I.

Egy órával a leszállás előtt, félre oldalogtam és felhívtam Hannah-ékat. Elmondtam nekik Jennit és az ötletem.

- Ha nincs más, legyen. Akkor mi érte megyünk a reptérre és titokban a hotelbe szállítjuk.

- Köszi, Hannah, én is erre gondoltam. Valami újabb hír?

- Ryant ma szállították át New Yorkba. Olyan jól érzi már magát, hogy kisebb fajta szónoklatot tartott az utaskísérőknek. – nevetett Hannah.

- El tudom képzelni, szegények. – kuncogtam.

- Megérkezett a raktár vizsgálat eredménye is. Még néhány dolog eltűnt, de állítólag nem köthetőek ehhez az ügyhöz, szóval a részletes listára még várnunk kell.

- És mégis meddig?

- Ameddig azok meg nem kapják őket, akik ügyéhez jobban passzolnak az eltűnt dolgok. Akár két hétig is eltarthat. – horkant bele a vonalba Will.

- Remek. – morogtam.

- Aztán azonosították a lelőtt fickót. Ezzel még nem jutottunk dűlőre. Talán csak véletlenül lőtte le a merénylő.

- Véletlenül? Te szoktál bárkit véletlenül lelőni? – hökkentem meg.

- Úgy értettem, hogy például rajta kapta, hogy fegyver van nála és szólni akart valakinek, vagy hasonló.

- Akkor sem véletlen lőtte le.

- Jól van okos tojás. – hallottam megint Will hangját. – Figyelj, akkor ott leszünk a reptéren a csajért. De én nem rajongok az ötletért. Ki tudja meddig fog még menni ez a huzavona, akár évad végéig akarjátok így hurcolászni? Nagy a rizikó, hogy előbb-utóbb le fog bukni.

- Hát remélem nem tart ez az ügy az évad végéig, másrészt pedig, ha van jobb ötleted hallgatlak. Harmadrészt pedig bízom bennetek, vagytok annyira jók, hogy ne történjen semmi.

- Úúú, Hannah hallottad? Megdicsért minket! Rendelek tűzijátékot, meg …

- Jól van, elég már! Akkor, ahogy megbeszéltük, most mennem kell. – tettem le gyorsan a telefont, mert Kimi közeledett felém.

- Kivel beszéltél? – szegezte nekem a kérdést nem túl kedvesen.

- A helyi rendőrséggel, küldenek valakit Jenniért a reptérre. – válaszoltam.

- Remek. Figyelj én… szóval, most, hogy Jenni itt van és annak tükrében, ami kettőnk között történt az elmúlt napokban, hát öh…

- Állj, állj,állj! Miről beszélsz? Mi történt köztünk?

Kimi értetlen fejet vágott.

- Hát, ami történt.

- Szerintem nem történt semmi. És ne aggódj, még ha úgy gondolnám, hogy történt is, akkor sem mondanék Jenninek semmit. – rámosolyogtam, majd elindultam vissza az utastér felé.

Kimi pár pillanatig töprengve nézett maga elé, majd váratlanul elkapta a karom és maga felé fordított.

- Egész jó a leszerelési taktikád. – kaptam ki a karom a kezei közül. – Mi van még? Ugye nem akarod megszabni, hogy mit mondhatok és mit nem, meg hogyan beszélhetek, mit vehetek fel és hasonlók Jenni jelenlétében. – vontam fel a szemöldököm.

- Nem, dehogy. Hát ilyen vagyok én? – vigyorgott.

- Erre most hagy ne válaszoljak. – néztem rá várakozóan.

- Miért ilyen vagyok?

- Kimi elmondanád mi nyomja a lelked, vagy mehetünk vissza szerencsétlen Jennihez végre.

- Nem fontos. – rántotta meg a vállát.

- Remek. – sóhajtottam fel.

Úgy tűnik vannak dolgok, amik sosem változnak. És nem csak dolgok, emberek is.

II.

A szálloda helyett Kimivel rögtön a pályára mentünk, azon az úton, ahol pár óra múlva már Forma-1-es autók fognak körözni. Úgy tapadtam az ablakra, mint egy matrica. Az egyik kedvenc pályám volt a monacói, minden pontját megbámultam.

- Nem szeretnék közbe szólni, és megzavarni a pályaimádási szertartásod, de mindenki téged bámul. – bökött oldalba Kimi.

- Jól van. – mondtam, majd neki dőltem a szék támlájának. Mindenfelé hirdetmények figyelmezték a monacói lakosságot és az ott tartózkodókat, hogy a hétvégén milyen időközönként lehet csak közlekedni. Mi már az utolsó perceiben jártunk az aznap délutáni autómentes rendeletnek.

Ron úgy tűnt még mindig nem heverte ki teljesen, ami pár napja történt, mert így sem sok hajából jól láthatóan pár szállal több hiányzott.

