém Juan.

- Á, csak egy csöppet. – mosolyodtam el, miközben a tőlünk nem messze vibráló monitor kijelzőjén megjelentek a legfrissebb adatok a pályáról, többek között arról, hogy a levegő hőmérséklete 38 fok.

- Ron küldött hozzád szimatolni, de valahogy nem vagyok erre képes. – csóválta a fejét.

- Szimatolni? És mégis mit kell kiszimatolnod? – lepődtem meg.

- Hát gondolhatod, azt, hogy mi történt tegnap. Mármint, hogy miért mentetek másik hotelba.

- Ó, hát Kimi bekattant. – vontam unottan vállat. Vannak olyan pillanatok az életben, mikor az ember belekényszerül a hazudozásba. Na ez az elmúlt időszakban a sokadik ilyen pillanatom! Meg fog nyúlni az orrom egy idő után, mint annak a bizonyos Pinokkiónak.

- Nem értem. – rázta a fejét. – Kimi nem szokott belőle nagy ügyet csinálni, hogy hol szállunk meg.

- Szerintem ezen nem kell meglepődni, mostanság mindenből nagy ügyet csinál. – somolyogtam.

Bizonyítékául előbbi kijelentésemnek, Kimi viharzott elő vadul kalimpálva:

- Nem egyformák a cipőfűzőim! Az egyik fehér a másik piros! – Juannal lassan szemügyre vettük a probléma forrását.

- Az élet roppant kegyetlen. – jegyeztem meg velősen.

Kimi megsemmisítő pillantást vetett rám, majd miután felmérte, hogy senki sem hajlandó a cipőfűzőivel fogalakozni, elkezdte őket bekötni.

- Nem igaz, hogy nekem kell úgy kinéznem, mint valami dilinyós bohócnak. – morogta az orra alatt. Juan eddigre lassan arrébb oldalazott Ryan mellé, én pedig egy dalt kezdtem dudolászni.

- De marha jó, hogy ilyen remek a kedved. – förmedt rám.

- Figyelj, kell az egyik cipőfűzőm? – dugtam az orra alá a cipőmet.

- Hagyjál már a… várjunk csak neked fekete van! – kapta fel a fejét hirtelen, minek következtében jól bevágta a szerelő kocsi egyik polcába.

- Nem teljesen fekete, inkább fekete-fehér. – néztem meg jobban. Kimi a fejét dörzsölgette, ahol sikerült bevágta, miközben kétségbeesetten meredt rám.

- Nem baj, kell! – nézett rám esdeklően.

- Jó, de akkor meg nekem nem lesznek egyforma cipőfűzőim. És ne mond, hogy az nem érdekes! – őszintén szólva élveztem, hogy kivételesen egy nyamvadt cipőfűző a legnagyobb gondunk, felüdítő volt.

- De nagyon érdekes, hogy mi van a te lábadon, de az még érdekesebb, hogy mi van az enyémen. – sandított körbe, mivel ugyanis a riporterek elindultak interjúkat készíteni.

- Hát jó, lásd milyen kegyes vagyok hozzád, odaadom. – azzal kikötöttem és kihúztam a cipőmből.

- Köszi, köszi, köszi! – ugrált fél lábon, mivel ugyan ezt a műveletet hajtotta végig ő is a sajátján.

- Minden rendben felétek? – érkezett a kérdés Rontól, aki aggódó pillantást vetett a cipőjével szenvedő Kimi felé.

- Persze. – legyintettem. – Csak akadt egy kis gondunk a ruházattal, de megoldottuk. – biztosítottam.

- Az remek, mert mindjárt itt vannak az újságírók. – bólintott.

- Mi az a mindjárt? – kapta fel a fejét Kimi.

- Például most. – válaszoltam, mikor elrohant mellettem egy fiatal nő mikrofonnal a kezében. Úgy tűnt először nem fedezte fel a keresett pilótát, aki még mindig cipőfűzőt kötött, mert kétségbeesetten forgolódott körbe-körbe.