- Minden rendben? Gond nélkül ideértetek? Remek, helyes, helyes. – hadarta. – Kimi beszélhetnék veled egy percre? – miközben kérdezte a szeme sarkából engem figyelt.

- Persze. – bólintott Kimi, majd kiszállt az autóból és arrébb sétált a főnökével. Nem nagyon tetszett nekem ez a titkos megbeszélés, de túl sok beleszólásom nem volt. Ha ennyire kettesben szeretnének diskurálni tőlem aztán nyugodtan. Valóban csak egy percet vett igénybe a megbeszélés, mert Kimi már csörtetett is vissza hozzám, szó szerint. Kirántotta az ajtót, szinte kiemelt a kocsiból és nem túl gyengéden Ronhoz vitt. Meglepettségemben még ellenkezni is elfelejtettem.

- Ő a testőröm, világos? – mennydörögte Ron felé. A szólított rám nézett és a füle tövéig elpirult.

- Tudom, hogy ő a testőröd. – nyugtatta Kimit. – Nem mondtam egy szóval sem, hogy nem maradhat melletted, csak, hogy meg kell erősíteni a védelmeteket.

- Megtudhatnám miről van szó? – csomagoltam ki magam Kimi erős szorításából.

- Felfogadott mellém másik testőrt. – mondta Kimi, miközben tehetetlenül a hajába túrt.

- Ó, értem. Talán nincs megelégedve a munkámmal Mr. Dennis? – szegeztem Ronnak a kérdést.

- Hát őszintén szólva nem. – válaszolta. – Ami a múltkor történt kételyeket támasztott bennem maguk iránt. Ezért úgy döntöttem, hogy felveszek maguk mellé másokat is. Olyanokat, akik észben kevésbé jók, de fizikailag jobban elrettentőek.

 - Szóval felvett pár melákot. – bólintottam.

- Úgy van. Remélem semmi kifogása nincs ellenük.

- Addig nincs, ameddig nem hátráltatnak a munkámban, mert azt remélem nem kell tisztáznunk, hogy azok a melákok azt fogják csinálni, amit én mondok nekik.

- Tessék? – lépett hátrébb egyet.

- Jól hallotta. Én vagyok megbízva Kimi védelmével, nem fogom egy tohonyára hagyni, aki lehet, hogy magasabb és nehezebb nálam, de feltehetőleg arra nincs kiképezve, amibe Kimiék keveredtek.

- Jóval kezdtél ki. – vigyorgott Kimire Ronra, majd megfogta a kezem és elkezdett a bejárat felé húzni. – Jó voltál. Kegyetlen és megingathatatlan. Ez a lojalitás irányomba?

- El ne ájulj magadtól. – rántottam ki a kezem az övéből.

- Hé, ez most nem gúny volt! Komolyan jól esett, hogy ragaszkodsz hozzám, mármint persze, mint testőr.

Mondhattam volna, hogy ez a munkám, vagy, hogy ez egy olyan megbízás, amit akkor is végig kéne csinálnom, ha annyira utálnám, mint a….de mivel az is az igazsághoz tartozott, hogy megkedveltem, így felesleges lett volna elkeserítenem.

- Na, adjad a kezed, jönnek a hiénák. – nézett a kapu előtt álló fotósokra. Ha egyszer véget ér ez a küldetés, annyi újságcikk fog rólam szólni, hogy egy albumot megtölthetek vele. Illetve majd drága jó anyám. Ha eddig még nem azon munkálodna.

III.

A tesztkörök jól mentek, úgy tűnt a fiúk hamar átlendültek a történteken. Ameddig Kimiék a pályán köröztek jobbnak láttam megejteni a találkozót Jamesel. Azonban hiába kerestem, nem találtam sehol. Épp kezdtem örülni, hogy talán valaki mást küldtek helyette, akit úgy tűnt elnyelt a föld. Az apró hűtőből próbáltam egy colát kiszedni, mikor valaki megkocogtatta a vállam.

- Hallom engem keresel. El kell, hogy keserítselek, nem a hűtőben bujkálok.

Felegyenesedtem és szembe találtam magam „kedvenc” kollégámmal. James még mindig magas volt, vörös hajú, barna szemű, és ha csak fele annyira utáltam volna, mint amennyire, talán még helyesnek is találtam volna.

- Tényleg nincs isten. – jelentettem ki rá nézve, majd szívószálat ejtettem az üvegembe és arrébb sétáltam.

- Meg sem kérdezed hogy vagyok? – jött utánam bánatos hangszínt utánozva.

- Mivel nem érdekel. – rántottam meg a vállam.

- Pedig segíthetnél egy kicsit. Te már egy ideje itt vagy, tudod mit hol találsz meg ilyesmi.

- Segítsen rajtad a hóhér. – bámultam a monitorokat, bár fogalma sem volt, hogy mit mutatnak.

- Jól van, látom rossz napod van. Majd szólj, ha túl vagy a nehéz napokon.

- Ó, fogd már be! Gusztustalanok a poénjaid. – fordultam felé.

- Nekem legalább vannak. – nézett rám lesajnálóan.

- Na jó, mit akarsz tudni?

- Mindent. Megkaptam ugyan az ügy aktáját, de te mégis csak itt voltál, biztos többet tudsz, mint aki a jelentéseket írja.

- Most nincs kedvem mesedélutánt tartani. Talán soha nem is lesz. Kérdezd meg Juant, ő a te védenced, az tartozik rád, ami őt érinti. – vontam vállat, majd beleittam a colába.

- Igazán köszönöm a semmit. Este majd meghívlak egy- két italra, hátha dalosabb kedved lesz tőle. – somolygott.

- Mond te beteg vagy? Honnan veszed, hogy én bárhová is elmegyek veled este? Főleg, hogy Kimit egy percre sem lehet magára hagyni, mert… több okból sem. – kezdhetném magyarázni, hogy a merénylő, meg ő maga is elég ön- és közveszélyes, de inkább nem koptatom a számat.

- Mivel Kimi is ott lesz, ahol én. – ült fel a velem szemben lévő forgószékre.

- Miért te hol leszel?

- Nem tudsz róla? Nahát van valami, amiről nem tudsz. – vigyorgott rám.

- Ha kiélvezkedted magad, akkor esetleg el is árulhatnád, mi a fenéről beszélsz. – mosolyogtam rá, mint a dilinyósokra szokás.

- Nagy szabású bál lesz az este, az egyik kaszinóban.

- Bál? – vágtam ijedt képet. Már megint bál!

- Igen, bál. Tudod, amire illik kiöltözni és nőként viselkedni. – nézett a fameromra és a tornacipőmre.

- Hahaha. És miféle bál lesz ez? – próbáltam túl tenni magam a sértegetésein.

- Jótékonysági, de nem úgy, ahogy általános értelemben értjük.

- Nem? Hanem hogyan?

- A pilóták fognak ajándékokat kapni a leggazdagabb rajongóiktól.

Újfent leesett az állam. Ezen a napon már másodszorra.

- Micsoda? – bukott ki belőlem a kérdés. – Ez valami sznob összejövetel lesz?

- Pontosan. – bólintott James. – A leggazdagabb rajongók eljönnek és hoznak valami ajándékot a kedvencüknek. Még szerencse, hogy egy pilótához csak egy jöhet.

- Hát ilyen is csak itt lehetséges. – csóváltam a fejem.

- Csalódott vagy, hogy hozzád nem érkezik senki?

- Hülye vagy, csak nem forogsz. – vetettem oda.

Pont ekkor ért véget a szabadedzés. Kimi épp behajtott a boxba.

- Akkor este találkozunk! – szólt oda nekem James. Intettem felé egyet, aztán követtem hátra Kimit a paddockba.

- Ki elől menekülsz? – nézett vissza Kimi.

- Menjünk már. – nógattam.

- Mondjad már.

Egymásra néztünk és elnevettük magunkat. Ez volt aztán a díjnyertes párbeszéd.

- Juan új testőre, James McClief. Egy ideje egy helyen dolgozunk, és ki nem állhatjuk egymást.

- Volt köztetek valami? – kérdezte, miközben bement átöltözni.

- Dehogy volt. Csak egyszerűen utáljuk egymást. – vontam meg a vállam.

- Jó, de valami oka csak van. – erősködött Kimi.

- Váltsunk témát. – mondtam gyorsan. – Gondolom már tudsz a ma esti hm… bálról.

- Ó igen, ne haragudj elfelejtettem mondani. Csak Ron annyira felhúzta az agyam a testőreivel, hogy kiment a fejemből.

- Végül is így vagy úgy, de megtudtam. – feleltem némi sértődéssel a hangomban.

- James barátodtól?

- Kimi, ha továbbra is jó viszonyt szeretnél velem ápolni, akkor nem emlegeted így. Sőt a legjobb lenne, ha sehogy sem emlegetnéd.

- Rendben. – lépett mellém, átöltözve. – Szóval a bál. Hát őszintén szólva nem vagyok tőle elájulva, tőlem idegen ez az egész. Miért pont a leggazdagabb rajongókat kell egy csokorba gyűjteni? Akkor már inkább a legszegényebbeket. – zárta be az ajtót.

- Hát hasonlóra gondoltam én is. De mindegy, most ez van. Ron nem mondta mikor érkeznek a testőreid? – indultunk el a parkoló felé.

- Este már ott lesznek. Remekül fognak mutatni szmokingban. – dörmögte Kimi.

- Talán nem is baj, ha ott lesznek. Több szem, többet lát.

- Fogalmuk sincs, kit kéne látniuk. – somolygott Kimi. – Tök őszintén remélem, hogy csinálnak valami galibát és akkor ennyivel megúszom őket.

Felnevettem. Galibát csak egy valaki okozhat és ő eddig még sosem okozott csalódást…