- Elnézést Kimi Räikkönent keresem, nem látta valahol? – fordult felém.

- De itt van a… - kezdtem, de ekkor Kimi megrángatta a nadrágszáramat. – Mindjárt jön. – mosolyogtam. Fel nem tudtam fogni, hogy valaki ennyire ne nézzen a lába elé!

- Ó, már jön is! – mutatott a hölgy a hátam mögé, majd Kimi elé sietett, akinek valahogy sikerült hátrakeverednie. Csiribum, csiribá! Mit el nem lehet érni a négykézláb járással!

Kimi arca elkomorult, mikor meglátta a mikrofont. Elővette a fapofát, amivel sűrűn látni a tv képernyőn, bár most nem volt operatőr. De, ha nincs operatőr, akkor minek a mikrofon? Kerestem a madzagot, ami a kamerához vagy valami tápegységhez csatlakozott általában, de egyiket sem találtam. Nem egészen értettem, hogy minek csinál valaki interjút, ha nem rögzíti semmi. Közelebb sétáltam hozzájuk, hogy szemügyre vegyem a dolgot. Ehhez le kellett guggolnom, akkor voltam ugyanis egyvonalban a nő zsebeivel.

- Mit gondol, hogyan alakul a hétvégéje? – kérdezte a nő.

- Remélem jól. Az autónk remek és…- lesandított rám. – Elnézést. – nézett a nőre, majd leguggolt mellém. – Mi a fészkes fenét művelsz, drágám? – kérdezte egy eszelős mosoly kíséretében.

- Hát én csak izé…- néztem fel a kérdő tekintetű újságíróra. – Csak feltűnt, hogy nincs madzagja a mikrofonnak. – jeleztem, mintha a hölgy nem lenne ennek tudatában.

- És? – kérdezte fagyos hangon.

- Hát csak így nem értem, hogy minek…

- Folytathatnánk? – nézett a nő Kimire. Ő egy utolsó kérdő pillantást vetett rám, majd felállt és szembefordult megint a nővel, feltűnően megbámulva a mikrofonját. Én azonban maradtam, ahol voltam.

- Ne haragudjon, de roppantul zavar, hogy maga a lábam előtt kíváncsiskodik. – vetett rám egy lenéző pillantást a nő. Átok újságírók! Minden szempár rámszegeződött a boxban, úgy hogy megszégyenülten felálltam.

- Köszönöm. – adta meg a kegyelemdöfést a beképzelt némber. Úgy döntöttem nem lenne szerencsés jelentet rendezni, úgyhogy arrébb kullogtam. Felültem a boksz hátuljában lévő egyik munkaasztalra és sértetten bámultam az interjúkészítést. Ryan lépett mellém:

- Jól tetted, hogy ellenőrizted azt a nőt. – bólogatott. – Ezek az újságírók bármire vehetőek.

- Mire gondolsz? – néztem rá.

- Hát nem is tudom, csak mondtam. Furcsa, hogy nincs a mikrofonnak vezetéke sehová. – rántotta meg a vállát.

- 10 perc múlva szabadedzés! – rikkantott fel Ron.

A nő fájdalmas pillantást vetett felé, majd megköszönte az interjút és távozott. Leugrottam a helyemről és ameddig Kimi felvette a bukósisakját kisétáltam a boksz bejáratához, hogy vessek egy utolsó pillantást „kedvenc” újságírómra.

A nő a szomszédos Ferrari boksz előtt állt és átadott valamit annak a férfinak, akit tegnap a szállodához követtünk! A férfi meglátott és futásnak eredt.

- Ryan, kapd el a nőt! – kiáltottam hátra, majd a férfi után szaladtam. Persze, hogy a boksz utca másik fele felé kezdett futni. Mindenfelé csövek, szerszámok, ilyenkor már nem szerencsés itt rohangálni. Ellenben egész ügyesen manővereztem és úgy tűnt gyorsabban is futok, mint ő. Elértem a pólója szélét, épp megragadtam volna, mikor puff!